Alföldi Iparlap, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-05 / 1. szám

1890. január 5. ALFÖLDI IPARLAP, 3 3. tanítóképzők, 4. felsőbb leányiskolák, 5. középiskolák, melyek reál-gymnázium jellegével bírnak és Kantonschule-nak neveztetnek, 6. gazdasági szakiskolák, 7. műszaki iskolák, 8. főiskolák, egyetemek és a zürichi műegyetem, 9. magániskolák. Engem természetesen elsősorban a műszaki iskolák érde­keltek, s ezek közül fölsorolom a következőket: 1. a műegyetem Zürichben, mely európai hírnévnek ör­vend, magyar ifjak nagy számmal látogatják. 2. A winterthuri „Technicum“, megfelel a mi középipar­iskolánknak s két szakosztállyal bir. Legelőkelőbb a gépipari, mely a winterthuri gépgyártásnak határozott lendületet adott s nem kis mértékben hozzájárult, hogy a winterthuri gép­gyártásnak határozott lendületet adott s nem kis mértékben hozzájárult, hogy a winterthuri lokomotivok a párisi világ­­kiállításon első díjat nyertek. Az ipari szakosztályok 5, a ke­reskedelmiek 4 félévre terjednek. 3. Iparművészeti szakiskola Zürichben, melynek feladata a műipar különböző ágainak ügyes, szakképzett munkásokat nevelni. A növendékek 15 éves korukban vétetnek föl s leg­alább két évig látogatják az intézetet. 6. Művészeti szakiskola Bernben. Előkészítő és szakiskolá­ból áll. Műiparosokat és rajztanítókat nevel. Magánjellegű. 5. Iparművészeti szakiskola Luzernben, a Kantonschule-val kapcsolatban van s 3 szakosztályból áll: 1. szabadkézi rajz és diszitményi festészet, 2. mintázás és fafaragás, 3. műlakatosság. Nappali, esti és vasárnapi tanfolyamokkal bír. Ottlétemkor éppen kiállítva voltak a növendékek rajzai és gyakorlati munkái, de ezekről nem sok jót mondhatnék. 6. Ipariskola Baselben. Két fokozatból áll. Egy alsóból, mely általános jellegű, mint az Allgemeine Handwerkerschule, s egy felsőből, mely több szakosztályra osztva, speciális és kimerítő szakoktatásban részesíti tanítványait, kik az intézet­ből kilépve, a gyárakban rajzolók és műhelyvezetők minősé­gében alkalmaztatnak. 7. A st-galleni iparmúzeum­ rajziskolája 3 évfolyamból áll és a szövészeti ipar számára ügyes rajzolókat nevel. 8. École des arts industriels Genfben az egyedüli állami iparművészeti szakiskola Svájcban. 9. École de art Genfben három fokozatból áll. Párisban gyönyörű munkákat állított ki a műipar minden ágából. Ha a munkák valóban a növendékek által készültek, úgy ezen iskola a bécsi Kunstgewerbeschule-val egy magaslaton állónak tekinthető. A fentiekből kitűnik, hogy a kis Svájc 40,000 négyszög­­kilométernyi területén, melynek V­ része terméketlen, mily nagy számmal léteznek ipari és műipari szakiskolák, s aligha csalódunk, ha részben ezeknek tulajdonítjuk a svájci ipar jelenlegi fejlettségét és versenyképességét, mely e parányi országocska évi 662 millió márkányi kivitelében legpragnán­­sabban nyilvánul. Franciaországból ezúttal csak Párist tanulmányozhattam behatóbban, mert a rendelkezésemre állott csekély időt na­gyobb részben a világkiállítás megtekintésének akartam szen­telni. Párisban összesen 17 napig tartózkodtam, ebből 12 napot a kiállításban töltöttem, 5 napon át pedig a Louvre és a Conservatoire des arts et métiers világhírű gyűjteményeit tanulmányozom. Meglátogattam továbbá az École des beaus arts, az École centrale des arts et manufactures, az École Monge és College St-Barbe nevű első rangú tanintézeteket, a többiekre, fájdalom, nem került a sor. A világkiállítás szerencsére kárpótolt azért, mert habár a k­isi s a többi engem érdeklő francia szakiskolákat nerrális látogathatom meg, azok működésének eredményeit a kiállítás francia osztályában bő alkalmam volt megbí­rálhatni. A szerencsés véletlen úgy hozta magával, hogy a kiállí­tásban, a­hol épen a francia „Écoles d’arts et Métiers“ című szakiskolák munkái előtt jegyezgettem, Salicis I. úrral, a francia kéziügyesség-fejlesztő oktatás előharcosával megismer­kedtem, ki, midőn elmondom neki, hogy egy magyar ipariskola igazgatója vagyok és a francia szakoktatásügygyel behatóbban megismerkedni óhajtanék, megígérte, hogy a rendelkezésére álló hivatalos jelentéseket és kiadványokat meg fogja nekem küldeni. Ez ígéretét be is válta, mert október végén nagy­becsű és az egész francia iparszakoktatást fölölelő adathalmazt küldött, sőt az ő közbenjárására a francia közoktatási minisz­ter a „Documents scolaires“ című hivatalos szakközlöny kiad­ványait is kegyes volt rendelkezésemre bocsátani. Ezek alapján voltam csak képes a francia iparszakoktatási intézmények