Alföldi Iparlap, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
1890. január 5. ALFÖLDI IPARLAP, 3 3. tanítóképzők, 4. felsőbb leányiskolák, 5. középiskolák, melyek reál-gymnázium jellegével bírnak és Kantonschule-nak neveztetnek, 6. gazdasági szakiskolák, 7. műszaki iskolák, 8. főiskolák, egyetemek és a zürichi műegyetem, 9. magániskolák. Engem természetesen elsősorban a műszaki iskolák érdekeltek, s ezek közül fölsorolom a következőket: 1. a műegyetem Zürichben, mely európai hírnévnek örvend, magyar ifjak nagy számmal látogatják. 2. A winterthuri „Technicum“, megfelel a mi középipariskolánknak s két szakosztállyal bir. Legelőkelőbb a gépipari, mely a winterthuri gépgyártásnak határozott lendületet adott s nem kis mértékben hozzájárult, hogy a winterthuri gépgyártásnak határozott lendületet adott s nem kis mértékben hozzájárult, hogy a winterthuri lokomotivok a párisi világkiállításon első díjat nyertek. Az ipari szakosztályok 5, a kereskedelmiek 4 félévre terjednek. 3. Iparművészeti szakiskola Zürichben, melynek feladata a műipar különböző ágainak ügyes, szakképzett munkásokat nevelni. A növendékek 15 éves korukban vétetnek föl s legalább két évig látogatják az intézetet. 6. Művészeti szakiskola Bernben. Előkészítő és szakiskolából áll. Műiparosokat és rajztanítókat nevel. Magánjellegű. 5. Iparművészeti szakiskola Luzernben, a Kantonschule-val kapcsolatban van s 3 szakosztályból áll: 1. szabadkézi rajz és diszitményi festészet, 2. mintázás és fafaragás, 3. műlakatosság. Nappali, esti és vasárnapi tanfolyamokkal bír. Ottlétemkor éppen kiállítva voltak a növendékek rajzai és gyakorlati munkái, de ezekről nem sok jót mondhatnék. 6. Ipariskola Baselben. Két fokozatból áll. Egy alsóból, mely általános jellegű, mint az Allgemeine Handwerkerschule, s egy felsőből, mely több szakosztályra osztva, speciális és kimerítő szakoktatásban részesíti tanítványait, kik az intézetből kilépve, a gyárakban rajzolók és műhelyvezetők minőségében alkalmaztatnak. 7. A st-galleni iparmúzeum rajziskolája 3 évfolyamból áll és a szövészeti ipar számára ügyes rajzolókat nevel. 8. École des arts industriels Genfben az egyedüli állami iparművészeti szakiskola Svájcban. 9. École de art Genfben három fokozatból áll. Párisban gyönyörű munkákat állított ki a műipar minden ágából. Ha a munkák valóban a növendékek által készültek, úgy ezen iskola a bécsi Kunstgewerbeschule-val egy magaslaton állónak tekinthető. A fentiekből kitűnik, hogy a kis Svájc 40,000 négyszögkilométernyi területén, melynek V része terméketlen, mily nagy számmal léteznek ipari és műipari szakiskolák, s aligha csalódunk, ha részben ezeknek tulajdonítjuk a svájci ipar jelenlegi fejlettségét és versenyképességét, mely e parányi országocska évi 662 millió márkányi kivitelében legpragnánsabban nyilvánul. Franciaországból ezúttal csak Párist tanulmányozhattam behatóbban, mert a rendelkezésemre állott csekély időt nagyobb részben a világkiállítás megtekintésének akartam szentelni. Párisban összesen 17 napig tartózkodtam, ebből 12 napot a kiállításban töltöttem, 5 napon át pedig a Louvre és a Conservatoire des arts et métiers világhírű gyűjteményeit tanulmányozom. Meglátogattam továbbá az École des beaus arts, az École centrale des arts et manufactures, az École Monge és College St-Barbe nevű első rangú tanintézeteket, a többiekre, fájdalom, nem került a sor. A világkiállítás szerencsére kárpótolt azért, mert habár a kisi s a többi engem érdeklő francia szakiskolákat nerrális látogathatom meg, azok működésének eredményeit a kiállítás francia osztályában bő alkalmam volt megbírálhatni. A szerencsés véletlen úgy hozta magával, hogy a kiállításban, ahol épen a francia „Écoles d’arts et Métiers“ című szakiskolák munkái előtt jegyezgettem, Salicis I. úrral, a francia kéziügyesség-fejlesztő oktatás előharcosával megismerkedtem, ki, midőn elmondom neki, hogy egy magyar ipariskola igazgatója vagyok és a francia szakoktatásügygyel behatóbban megismerkedni óhajtanék, megígérte, hogy a rendelkezésére álló hivatalos jelentéseket és kiadványokat meg fogja nekem küldeni. Ez ígéretét be is válta, mert október végén nagybecsű és az egész francia iparszakoktatást fölölelő adathalmazt küldött, sőt az ő közbenjárására a francia közoktatási miniszter a „Documents scolaires“ című hivatalos szakközlöny kiadványait is kegyes volt rendelkezésemre bocsátani. Ezek alapján voltam csak képes a francia iparszakoktatási intézmények