Alföldi Iparlap, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-03 / 1. szám

Uj évfolyam IV. év. 1. szám. ALFÖLDI IPARLAP. Ezen kiállítás annyiban nevezetes, mert ebből indult ki az u. n. „védegylet“-i mozgalom. Ugyanis Kossuth a jutalmak kiosztásakor gyönyörű beszédet mondott a nagyszámban megjelentek előtt s utalt azon visszás körülményre, hogy a teh­e­­tősbek ipari tárgyaikat külföldön vásárol­ják, s beszédét igy végző . . . a mit nekünk­­a honi ipar nyújt­hat, azt idegentől venni valóságos hazánk elleni bűn . . Megindult erre országszerte a „véd­egyletiek alakítása, melyek célul tűzték ki a honi ipartermékek vásárlását. A többek közt Szegeden is alakult ily véd­egylet 1845. elején, de annyit tett, mint az országban lévő többi védegyletek, t. i. semmit. Jeles történetírónk Reizner azt mondja a szegedi védegyletről, hogy : ■ láncvigalmai igen sikerültek szoktak lenni s ezeken a piaristák magyar ruhában je­lentek meg. — Ez volt összes működése. A harmadik magyar iparműkiállítás 1846-ban volt szintén Pesten. Erre már 516 kiállító jelentkezett s a vigadó szűk lett, úgy hogy a nemzeti múzeumban kellett rendezni. Mindezekből látjuk, hogy a magyar ipar szépen kezdett kibontakozni, ámde közbe­jöttek a nagy politikai események, me­lyek Magyarország jogi kérdéseit tolták előtérbe s a magyar iparügy fejlődése megakadt. 1848. márc. 15-től, a szabad­ság napjától 1849. okt. 6-ig, a nemzeti gyász napjáig, mint sok minden, úgy az ipar is szünetelt hazánkban, iparosaink a nemzeti lobogó alatt küzdvén a hazáért. Majd beállott az abszolút időszak, mely semmire sem volt kedvező, annál kevésbé az iparra. Olyan volt ezen kor­szak egész 1867-ig, mint egy hosszú éj­szaka ......... de a melyre megvirradt 1867 ben a kiegyezés és apostoli kirá­lyunk megkoronázása. És itt ismét lendületet vett a ma­gyar ipar­­­kiállítás kiállítást ért. 1872-ben Kecskeméten, a­mely évben meghozatott a régi ipartörvény is, 1876-ban Szegeden, 1879-ben Sz.-Fehérvárott s még több he­lyen is, most pedig küszöbén vagyunk az 1885-iki bpesti kiállításnak. Most ismét visszatérek néhány évre. Az 1872 iki törvény szabadnak nyilvání­totta a magyar ipart, de nem felelt meg a kívánt várakozásnak, mert a szédelgés­nek nyitott utat. Kérvényezés és két kongreszszus tartása után 1881-ben meghozatott a 2-ik magyar ipartörvény, melynek igen-igen sok jó oldala van, s e mellett nem is le­het egy napon említeni az 1872-iki törvényt. Mindez most már csak megvolna, de a legégetőbb az, hogy a magyar iparnak nincs piaca._________________________ S most egy oly férfiúnak nevét kell említenem, kinek neve ismert a paloták­ban úgy, mint a kunyhókban, egy oly miniszter nevét, ki az utókor háláját méltán kivívta, s ez Trefort Ágoston kul­tuszminiszterünk ! Trefort előbb ipariskolákat létesített, aztán techn. hul iskolát s múzeumot léte­sített, hol mesterek részére ingyenes föl­olvasások és segédek részére ingyenes tanfolyamok tartatnak, tehát mindenki kiművelheti magát saját szakmájában. Ezekkel kapcsolatban megalapította az „iparművészeti egylet“-et, melybe főuraink s főpapjaink, legnagyobb örömünkre, tö­megesen iratkoznak be. Ez egyesület célja vevőket, piacot teremteni műipari tárgyak számára. S hisszük, hogy a tö­rekvést siker fogja koronázni. Belátta Trefort, hogy Magyarország földmi­velő állam többé nem lehet, mi­vel