bonyolódott szervezetébe behatolni, mely ma egész terjedel­mében tisztán áll előttem. Csak működésben kellene még látnom egyet-egyet a különböző fajtájú tanintézetek közül, hogy működésük szellemébe, az alkalmazott módszerek és eljárások különféleségébe behatolhatnék, akkor teljesen meg volnék elégedve, mert elmondhatnám, hogy a francia ipar­szakoktatást minden fázisában ismerem. A kiállításban a francia ipariskolák nagy számmal vol­tak képviselve. Az egyetemi rangon álló speciális főisko­láktól eltekintve, fölemlítem csupán a párisi „école centrale des arts et manufactures“-t, mely a francia ipar számára a vezérelemeket, az úgynevezett „ingénieurs civiles“-eket neveli. Nem követi a szoros szakrendszert, mely a mi főiskoláink sajátja, inkább általános jellegű s a növendékek csak az inté­zetből kilépésük után lépnek valamely határozott szakmára. A kiállításban az intézet volt növendékeinek a gyakorlati életben keresztül vitt munkálatai voltak közszemlére kitéve, a­melyekből kitűnt, hogy a modern francia építkezések és vállalatok legkiválóbbjai ezen intézet volt növendékeinek művei. Az „écoles nationales des arts et métiers“ megfelelnek a mi középipariskolánknak, azzal a különbséggel, hogy csu­pán a fa- és fémiparra szorítkoznak. Ily intézetek léteznek Chalons, Angers és Aix-ben. Internátussal bírnak 300—400 növendékre. Egészen katonásan vannak berendezve. A tanulók az elméleti oktatáson kívül naponként 7—8 óráig a műhely­ben gyakorlatilag dolgoznak, úgy, hogy mire 3 év múltán az intézetet elhagyják, jeles ipari rajzolók vagy műhelyve­zetők minőségében nyerhetnek alkalmazást. Ezen intézetek kiállítása fényes bizonyságot tett azok kitűnő működéséről , s igazoltnak kell találnunk, hogy a franciák ezen szakisko­lákra annyira büszkék. Hasonló rangú és szervezetű egyéb speciális szakiskolák vannak még Franciaország egyéb ipari központjaiban, így Lille-ben, St-Qu­entinben, St-Etienne-ben, Nantes-ben, Lyonban, Vanclure-ben stb. A legközelebbi alacsonyabb fokozatot képezik az „écoles professionelles“-ek, melyek nagyobb részben az elméleti ok­tatásra fektetik a fősúlyt, a műhelygyakorlat naponta leg­­fölebb 2—3 órát tesz. Ezen iskolák az „écoles d’arts et métiers“ című középipariskolák előkészítői gyanánt tekinthetők, több­nyire városok és társulatok által tartatnak fönn. A kiállításon csekély számban voltak képviselve. Legfeltűnőbb volt köztük a lyoni „La Martiniére“ nevű intézet, mely sajátszerű beren­dezése és különleges módszerei által köti le figyelmünket. A munkások nevelésére szolgáló intézmények Francia­­országban rendkívül változatosak. Ennek oka abban van, hogy az iparostanoncok oktatása nem lett meg a törvény­­hozás által oly egyöntetűen szervezve, mint nálunk. Mind­azonáltal mégis két főcsoportot különböztethetünk meg: 1. Az „écoles d’apprentissage“-ek vagy tanműhelyek, midőn a műhely az iskolába tétetik át, azzal szoros kapcso­latba hozatik, szervezetük megfelel a mi hasonnevű intéze­teinknek. 2. Az „écoles d’apprentis“ vagy iparostanonciskolák, midőn a tanonc a műhelyben elsajátítja a gyakorlatot, a mellett azonban a tanonciskolát látogatja. Ezek az iskolák meglehetős nagy számmal léteznek, s többnyire az érdekelt nagyiparosok vagy ipartestületek által tartatnak fönn. A kiállításon leginkább a párisi e fajta intézetek voltak képvi­selve, a­melyeknek eredményéről valóban csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok, mert az oktatás ez intézetekben szigorúan szakszerű s a műhelygyakorlat bennük előkelő helyet foglal el, nem úgy, mint nálunk, hol valamennyi iparos­­tanonc ugyanazon oktatásban részesül, a gyakorló műhelynek pedig nyoma sincs. Ha másutt nem is, de legalább a fővá­rosban és a nagyobb vidéki városokban, teszem azt Szegeden, Pozsonyban, Temesvárott, Kassán, Kolozsvártt stb. okvetlenül a rokonszakok szerint kellene az iparostanoncokat csoporto­sítani és e csoportokat szakszerűen oktatni, akkor a mester urak mielőbb fölhagynának a tanonciskolák iránti ellensé­geskedéssel, mert kézzelfoghatóan meggyőződnének annak hasznosságáról. Úgyszintén követésre méltónak találom a nagyobb francia gyárakban fönnálló ,,écoles annexes“-eket, melyekben az illető gyárak maguk nevelik munkásaikat s kitűnő elméleti és gya­korlati szakoktatásban részesítik őket. Legkiválóbb ezen in­tézetek között a francia északi vasút tanonciskolája Terg­­nierben, mely 1874-ben 118,000 frt költséggel alapíttatott. A tanoncok többnyire a társulat alkalmazottjainak fiai, kik még

Next