Aviatika, 1930 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1930-03-01 / 3. szám

52 AVIATIKA 1030 március Ugyancsak az év folyamán alakult meg a Baranya—Pécsi Aero Club is, mely klubnak vitéz Keresztes Fischer Ferenc dr. főispán lett az elnöke. Tagjainak száma nyolcszázon felül van és az új klub máris tekintélyes anyagi eszközökkel rendel­kezik. E két egyesület megalakítása az első lépés annak a háló­zatnak létesítésére, melyet jelentősebb vidéki városokban óhaj­tunk kiépíteni. A budapesti, szegedi és debreceni klubok meg­alakítása folyamatban van. A klubok felállítása azonban szoros összefüggésben áll a létesítendő repülőterek kérdésével és ezért a további egyesüle­tek alakítása csak akkor történhet meg, ha megfelelő repülő­terek állanak rendelkezésünkre. A terek létesítése érdekében az előbb említett két városon kívül ezidőszerint tárgyalások foly­nak Szegeddel és Debrecennel és minden remény megvan azok kedvező befejezésére. A sportrepülés propagálása érdekében a M. S. R.-vel kar­öltve a vidéken két repülőnapot tartottunk és pedig május 5-én Győr—Szabadhegyen, a jáki legelőn. A kedvező időjárás és óriási érdeklődés mellett megtartott repülőnapon három gép vett részt, az ifjú pilótákat Bánhidi, Dicsőfi, Hunyor, Majoros és Szecső, az öreg gárdát pedig Dobos, Endresz és Kaszala kép­viselték. Május 20-án ugyancsak fenti pilóták és gépek közreműkö désével Pécsett, az ottani lóversenytéren rendeztük meg a má­sodik repülőnapot, mely úgy az iránta megnyilvánuló érdeklő­dés, valamint az elért anyagi és erkölcsi eredmények tekinteté­ben még az előzőnél is sikeresebbnek volt mondható. Mindkét helyen pilótáink tudásuknak legjavával szolgál­tak és méltán megérdemelték a nézőközönség elismerését. A MAC motorsportosztálya május 19-én Mátyásföldön ren­dezett látványos repülőnapot. E repülőnap, mely látványos­ság és arányok tekintetében messze felülmúlta az eddigieket, a Kormányzó Úr Őfőméltósága jelenlétében folyt le. A repülő­nap arányait jellemzi, hogy a tisztelgő felvonuláson 25 gép vett részt és ettől eltekintve, állandóan 18—20 gép gyönyörköd­tette a közönséget mutatványaival. A látványos repülésen a szombathelyi iskola növendékein kívül egy hírneves olasz vendég Bernardi őrnagy is szerepelt. A magyar repülősport megteremtése érdekében június hó 28-án és 29-én úgy Budapesten, mint néhány vidéki városban a társadalom minden rétegére kiterjedő nemzeti gyűjtést ren­deztünk. Bár a rendezőbizottság munkáját jóelőre megkezdte, a teendőket alaposan megfontolta és figyelme mindenre kiter­jedt, a rossz gazdasági helyzet miatt a sikerben maga sem bízott túlságosan. Azonban hála a magyar társadalom megérté­sének és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének önzetlen, lelkes és értékes támogatásának, az utcai gyűjtés eredménye kielégítő volt, a vidéki gyűjtések pedig messze felülmúlták vára­kozásainkat. Külön említést érdemel, hogy több nagy vállalat átérezve a cél fontosságát, gyűjtésen kívül egy-egy repülőgép beszerzését tette lehetővé. Meg kell továbbá emlékeznünk Baranya vár­megye és Pécs szab. kir. város példás buzgalmáról, mely egy­maga több mint 45,000 pengőt eredményezett. Mély meghatott­sággal emlékezhetünk meg a pécsi MÁV-műhely munkásairól, kik kellő anyagi eszközök hiányában, 100 díjtalan munkanap felajánlásával járultak a gyűjtés eredményéhez. Voltak olya­nok, kik ingyenfuvart, építőanyagot stb. ajánlottak fel. Az első lépés megtörtént és örömmel tapasztalhattuk, hogy törekvéseink minden oldalról megértésre találtak. De a cél még messze van és így a jövőben is hangyaszorgalommal kell a filléreket gyűjtenünk, amelyek a klubok felszerelését fogják lehetővé tenni. Május 26-án tartottuk meg XII. országos repülőmodell­versenyünket a Vérmezőn. A versenyen 17 tanintézet 01 géppel vett részt. A csapatversenyt a jászberényi József nádor reál- gimnázium csapataival szemben idén a Bocskay reáliskola ifjúsági aerokörének csapata nyerte meg. A versenyen elért legjobb eredmény 20 s/s mp. idő és 141-4 m távolság volt. Bár az eredmény még nem kielégítő, megálla­píthatjuk, hogy az eredményekben céltudatos és rendszeres munka kibontakozását látjuk úgy a szerkezetek minősége, vala­mint a résztvevő modellek mennyisége terén is, ami elsősorban a vezető tanárok érdeme. Az aviatika iránt az ifjúság részéről megnyilvánuló érdeklődés növekedését igazolja a debreceni ipariskolák ifjúsági aerokörének megalakulásán kívül az a tény is, hogy egyedül a jászberényi reálgimnázium aeroköre az elmúlt év folyamán 12 aviatikái előadást tartott és a gyöngyösi vendég­tanárok előtt modell-bemutatást is végzett. Március 26-án kapta kézhez Szövetségünk Budapest