gabonánk óriási versenyt kénytelen vívni Oroszország, Amerika, Ausztrália s legutóbb India hason terményei ellen. Be­látta, hogy így tönkrejutnánk. Tehát nyers terményeinket, melyekben pedig bő­velkedünk, itthon kell földolgoznunk s elárusítanunk, így ha majd piacunk is lesz és ver­senyképes termékeink is lesznek , boldo­gulni fog a magyar ipar. Emelem tehát poharamat a magyar ipar jövőjére. Legyen az oly szép, oly nagy, mint a minőnek mi , azt képzelni se merjük s engedje az égi gondviselés, hogy a jövő iparosai csak hírből ismerjék a mai nyomorúságos viszonyokat. Éljön a jövő magyar ipara, egész tízeged város közönsége. Tisztelet­­adás mellett szorított minden önérzetes polgár vele kezet, melyet ő a legszeré­nyebb egyszerűséggel fogadott, s ha tehette, már akkor igyekezett mindenki iránt figyelmetes és előzékeny lenni. A mai napig is ezen vonás jellemzi saját tulajdonát az ünnepeknek, a mi egyik kiváló érdeme­­ 1872 ik évben, midőn az első uj ipar­törvény lépett életbe, mely eltörülte a századokon keresztül s kiváltságokkal el­látott és sok tekintetben hasznos és üd­vös céhrendszert, mi életbe léptetni ren­delte a szabad ipart s megengedte a tet­szés szerinti ipartársulást ; ekkor kez­dette meg az általános bizalom folytán megkeresett jeles emberünk nyilvános szereplését. Ugyanis az 1872-ik évben az 1-ső or­szágos iparos kongreszszuson már mint megbízott képviselőt ott láttuk őt azon többség sorai között, mely a 72-iki ipar­törvény káros következményű paragra­fusai ellenében az országgyűlés elé petí­ciót intézett, a­mely többség határozatá­nak különben semmi eredménye nem lett, miután a törvényhozó testület által a a benyújtott petíció még csak figyelemre sem méltattatok. A 72-iki ipartörvény szentesítést nyervén, a céhek föloszlása következté­ben — kedvetlenül — az ipartársulat megalakításához kellett látnunk. Jelesebb iparos kapacitás vezérlete alatt kísértet­tük meg a társulat alakítását, ki a szövetség eszméjét igyekezett érvényre emelni. — Hiába­­ a magyar kormány, a szentesített ipartörvény épségben tar­tására hivatkozva, a szövetség eszméjét elejtvén s a társulási utón való egyesü­lésre utaltatánk. A szövetség eszméiért küzdő férfiak­nak le kellett rakniok a nemes célért Viir/Hn ■fű.rrxrtrort ác örrizC'7m,n­eon át srallístt térnünk mindnyájunknak a napirendre, a törvény betűinek szigorú betartására, a társulásra, az ipartársulat alakítására. Ekkor merült föl a kérdés : ki lesz vezérünk, ki fog bennünket vezetni ? Körültekintve városunk iparos pol­gárainak sorai fölött, leltük föl azon fér­fiút, kinek tiszteletére mai napra rendez­tük e családias ünnepet, minek hordereje egy pillanatra habár jelentéktelennek tű­nik is föl némelyek előtt, de önmagá­ban véve mégis messzire kiható ese­mény, hogy az ünnepelt fölszólításunkra megjelent. Elvállalta a nehéz föladat megoldásának vezetését s kellő támoga­tással, miket az iparos osztály nem vont meg tőle , sikerült elérnie, hogy a „Sze­gedi ipartársulat" 1872-ik évben megala­kult s szentesített alapszabályt nyert. Megkezdvén működését, haladván az arany középuton s eljutott oda, hová az országban kevés ipartársulat juthatott. Ugyanis 1876-ban egy nagyobb szabású or­szágos iparkiállítást rendezett, a mely a magyar ipar versenyképességét kiválóan bizonyitá. Sok ügybarát s meg több támo­gatás által, a mi az ország