Buza Barna et al.: Öt év multán. A Károlyi-korszak előzményei és céljai (Budapest, 1923)
Nagy Vince: Előszó
lm áll az ünnep, zajlik az ország, lengnek a zászlók, harsog az éljen. Ünneplik az egyenlő emberek köztársaságát, jogok általánosságát, életek jobb lehetőségét és azt a nemeslelkű főurat, aki mindezt akarja, aki a népért, az országért mindenét áldozza. Főpapok és főhercegek, tudósok és országnagyok, urak és parasztok kéretlen, hívatlan, maguk jószántából, nagy felbuzdulással, válogatott szókkal, mély bókolással köszöntik, ünnepük a szomorú embert, aki tudja jól, hogy keserves nehéz lesz mások elpazarolt, tönkretett, leégett, meglopott, elherdált ősi gazdaságát lábra állítani, a hitelezőktől vissza is menteni. Nehéz ? Lehetetlen. Meg is mondja, óv, int: „Ne higgjünk, vigyázzunk. Elkéstünk. Elkéstünk.“ És egyedül azért, mert a hitelezők nem hajlanak meg a büntelen utód könyörgő szavára sem és az elődök dorbézolásainak adósságaiban elárvereztetik az ősi birtokot — csak a családi házat hagyják meg, — a hódolók, a balga reménykedők, akik a hitelezők engedékenységében igy megcsalódtak, nem a henye, gondatlan, rosszul gazdálkodott elődöket szidják, hanem az árverési nap reggelén megérkezett új örököst, aki elődeitől éppenn kifosztva, megcsalva, reményt vesztetten, megtörve áll az üres ház küszöbén, mint ők, a többi rokonok. És nekiesnek és ütik, leköpik, kiverik a házból, el-kikergetik az egész határból. A saját gyermekes hitüket, illúziójukat rugdalják, feszítik meg benne, azt az önszuggesztiójukat, hogy ennek az embernek a kedvéért a hitelezők eltépik majd számláikat. Pedig nem ez az ember csinálta az adósságot és egy pillanatig sem próbálta magáról elhitetni, hogy miatta, az ő kedvéért az adósságokat el fogják engedni. Mégis zeng felé a „feszítsd meg“ és a főpapok és főhercegek, tudósok (?) és országnagyok, urak és parasztok, kik áldva áldották, követ dobnak utána meg káromló szókat, hogy azok kisérjék nagy hontalanságba.