Asztalosmesterek Lapja, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-01-06 / 1. szám

2 N­ Külföldi Kölcsön ügye foglalkoztatja ma leginkább az em­bereket. Olcsóbb, boldogabb világot hoz-e számunkra a kölcsön, s való­ban ránk köszöntenek-e azok a na­pok, amikor a komoly termelőmunka nyújthat csak biztos keresetet, s nem fog tobzódni többé a spekuláció. A kölcsön ugyan még nincs meg, de mint mondják, most már rövide­sen meglesz (mióta mondják már?!), ha pedig már meglesz, miért ne be­széljünk arról, hogy akkor miként és hogyan is lesz. Jótékony hatása annyi lesz a fel­tevések szerint, hogy az államház­tartás szénája rendbe jön, ami maga után fogja vonni a korona stabili­zálódását, a bankóprések kevésbé vétetnek igénybe, s biztosabb szá­mításon alapuló nemzetépítő munka indulhat meg. Boldogok, akik hinni tudnak, s mi is szeretnők nagyon hinni, hogy a nemzetépítő munka a külföldi köl­csön nyomán valóban erőteljes és eredményes lesz, sajnos azonban a mi reményeink nem játszanak rózsa­színt. A nemzetépítő munkában a ter­melő rétegek összességének erőteljes munkateljesítményére van szükség. A mezőgazdaság, az ipar, a keres­kedelem munkaképessége és kész­sége a legteljesebb mértékben ki­használandó volna. S mikor ennek megállapítása után szinte önkéntele­nül vetődik fel a kérdés, hogy ez be fog-e következni, — adja Isten, hogy csalódnánk, — de mi úgy látjuk, hogy nem. Úgy látjuk, hogy a külföldi köl­csön pillanatnyi enyhülést fog ugyan jelenteni, de egészséget adó orvos­ság csak akkor lesz, ha a kormány a "legkörültekintőbb nemzetgazdasági politikát fogja folytatni, s nem ér­zelmi és politikai súlyra támaszkodó osztálypolitikát. Mert hogy is leszünk ezzel a köl­csönnel ?! Majdnem azt mondhatnék rá, hogy kapunk egy tál lencsét, amiből még egy kicsit eléldegélünk, de olyan jussokat adunk érte cse­rébe, amelyeket ha ügyesen vissza­szerezni nem tudunk, megint csak ott leszünk, ahol a mádi polgártárs. A miniszterelnök nyilatkozatai sze­rint a kölcsönjegyzőkönyvekben te­rületi függetlenségünk és önállósá­gunk biztosítva van. Ez mind nagyon szép és hazafias szívünket örömre hangoló biztosíték, de hát mit ér ez, ha gazdasági függetlenségünk integri­tásából kell elveszítenünk oly terü­leteket, amelyek pedig szükségesek volnának arra, hogy nemzetépítő munkánk gyors és sikeres legyen ?! Az állítólagos győzők uzsoraka­matra adják a kölcsönt , kihasz­nálva szorult helyzetünket. Gyomrot töltő mezőgazdasági gyarmatukká akarják tenni országunkat, s a kul­túrát, a fejlődést jelentő ipart nálunk a legszűkebbre akarják szorítani. Vé­res verítéket izzadhat a magyar me­zőgazdaság s még­sem fogja tudni adóságunkat megfizetni, ha segítő­társat nem talál az iparban Nagyjelentőségű nyilatkozatok sze­rint a külföldi kölcsön megadásának egyik fő feltétele a kereskedelem szabaddá tétele, elsősorban pedig a behozatal korlátozásának megszün­tetése. Már­pedig, ha ez így lesz, vajon miként lesz képes szerepet betölteni a magyar ipar?! Hogy tud majd országunk védekezni a külföldi ipar hatalmas versenyével szemben, s miből fogjuk fedezni azokat az adóságokat, amelyek a külföldi ipar­termékek beözönlésével szakadnak a nyakunkba. Amíg a kormánynak módjában volt a behozatal korlátozásával vé­deni a magyar ipart, gyáriparunk szinte bámulatosan fellendült s mel­lette a kis- és középipar is — ha tengődve és vergődve is bizonyos fejlődési folyamatot élhetett. De ha tettünk előre a haladás útján egy­néhány lépést, aggasztó bizonyos­sággal állapíthatjuk meg, hogy