Simon József Sándor: A spekulatív természettudomány alapgondolatai mint az Egységes érzetfilozófia rendszere (Budapest, 1904)

Psychologiai alapmeghatározások

tudatos szemlélet és figyelem előtt nincs időtartama. Mint a ki valamely külső tárgyat erősen szemlél, teljesen elfeledi magát s egészen egybe látszik olvadni szemléleti tárgyával, szakasztott így feledi el egyedi érvényesülésének folyó átme­netét a másra való ráeszmélésnél maga a belső szemlélet is. A ráeszmélésnek csakis az érzete, azaz valóságtartalmi tevé­kenysége látszik a tudatban érvényesülni, a ráeszmélés képzete, vagyis a ráeszmélő funkció ismereti ténye maga pedig háttérbe szorul az össztevékenységben. Időtartamos tehát mindennemű ráeszmélésünk s így maga az egész tudatnaik tevékenysége is egyszersmind h­ízünknek mathematikai időpontokban való Palágyi-féle megnyilatkozása épp maga a legtisztább folyó jelen, a tevékeny létnyilvánulásnak és életmegnyilatkozásnak szakadatlan folyamata maga, a létjelenségeknek és léttüne­ményeknek életeleven láncolata, az önmagát teremtő szemlélet­­világ, a pillanatról-pillanatra alakuló és módosuló dologi és tárgyi universum maga. Éppen ezért teljesen szemlélhető is ez a mi szakadatlan ön­tevékenységű énünk a maga, teljes való­ságában. Hiszen minden külsőség és belsőség, minden létvaló­ság és gondolatiság, minden tárgy és ismeret, dolog és gondolat, nemtudatos magánvaló és tudatos jelenség az égen, földön és mindenütt csakis Énünknek és benne az örökkön-örökké önte­vékeny s egymás között így vagy amúgy hullámzó és nyüzsgő­pezsgő atom­vonalfeszültségeknek tényközösségérvényesülése. És a mi örökérvényű van gondolatainkban, akarásainkban, érzel­meinkben, indulatainkban, benyomásainkban, egyszóval múló élményeinkben, az csakis az a szakadatlanul folyó s folyton-foly­­vást, meg-megújuló jelen maga, az alkotó elemi atomvonalfeszült­­ségeknek örökös átmenete és terjeszkedéskiegyenlítődése, a­mely, bármily pillanatnyi összérvényesülést és egyedi csoportosulást mutasson is, mindig állandó és ugyanaz marad, mert az ő létalapja változatlanul ugyanaz: soha meg nem szűnő és meg nem csorbuló tevékenység jelen. S ebben van megadva számunkra az örökigazságnak és az örökkévalóságnak magának a fogalma. Az össztevékenységnek állandó és változatlan tényalapja, az az örökkévaló átmenet, a szakadatlan jelen az, a­mely el-eltűnő csoportozatú élményeinket vezeti és alakítja s hol ennek, hol

Next