Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-01 / 1. szám
2 észrevételével, amikor arra elmondhatjuk, hogy nem csupán ezt várjuk mi az ilyen iparosoktól, hogy csak arról beszéljenek, ami nem tetszik nekik, hanem arról is kellene nekik beszélniök, ami és ahogy tetszenek. Mert az igen könnyű dolog, hogy egy olyan véghetetlen szorgalmas és sokoldalú munkatársát valamely lapnak, egy vagy más közleményében kifogásoljuk, de azután jobbat mi magunk se mondjunk. Mert az is tudnivaló dolog, hogy aki az iparosok mindennapi kérdéséhez hozzászól, az ilyen gyakori fölszólalónak nem okvetlen kell csalhatatlannak és minden fölszólalásában tévedhetlennek lennie. Arra való a nyilvános tér, különösen az iparosoknak pedig ez a lap, hogy itt a mi esetleg ellenkező meggyőződésünket elmondjuk, így a mi nagyon tisztelt losonczi barátunktól is várnánk az ellenkező nézet nyilvánítását. Tehát ezzel egy olynemű érzékenykedésre mutattunk rá, ami nem hordja magával a kellő orvoslatát. Alább még egy nyilatkozatot közlünk, ami meg már éppen nemcsak érzékenykedést, hanem házsártoskodást is foglal magában. Hogy ezt mi mégis közzétesszük, ennek egyszerű oka abban rejlik, hogy a nagyon is érzékeny egyesületeink vezetői ne mondhassák, hogy az önigazolásukra szolgáló utat elvágjuk előlük. Más tekintetben meg azt is meg kell jegyeznünk, hogy mi ugyan nem tartjuk az iparos-ifjúsági egyesületeket csupa demagógok által vezetetteknek, de hogy egyleti életünkben az üres kongó dolgoknak sok tér engedtetik, s hogy az iparos-ifjúsági egyesületek a jelenlegi jellemet züllesztő (depraváló) korszakban jobban tennék, ha a vallás-erkölcsi dolgokat, mint minden bölcsesség alapját, nagyobb ápolásban részesítenék ; s ha nem mindenütt törekednének is katholikus vagy esetleg evangélikus, tehát vallási irányú legény egyleteket alkotni, a tiszta, józan morált, mint minden egyéb becsületbeli kiindulási pontok legfőbbjét tekintenék. Mert az hasztalan dolog, hogy még a műszaki és vegyészi tudományok legszükségesebb elemeinek megismerésére időt szentelni sem képes ifjúsági egyesületek oly műveltség után kapkodjanak az egyesületekben, amelynek talán Hegel vagy Kant követői szokták sarlanjait és czafrangjait magukra aggatni. A külső műveltségi máz lett még a legtanultabb emberekről is, ha nincs erkölcsi alapja. Ezt a kevés szellemi időtöltéssel rendelkező ember, a tisztes munka erényében ragyogó iparos-ifjúság egyedül a vallás erkölcsökben találhatja meg. Szóljon ez válaszul a losonczi levélre, mely nem volt közlésre szánva, s szóljon az alábbi n.váradi közleményre, a mire nézve igen tisztelt munkatársunk tárgyilagos észrevételeit szívesen elvárjuk. * Bertsey György úr az „Alföldi Iparlap“-ban a kath. legény-egyletek alakításáról írt czikkében többek közt azt mondja, hogy az iparos-ifjúsági egyletek nem felelnek meg az iparossegédek czéljainak, azokat „demagógok“ *) vezetik, illetve ilyenek állanak azoknak az élén. Annak előre bocsátásával, hogy mi — miután czikkező urat nem híréből, de személyesen is ismerjük— vele polémiába bocsátkozni nemcsak szándékunk nincsen, hanem ezennel kijelentjük, hogy közleményünk az ő személyét vagy a kath. legény-egyleti intézményt nem illetik, s csak a t. olvasó közönség tájékozására tétetik közzé. Ezennel kijelentjük, miszerint a megjelent czikkekben az iparos-ifjuság működésére vagy annak ügyeit vezető egyénekre vonatkozó részei minden alapot nélkülöznek, a valóságnak meg nem felelnek, s mint ilyeneket, ezennel visszautasítjuk. Egy alkalommal kedves kötelességünknek tartjuk e lapok tisztelt olvasóit fölkérni, miszerint álláspontunk valódiságáról meggyőződendő, bennünket saját helyiségünkben (kispiacz-tér, Zsiga Miklós-féle házban) megkeresni szíveskedjék, hol személyesen meggyőződhetik a czikkben foglalt valótlanságokról. Kelt Nagyváradon, a nagyváradi iparos-ifjúsági egylet 1887. évi december hó 18-án tartott rendkívüli választmányi üléséből. TÁRCZA: AMERIKAI ÜZLETI HIRDETÉSEK. Ismeretes tény, hogy az amerikai gyárosok sikereik nagy részét amaz eszközök ügyes felhasználásának köszönhetik, melyek által a közönséget a hasznos és jó gyártmányokkal megismertetni szokás. Az amerikai üzletember logikája igen józan és körülbelül a következőkben kulminál : „Mit használ nekem és a világnak, ha kitűnő árukat termelek és mások arról mit sem tudnak?