Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888-06-03 / 23. szám
VH-ik évfolyam. 1888. 23-ik szám. Szeged, junius 3-án. Előfizetési föltételek: helyben, házhoz hordással vagy vidékre posta utján. Negyed évre . 1 frt. Fél évre ... 2 frt. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Szerkesztői iroda: Templom-tér, 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hová a kéziratok küldendők. Főszerkesztő : Bakay Nándor. Felelős szerkesztő : Tóth Béla. Főmunkatárs: Babos Elek. Hirdetések 16-od oldal . . 1.— 8-ad „ . . 2.-4-ed „ . . 3.50 Fél „ 6.A 4 hasábos petitsor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. Kiadóhivatal: Engel Adolf könyv- és könyomdája, hovy az előfizetési pénzek küldendők. Az „Alföldi Iparlap“ pártolása. E lap május hó 6-án megjelent számában foglalva vannak a szegedi ipartestület április 19-én tartott elöljárósági ülésének letárgyalt pontozatai. Teljes figyelemmel kísértem és kísérem az országban működő testületek mozgalmait, mi sem kerüli ki figyelmemet ; a végeredmény, melyet a testületi életből és annak az ipar javára szolgáló működése alapján levonható, igen elszomorító, mert az nem egyéb, mint egy igen sok pénzbe kerülő — semmi. A szegedi ipartestület működését igen nagy érdeklődéssel kísérem, miután onnan várnám az ország össziparosságához intéző azon szózatát, mi által végre megteremtetnék az „Iparszövetség.“ Az elöljárói ülésben a letárgyalt pontozatok között különösen az V. pontozat az, mely gondolkodóba ejtett. A lapbizottság érdemes elnöke előterjesztette, hogy a lapkiadóval a szerződés lejárt. A lap megjelenése érdekében a szerződés megújítandó, a hónapokon tartott tárgyalásnak eredménye az, hogy a testület a lapot 200 frtnyi segélyösszegben részesítse, melyet az elöljáróság szavazattöbbséggel helyben is hagyott. Hogy egy évre vagy pedig hány évre szól a szerződés, az a jelentésből ki nem olvasható. A szegedi ipartestületi elöljáróság mindenkor eleget tett az újkor követelményeinek, az országszerte tudva van, tehát e határozat méltó hozzá és nem is lehetett tőle egyebet várni. Igaz ugyan, a véghatározat ez ügyben a közgyűlést illeti meg és arról meg lehetünk győződve, hogy Szeged iparossága, kik mindenkor az iparérdekek meleg és hű előmozdítói voltak a múltban, a jelenben sem fogja magát megtagadni és meghozza talán egy évre szoruló azon áldozatát, hogy a lap fönnállása biztosítva legyen. Azt hiszem helyesen következtetek, hogy az igen tisztelt elöljáróság a lap pártolása hiányában kénytelen volt ily, az iparosságra szégyenletes eszközhöz nyúlni. Mert mit mutat az elöljáróságnak e határozata ? Azt, hogy sem az ország iparosai, sem testületei nem járatják e talán mégis csak jobb méltánylatot érdemlő lapot! Ez megdöbbentő tünemény ! Az össziparosságnak a lappal szemben levő közönye az össziparosság szégyene. Hol van az ország iparosainak önérzete ? Hol az előre törekvő haladási vágy? Hol minden kételyt kizáró ipara iránti előszeretete? Hol a család fönntartásának biztosító jövője ? Mert az uj idő rohamosan halad, jaj annak, ki vissza marad. Azt könyörtelenül eltiporja, ki az uj kor szellemi és ipari ismereteivel nem tart lépést. Mily jövő vár azon iparos osztályra, mely saját iparával járó szellemi előbbre haladását ily könnyelműen magától elodázza ? Tehát egy teljesen az iparügyeket szeretettel fölkaroló iparlapnak az iparosok által még tétele sem biztosíttatik, nem talál iparos-polgártársaitól annyi elismerést és méltánylatot, hogy