minden ré­széből a kiállítás felé irányult, s a rész­vét, nemkülönben az anyagi, szellemi és erkölcsi támogatás, melylyel elhalmozva lettünk, hozta létre azon eredményt, hogy a szegedi ipartársulatnak ezen saját háza, iparcsarnoka van. Az ünnepelt volt az, ki a kiállítás körül az anyagi, a pénzügyi teendők tel­jesítésével volt megbízva, s mint tiszta kezű ember és szeplőtlen jellem, az anyagi megtakarítást, illetve megőrzést első­sor­ban neki tulajdonítjuk. És hogy szeplőt­len jelleme s tiszta kezelése voltakép do­­mináltassék, a legmagasabb helyről, ezen érdemének elismerése jeléül, részére a koronás arany kereszt adományoztatott. 1873-ik évben szép szerep jutott ki a V iirmarvöl tn oV a ■nnlrvávi inQr*nC! ác rro rz _ dasági kör alakításában. Az ő tapintatos eljárása szülte azon egyesülést, hogy az ipartársulat ikertestvére , e kör is megtes­tesüljön. Az ipartársulatnak a törvények sze­rint csak iparos lehetvén tagjai s azok célja, eljárási módozatai, ügymenetei s egyáltalában minden intézkedései, melye­ket a törvény és az alapszabály előirt, annak minden betűje kizárólag a társu­lati tagokra szorítkoztak, vonatkoztak s kebeléből minden egyéb társadalmi ele­mek mereven mellőztettek, kizárattak. Minthogy azonban az ipartársulat tagjai minden időben örömmel, készséggel osz­totta meg nézetét, sőt mások tanácsát jó szívvel vette, igyekezett utat-módot találni arra, hogy az iparos osztály egyéb társadalmi állású polgárokkal is érintkez­hessen : közvetlen körében oly kört alkotott, mi által lehetővé tétetett az eszmék tisz­tázásának társadalmi uton való intézése is. És ezen elvből kiindulva sikerült egy oly iparos­ kört alkotnia, a­mi mindez­­ideig kizár minden politikát, egyedül a jól fölfogott ipari s hasznos társadalmi eszméknek nyitja meg ajtait. És ismétlem, miszerint az ünnepeltnek e kör fölállítá­sában oroszlánrésze van, é­s ha több ér­deme nem volna is, ezen egy ténye ele­gendő lenne arra, hogy nevét megörökítsük. Jelentékeny érdemei vannak az ünne­peltnek a szegedi iparos-ifjúság képző- és segélyző-egyletének jelenleg szép hír­nek örvendő intézményében. Az ünnepelt volt, ki az 1878-ik évben a már korábban alakult ifjúsági egyletet hanyatló helyze­téből újból való virágzásra emelte, mert mint elnöke 4 éven keresztül az elővi­­gyázó és tapintatos intézkedéseivel azon niveaura emelte, milyenen az országban kevés hason humánus célú ifjúsági egylet áll, ugyannyira, hogy manapság az ország­ban mint vezér­egy­let szerepel. U­ rz n tv Arrvrlat is 1 rí i‘/úl Ivast­ vac át f*A rvl o­­­fi­ú­sagánál fogva, az ünnepelt az 1886. évi rendes közgyűlésen köszönt le. Azonban öt, kitől az ifjúság sem vált meg szíve­sen, ugyanezen közgyűlésen egyhangúlag tiszteletbeli elnökül választatott meg. Most ezidőszerint a napirenden levő ipartestület alakításán ernyedetlen szor­galommal fáradozik. Mint a szervező bizott­ság elnöke működik az iparosok osztatlan bizalmából. Ha meggondoljuk, mennyi fá­radságot, gondot és munkát ad a 62 éves férfiúnak a soknemű bizottsági, albizott­­sági, szóval, a szervezési munkálatok tel­jesítése s a különböző tanácskozásokon, értekezéseken fölmerülő nézetkülönbségek és ellentétek kiegyenlítése : valóban meg­lepetésünknek kell kifejezést adnunk a fölött, hogy a reábízott terhes feladato­kat a legpraktikusabban tudja megoldani. Nem vezérli öt részrehajlás