“ Az amerikai találékonysága talán egy téren sem nyilvánul élesebben, mint az áruinak ismertetésén; az utak és módok, melyekkel a czélt eléri, légiókra rúg. Nincs szándékunkban szólani a reklámokról, melyekkel a gyógyszerek gyártói élnek, kik mindennap új, azelőtt nem használt hirdetési rendszert találnak föl, hogy labdacsaikat s gyógyfüleiket eladják. Nincs közúti vaspálya, vaspályaudvar, nincs szálloda vagy kirándulási hely, hol ne találkoznánk vásári falragaszaikkal. Arról jól van gondoskodva, hogy a falragaszokat mindenki láthassa. A gép , bútor, stb. gyáros azonban jobb utat választ, hogy nevét és áruit ismeretessé tegye. A főbb eszközök következők: 1. Hirdetések szak-, politikai és szépirodalmi lapokban. 2. Katalógusok vagy mintakönyvek és árjegyzékek. 3- Ingyenes kiosztása a házban és irodában használt tárgyaknak, melyeken alkalmasan van odanyomtatva a cég áruja és ára. Nem mernék állítani, hogy az amerikaiak találták föl az újsághirdetéseket, de annyi bizonyos, hogy egy nemzet sem veszi annyira igénybe a hírlapok hirdetési oldalait, mint az amerikai. Hogy fogalmat nyerjünk az óriási összegekről, melyek az Egyesült Államokban újsághirdetésekre elkölteznek, elegendő tudnunk, hogy New-Yorkban létezik több napilap, melyek lapjuk egyetlen hasábját évi 30—50,000 dollárért adják bérbe. Nem szabad természetesen feledni, hogy a lapok naponként legalább 300,000 példányban jelennek meg. A new-yorki, philadelphiai és chicagói nagy lapok nem lennének képesek nagyszerű újságpalotákat építeni, északsarki és afrikai expedíciókat saját eszközeikből fölszerelni, ha a hirdetések utáni bevételeik nem lennének oly jelentékenyek. A kisebb városok lapjai természetesen szerényebb díjakat számítanak a hirdetések fölvételéért, de a legtöbb amerikai hetilap csak a hirdetési bevételeknek köszönheti tételét. A szaklapok száma rendkívül nagy, de a legtöbb, a bennük foglalt hirdetésektől eltekintve, keveset törődik a szakkal. Nincsen az országban oly jelentéktelen iparág, mely legalább egy szaklappal nem lenne képviselve és vas , aczélipari, malomszaklapok rendkívüli mennyiségben léteznek. E lapok legtöbbje a hirdetési bevételek nélkül egy hónapig sem jelenhetne meg. ALFÖLDI IPARLAP, 1888. január 1. Az „Iparügyek“ kacsája. Ráth K. ur lapja, az „Iparügyek“ legutóbbi száma kövér kacsát röpít föl a szegedi ipartestület dicsőítésére. Azt hirdeti ugyanis a lehető legkomolyabban, hogy a szegedi ipartestület elnöke rendkívüli elöljárósági ülést hívott egybe, abból a czélból, hogy magát a november 27 én tartott híres központi értekezleten képviseltesse. E közleményre az elöljáróság egyik lapjától nyilatkozatot vettünk, amelyet alább közlünk. Részünkről azonban megjegyezzük, hogy az „Iparügyek“, amely minap lapunk irányában annyira kimutatta jóindulatát, helyesn cselekednék, ha közleményeinek hitelességére több súlyt fektetne. Vagy talán annyira elragadta a minden áron való központosítás heve, hogy minden eszközt üdvösnek vél fölhasználni e magasztos (!) czél érdekében, s nem riad vissza a misztifikácziótól sem? Ive, a nyilatkozat: *) A demagóg szóval kár olyan könnyen bánni, nehéz ezt állítani, nehéz cáfolni. Hogy mi is az a demagóg ? Ezen kérdésre nézve mi röviden azzal válaszolunk, hogy mi már sok kis és nagy embereket ismertünk demagógoknak. Különösen pedig demagógoknak tartjuk azokat, akik nemes tettek, nemes czélok és nemes eszmék nélkül, nagy, de üres szavakkal hirdetik a közboldogságot, s erkölcs nélkül bírálgatják a közerkölcsöket, akiknek a világrendek semmiféle tényezője nem jó. De mi azokat is üres demagógoknak tartjuk, akik bármely alacsony vagy magas helyről népet bolondítanak. No, mi ilyeneket az iparos-ifjúsági egyesületekben keveset látunk. Inkább van a demagógiának Magyarországban a jobb sorsa méltó magyar nemzeti politikában, az alkotmányos közéletben tere és helye. De az iparos-ifjúsági egyesületek, úgy hisszük, keveset avatkoznak ezen hálátlan mesterségbe. Azt inkább lehet felőlük mondani, hogy sok napot töltöttek el kevés eredménynyel, de ennek az önállók közönye és az ifjúság nagy részének a távol maradása is oka Szerit.