Autó, 1928 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1928-04-01 / 7. szám

Auto klub helyiségében. Először is Angliát ünnepelték abból az alkalomból, hogy Campbell kapitány megjavította a sebes­ségi világrekordot. Végleg megállapították a Nemzetközi Alpesi Turaut szabályzatát. A turaut milánói starttal és bécsi céllal négy országot érint. A nemzetközi sportbizott­ság ezután a sebességi világrekord szabályzatát is tárgya­lás alá vette, tekintettel Wakefield ismeretes alapítványára, amely évi 1000 font sterlinget biztosít a világrekordernek. Az Európai Grand Prix-versenyt illetően tudomásul vették az angol klub ama bejelentését, hogy a verseny rendezé­séről lemond. Ezután a verseny rendezésével Olaszorszá­got bízták meg. A versenyt így a monzai pályán szeptem­ber 9-én fogják futni. A Magyar Atlétikai Club futárversenye. A Magyar Atlétikai Club motoros osztálya 1928 május hó 26-án szombaton és 27-én, pünkösd vasárnapján rendezi meg a Budapest—Aggtelek—Miskolc—Budapest között elvonuló körülbelül 550 kilométer hosszú útvonalon a második országos futár- és megbízhatósági versenyét. A verseny országos jellegű és egy körülbelül 150 kilo­méteres éjjeli menetre (ebből 3 kilométer lezárt lám­pákkal) és egy körülbelül 450 kilométer hosszú nap­pali menetre oszlik. A nappali menet keretében kerül lefutásra a kb. 10 kilométer hosszú gyorsfutár­­verseny. A verseny útvonala 24 óra alatt megszabott menetidőkkel, az előírt kényszerpihenő beszámításá­val részben előírt, részben szabadon választott útvona­lon kerül lefutásra és pedig műúton kb. 210 kilométer, országúton kb. 270 kilométer, kevésbbé jó minőségű úton kb. 70 kilométer. A feltételekből is látható, hogy egy értékes, sporteredmények statuálására rendkívül alkalmas kiírásról van szó, amely kétségtelenül hatal­mas mezőnyt terel a startvonal elé. A verseny részlete­sebb ismertetésére már a legközelebbi számunkban visszatérünk. Utak állapota. A Székesfehérvári Államépítészeti Hiva­­tal március 15-i kelettel jelzi, hogy a Székesfehérvár—si­­montornyai állami közútnak Székesfehérvár és Szabadbat­­­tyán között fekvő 5.386—8­119 km. szakasza átépítésre ke­rül, melynek munkáit a m­ai napon megkezdték. A munka mintegy 3 hónapi időt igényel, mely alatt az automobil­­közlekedés úgy Székesfehérvár—Siófok, mint Székesfehér­vár—Simontornya felé a fenti út 3,6 km.-nél a székesfehér­vári repülőteleppel szemközt kiágazó Székesfehérvár—úr­­hidai, s továbbá sárszentmiklós—szabadbattyáni törvény­hatósági útra tereltetik át. Utóbbi utak autóval minden idő­ben járhatók. Az elágazásoknál jelzőtáblák állíttattak fel. Megjelent 1­. A. M. C. turántjának szabálya. Amint már megírtuk, a Dunántúli Automobil és Motor Club május 13-án országos turautat rendez. A turaút távja kb. 350 ki­lométer és a Szombathely—Budapest között húzódó útvo­nalon zajlik le Körmend—Vasvár—Türje—Sümeg—Ta­polca—Monostorapáti—Veszprém—Zirc—Csesznek — Ba­­konypéter — Nyulfalu — Győr—Komárom — Sü­ttő —Nyer­­gesujfalu—Dorog érintésével. A turisztikailag rendkívül ér­dekes turaut részletes propoziciói most jelentek meg s úgy a Királyi