székes- fővárosának 8642/1929. számú tanácsi határozatát, melyben az a léggömbös sporttelep céljaira bérbe kért területet a Szövet­ségnek rendelkezésére bocsájtotta. Az öt magyar holdnyi terület a X. kerületben a Tomcsányi- út mellett fekszik. A megindult építkezési munkálatok, a lég­gömbraktár és őrlakás, villany- és vízvezetékek, valamint a lég­gömb töltésére szolgáló gázvezeték augusztus elejére készültek el úgy, hogy augusztus 11-én a «Hungária» elindulhatott első légi útjára. Közel 16 évi szünet után végre ismét magyar léggömb jelenhetett meg a magyar főváros felett. A kedvezőtlen, szélcsendes idő miatt a léggömb két sze­méllyel csupán egy órát töltött a levegőben és elérye az 1700 m legnagyobb magasságot, 11 km megtett rít után Budafokon le­szállt. Ezt követte szeptember 1-én a léggömb második fel­szállása, amikor ugyancsak két személlyel szélcsendes időjárás mellett 1050 m magasságot ért el és 13 km út után Budaörsön a Kamaraerdőben kötött ki. Harmadik útját október 6-án három személlyel végezte. Ez alkalommal 1200 m magasságot ért el és 31/« órai út után a nógrádmegyei Szécsény községben a határ mentén szállt le. Mind a három út Poppe Kornél veze­tése mellett történt. Petróczy István kezdeményezésére június 27-én alakította meg a «MOVE» vitorlázó repülő osztályát, mely működése he­lyéül a Budaörstől nyugatra eső 350 m magas Farkashégyet választotta ki. Itt állította fel az osztály hangárját is és három oktató sikló-, illetve vitorlázógéppel indult meg a kiképzés, még­pedig oly szép eredménnyel, hogy az év végéig kilenc növendék tette le az «A»-vizsgát, egy növendék az «A»- és «B»-vizsgát, egy pedig megfelelt a «C»-vizsga követelményének is. Bernárd Mátyás nyug. alezredes pedig 34 perces vitorlázó repülésével megteremtette az első magyar rekordot és elnyerte a honvédelmi miniszter díját. Itt említjük meg, hogy a magy. kir. Légügyi Hivatal a sikló- és vitorlázógépek alkalmasságának ellenőrzésével Szövet­ségünket bízta meg. A FAI. és a Francia Aero Club még 1928. évben felkérte Szövetségünket, hogy az általuk rendezendő 1929. évi európai körrepülőverseny rendezésénél — mely verseny útvonala Budapestet is érinti -— működjön közre. A Szövetség termé­szetesen készséggel vállalta a közreműködést. Még július hó folyamán felkeresett bennünket Mme Jaffeux, a Francia Aero Club megbízottja, a szükséges tájékozódás és megbeszélések végett. A 6288 km távú túra verseny 300,000 frankos nagy- díjáért 12 állam nevezett be 82 géppel, ezek közül augusztus 7-én Orlyban 47 gép állt a starthoz. A gépek augusztus 10-én Turn-Severinből érkeztek Mátyásföldre, hogy innen Bécsbe foly­tassák útjokat. A Szövetség fogadó-, sport- és műszaki bizott­ságának volt feladata az érkezők ellenőrzése mellett az üzem­anyag pótlásáról és esetleg szükséges javítások eszközléséről, valamint az itt éjjelező gépek és pilóták elszállásolásáról gon­doskodni. Ez volt az első eset 1910 óta, hogy Magyarország nemzet­közi repülőverseny színhelye volt. A rendezőgárda a reá váró feladatoknak mindenben megfelelt és egész augusztus 13-ig — amikor az utolsó gép is elhagyta Budapestet — állandó készen­létben volt. A rendezésen való sikeres közreműködésünket úgy a FAI., mint az olasz, német, francia és cseh Aero Clubok meleghangú levélben köszönték meg. A kir. József Műegyetemen április 18-án nyitotta meg Szö­vetségünk II. aviatikái elméleti tanfolyamát. A tanfolyam elő­adója ez alkalommal is Melczer Tibor műegy. m. tanár, műszaki bizottságunk elnöke volt, aki a háromhónapos tanfolyamon tíz kettős óra keretében 20 középiskolai tanár előtt ismertette az anyagot. A tanfolyam a Weiss Manfréd repülőgépgyár és a mátyásföldi repülőtér megtekintésével fejeződött be, ahol a hallgatók felszállásokat is végeztek. Melczer előadása kapcsán a tanfolyam anyagáról készült «A sárkányrepülőgépek működésének és számításainak alap­elvei» című jegyzeteket Szövetségünk könyvalakban is sok- szorosíttatta, hogy azokat necsak a hallgatók, hanem más érdeklődők is megszerezhessék. Tagjaink az óv folyamán számos közérdekű és propaganda célt szolgáló előadást tartottak, így : Rotter Lajos, választmányunk tagja június 1-én «A függő­legesen emelkedő repülőgépek problémája» cím alatt tartott elő­adást a Mérnökegyletben ; Dr. Szilber József június 2-án «A repülés az emberiség és a tudomány szolgálatában» cím alatt az Eötvös-kollégiumban ; Melczer Tibor választmányi tagunk június 9-én «A repülés technikájának jelenlegi és közeljövőbeni problémái» cím alatt a Tudományos Akadémián ; Wilheim Gusztáv főmérnök október 31-én «A repülőterek és éjjeli repülőútvonalak megvilágítása» címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék