Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888-06-03 / 23. szám

VH-ik évfolyam. 1888. 23-ik szám. Szeged, junius 3-án. Előfizetési föltételek: helyben, házhoz hor­dással vagy vidékre posta utján. Negyed évre . 1 frt. Fél évre ... 2 frt. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Szerkesztői iroda: Templom-tér, 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hová a kéziratok küldendők. Főszerkesztő : Bakay Nándor. Felelős szerkesztő : Tóth Béla. Főmunkatárs: Babos Elek. Hirdetések 16-od oldal . . 1.— 8-ad „ . . 2.-4-ed „ . . 3.50 Fél „ 6.­A 4 hasábos petit­­sor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. Kiadóhivatal: Engel Adolf könyv- és könyomdája, hovy az előfizetési pénzek küldendők. Az „Alföldi Iparlap“ pártolása. E lap május hó 6-án megjelent számában foglalva vannak a szegedi ipartestület április 19-én tartott elöljáró­­sági ülésének letárgyalt pontozatai. Teljes figyelemmel kísértem és kísérem az országban műk­ödő testületek mozgalmait, mi sem kerüli ki figyelme­met ; a végeredmény, melyet a testületi életből és annak az ipar javára szolgáló működése alapján levonható, igen elszomorító, mert az nem egyéb, mint egy igen sok pénzbe kerülő — semmi. A szegedi ipartestület működését igen nagy érdek­lődéssel kísérem, miután onnan várnám az ország össz­­iparosságához intéző azon szózatát, mi által végre meg­teremtetnék az „Iparszövetség.“ Az elöljárói ülésben a letárgyalt pontozatok között különösen az V. pontozat az, mely gondolkodóba ejtett. A lapbizottság érdemes elnöke előterjesztette, hogy a lapkiadóval a szerződés lejárt. A lap megjelenése érde­kében a szerződés megújítandó, a hónapokon tartott tár­gyalásnak eredménye az, hogy a testület a lapot 200 frtnyi segélyösszegben részesítse, melyet az elöljáróság szavazattöbbséggel helyben is hagyott. Hogy egy évre vagy pedig hány évre szól a szerződés, az a jelentésből ki nem olvasható. A szegedi ipartestületi elöljáróság mindenkor eleget tett az újkor követelményeinek, az országszerte tudva van, tehát e határozat méltó hozzá és nem is lehetett tőle egye­bet várni. Igaz ugyan, a véghatározat ez ügyben a közgyűlést illeti meg és arról meg lehetünk győződve, hogy Szeged iparossága, kik mindenkor az iparérdekek meleg és hű elő­mozdítói voltak a múltban, a jelenben sem fogja magát megtagadni és meghozza talán egy évre szoruló azon ál­dozatát, hogy a lap fönnállása biztosítva legyen. Azt hiszem helyesen következtetek, hogy az igen tisztelt elöljáróság a lap pártolása hiányában kénytelen volt ily, az iparosságra szégyenletes eszközhöz nyúlni. Mert mit mutat az elöljáróságnak e határozata ? Azt, hogy sem az ország iparosai, sem testületei nem járatják e talán mégis csak jobb méltánylatot érdemlő lapot! Ez megdöbbentő tünemény ! Az össziparosságnak a lappal szemben levő közönye az össziparosság szégyene. Hol van az ország iparosainak önérzete ? Hol az előre törekvő haladási vágy? Hol minden kételyt kizáró ipara iránti előszeretete? Hol a család fönntartásának biztosító jövője ? Mert az uj idő rohamosan halad, jaj annak, ki vissza marad. Azt könyörtelenül eltiporja, ki az uj kor szellemi és ipari ismereteivel nem tart lépést. Mily jövő vár azon iparos­ osztályra, mely saját ipará­val járó szellemi előbbre haladását ily könnyelműen magá­tól elodázza ? Tehát egy teljesen az iparügyeket szeretettel fölkaroló iparlapnak az iparosok által még tétele sem biztosíttatik, nem talál iparos-polgártársaitól annyi elismerést és mél­tánylatot, hogy a