Magyar Automobil Clubban, valamint a rendező klubnál kaphatók. Részletes felvilágosítással szolgál a Du­nántúli Automobil és Motorclub titkári hivatala, Szombat­hely, Sabária-szálloda. Megalakult a Körösvidéki Motorsport Club. Most alakult meg Békéscsaba székhellyel a Körösvidéki Motorsport Club, amely az automobilizmus és a motoros sport fejlesztését motorkerékpárok vezernepuiseieie: APART AUTÓ R.T. vi, Andrassy-üt 37 vette fel programjába. Az új alakulás belekapcsolódik a Királyi Magyar Automobil Club kartellclubjainak díszes sorába és tisztikarát tekintve, kétségtelenül érdemleges te­vékenységet fog kifejteni Magyarországnak automobilizmus szempontjából máris igen fejlett körzetében. Az új automo­bil club igazgatóságának és vezetőségének tisztikarát itt ad­juk. Tiszteletbeli elnökök és igazgatók: Beliczay Géza, dr. Berthóty István, dr. Berthóty Károly, Bohnert József, ifj. Horthy István, dr. Kovacsics Dezső, Jánossy Gyula, gróf Széchenyi Károly, gróf Wenckheim Jenő, Ónódi Veress Zol­tán. Sportbizottság elnöke: dr. Geist Gáspár. Ügyvezető­ el­nök: Beliczay Miklós. Alelnökök: ifj. Réthy Béla, Wagner József. Főtitkár: ifj. Ős Lajos. Titkárok: Faragó Sándor, dr. Czinkóczky Jenő. Pénztáros: Ecsedy Mihály. Jegyző: ifj. Schoen Géza. Ügyész: dr. Forray Lajos. Választmány: dr. Becsey Oszkár, Fehér István, ifj. Gálik János, Gámán Géza, Jeszenszky Elek, dr. Jeszenszky Pál, Juhász József, Kardos János, dr. Kiss László, Kitka Mihály, dr. Péterfi Sándor, Réty Károly, Rusz Lipót, dr. Rosenthal József, dr. Szeberényi János, Taffler Elek. Póttagok: dr. Láng Fri­gyes, Laurovits Ferenc, Réthy István, dr. Szam­ek Lajos. Számvizsgáló­ bizottság: Kovacsik Lajos, Schreiner Ferenc, Weisz Kálmán. Póttagok: Deutsch Andor, Turcsek Kálmán. Az Automobil Tisztviselők Clubja március 29-én este 9 órakor tartotta első klubvacsoráját a Lipótvárosi Társaskör Lipót­ körút 1. szám alatt levő helyiségében. A klub hölgy- és férfitagjai rendkívül nagy számban jelentek meg. A tár­sasvacsorát tánc követte és a legpompásabb hangulatban a késő éjjeli órákig maradtak együtt. Üzem­áthelyezés: Victoria Automobilművek és Karosszéria­gyár VIII. Szigony­ u. 4. sz. alól áthelyezte üzemét Vill. Örömvölgy-u. 38. szám alá. Az áthelyezéssel kapcsolatban nevezett vállalat súlyt helyezett arra, hogy a fejlődő igé­nyeknek ne csak külsőleg is megfelelő üzemhelyiségek áll­janak a javításra szoruló automobilok céljaira, hanem a különféle típusú automobilok javítására legkiválóbb és universális képzettséggel bíró szakmunkások, valamint a legmodernebb és legprecízebb munkagépek és karosszériák építésére pedig megfelelő famegmunkáló gépek álljanak rendelkezésre. Az angol automobilklub a Riviérán. Az angol automobil­klub, amely az A. A. mellett Angliában mintaszerű úti segélyszolgálatot tart fenn, embereit most a francia Ri­viérára is elküldte,­­ hogy a főidényben ott időző angol automobilistákat támogassa. 48 —­7. szám Skoda-Hispano-Luiza Laurin és Személy- és teherautók ^ Autóbuszok Gyári lerakat: Laurin és Klement Rt. Budapest, VI. kerület, Andrássy­ út 10. szám. Telefon: 8-14

Next