nagyon , de nagyon visszacsúsztat ben­nünket határaink teljes megnyitása a külföldi ipar számára. Mikor még megállapítjuk azt is, hogy a nyersanyagokkal busásan rendelkező idegen államok versenyé­vel kell felvennie a harcot nyers­anyagok híjján álló iparunknak, meg­oldást találni alig tudunk mást, mint azt, hogy a kis- és középipart hatalmassá, naggyá, fejlődőképessé kell tenni. A gyári munkás munkateljesítménye nem oly nagymérvű, hogy ez a vé­dekezésben számbavehető eszköz lenne. A kis- és középiparos az, akit a munka szeretete tett kis- és közép­iparossá. Ez a munkaszeretet az, amelynek kellő kihasználásával gaz­dasági helyzetünk bekövetkezendő sivársága elhárítható volna. Ez a munkaszeretet az, amely áldozatokat is képes hozni, amikor országunk érdekeinek megvédelmezéséről van szó. Ennek a jegyében dolgozó ipa­rosok táborát folyton és folyton nö­velni kell. Az időre dolgozó mun­kásnak kedvet kell adni arra, hogy ő is azok közé jusson, akik nem az órát nézve dolgoznak, hanem bol­dogságot találnak abban, hogy ön­magukért és hazájukért dolgozhatnak. Az összeomlás előtt csak osztrák iparpolitikánk volt, ma meg semmi­lyen sincsen. Erre vall az a körül­mény is, hogy a kis- és középipar hiteligényeinek kielégítéséről gon­doskodás még mind­máig sem történt. Már­pedig hitel nélkül elképzel­hető-e kellő termelés?! Elképzel­hető-e különösen akkor, amikor a súlyos feltételű , kölcsön nyomán tá­madt gazdasági harcot megvívni hivatott s a törekvés jegyében fogam­­zott önálló iparosság tábora a hitel hiánya miatt nem szaporodhatik, csak apadhat. A kormánynak az egyoldalú gaz­dasági politika útjáról le kell tennie s amit eddig vétkezett a munkára kész kis- és középiparossággal szem­ben, gyorsan és hatékonyan kell jóvátennie azzal, hogy ennek hitel­kérdését előbbrelátó gazdasági poli­tikával gyökeresen megoldja. A munka védelmezhet meg ben­nünket ellenségeinkkel szemben, be­csüljük meg és fokozzuk a munkát, mert ha ez így lesz, nem fogunk úgy félni a kölcsöntől, mint ma még — sajnos — félnünk kell. (K.) Elsőrendű száraz gőzölt bükk-, hárs-, szil- és jávorfa érkezett Erdélyből, melyre tagjaink szíves figyelmét felhívjuk. Az Anyag­raktár Szövetkezet Igazgató­sága Budapest, VII., Kerepesi­ út 27. ASZTALOSMESTEREK LAPJA 1924 január 6. A szabad ipar és kereskedelem apostolai mind hangosabban foglal­nak állást ezen vágyuk megvalósí­tása érdekében s m­ig ezek minden érvet felsorakoztatnak céljaik meg­valósítása érdekében, addig azok, akiknek a bőrére menne a szabad­ipar és kereskedelem idejének elkö­­vetkezése, — kivéve a Gyáriparosok Országos Szövetségét — csendes­­ rezignációval, hallgatagon nézik a­­ másik tábor semmiképen sem leki­csinyelhető munkáját. A kézműves iparosság nemcsak hogy nincs teljes mértékben tisztá­ban azzal, hogy mit jelentene ránézve ezen idő el­következése, de a másik oldalról ügyesen felsorakoztatott ér­vek hatása alatt, ha nem is válik hívévé az eget-földet ígérő eszmé­nek, de nem is küzd annak meg­valósítása ellen. Az bizonyos, hogy nagyon sok komoly és akceptálható érvet lehet felhozni az ipari és kereskedelmi szabadság mellett, de semmiképen sem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy ebben az országban, ahol tulajdonképen ipar még nem volt, ahol még a meglévő gyáripart fej­leszteni, helyes irányba terelni kell, ahol egy erős kézműves-, kis- és középipart kell teremteni, illetve a meglévőt megerősíteni. Bizonyos, hogy kecsegtetőn hat az, hogy országunk megcsonkítása folytán belföldileg nélkülözött