Auto és Motorujság, 1922 (1. évfolyam, 1. szám)
1922-12-01 / 1. szám
4. OLDAL * 1. SZÁM 1922 DECEMBER Egy pár szó a kétütemes motorokról. Irta: nagyajtai és árapataki ADORJÁN ERVIN. Újabban azt látjuk, hogy nemcsak a szakirodalom, hanem a motorgyárak is félretéve előítéleteiket, nagyobb figyelmet fordítanak a kétütemes motorokra és igy azt hisszük, nem lesz érdektelen, ha ezen szimpatikus motortípusnak pár percet szentelünk. A kétütemes motort német ember, Söhnlein Gyula találta föl és 1890-ben építette meg első használatra alkalmas gépét. Körülbelül ebben az időben szerkesztette N. A. Ottó a négyütemes motort, amely csakhamar nagy népszerűségre tett szert, a hozzáfűzött várakozásnak is megfelelt, ugyannyira, hogy az alakuló gyárak és motorépítő társaságok mellőzték Söhnlein találmányát s valamennyien a négyütemes gépek építését kultiválták. Hogy a kétütemes motorok építésével a későbbi időpontban sem foglalkoztak érdeme szerint, annak magyarázata abban rejlik, hogy többek között az amerikaiak felismerték az elv nagyszerűségét és számos típust produkáltak, amelyekből bőven jutott az európai piacra és így a németekhez is. Az amerikaiak által kezdetben gyártott kétütemes motorok azonban tökéletlenek voltak. Főhibájuk: a rossz szívó-és nyomóhatásfok, tömítetlenségek, a gáz be- és elvezetése helyének és időpontjának nem kifogástalan megválasztása, rossz olajozás, a forgattyútengely fekvő csapágyainak zsírozó szelencével való kenése. A tulajdonképeni olajozás a hengerben történt, ahonnan a hajtókar csapágyak csak akkor kaptak egy kis olajat, ha a kartonban egy kevés összegyűlt. Természetes, hogy ennyi konstrukciós hiba mellett a motor hatásfoka kevés, élettartama rövid volt, amihez hozzájárult még az is, hogy ezen régi építésű gépek a karburálást a forgattyús házban igyekeztek elvégezni és így különösen gyors fordulat mellett üzemanyagtól folyás állott elő, amely nagyfokú pazarlást és működési zavarokat okozott. Dacára a kétütemes motorok ezen kedvezőtlen bemutatkozásának, építésével, illetőleg az építési elv tökéletesítésével a föltaláló hazájában sem hagytak föl teljesen, ugyannyira, hogy napjainkban már tágterv alkalmazásának megindulását látjuk. Hogy ezideig a tökéletesítés magas fokát nem érte el, az abban leli magyarázatát, hogy minden látszólagos egyszerűsége mellett a kétütemes motorok gyártása alapos tudást és nagyfokú gyakorlati tapasztalatot igényel, ahol is sok esetben a tapasztalat többet ér minden teoretikus számításnál. Ez az oka annak, hogy azok a motorgyárak, amelyek négyütemes,s motorok gyártásával foglalkozva, áttértek a kétütemes motorok gyártására, kielégítő eredményt az általuk remélt rövid időn belül nem értek el. Mindazonáltal voltak kitartó kísérletezők, úgy hogy mai nap már a kétütemes motorok sok esetben bámulatos eredményt produkálnak és így kezdenek veszélyes ellenfelekké válni a négyütemes motorokkal szemben és habár Európában a szakértők majdnem mindenütt érthetetlen antipátiával nézték ezen motorok térhódítását, annakelőretörését megakadályozni nem lehet, mert a még fennálló csekély hiányaival szemben van egy végtelenül nagy előnye, amelynek horderejét külön méltatni fölösleges és ez a rendkívüli egyszerűsége. Söhnlein motorjának külön ismertetését nem tartjuk szükségesnek, mert a ma épített motorok is nagy vonásokban hasonlók az övéhez A kétütemes motorok jellegzetes sajátsága az, hogy a gáz be- és elvezetését nem vezérmű szelepek és ezek alkatrészei végzik, hanem a hengeren megfelelő helyen alkalmazott és a dugattyú mozgása által hol szabaddá tett, hol bezárt nyílások végzik. A friss gáz beszívása sem a hengerbe történik, mint a négyütemes motoroknál, hanem a forgattyúházba, ritka típusnál a megfelelően kiképzett és elzárt henger alsó felébe. A kétütemű motor csakis a következő alkatrészekből áll: Henger, karter, főtengely, hajtókar, dugattyú, elgázosító- és gyújtóskészülék. Abban fogaskerék, lánc, bütykös tengely, szelepek, rugók, szelepemelők és ezek alkatrészei nincsenek. Általában három rendszert különböztetünk meg: a három-, két- és egycanálisos gépeket. Az egy- és kétkanálisos gépek nem mutatják azt az ideális egyszerűséget, amely a kétütemes motorok létjogosultságának legerősebb támasztéka, itt még egy-két alkatrész nem volt kiküszöbölhető, azonban már azon gyárak is, amelyek kétkanálisos gépeket építettek, áttérnek a háromkanálisos motorok gyártására, amelyek gyártása bizonyos ideig stagnált, mert a háromkanálisos rendszerrel valószínűleg nem sikerült a fordulatszámot a kellő magasságra emelni. A fenti hiányon már segítettek, ezt személyes tapasztalataink is igazolhatják, különösen azok részéről, akik a legutóbbi svábhegyi verseny lefutását végignézték, hogy a háromkanálisos rendszer szerint épített kétütemes motorral ellátott Scott motorkerékpárok terhelés és igen erős igénybevétel mellett mily meglepően magas fordulatszámmal dolgoztak. Az 1., 2., 3., 4. számú rajzokban sematikus rajzát adjuk a különböző rendszerű kétütemes motoroknak: Henger..............................................= H Carter ... — C Hajtókar . . ..........................................× H Dugattyú...........................................° D Kipuffogónyílás...................................— K Beeresztő- vagy beszivónyilás . . — B Áteresztőnyilás ..............................— A Szelep......................................................— Sz Az 1. és 2. számú rajzok a háromkanálisos rendszert tüntetik föl. A háromkanálisos rendszer működése a következő: Mint az 1. számú rajzon látjuk, a dugattyú a felső holtállásban van és ha feltételezzük, hogy azt az indítóforgattyú forgatásával hoztuk ebbe a helyzetbe, úgy természetesen a „C“ karterben légritkított tér keletkezik, amely I ’’EXCELSIOR” akkumulátorművek SSk"1-ül Íg készít és javít villamosakkumulátorokat. Telefon: József 16—75 S®*