Asztalosmesterek Lapja, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-01 / 1. szám

2 Heilin kereskedelmi imegitt írta: SZÉL JENŐ, a Budapesti Kisipari Hitelintézet R. T. vezérigazgatója. A napilapok és a szaklapok, va­lamint elismert közgazdasági szak­­tekintélyek, cikkekben és sorozatos előadások keretében rendkívül sokat foglalkoztak a legutóbbi időben ke­reskedelmi mérlegünk passzivitásával. Nem látszik tehát feleslegesnek, hogy ezt a kérdést e lapban is szóvá te­gyük, miután a kisiparosságnak ez a szaklapja — igen helyesen — mindazokkal a kérdésekkel foglal­kozik, amelyek a kisiparosság gaz­dasági helyzete szempontjából fonto­sak. A kereskedelmi mérleg passzi­vitásának kérdése szintén egyike ezeknek a kérdéseknek. Hogy ezt a kérdést a kisiparosság szempontjából helyesen megvilágít­suk, elsősorban tudnunk kell, mit is jelent a kereskedelmi mérleg passzi­vitása. A külkereskedelmi mérleg akkor passzív, ha az illető évben, amelyet ez a mérleg összefoglal, na­gyobb értékű árat hozunk be, mint amennyit kiviszünk. Ez egyértelmű azzal, hogy az ország többet fogyasz­tott, mint amennyit termelt, illetve nagyobb volt a szükséglete, mint amennyi a rendelkezésre álló fedezet. Hogy ez mit jelent, azt az egyes háztartások, vagy üzemek példája mutatja világosan, ahol nagyobb a fogyasztás, mint amennyi a rendel­kezésre álló fedezet, vagyis ahol a mérleg ebből a szempontból passzív. Az ilyen háztartások és üzemek a fedezeti hiányt hitel útján pótolják. Ugyanez a következménye az egész ország passzív külkereskedelmi mér­legének is. A legutolsó adatok sze­rint 308 millió pengő az a különbö­zet, amellyel a behozatal meghaladja az eddigi kivitelt, amely hiányt hitel igénybevételével kellett pótolni. Az újabb eladósodásnak ehhez az óriási összegéhez természetesen hozzászá­­mítandók még azok a kamatterhek, amelyek ezeket a hitelösszegeket ter­helik és amelyek a gazdasági hely­zetet még súlyosbítják. Nem foglalkozhatom itt mindazok­kal az okokkal, amelyek a kereske­delmi mérleg passzivitását előidézik, de szükséges rámutatni arra, hogy ez a passzivitás a középosztály szem­pontjából, különösen pedig a kisipa­rosság szempontjából rendkívül sú­lyos. A kisiparosság és az egész kö­zéposztály ugyanis legtöbbet veszített a háború utáni infláció következtében, mert ez a társadalmi réteg rendelke­zett legkevésbé olyan vagyontárgyak­kal, amelyek akár részben, akár egészben valorizálódtak. Ez a tár­sadalmi réteg főképen a keresetéből él, a napról-napra bekövetkezett pénz­elértéktelenedés következtében állan­dóan csak veszített és így lassan-las­­san azokat a tőkéket is kénytelen volt felemészteni, amelyeket eddig meg tudott takarítani. Így került a kisiparosság túlnyomó többsége abba a súlyos helyzetbe, hogy úgyszólván tőke nélkül áll. A gazdasági helyzet általános lerom­lása, illetve a fogyasztóképesség csökkenése következtében azután a kereseti lehetőségek is annyira csök­kentek, hogy a középosztály, amely­nek tagjaiból kerül ki a kisiparos­ság fogyasztóközönségének a zöme, szükségleteit a folyó jövedelmeiből fedezni már nem képes és így hitelre szorul. A tőke nélkül álló kisiparos hitelt nyújtani nem képes és így a szintén tőke nélkül álló kereskede­lem a hosszabb hitelt nyújtó kül­földről kénytelen beszerezni azokat a cikkeket is, amelyeket a kisipar sokszor olcsóbban és jobban tudna szállítani, de amelyeket tőke hiányá­ban hitelre adni nincs módjában. Ilyenképen a külfölddel szemben fennálló tartozásunk ezekkel a téte­lekkel is állandóan növekszik és ezzel kapcsolatban a külföldi ipart foglalkoztatjuk, keresethez juttatjuk ugyanakkor, amikor a hazai ipar munka és kereset nélkül áll. A középosztálynak, illetve, a