nyers­anyagjainkhoz könnyebben és min­den korlátozás nélkül juthatnánk hozzá, az sem gyenge érv, hogy a közönség érdeke, hogy minden ipar­cikkhez minél olcsóbban juthasson s hogy nem lehet és nem szabad az ipart a fogyasztó közönség rová­sára olyan kedvezményekben része­síteni, melyeknek a közönség adja meg az árát. Azt is hallhatjuk, hogy az olyan ipar, amely csak védelem mellett képes exisztálni, nem életképes s jobb, ha minél hamarabb elpusztul, mert úgy sem lesz belőle semmi, ha nem képes a bármily tág versenyben helyét megállani. Ilyen és ehhez hasonló, sőt súlyo­sabb érvek azok, amelyek az emlí­tett cél elérése érdekében elhangza­nak, melyekről azonban meg kell állapítani, hogy nem fogadhatók el az esetben, ha adva van az a másik nagy feladat is, hogy az országnak erős ipart kell teremteni, mert ilyen nélkül, mint ezt a legmagasabb he­lyekről is hirdetik — fenmaradni­­ képtelen. Ha iparunk életképes — ne féljen a versenytől, mondják az iparszabad­ság harcosai. Helyes! Elismerjük magunk is, hogy az iparnak tényleg a maga lábán, minden támogatás nélkül kell járnia s nem részesíthető különleges elbánásban a fogyasztók rovására, azonban mindezt nem lehet és nem szabad a magyar ipar mai helyzetére vonatkoztatni. Tudjuk jól és tudnia kell a szabad­ipar híveinek is, hogy a háború előtt Ausztria iparunk nyakán ült és féltő gonddal ügyelt arra, hogy Magyar­­országon ipar ne fejlődhessen ki s hogy a meglévő kevés ne erősöd­hessen. Tudott dolog az is, hogy a háború az ipart is a maga szolgá­latába állította, s hogy ez az idő egészséges fejlődésre nem volt al­kalmas, de az is, hogy a forradal­mak és a román megszállás alatt iparunk annyit szenvedett, hogy ezen idők alatt bekövetkezett rossz hely­zetének és gyöngülésének kikeveré­séhez is hosszú időre van szükség. Ha a magyar ipar olyan erős és felkészült lenne, mint más régi és úgyszólván tisztán ipari államok iparai, úgy természetes, hogy nem kellene tartania az ország határainak felnyitásától. Azonban, amíg a magyar ipar ide eljut, addig könnyelműség forszírozni ezen idő mielőbbi bekövetkezését, mert az ország határainak egy eset­leg rövidesen bekövetkező felnyitása ma a magyar ipar pusztulását vonná maga után. Ha ma nem vagyunk versenyké­pesek, ezután sem leszünk — mond­ják. Tévedés! Leszünk! Leszünk még­pedig annál gyorsabban, minél ha­marabb lesz módjában az iparnak­­ felkészülnie a nagy gazdasági csa­­­­tára modernebb munkaeszközök, he­­l­lyesebb munkabeosztási és termelési­­ módok alkalmazásával, nyersanyag - feldolgozó és beszerző szervezettsé­gével, munkásképzéssel s hasonló dolgokkal, melyek mind mind elő­segíthetik a mai határok fennállása mellett is a versenyképesség foko­zását. Természetes, hogy ehhez idő és pénz kell! Ehhez még szükséges az iparnak anyagiakkal való legmesz­­szebbmenő módon történő támoga­tása is. Ez nem azt jelenti, hogy az ipar hóna alatt állandóan munkát kell tartani, hanem csupán annyit, hogy igenis abba a helyzetbe kell segíteni az ipart, amelyben már nem kell tartania semmiféle versenytől, amikor tényleg képes lesz a saját lábain megállni. Állandó dédelgetésre magunk sem gondolunk,­­mert mi sem tartja egészségesnek, de érezzük a m­or­ipar nagy elhivatottsága ,­­ mint ahogy mindenkinel­ tudnia kell, még ha momentán érdekei ellen való is az, hogy ebben az országban Üvegcsiszolló és Tükörgyár T­ÉRHIT RÚT­T A Budapest, v. ker., Kádár­ utca 8. szám JL XV XV- JD EJ 10/1. I,*,etsn: a nyugati pályaudvar érkezési oldalával szemben, 129-80

Next