Alföldi Iparlap, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-01 / 1. szám
4 ALFÖLDI IPARLAP. 1889. január 1. A vállalkozók munkásai valamely háborús körülmények miatt hadi szolgálatra lesznek behiva s csakis az otthon maradt, szolgálatképtelen önálló iparosok igen ifjú és öregebb munkaereje áll majd egyedüli rendelkezésre. Ezen észrevételünk ránk nézve csakis kötelességszerű, de aggodalmat előttünk azért sem képez, mert szövetségünk alakuló közgyűlésében kimondta, hogy az orsz. iparos-szövetség kebelében alkotandó közvállalkozó-egyesülések mint egységes nagy konzorcziumok fognak szerveztetni, amely szervezkedés azonban nem zárja azt ki, hogy ami a most fönnálló és hasonló konzorcziumoktól részben követeltetik, hogy t. i. a kisiparosokat a munka elkészítésének jótéteményében 150.000 frt erejéig részesítsék, az országos iparosszövetség alapszabályai értelmében egészben gyakorolja. Ha tehát mégis hivatkoznunk kellett az országos iparegyesület kezében levő leirat állítólagos tartalmára, ezt csak azért kellett tennünk, mert az országos iparegyesület — miként eddigi magaviseletével is tanúsította — a kézműiparosok érdekében idejekorán hozandó intézkedések iránt nemcsak érzékkel nem bír, de ezen intézkedések nála nélkül megtörténvén, ezek ellen állást is foglalt, ami onnan is származik, mert az egyesület a kiállításoknál és egyéb tömeges ipari ténykedéseknél csak azon nagyiparosokkal és gyárosokkal jön érintkezésbe, amelyek ez iránt ötöt megkeresik, akik észrevehető tagként szerepelnek az egyesületben. Hogy ilyen hosszasan vagyok kénytelen az országos iparegyesület által szövetségünk iránt elfoglalt állásponttal foglalkozni, kegyeskedjék ezt Nagyméltóságod azon körülménynek beszámítani, hogy a f. é. decz. 2-án tartott alakuló közgyűlésünk és alapszabályaink kötelességemmé tették, hogy az országos iparosszövetség ügyét legálisan megvédelmezzem, s én mai nap ezen szövetségre, illetve az ország kézműiparosai érdekeinek ez után czélba vett előmozdítására nézve nagyobb bajt nem ismerek, mintha a cs. kir. közös hadügyminisztériumban ezen két országos testület között lábra kapott kétértelműség elítélve, a jogos álláspontunk iránt kételyek merülnének föl. Aminek elhárítására nézve, hogy minden tőlünk telhető előzékeny lépést megtettünk, legyen tanúja az itt következő átiratunk, melyhez még más privát lépések is járultak. »Az országos iparos-szövetség id. végrehajtó-bizottságától. Az országos iparegyesület nagytekintetű Elnökségének Budapesten. A mint Czime előtt is tudva van, Szegeden folyó évi szeptember hó 8 —9-ik napjain orsz. iparos-gyűlés tartatott, melyen az országos iparos-szövetség megalkottatott. Ezen szövetségnek czélja: Magyarország iparosai közt közvállalkozó egyesüléseket alkotni, s ezek részére vállalatokat szerezni. Az orsz. értekezlet •/. alá csatolt jegyzőkönyve s a •//. alatti alapszabályok szerint a szövetségnek minden ipartestület, ipartársulat, iparos-egylet és iparkamara tagja lehet; tisztelettel kéretik ennélfogva Czimed az orsz. iparegyesületnek a szövetségbe leendő belépését annál inkább kezdeményezni, mivel ez esetben a szövetség közelebbi Budapesten tartandó közgyűlése az érdemes egyesület helyiségében tartatnék meg. Minthogy az eddig megalakult s a szövetségbe belépett közvállalkozó egyesüléseknek tényleges működésüket rövid idő alatt megkezdeniük kell, tisztelettel kéretik Czimed a jelen megkeresésünkre vonatkozó becses válaszát lehetőleg 8 nap alatt annál inkább közölni méltóztassék, mivel különben a közgyűlés egyik szövetséges fővárosi szaktestület helyiségében fog megtartatni Szeged, 1888. évi október hó 17-én. Az országos iparos-szövetség id. v.-bizottsága nevében : Babos Elek s. k . Bakay Nándor s. k., id. vb. titkár.« id. vb. elnök. Ezen átiratunkra a következő választ vettük : Ad. 1324/88. E. i. 1278/88. szám. X. ez. Bakay Nándor urnak, mint az országos iparos-szövetség id. végrehajtóbizottsága elnökének Szegeden. Igazgatóságunk tegnap tartott ülésében érdemileg foglalkozván t. Czimnek 73/888. sz. a. egyesületünk Elnökségéhez intézett átiratával, arra a következő egyhangúlag hozott határozattal válaszol .Egyesületünk, mint a hazai ipar képviseletére hivatott országos közeg, kötelességének tekintette, hogy a megindított mozgalom alapját képező szállítási ügy felől a legilletékesebb helyen tiszta informácziókat szerezzen s ezek alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a mennyiben ma még sem a fölmondottnak állított szerződések fölmondva, sem pedig az ezévi delegácziónak az 1887. évi országos ipartestületi értekezlet fölterjesztése folytán hozott határozatára alapított intézkedések megkezdve nincsenek s igy a közös hadügyminiszternek ez ügyben czélba vett akciója még ismeretlen, a szegedi ipartestület s illetőleg a szeptember 8—9-iki