nyomdai és egyéb mellékkiadások fedöz­­teth­essenek. Szégyenelje magát az ország iparossága, hogy meg­átalkodott közönye miatt egy testület kénytelen az össz iparosság érdekében fönntartandó lapra áldozatot hozni, a­helyett, hogy a testületi alaphoz a lap jövedelméből min­den évben egy fölösleges összeg odacsatoltatnék. De úgy látszik — és aligha csalódom — az ország ipartestületeihez intézett fölhívás sikerre nem vezetett, mert ha minden testület 10 frtnyi segélyben részesítené e lapot, azon esetben a legszükségesebb kiadások talán födözve lennének. Tehát kérdem, hol vannak az ipartestületekben szere­pet játszó és a mellett iparos polgártársainak anyagi jobb létével mit sem törődő, nagyképűsködő elöljáróik, kiknek kötelességük lenne a testület részére e lapot járatni ? Hol első­sorban azok jegyzői, kik állandó érintke­zésben lévén az iparossággal, leginkább hivatva lennének őket a lap tartására nézve saját érdekükben ösztönözni. A testület elöljárói föllandítanak Budapestre, nem kellene-e megint valami újabb hű­hó, mint volt az 1887. márcz. végnapjaiban tartott országos bolonditás. A központ vezéregyénei majd tesznek róla, hogy a vidéki iparosságnak balga reményei ébren tartassanak, melyek teljesítését még egyre várják, csak várják. Ha az iparosság ez után így halad tovább, igaz lesz a nagy Széchenyi Istvánnak e kétértelmű mondása : „Ne féljetek szegények, jobban lesztek szegények.“ Azok, kiknek a testületekben a vezérszerep jut osz­tályrészül, kik hivatva lennének az iparosság körében a szunnyadó közszellemet ébreszteni, az együvé tartozás érzé­sét kifejleszteni, az iparügy érdekében szerkesztett lapnak legalább tehetőségeit serkenteni, a maradiságból őket ki­emelni, szövetkezések létesítésével a polgárságnak a ben­nük helyezett bizalmat ez által érdemileg viszonozni, tehát azok sem pártolják e lapot? Mikép létesülhet ily állapot mellett az ország össz­­iparosait összekötő és már­is égetővé vált kapocs, az ipa­rosszövetség, ha még tudomással sem bírnak arról, hogy mily irányban működnek az iparosság szellemileg fejlettebb tagjai ? Vagy csakugyan természetükké vált a gondolat és tett-restség és bele­nyugosznak abba, hogy a központ jár­­szalagján bandukoljanak és rabszolgalelkületüknél fogva nem is merik a jobblét utáni küzdelmet teljes eltökéléssel fölvenni? Avagy talán örökös panaszaikkal érvelnek, hogy sze­gények vagyunk ? Igaz, szegények vagyunk és a jövő kor nyomorát leírni arra még nincs meg a toll, ha saját magunk az „önsegély“ alapján az ipart meg nem teremtjük. Tehát szegények vagyunk, de ezen szegénysége ipa­rosságunknak nem zárja ki azt, hogy vasár- és ünnepna­pokban nagy lakomáknak beillő dőzsöléseket csapjunk s a mellett némely iparosok minden Istenadott nap reggel a nyomor italából annyit vegyenek magukba, hogy a munka mellett tántorognak és egyre hajtogatják bűzös szájjal, hogy az egész szegénységnek az az átkozott közösügyes kormány az oka. Igaz, a kormány is az oka, mely az ország iparérde­keit föláldozta, de legnagyobb részben a saját iparosai az okai; igaz ugyan, hogy a szellemi műveltség még nem teremt ipart, de a szellemileg műveltebb iparos készebb és készségesebb szövetkezetekbe és egyéb vállalkozásokba belemenni; a szellemileg műveltebb iparos többé nem egy­oldalú, tehát elfogulatlanabb. Ha az ipar jobbjai, meggyőződve a meddő és siker­rel nem kecsegtető küzdelemtől, visszavonulnak, kik önzet­lenül, a jutalom legkisebb reménye nélkül meg fognak szűnni az ipar javára működni, mi lesz akkor ?

Next