a nyomdai és egyéb mellékkiadások fedöztethessenek. Szégyenelje magát az ország iparossága, hogy megátalkodott közönye miatt egy testület kénytelen az össz iparosság érdekében fönntartandó lapra áldozatot hozni, ahelyett, hogy a testületi alaphoz a lap jövedelméből minden évben egy fölösleges összeg odacsatoltatnék. De úgy látszik — és aligha csalódom — az ország ipartestületeihez intézett fölhívás sikerre nem vezetett, mert ha minden testület 10 frtnyi segélyben részesítené e lapot, azon esetben a legszükségesebb kiadások talán födözve lennének. Tehát kérdem, hol vannak az ipartestületekben szerepet játszó és a mellett iparos polgártársainak anyagi jobb létével mit sem törődő, nagyképűsködő elöljáróik, kiknek kötelességük lenne a testület részére e lapot járatni ? Hol elsősorban azok jegyzői, kik állandó érintkezésben lévén az iparossággal, leginkább hivatva lennének őket a lap tartására nézve saját érdekükben ösztönözni. A testület elöljárói föllandítanak Budapestre, nem kellene-e megint valami újabb hűhó, mint volt az 1887. márcz. végnapjaiban tartott országos bolonditás. A központ vezéregyénei majd tesznek róla, hogy a vidéki iparosságnak balga reményei ébren tartassanak, melyek teljesítését még egyre várják, csak várják. Ha az iparosság ez után így halad tovább, igaz lesz a nagy Széchenyi Istvánnak e kétértelmű mondása : „Ne féljetek szegények, jobban lesztek szegények.“ Azok, kiknek a testületekben a vezérszerep jut osztályrészül, kik hivatva lennének az iparosság körében a szunnyadó közszellemet ébreszteni, az együvé tartozás érzését kifejleszteni, az iparügy érdekében szerkesztett lapnak legalább tehetőségeit serkenteni, a maradiságból őket kiemelni, szövetkezések létesítésével a polgárságnak a bennük helyezett bizalmat ez által érdemileg viszonozni, tehát azok sem pártolják e lapot? Mikép létesülhet ily állapot mellett az ország össziparosait összekötő és máris égetővé vált kapocs, az iparosszövetség, ha még tudomással sem bírnak arról, hogy mily irányban működnek az iparosság szellemileg fejlettebb tagjai ? Vagy csakugyan természetükké vált a gondolat és tett-restség és belenyugosznak abba, hogy a központ járszalagján bandukoljanak és rabszolgalelkületüknél fogva nem is merik a jobblét utáni küzdelmet teljes eltökéléssel fölvenni? Avagy talán örökös panaszaikkal érvelnek, hogy szegények vagyunk ? Igaz, szegények vagyunk és a jövő kor nyomorát leírni arra még nincs meg a toll, ha saját magunk az „önsegély“ alapján az ipart meg nem teremtjük. Tehát szegények vagyunk, de ezen szegénysége iparosságunknak nem zárja ki azt, hogy vasár- és ünnepnapokban nagy lakomáknak beillő dőzsöléseket csapjunk s a mellett némely iparosok minden Istenadott nap reggel a nyomor italából annyit vegyenek magukba, hogy a munka mellett tántorognak és egyre hajtogatják bűzös szájjal, hogy az egész szegénységnek az az átkozott közösügyes kormány az oka. Igaz, a kormány is az oka, mely az ország iparérdekeit föláldozta, de legnagyobb részben a saját iparosai az okai; igaz ugyan, hogy a szellemi műveltség még nem teremt ipart, de a szellemileg műveltebb iparos készebb és készségesebb szövetkezetekbe és egyéb vállalkozásokba belemenni; a szellemileg műveltebb iparos többé nem egyoldalú, tehát elfogulatlanabb. Ha az ipar jobbjai, meggyőződve a meddő és sikerrel nem kecsegtető küzdelemtől, visszavonulnak, kik önzetlenül, a jutalom legkisebb reménye nélkül meg fognak szűnni az ipar javára működni, mi lesz akkor ?