Aviatika, 1932 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1932-07-01 / 7-9. szám
1932 július—szeptember AVIATIKA Bauer Jenő, Csermely Károly, Alexay András, Győrffy Gyula, Hertelendy Andor, Horovitz György, Lingel János, Odescalchi Károly herceg, Reiman Gyula, vitéz Rohonczy-Storer Viktor, dr. Seiberth Sándor, Szénássy Alán, Tuzson Tibor, gróf Zichy Nándor. — A Választmány a jelentést tudomásul vette és fentnevezetteknek egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. 4. Ü. v. alelnök a legutóbbi választmányi ülés 5. b) pontjával kapcsolatban a) bejelenti, hogy a kiküldött bizottság a tervezett Endresz György-emlékkönyv kiadását dr. Urbach Lajos beadott javaslatával összeegyeztethetőnek minősítette, minek folytán a szükséges megállapodások dr. Abosy Gyulával, mint a mű finanszírozójával és Hangay Sándorral, mint a mű megszerkesztőjével megköttettek, Jaschik Álmos úrral, mint az illusztrációk rajzolójával pedig a megállapodás létesítése folyamatban van. Röviden ismerteti a megállapodások lényegét, valamint Jaschik tanár úr tervezetét és ajánlatát, és végül bejelenti, hogy a mű anyagát már sikerült jórészben összeszedni, sőt a kézirat egyrésze is már elkészült. — A Választmány a jelentést köszönettel tudomásul vette. b) Dr. Urbach Lajos személyesen ismerteti Endresz György emlékének megörökítésére irányuló és írásban is előterjesztett javaslatát, melyet az a) pontban említett bizottság két ülésen tárgyalt és amelynek elfogadását a Választmánynak javasolja azzal, hogy a Választmány kérje fel az elnökséget egy «előkészítő bizottság» kiküldésére, mely a javaslat keresztülvitele érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni lesz hivatott. Ez az előkészítő bizottság lesz tehát hivatott arra, hogy az «Országos Endresz György emlékbizottságot» megalakítsa, amely azután a maga részéről a terv megvalósítására egy «végrehajtóbizottságot» jelöl ki. Ennek a végrehajtóbizottságnak a feladata kettős irányú lesz, úgymint: I. adományok gyűjtése az Endresz György-emlékalap megteremtéséhez ; II. az Endresz György emlékének megörökítését szolgáló ünnepélyes események előkészítése és megrendezése. Az Endresz-emlékalap hármas célt fog szolgálni, éspedig : az Endresz-emlékszobor létesítését ; a magyar sportrepülés erőteljesebb fejlesztését és a csúcsteljesítmények fokozását megfelelő díjak kitűzése által. A Választmány dr. Urbach Lajos javaslatát tudomásul vette, lelkes előadásáért köszönetet mondott és az ü. v. alelnöknek a tervezet végrehajtására irányuló javaslatait egyhangú határozattal elfogadta. c) V. v. alelnök bejelenti, hogy ugyancsak az a) pontban említett bizottság vetette fel azt a gondolatot, hogy az óceánrepülés évfordulóján, július 16-án tartson a Szövetség ünnepélyes emlékülést. Tekintettel arra, hogy ez az időpont a nyári szünidőre esik, megfontolandó, hogy az emlékülés tényleg megtartassék-e, mert ki vagyunk téve annak, hogy a tagok nagyrészének távolléte miatt nem lesz annyi résztvevő, mint az az ünnepély sikere érdekében kívánatos volna. A kérdés mérlegelése után a Választmány úgy határozott, hogy emlékülést nem hív egybe, ellenben felkéri az Elnökséget, hogy intézkedjék aziránt, hogy a sajtó és a rádió méltó formában emlékezzék meg az óceánrepülés évfordulójáról. 5. Bisits Tibor az írásban is beadott jelentés nyomán beszámol a «Gerle» külföldi útjáról, a berlini meetingen való részvétel sikeréről és a repülőgép sérüléséről. A jelentésből megállapítható, hogy a kiküldetés szép erkölcsi sikerrel járt és hogy Bánhidi szereplése a berlini meetingen a legteljesebb mértékben igazolta a megbízatásához fűzött reményeket. A «Gerle» sérülése viszont kizárólag annak a körülménynek tudható be, hogy Söderberg kapitány a gépet Bánhidi instrukciója ellenére túlzott igénybevételnek tette ki és ennélfogva a törésért a kiküldötteket felelősség nem terheli és nem lehet a törés okát sem a gép szerkezetében, sem pedig a gép megépítésének keresztülvitelében keresni. A motornak és a műszereknek hazaszállítása érdekében a kiküldöttek intézkedtek. Ezek az alkatrészek sértetlenek maradtak, vagy csak egész jelentéktelen mértékben sérültek meg. A sárkány tekintetében kiküldötteink a kártérítési igényt bejelentették, tekintettel arra, hogy a baleset a gép túlerőltetése következtében állott elő. E tekintetben természetesen be kell várni az illetékes svéd hatóság átiratát. Söderberg svéd kapitány állapota aggodalomra nem ad okot. Sérülését, amely alapjában véve nem volt jelentős, csupán az komplikálta, hogy a törött álborda a tüdőbe nyomult és tüdővérzést okozott. Azonban az orvosok véleménye szerint a sérült teljes felépülése néhány héten belül remélhető.