Kornis Gyula et al.: Az értelmiség válsága (Budapest, 1931)
2 HORNYÁNSZKY GYULA húrokat pengetni. De kell hogy gondolkozóba essünk egész jövőnk alakulásán, ha a technikailag zabolázott nyers erő diadalmas előrenyomulását szemléljük ; ha egyszer már kitapogattuk azokat a gyenge pilléreket, amelyeken a szellemi munka teljesítményei nyugosznak, s különösen ha számba vesszük, hogy valahol Keleten a fizikumra alapított világszemlélet máris tartós állami berendezkedést kapott s hogy e világszemléletnek pionírjai nálunk nyugaton sem tétlenek. Értelmiség egyszersmind társadalmi osztályt vagy osztályokat is jelent. Bizonyos társadalmi rétegből kerülnek elő azok, kiknek hivatásuk a magasabbrendű élettől megkívánt szellemi és kulturális munkát elvégezni. Az értelmiség mai válsága e tekintetben is lényeges eltolódásokhoz vezetett. Annyival inkább, mert épp az a középosztály érezte meg a legjobban — nem kormányaink hozzájárulása nélkül — a változott gazdasági viszonyok következményeit, amely eddig az értelmi munkásokat szolgáltatta. Mi lesz majd ezzel az úgynevezett középosztállyal? Megtarthatja-e a maga életszínvonalát és át tudja-e származtatni az ahhoz szükséges módot és készséget a jövő generációra is? Nem fog-e itt egy erős deklasszifikálódás végbemenni, amit majd csak félig-meddig felejtet el és békít ki a gyarapodás, amelyet alsóbb néposztályok feltörekvő tagjai által a társadalmi életnek vezetése nyer. De bármennyire húsbavágóan érdekeljenek is bennünket ezek a kérdések nagy általánosságukban is, hozzánk a legmagasabb értelmiségnek, egyetemi ifjainknak sorsa áll mégis csak a legközelebb. A helyzetet durva körvonalaiban ismerjük. Ezrével szaladgálnak a diplomás emberek állások után s rajtuk az állambölcsesség époly kevéssé tud segíteni, mint a társadalmi jóakarat. Meddig tart ez és még meddig tarthat egyáltalán? Mi lesz az évről-évre felszaporodó állásnélküliekkel, kérdheti aggódó szívvel az, aki nem tud, nem akar belenyugodni a minden keserűséget, szenvedést, halált betakaró mondásba : mundus se expedit. Van itt a segítségnek egyáltalán módja és mi az? Efféle kérdésekre csak akkor adhatunk feleletet, ha előbb pontosan, statisztikai pontossággal állapítottuk meg a baj nagyságát s ha mindama lehetőségeket végiggondoltuk, amelyek — ha tán nem is rögtöni gyógyulást, de enyhülést hozhatnak a bajra. Nekünk, hogy úgy mondjam, előbb katasztert kell felállítanunk szellemi szükségleteinkről, nem szűkkeblű jelenhez tapadással, oktalan leépítésekkel és redukciókkal, hanem ellenkezőleg : bőven számítva a jövő fejlődés követelményeire, hogy azután mégis csak azokhoz a szükségletekhez szabjuk szellemi munkásainknak számát és kiképzését. Azt a nagy munkát, melyre a Magyar Társadalomtudományi Társulat akkor vállalkozott, amidőn az itt csak általános vonásokban