Autó Motor, 1938 (10. évfolyam, 1-18. szám)
1938-01-15 / 1. szám
i Előgyúttas A kitűnő koradélutáni lapban olvastuk ezt a kis cikkelyt, hogy január utolsó napjaiban a KMAC Apponyi-téri helyiségeit szállodává alakítják át a Keletről érkező és Monte Carlo felé tartó autósok számára. A montecarlói csillagtúra résztvevői Budapesten töltenek egy éjszakát, ahol a „KMAC hotelban“ laknak majd. Lesz bár, sőt táncterem is, Landauer Edward dr. vezértitkár ez alkalommal hoteligazgató lesz, míg a pesti sportfiúkat bogoknak, portásoknak, a sportladyket pedig szobalányoknak öltöztetik fel. Hát istenuccse nem rossz, ahogyan azt a cikk kitűnő írója, az avatott színházi intimus elképzeli. Hotel KMAC. Grand Hotel KMAC. Ahol bár van és táncterem. Ahol majd a montekarlói csillagtúrások éjjel bározni és táncolni fognak és talán meg is csipkedik a szobalányjelmezbe öltözött képesti sportlédik grübedlirekt. És Landauer Edi, a hoteligazgató. Nem lehet azt mondani, hogy jeles szaktársunknak nincsen fantáziája, nagy kár azonban, hogy ezt a fantáziját kurta prózára fogta és nem hagyta szabadon csapongani. És nem sorolt fel több lehetőséget is. Megírhatta volna például azt is, hogy — mondjuk — a Grand Hotel KMAC- ban Delmar Walter lesz a londiner és a külön erre a célra hirtelen visszaszívott Wilhelm Sanyi kezeli majd a bandában a nagybőgőt. Megírhatta volna azt is, hogy a bármixeri teendőket a sportbizottság titkára fogja ellátni, akinek nagy gyakorlata van a keverések és keveredések terén és hogy a köszönőember (magyarul grászer) szerepét Hartmann Lacinak szánták, aki bár kénytelen lesz a legsürgősebben hazatérni Délafrikából, viszont mint a legkellemesebb és legbehízelgőbb orgánum tulajdonosa, egyenesen született erre a szerepre. Azt is elárulhatta volna például a kitűnő cikkíró, hogy az országos felügyelő erre az alkalomra házfelügyelőnek fog beöltözni és a szervezési költségmegtérítések helyett ezúttal kapupénzekért fogja tartani áldott jobbját. És hogy a higiénikus nénike szerepét senki sem akarja vállalni annak ellenére, hogy a szóbanforgó hölgy vékony papírra nyomott triptik készletet kap. Ami a legsajnálatosabb: nem vetetette fel azt az ötletet, hogy ezt a KMAC hotelosdit állandósítani kellene. Ugyanis ez a munka teljesen, 100%ban lefoglalná a KMAC idejét és munkaerejét, aminek rendkívül üdvös hatása volna a magyar motorsportok fejlődésére. * Amikor az új főkapitány elfoglalta székét és alig néhány nappal később az észszerűség és célszerűség követelményeinek megfelelőleg megreformálta az Andrássy út—Vilmos császár út keresztezés hajtási szabályait oly módon, hogy részben feloldotta a tiszta keresztezés jellegét, mindenki örömmel mondotta, hogy no most — folytatása következik. A kezdeti lendület azonban nem volt újabb és régen esedékes reformoknak beharangozója, maradt minden a régiben, ahelyett, hogy végre megoldották volna a fővárosi közlekedésnek oly sok és oly régen vajúdó problémáját. Mert közlekedési probléma több van, mint gondolnák. A megoldások viszont annyira kézenfekvők, hogy szinte kiabálnak a megvalósítás után. Történni viszont nem történik semmi, bármenynyire látják az illetékesek is, hogy végre tenni kell valamit. Napról-napra szaporodik a forgalomba kerülő járművek száma, a főváros forgalma már kezd világvárosi jelleget ölteni, a forgalom hatósági lebonyolítása és szabályozása azonban cseppet sem világvárosi, inkább a balkáni. Talán célravezető volna, ha a KMAC memorandumban hívná fel a főkapitány figyelmét a rengeteg tennivalóra, ha már a közlekedés hivatásos irányítói nem hajlandók kimozdulni kényelmes elefántcsont-tornyukból. Mégis lesz autókiállítás! örömmel üdvözöljük az Autókereskedők Egyesületének ezt az elhatározását, mert a kiállítás olyan propagandát jelent, melynek hasonlóját nem ismerjük. Újabb rétegeket vonz, újabb tömegeket mozgat. Csakhogy! A kiállításnak általános autópropagandát kell csinálnia. Mert jelenlegi struktúrájában csupán az egyes márkákat propagálja. A kiállítás célja: autópropaganda. Aminek érdekében meg kell mozgatni mindazon lehetőségeket, melyek újautósok megteremtésére alkalmasak. Legelsősorban annak kell propagandát csinálni, hogy ma már a kisjövedelműnek is módjában van autót tartani. Tele kell aggatni a kiállítás csarnokát táblázatokkal, melyek az autótartás minimális költségeit közlik a közönséggel, melynek nagy része még ma is azt képzeli, hogy aki nem bankcégvezető, vagy nincsen legalább az ötödik szetési osztályban, annak lehetetlen autón járnia. Itt kell megfogni a róka farkát, bebizonyítani, hogy havi 100 pengőből bőven futja üzemi és egyéb költségre, kiszámítani az autótartás által a különböző foglalkozási ágazatokban megtakarított időt és ennek értékét szembeállítani az autótartás költségeivel. Kimutatni, hogy az orvos, az ügyvéd, az ügynök, az utazó mennyivel több munkát képes végezni autón, hogy a munkatöbblet milyen jövedelemtöbblettel jár és hogy ez a jövedelemtöbblet jóval nagyobb összegre rúg, mint az autótartás költsége. Nem ártana ezen egy kicsit gondolkodni! A budapesti rendőrség motorparkja öt pompás oldalkocsis BMW-masinával szaporodott Pap kapitány és a derék rendőrmotorosok őszinte örömére. 13 MEGJELENIK MINDEN HÓ 1-ÉN ÉS 15-ÉN OKTÓBER, NOVEMBER, DECEMBER, JANUÁR, FEBRUÁR ÉS MÁRCIUS HÓNAPOKBAN HAVONTA EGYSZER, 15-ÉN ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY ÉVRE 6 PENGŐ, KÜLFÖLDRE 10 PENGŐ CSAK EGÉSZ ÉVES ELŐFIZETÉSEKET FOGADUNK EL KIADJA AZ ,AUTO-MOTOR* LAPKIADÓ VÁLLALAT SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V., PHÖNIX UCCA 12. SZ. ,..AHIVATALOS ÓRA : 121-IG TELEFON: 114-500 A | tlill L tN rUuutILtn •' / L] /] MAGYAR MOTORSPORTLAP ZJ f/Postatakarékpénztári csekkszámla szám : 48.438 Folyószámla,: Angol-Magyar Bank X. ÉVFOLYAM BUDAPEST, iq-to TAl^TÁR 10 V!y L 1. SZÁM JL JfxJyJ Jx lil V/aa1\ A de H v/ aj. n *i ll