értekezlet által megindított országos szervezkedés — a kitűzött alapon — ma még korainak tekintendő. És habár egyesületünk a szegedi kezdeményezést, mely régebben e téren kifejtett lánczolatos törekvéseink s a már is elért eredményeknek mintegy fokozását czélozza, a természetes rokonszenv jeleivel kisérte s annak erkölcsi támogatását soha sem tagadta volna meg, a dolgok mai állása szerint bevárandónak tartja a közös hadügyminiszter úrnak f. hó 16-án 13/2029. sz. a. hozzánk intézett leiratában jelzett pályázati kiírást, mely ha kellő alapot nyújt az iparosok tömörülésére és szervezkedésére, egyesületünk mint eddig, úgy ezentúl is meg fogja tenni hazafias kötelességét és minden észszerű, önzetlen, hazafias, a hazai ipar érdekeinek ápolására hivatott mozgalmat készséggel és rendelkezésére álló minden eszközzel támogatni fog. Mindaddig azonban, míg a kisipar bevonásának módozatait kijelölő, egyelőre csak kísérletképens kiírás be nem következik, vagyis míg a közös hadügyi kormányzat intencióját a részletes pályázati feltételekből meg nem ismerjük, a t. ideigl. végrehajtó bizottság által egybehívott közgyűlésre nézve is az a véleményünk, hogy legczélszerűbb volna azt a jelzett kiírás utáni időpontra elhalasztani. Ha azonban a t. ideigl. végrehajtó bizottság más nézeten volna, s a közgyűlés megtartásához a kitűzött időben ragaszkodnék, egyesületünk, hogy mindig szigorúan megóvott objektivitását s az ügy iránti érdeklődését kimutassa, hajlandó magát az említett gyűlésen három tag által képviseltetni, oly formán azonban, hogy e három tag kizárólag az egyesület képviseletére szorítkozván, a közgyűlésnek csak informáczió irányban adhasson netalánt fölvilágosításokat. A határozatok hozatalában való részvételtől képviselőinknek annál inkább tartózkodniok kellene, mert egyesületünk valamely országos iparos-szövetkezést hathatósan támogathat ugyan, de abba, mint oly közegbe, mely messzeágazó fontos czéljainknak csak egy csekély részét kívánja speciális eszközökkel megvalósítani, tagként semmiféle módozatok mellett be nem léphet. Budapest, 1888 évi okt. hó 29-én. Hazafiui tisztelettel Gr. Zichyyen'c. egyes. elnök. Mudrony Soma, Gelléri Mór, igazgató. e. titkár. A mire nézve következendőleg voltunk kénytelenek válaszolni: Ad. 73/888. Az »Országos Iparegyesület« t. ez. elnökségének Budapesten. Az országos iparegyesület igen tisztelt igazgató-választmánya által f. é. október hó 29-én hozott, s alálirthoz, mint az országos iparos-szövetség id. végrehajtó-bizottsága elnökéhez ugyanazon napról keltezett 1324. sz. átiratban foglalt határozat vételét a midőn ezennel hazafias készséggel elismerjük, hivatalos kötelességünknek tartjuk a t. ez. elnökséget a további félreértések elkerülése végett a szóban forgó ügyre nézve a következőkről egész tisztelettel értesíteni: Amint a t. ez. elnökségnek megküldött alapszabályainkból látható, az országos iparosszövetség nem csupán a legközelebbi közös hadseregi ruházatok szállítására nézve alakult, mihez képest ezen szövetség az ezen és minden más ipari közvállalkozásokhoz szükséges alkalmi egyesülések és társulások létrehozatalánál, megalkotásánál, szervezésénél, egységes vezetésénél és intézésénél főleg mint az okszerű, gyakorlati módokat biztosító, közvetítő van hivatva szerepelni ; e szerint előbb kellett a szövetségnek létrejöni, minthogy a közvállalkozás meglett legyen, sőt ennek létrehozatalára és a kézműiparosoknak ezen vállalkozásban való résztvehetésére nézve az országos szövetségnek máris tetemes fáradozásokat kellett teljesíteni, ugyannyira, hogy a szövetségnek ez esetben azért kellett sürgősen megalakulnia, hogy azon szerződési feltételek megállapítására nézve, amelyeknek nem ismerésére a t. ez. igazgató-választmány hivatkozik, lehetőleg oly befolyást gyakoroljon a szövetség, illetve az ország kézműiparosainak közügyében és érdekében működő magyar királyi kormány, hogy a szállítások kiírására vonatkozó, s a t. ez. elnökség átiratában is említett hirdetményben valamely, a kézműiparosok közvállalkozását lehetetlenítő és megmásíthatlan föltételek ne legyenek. Mit tett és mit tesz ez érdemben az országos iparos-szövetség id. végrehajtó bizottsága, ez a szóbanforgó ügyre, ti. az országos iparegyesületnek a szövetéghez való csatlakozására nézve irányadó nem lehet; egyet azonban ez érdemben mellesleg meg kell említenem, hogy t. i. bármennyire meg lehet elégedve az id. végrehajtó bizottság az ez érdemben elért eredménynyel, mindenesetre könnyebben elérhette volna mindezt, ha az országos iparegyesület által az átirat szavai szerint támogattattunk volna, s maga az átirat is nem egy újabb kétkedést keltő akadékot képezne. Az átiratnak az országos iparosszövetség legközelebb megtartandó közgyűlésére vonatkozó részére vagyok bátor egész tisztelettel értesíteni a t.et.