kis­iparnak és kiskereskedelemnek köz­­gazdasági szempontból indokolt mé­retekben való hitelellátásának kérdése tehát a külkereskedelmi mérleg szem­pontjából is rendkívül nagy fontos­sággal bír és a külkereskedelmi mér­leg megjavításához igen nagy mér­tékben hozzájárulna. Ezzel a kérdés­sel már több ízben foglalkoztam e lap hasábjain és különösen hang­súlyoztam, hogy a hitelproblémának megoldását tisztán a kormány és a hatóságok támogatásától elvárni igen helytelen dolog, mert akkor, amikor az egész ország gazdasági helyzete passzív, lehetetlen a kormánytól és a hatóságoktól oly mérvű támoga­tást kapni, amely a kisipari hitel­problémát megoldhatná. Abból az irányból csak kezdeményezést,­ azt általános gazdasági helyzetnek meg­felelő támogatást várhatunk, ami pedig — mint tudjuk — az állami kisipari hitelakció keretében meg is történt. Ennek következtében az IOKSz-nak a Pénzintézeti Központ útján 2.400,000 P, a Budapesti Kis­ipari Hitelintézet részvénytársaságnál ugyancsak a Pénzintézeti Központ út­ján 1.600,000 P és Bpest székesfővá­ros részvényjegyzése utján 800,000 pengő (vagyis szintén 2.400,000 pengő) hitelkeret áll a kisiparossság rendelkezésére. A kiskereskedelmi hitelkérdés szin­tén a megoldás útján van, de ép úgy, mint a kisipari hitelkérdés, itt is tisztán kormánytámogatással oly tőkék nem állhatnak rendelkezésre, amelyek a mutatkozó és indokolt szükséglet mértékének megfelelné­nek. Teljesen képtelenség arra gon­dolni, hogy állami és hatósági esz­közökből lehessen a kisiparosságnak pld. átlag 1000­­ hitelkeretet biz­tosítani. Ez Budapest és szűkebb környékének 50.000 önálló iparüze­mét számításba véve 50 millió pen­gőt jelentene. A hitelprobléma meg­oldása tehát csakis a kisiparosság saját erejéből lehetséges, még­pedig egyrészről úgy, hogy a legkisebb tőkéket is, amelyeket akár maguk, vagy családtagjaik megtakarítani ké­pesek, saját pénzintézetüknél helye­zik el, ahol ezek az egyenként kis összegek együttvéve igen jelentékeny összeget képviselnek. Braun Gyula festék-, kence- és lakk-kereskedés BUDAPEST, VI., Hunyadi-tér 2 Telefon: T. 121-93 ASZTALOSMESTEREK LAPJA 1928 január 1. Üvegcsiszoló-, üveghajlító- és tükörgyár r. i. Menczer és Prégler VII., Kazinczy­ utca 9 Alapítási év 1902. :: Telefon : J. 426—40 ÜVECHAJ­TÓ TÜKÖRGYÁR ÜVECCXIJZOLÓ ! «LEP 1 ' 'Ll1! t'1 L is KV ' - \ ”■'''!­* I;; ! i'4!íjá* ^ -'• - • i/i ’ •; it»11**.'. ^ C­ELDNER« BUDAPEST«TŰZOLTÓ*UTCA+22+TELEFON! JÓZSEF Rámutattam már arra, hogy napi 10 fillér megtakarítás üzemenként — kamatokat nem is számítva — évi 3650 pengőt tesz ki, vagyis több, mint amennyit hosszú és évekig tartó előkészületek és fáradságos munka után és az állam nagy anyagi áldo­zata mellett az állami hitelkeretből Budapest és környéke kisiparossága részére fejenként biztosítani lehetett. Ha a hitelakció megindulása óta folytatódott volna az iparosságnak csak ily csekély mérvű takarékosko­dása, úgy 6°/a kamatot számítva ke­reken 8 millió pengő állhatna Buda­pest és környéke kisipari hitelellá­tásának szolgálatában. Itt nem is vet­tük számításba azokat az összegeket, amelyek átmenetileg az iparosság rendelkezésére állanak és amelyek, ha azokat csak néhány napra is, a hitelellátást szolgáló intézet rendel­kezésére bocsájtjuk, igen hatalmas összegeket jelentenének, mert ezek az átmeneti tételek is bizonyos mér­tékig állandó betétet jelentenének, miután ugyanakkor, amikor a bete­vők egy része pénzét felveszi, ugyan­akkor mások újabb pénzt helyeznek el. Az átmeneti elhelyezésnek igen célszerű lehetősége a­­. évi házbér, valamint az adó céljaira megfelelő kistételekben történő pénzelhelyezés. A megfelelő beosztás mindenesetre megkönnyíti ezeknek a