egyik vagy másik nézetével szemben; megvitatni engedi a kérdéseket, mig csak a tárgy kimerítve nem lett s akkor parlamentáris módon szavazás által dönteti el a kér­dést. A hozott határozatokat pedig maga hűségesen megtartja és azokat mások által is megtartatni kívánja. Mint elnöknek ez legszebb tulajdonainak egyike. De nem akarom az érdemes vendég­­koszorúnak drága ügyeime, még sohá to­vábbra igénybe venni, csupán annyit em­lítek még föl, hogy az ünnepelt Szegeden és a vidéken tekintélyes társadalmi állást foglal el ; tagja az iparkamarának, az osztrák-magyar bank igazgató-tanácsosa, a köztörvényhatóságnak évek hosszú során az egyik legrégibb alakja. Több egylet­nek pártoló és sok intézetnek rendes tagja. De az elsorolt egyéni tulajdonain és érdemein felül áll azó jó szive, mindenki iránt odaadó bizalma és szeretete ! És ezen férfiú, kinek arcképét ezennel lelep­lezzük (a képről a lepel lehull) Rainer Ferenc, ki­t az Ég egészségben még so-író irt ál­l-mrcd­on 1 Budapest, 1884. dec 31. Tisztelt Szerkesztőm! Van-e iparos, ki manapság tökélete­sen tisztában volna magával, hogy vájjon mi rejlik a jövőben? Van e, ki aggódva ne gondolkodna, mily fordulatot vesz a világ sorsa? Lehet-e ez máskép, különösen ha valaki annyira lelkére veszi az ipar­ügyeket, mint én magam is ? Éjjeli álmaimból fölébredve már új­ból és újból — akaratom ellenére — az iparügyekkel bajlódom. Pedig mily kevés a jutalom azoknak, kik ennyire szívükre veszik azt, mutatja a példa más esetek­ben ... No de sebaj, valakinek csak kell, hogy törődjön valamivel. Mi tehát igénytelen perszonák, kell, hogy valami ügygyel foglalkozzunk. Minden ember­nek van egy szenvedélye, tehát nekünk is van egy : mi a mások bajával bíbelő­dünk. A testület megalakulásán még túl sem vagyunk, de szükséges már is, hogy egyéb dolgokat is megvitassunk. Szüksé­gesebbet pedig a békéltető bizottságnál egyelőre nem találok. „Békéltető bizott­ság“ jöjjön el a te országod . . . Hogy fog ez majd sikerülni, hogy fog életbe lép­tettetni ? Azt ugyan nem lenne rész tudni hogy mily utón hozzuk létre. Meg van ugyan írva, hogy a testületi biztos közre­működése által, illetve elnöksége alatt a 140. és 141. §. szerint, de itt se szám-, se határozatilag kimondva nincs, mily irányban alkothatók meg a felterjesztendő szabályrendeletek. És ha már egy bizony­talan szám magáévá teszi a békéltető bi­zottság mikénti összeállítását, mikép kény­­­szeríttessenek azután a többi segédek, hogy ezen szabályok szerint járjanak el, illetve hogy ezen jogokkal éljenek ? A 142. §-ban említve van egy segély­egyletnek létrehozása is, mely egy külön törvény által fog megállapíttatni. Tehát ezen külön törvény szerint leszünk csak képesek a 141. §­-beli törvényeket keresztül vihetni, vagy az akkor megjelentek által egyszersmind a segélyegylet is megalapít­ható lesz (?) és ezen gyűlés kifolyásából készítendő szabályok előterjesztése után fognak majd az említett rendeletek meg­hozatai (?). A törvények több cikkelyében szól­nak a segéd- és tanoncügyekről, így a 126 §-ban is, mely nyíltan kimondja, hogy ez említettek ügye rendeztessék, békél­tető bizottság létesíttessék ; de arról, hogy ezen megalkottatott békéltető szabályok­nak kivihetősége mikép legyen lehetséges, tökéletesen megfeledkezett, ha csak, mint a 142. §. említi — még ezután nem fog rendeztetni. Az