bonyolódott szervezetébe behatolni, mely ma egész terjedelmében tisztán áll előttem. Csak működésben kellene még látnom egyet-egyet a különböző fajtájú tanintézetek közül, hogy működésük szellemébe, az alkalmazott módszerek és eljárások különféleségébe behatolhatnék, akkor teljesen meg volnék elégedve, mert elmondhatnám, hogy a francia iparszakoktatást minden fázisában ismerem. A kiállításban a francia ipariskolák nagy számmal voltak képviselve. Az egyetemi rangon álló speciális főiskoláktól eltekintve, fölemlítem csupán a párisi „école centrale des arts et manufactures“-t, mely a francia ipar számára a vezérelemeket, az úgynevezett „ingénieurs civiles“-eket neveli. Nem követi a szoros szakrendszert, mely a mi főiskoláink sajátja, inkább általános jellegű s a növendékek csak az intézetből kilépésük után lépnek valamely határozott szakmára. A kiállításban az intézet volt növendékeinek a gyakorlati életben keresztül vitt munkálatai voltak közszemlére kitéve, amelyekből kitűnt, hogy a modern francia építkezések és vállalatok legkiválóbbjai ezen intézet volt növendékeinek művei. Az „écoles nationales des arts et métiers“ megfelelnek a mi középipariskolánknak, azzal a különbséggel, hogy csupán a fa- és fémiparra szorítkoznak. Ily intézetek léteznek Chalons, Angers és Aix-ben. Internátussal bírnak 300—400 növendékre. Egészen katonásan vannak berendezve. A tanulók az elméleti oktatáson kívül naponként 7—8 óráig a műhelyben gyakorlatilag dolgoznak, úgy, hogy mire 3 év múltán az intézetet elhagyják, jeles ipari rajzolók vagy műhelyvezetők minőségében nyerhetnek alkalmazást. Ezen intézetek kiállítása fényes bizonyságot tett azok kitűnő működéséről , s igazoltnak kell találnunk, hogy a franciák ezen szakiskolákra annyira büszkék. Hasonló rangú és szervezetű egyéb speciális szakiskolák vannak még Franciaország egyéb ipari központjaiban, így Lille-ben, St-Quentinben, St-Etienne-ben, Nantes-ben, Lyonban, Vanclure-ben stb. A legközelebbi alacsonyabb fokozatot képezik az „écoles professionelles“-ek, melyek nagyobb részben az elméleti oktatásra fektetik a fősúlyt, a műhelygyakorlat naponta legfölebb 2—3 órát tesz. Ezen iskolák az „écoles d’arts et métiers“ című középipariskolák előkészítői gyanánt tekinthetők, többnyire városok és társulatok által tartatnak fönn. A kiállításon csekély számban voltak képviselve. Legfeltűnőbb volt köztük a lyoni „La Martiniére“ nevű intézet, mely sajátszerű berendezése és különleges módszerei által köti le figyelmünket. A munkások nevelésére szolgáló intézmények Franciaországban rendkívül változatosak. Ennek oka abban van, hogy az iparostanoncok oktatása nem lett meg a törvényhozás által oly egyöntetűen szervezve, mint nálunk. Mindazonáltal mégis két főcsoportot különböztethetünk meg: 1. Az „écoles d’apprentissage“-ek vagy tanműhelyek, midőn a műhely az iskolába tétetik át, azzal szoros kapcsolatba hozatik, szervezetük megfelel a mi hasonnevű intézeteinknek. 2. Az „écoles d’apprentis“ vagy iparostanonciskolák, midőn a tanonc a műhelyben elsajátítja a gyakorlatot, a mellett azonban a tanonciskolát látogatja. Ezek az iskolák meglehetős nagy számmal léteznek, s többnyire az érdekelt nagyiparosok vagy ipartestületek által tartatnak fönn. A kiállításon leginkább a párisi e fajta intézetek voltak képviselve, amelyeknek eredményéről valóban csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok, mert az oktatás ez intézetekben szigorúan szakszerű s a műhelygyakorlat bennük előkelő helyet foglal el, nem úgy, mint nálunk, hol valamennyi iparostanonc ugyanazon oktatásban részesül, a gyakorló műhelynek pedig nyoma sincs. Ha másutt nem is, de legalább a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban, teszem azt Szegeden, Pozsonyban, Temesvárott, Kassán, Kolozsvártt stb. okvetlenül a rokonszakok szerint kellene az iparostanoncokat csoportosítani és e csoportokat szakszerűen oktatni, akkor a mester urak mielőbb fölhagynának a tanonciskolák iránti ellenségeskedéssel, mert kézzelfoghatóan meggyőződnének annak hasznosságáról. Úgyszintén követésre méltónak találom a nagyobb francia gyárakban fönnálló ,,écoles annexes“-eket, melyekben az illető gyárak maguk nevelik munkásaikat s kitűnő elméleti és gyakorlati szakoktatásban részesítik őket. Legkiválóbb ezen intézetek között a francia északi vasút tanonciskolája Tergnierben, mely 1874-ben 118,000 frt költséggel alapíttatott. A tanoncok többnyire a társulat alkalmazottjainak fiai, kik még