kellemetlen, de elkerülhetetlen kötelezettségeknek a teljesítését ugyanakkor, amikor ezeket a befizetéseket a kisipari hitel­­ellátás szolgálatába állíthatjuk, amely­­lyel lehetővé tesszük oly hitelek nyúj­tását, amelyek a hazai készítmények elhelyezését és ezzel produktivitá­sunk emelését eredményezik. Arról a munkamegtakarításról és fokozott biztonságról, amelyet az jelent, hogy ezek az adófizetések, házbérfizetések és egyéb teljesítmények a pénzinté­zet útján átutalás formájában történ­hetnek, nem is kívánok itt bővebben szólani. Már ebből is világos azon­ban, hogy a kisiparosság egyedei­­nek és összességének nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy mindazokat a fizetéseket, amelyeket így teljesíteni tud, pénzintézete útján teljesítse, mert ez nemcsak munkamegtakarí­tással, de fokozottabb biztonsággal is jár azért, mert ezek a fizetések, illetve átutalások a pénzintézet köny­veiben is szerepelnek és ott bár­mikor konstatálhatók. Az ilyen át­utalás kérdése szoros kapcsolatban van azokkal a kérdésekkel, amelyek időt, munkát és költséget takaríta­nak meg az egyes üzemeknek és amelyeknek közvetlen kapcsolata a külkereskedelmi mérleg kérdésével nem állapítható meg ily egyszerűen, mégis végeredményében ezzel a kér­déssel is — mint takarékossági kér­déssel — kapcsolatban van. Túlságosan messzire vinne, ha ezekkel a részletkérdésekkel ezúton foglalkoznék. Azt azonban meg kell itt állapítani, hogy minden meg­takarítással, amelyet akár munkában, akár időben, akár anyagban el tu­dunk érni olyképen, hogy ezeket a megtakarításokat a termelés szolgá­latába tudjuk állítani, egyrészről az egyéni érdek céljait szolgáljuk ugyan­akkor, amikor a köz érdekét is elő­mozdítjuk, amelynek hatása és szám­szerű eredményei viszont a külkeres­kedelmi mérlegben jutnak kifejezésre. Tisztában kell lennünk azzal, hogy épen úgy, ahogyan az egész ország közgazdasági helyzetének javulása csak egyes polgárai közgazdasági helyzetének a javulása útján érhető el, épen úgy egyes polgárok gaz­dasági helyzetét az egész ország közgazdasági helyzete döntően be­folyásolja. Ez további következtetés­ben annyit is jelent, hogy amíg passzív közgazdasági viszonyok kö­zött kevés remény lehet arra, hogy egyes gyengébb, de hasznos társa­dalmi rétegeken segíteni lehessen, addig aktív közgazdasági helyzetben arra már joggal számítani lehet. A kisiparosságnak tehát ép úgy, mint a nemzet minden egyes polgárának, nincsen égetőbb problémája, mint a gazdasági helyzet passzivitásának megszüntetése és ezen az úton mi­nél aktívabb gazdasági helyzet el­érése. Ezen a téren a kisiparosság­nak óriási, mondhatni sorsdöntő sze­repe van. Óriási összegeket jelente­nek azok az anyagok és eszközök, amelyeket a kisiparosság még a je­lenlegi kedvezőtlen körülmények kö­zött is évenként feldolgoz és óriási összegeket jelentenek azok a munka­bérek, amelyeket a kisiparosság éven­ként kifizet, illetve amelyeket a meg­rendelő középosztály a kisiparosság­nak megtérít. Minden elpazarolt ér­ték, anyag, munkabér, legyen az bármilyen parányinak látszó az egyén szempontjából, mégis az egész nem­zet szempontjából behozhatatlan kárt jelent. Az egyének szempontjából pilla­natnyilag jelentéktelennek látszó ér­tékek együttvéve az ország gazda­sági talpraállítása szempontjából ha­talmas tőkéket képviselnek és az el­vesztésük következtében beálló fe­dezeti hiányoknak az általános gaz­dasági helyzet súlyosbodása követ­keztében hatványozottan visszahat- Festék és Lakk nagykereskedés BERKI DEZSŐ Budapest, VI., Sph­nton 60. Telefon: T. 242-46. Kristálykence, gránitlakk. INTARSIA Gábor András iparművész Kispest, Kisfaludy­ utca 99. Készít megrendelésre min­dennemű intarziát.

Next