ipartestületek megalakulásánál már szükséges volna, hogy ezen ügy tö­kéletesen rendezve volna és ezáltal mu­lasztás ne történjék, mert az úgyis kevés jó között épp a legszükségesebb, a segédek ügye nem lesz rendezhető. Nézetem szerint ez nem lesz oly könnyű dolog . . . Azon rend nem szerető urakat, kik mindenből kivonják magukat, s különösen ha rendről van szó (mert ilyenek is vannak), alig hiszem, hogy egy­­könnyedén sikerülni fog őket egy kalap alá terelnünk. Már eddig is nem kevesebbről, mint arról beszélgetnek, ha a mesterek meg­teremtették az ipartestületi jogokat, úgy nekünk sem marad egyéb hátra, mint a kétharmadot megteremteni és testületté alakulni. Tehát nem kevesebb, mint tes­tületi jogok gyakorlására akarnak enge­délyt kinyerni . . . Arról, hogy ők csak egy társulatba tartozhatnak, mit sem akar­nak tudni. A 143. § ban említettekről úgy a mesterek, mint segédek tudomással bírni sem akarnak. De hogy is volna az lehehetséges, hogy ők, a 145. §. szerint, még mestere­ket is válaszszanak egyleti ügyeik veze­téséhez. Azzal, hogy a mesterek legalább egyharmadával járuljanak a segélyegyle­tük fönntartásához, csak kötelességüknek és az előírt törvényeknek tesznek eleget. Tehát a mesterek kötelezve lesznek a törvények eme szakaszainak eleget tenni, de ők semmire sem kötelezők. Az igaz, hogy még eddig lanyhán szólnak ez ügyről törvényeink, de kell és szükséges, hogy mielőbb ezen ügy vala­mely után tisztázva legyen. Nézetem szerint talán a következő eljárás lenne legcélszerűbb. A békéltető bizottság szabályzata így is, úgy is kell, hogy a mesterek és iparossegédek össze­hívása alkalmával hagyasson helybe. Te­hát egy közös ülés összehívása lesz szük­séges ; ezt mindenesetre a testületi biz­tosoknak kell, hogy eszközöljék. Tehát a testület elöljáróságának oda kell hatni, hogy egy közös ülés hívasson egybe, s már a meghíváson jelezni, hogy a­ki e gyűlésen részt nem vesz a segédek közül, kötelezve lesz a most egybehívott közös ülés hatá­rozatainak magát alávetni. Ez alkalommal látnám jónak már a békéltető bizottsá­gok megválasztását is, mert a folytonos ülések összehívása nem csak hogy idő­­veszteségbe kerül, de egyszersmind költ­séges is. Nem egyszer tapasztalhattuk már, hogy ha egy ügy miatt gyűlést hívtunk össze, ugyanezen ügy miatt második gyű­lésünkön már alig lézengtek néhányat­. Tehát a folytonos összehívásnak még az a rész­tulajdona is meg­van, hogy elked­vetlenednek a gyűléseken való megjele­néstől ; hát ha még azt veszik tekintetbe, hogy az éppen az ő rendszeresítésükre történik, még kevésbé lesznek összehoz­hatók. Meg kell még említenem, hogy ugyan­ezen gyűlés lenne hivatva határozatilag kimondani, hogy milyen vagy melyik segédegyletet kiváltja az új törvények szerint továbbra is fönntartani. Mert úgy hiszem, hogy nem csak itt Budapesten vagyunk azon helyzetben, hogy két-három ilyen egyletünk is van, hanem, úgy látszik, az egész országban megvolt az, hogy együtt sehol sem fértek meg. No már pedig azután, ha valamit ki akarunk vinni és a törvénynek akár egyik, akár másik cikkelye szerint akar­juk ezen bonyolódott ügyet rendezni, csakis egyedül egy egyletbe kell hogy tartozzunk. Ha tehát ez elhatároztatott, szükséges, hogy oly alapszabályok készít­tessenek, melyekben a kényszertársulás elve kimondatik. Különben majd meglátjuk már rövid 1885. január 3.

Next