Az Aero, 1922 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1922-07-30 / 14. szám

■ 14. sz szik, még­pedig oly módon, hogy a kisugárzó fény­nyalábok egy nagy fénycsóvává egyesüljenek. A lencsék elhelyezése a mellékelt ábrán látható. A két korong alatt van egy harmadik is, ame­lyen a tartaléklámpák találhatók a működésükhöz szükséges készülékekkel. Mind a három torony összefüggésben áll egymás­sal és az egész szerkezet egy függőleges tengelyhez van erősítve. A tengely viszont golyós csapágyakon forgatható, amelyek szilárd talapzatra nehezednek. Az alsó talp alatt villanymotor látható, amely a szerkezet forgatására szolgál. A világítóberendezéseket burokszerű ház veszi körül, mely két fénykamarából áll. Az ellenőrző ké­szülékek az alsó talpon találhatók, ahonnan a lám­pák ellenőrizhetők és a lencsék pontosan beállít­hatók. E világítótorony — éppen úgy, mint a tengeri világítótornyok — időnkint gyullad ki s fel-felvillanó fénye jelzi a helyes irányt az éjszaka légi utasainak. Az egyes villanások közötti időköz, valamint a vil­lanások időtartama tetszés szerint szabályozható. Az ívfény előállításához szükséges villamos áramot a dijoni állami vezetékből nyerik, de ott, ahol ele­­­gendő mennyiségű áram nem áll rendelkezésre, fémszálas lámpákat is alkalmazhatnak, ami ugyan­azon fényerősség mellett jelentékeny energiameg­takarítást jelent. Eredményes kísérletek történtek arra vonatkozó­lag is, hogy még nagyobb fényerejű világítóberen­dezéseket állítsanak elő, amikre különösen olyan területek megvilágításánál lehet szükség, ahol a kultúra hiánya miatt a világítótornyok egymástól csak nagyobb távolságra állíthatók fel, mint pl. Közép-Afrikában stb. Az ilyen helyeken természe­tesen villamos áramhoz is nehezebb — sőt a leg­több esetben lehetetlen —­ hozzájutni. Tehát itt más fényforrásról kell gondoskodni s erre a célra leginkább tekintetbe jöhet az acetylén-, illetve a paraffingáz. Az ilyen területeken felállítandó vilá­gítótornyokat önműködő szerkezettel fogják ellátni, hogy a készülékek hónapokon keresztül is működ­hessenek felügyelet nélkül. Ez az önműködő szerkezet, amely a legtöbb tengeri világítótornyon is látható, lehetővé teszi, hogy a fény előre meghatározott időközönként gyulladjon fel és aludjék ki. Ezt a szabályos mozgást részint óra­szerkezet végzi, részint pedig villamos vagy gáz­­szabályozó aszerint, hogy a torony villany-, avagy gázvilágításra van berendezve. A készülék berendezése rendkívül elmés, de hely­szűke miatt részletes leírásába nem bocsáj­tkozha­tunk, hanem csak leírásának rövid összefoglalásáról lehet szó. Az óraszerkezet egy huszonnégy részre beosztott korongot forgat, mely naponta teljes for­dulatot végez. A korongon két rovátka található, amely ugyancsak két emelővel áll összefüggésben. Az emelők a gázszabályozó szelepekhez vezetnek, azokat nyitják, illetve zárják a korong forgása sze­rint. Az óramű rugójának felhúzását gázmotor végzi. A Barbier-, Bernard- és Turenne-cég már a há­ború alatt igen sok világítóberendezést készített s ezek között a légi forgalom számára gyártott fény­jelzőkészülékek különösen beváltak. Az utóbbiak közül egy ötödrangú különleges világítóberendezés és egy negyedrangú hordozható légi fényjelző ké­szülék méltó elsősorban említésre. Az utóbbi a mellékelt ábrán látható. Az előbb említett világítóberendezéssel a követ­kező jelek adhatók le: a) egy villanás, b) egy cso­port és két villanás, c) egy csoport és három vil- 14­5 A E R­O

Next