^— A Választmány a jelentést köszönettel tudomásul vette. Úgy Bisits Tibornak, mint Bánhidi Antalnak eredményes működésükért jegyzőkönyvi köszönetet mondott. Megállapította, hogy a magyar repülők külföldi szereplése a nemzetközi kapcsolatok megteremtése érdekében hasznos és kívánatos és ez okból felkérte az Elnökséget, hogy tolmácsolja a magy. kir. Légügyi Hivatalnak írásban is a Szövetség köszönetét azért, hogy ezt a kiküldetést anyagi támogatásával lehetővé tette. Végül kimondotta a Választmány, hogy a megmaradt gépalkatrészek, valamint az esetleges kártérítési összeg felhasználása tekintetében csak egy későbbi időpontban fog határozni. 6. Előterjesztések a motornélküli repüléssel kapcsolatban : a vitéz Czapáry Jenő mint a sportbizottság elnöke bejelenti, hogy a sportbizottság f. hó 30-án megtartott ülésén Formanek Lajosnak, a MOVERO tagjának f. hó 20-án végrehajtott vitorlázó kísérlete alatt elért 710 méter magasságot a motornélküli repülés «D» osztályában nemzeti magassági rekordként elismerte. A Választmány a bejelentést örömmel vette tudomásul. Sajnálattal állapította meg ezzel szemben, hogy a teljesítményt megfelelő barogramm hiánya miatt nem volt lehetséges kiértékelni, ami a magyar sportrepülés nagyon is hiányos felszereltségére élénk fényt vett. b) Bernárd Mátyás, mint a motornélküli intézőbizottság elnöke bejelenti, hogy a magy. kir. Légügyi Hivatal a MOVERO- nak 3 drb «Professor»-típusú repülőgépet adományozott a Légügyi Hivatal státusába tartozó egyéneknek a motornélküli repülésben történt kiképzése fejében.—• A Választmány felkérte az Elnökséget, hogy mondjon a magy. kir. Légügyi Hivatalnak írásban köszönetet ezért az értékes adományért, amely a motornélküli repülés ügyét bizonyára erőteljesen fogja alátámasztani, mert hisz ezideig magasabb teljesítményekre alkalmas vitorlázógépek egyáltalában nem állottak rendelkezésre. c) Bejelenti továbbá, hogy e három gépnek felhasználása tekintetében a Szövetség a következőképpen intézkedett: az első gép Budaörsre kerül a MOVERO használatába ; a második gép a Gyöngyösi MOVERO használatára Gyöngyösre kerül, de a budapesti MOVERO tulajdonát képezi. A karbantartás és javítási költségek természetesen a Gyöngyösi MOVERO-t, mint a gép járatóját terhelik ; a harmadik gépet ugyancsak a Budapesti MOVERO fogja Budaörsön berepülni, ezt követőleg pedig a Hármashatárhegyen végzendő kísérletek, valamint a vontatásos repülés általános érdekű kikísérletezésének céljaira fog használtatni.— A Választmány a gépek beosztásáról szóló jelentést tudomásul vette. d) Bejelenti végül, hogy a motornélküli repülés intézőbizottságának határozata értelmében a «Professor»-típusú gépeket csak oly egyének használhatják, akik már legalább egyórás vitorlázórepülést végeztek, vagy pedig az egyenkénti legalább ötperces vitorlázórepüléseik összege együttesen legalább egyórás vitorlázó teljesítményt ad. E szerint a vitorlázógépek használatára a továbbiakig jogosultak : Bernárd Mátyás, Formanek Lajos, vitéz Hefty Frigyes, Kelényi László és Molnár Árpád. Ez a névjegyzék időről-időre, az időközben elért teljesítményeknek megfelelően, fog kiegészítést nyerni.— A Választmány a bejelentést tudomásul vette. e) V. v. alelnök javasolja, hogy a Szövetség javítás alatt álló B. L.-típusú «F»-gépe bocsáttassák a vontatásos repülés kikísérletezésére a motornélküli intézőbizottság rendelkezésére. Amennyiben a Választmány a javaslathoz hozzájárul, intézkedni fog aziránt, hogy ez a gép még a javítási munkálatok folyamán a vontatáshoz szükséges készülékkel láttassák el. A Választmány a javaslatot elfogadta. f) Ü. v. alelnök ismerteti a motornélküli repülőgépeknek «lajstromozási jel»-lel és «gyártási szám»-mal való ellátására vonatkozó rendelkezés tervezetet, melyet a Választmány egyhangú határozattal elfogadott. 7. Ü. v. alelnök bejelenti, hogy a Választmány utólagos hozzájárulása reményében a legutóbbi választmányi ülés 9. pontjának határozatát akként kellett módosítani, hogy a Szövetség állásfoglalása a «Magyar Sport Pantheon»-jában megjelent közlemény tárgyában ne a mű kiadójával, hanem a közlemény szerzőjével, ifj. Stert Istvánnal közöltessék, aki Szövetségünknek tagja és ennélfogva módjában állott volna az adatok helyességét a Szövetség által ellenőriztetni. A könyv kiadójának viszont az «Aviatiká»-ban megjelenő recenzió lesz megküldendő. — A Választmány a módosításhoz hozzájárult. 8. Titkári jelentések : a) V. V. alelnök beszámol a Gyöngyösi MOVERO által rendezett egri repülőnapról, amely a rendezőség lelkes fáradozása folytán nemcsak teljes erkölcsi sikerrel járt és némi anyagi sikert is hozott. Megemlékezett néhai Nagy Zoltán precíz műrepüléséről is, amely általános tetszést és elismerést váltott ki. — Tudomásul vétetett: 227