Simon József Sándor: A spekulatív természettudomány alapgondolatai mint az Egységes érzetfilozófia rendszere (Budapest, 1904)

A Panaisthesis metafizikai és ismeretelméleti alapmeghatározásai

és minden másra nézve is örökké nyüzsgő-pezsgő alanyiasság minden. Itt mind önmagában, mind a többi másra nézve csak alvó-nyugvó tárgyiasság. Az csupa reális valóság. Ez merő illuzórius gondolatiság. A természet világának minden egyedi létalakja velünk szemben és ellenünk érvényesülő való lény, azaz érzet. A lélekben minden csak belénk olvadt s általunk módosítható, nem való gondolati kép, vagyis képzet. Az a világ szemben áll a tudatunkkal, tőle független s­őt cselekvőleg módosítja. Ez merőben benne van a tudatunkban, tőle függ és szenvedőleg az ő megváltoztató hatása alatt áll. Ezenkívül a természet világának összes jelenségei egyen­jogúak s egymással szemben mindig teljes egyediségekben érvényesülök, azaz coordinált viszonyban állók. Még a leg­parányibb alkotó elemi önfeszültségrészecske is épp úgy kifejti itt a maga egész teljességében egyedi önérvényesülését, mint akár a legislegnagyobb testösszfeszültség a magamagáét. Éppen ezért a természetben csakis együttes átmenet és tényközösség­­beli átalakulás van, de eltűnés és megsemmisülés nem létezik. A gondolat világának létalakjai azonban kizárólagos jogokat élveznek egymással szemben, rendesen háttérbe szorulnak egy­más előtt és így tulajdonképp subordinált viszonyban vannak egymással. A figyelem középpontjában szereplő gondolati jelen­ségek mögött teljesen eltűnnek és megsemmisülnek a potentiális tudatnak ezer meg ezer többi jelenségei. A természet létegyedi­ségei tehát souverainek és végtelenül gazdag tényközösségben érvényesülők, más szóval még az ő időbeli sorozatias átmeneteik­ben is térbeliek és együttesek. A gondolati jelenségek egymás­sal szemben lenyűgözőttek s csak egymásutáni sorozataikban érvényesülök, azaz még térbeli, együttesnek tetsző nyugalmas voltukban is időbeliek, átmenők, sorozatosak. A fizikai világ tehát végtelen, határtalan és kimerít­hetetlenül folytonos. Önterjeszkedő létalakjainak, egyedi öntér­beliségeinek sehol sincs szünetük, véghatáruk és megszakadásuk. S így minden jelenségek egyformán kiinduló, átmeneti vagy középpontias tevékenység. Fizikailag ott van tehát a minden­­ségnek a középpontja és kellő közepe, a­hol éppen akarom, mert egyáltalán egyformán önálló és önérvényesülő, azaz autonóm

Next