Bányamunkás, 1925 (14. évfolyam, 1-21. szám)

1925-01-03 / 1. szám

XIV. évfolyam k. /1- *f. i m 1. síim BÁNYAMUNKÁS A MAGYARORSZÁGI BÁNYA- ÉS KOHÓMUNKÁSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA kér. Előfizetési ára: Egész évre 120.000 K, félévre 60.000 K, I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. negyedévre 30.000 korona. Egyes szám ára 5000 korona.­­ Vörösmarty­ utca, 44/b, IL emelet. — Telefon: 77—01. Megje­lentik millien hó eis© és harmadik hetében. Újévre. Mögöttünk van ismét egy év, nem sok örö­münk telt benne és kezdődik az új év, amely­ről nem tudjuk, hogy mit fog hozni. Mindig azt hittük, hogy már nem lehet nyomorúságo­sabb a helyzete annak, aki dolgozik és az el­múlt év még rosszabb helyzetet teremtett és ha az lesz a jövő évben is, úgy nagyon szomorú kilátásaink vannak. Eddig azzal vigasztaltuk magainkat, hogy minden háború és forradalom után volt átme­netileg nyomorúság. De most már évek óta az úgynevezett békét élvezzük és a­ helyzet, ahe­lyett, hogy javulna, állandóan romlik. Tényleg nincs már háború, elhallgattak az ágyuk és megszűnt az embergyilkolásnak egyik fajtája, de csak azért, hogy folytassák ugyanezt az em­­berpusztítást más módon, más eszközökkel. Az ágyuk szerepét átvette a sikerek hada, akik a kormány jóvoltából a ki- és beviteli engedé­lyek segítségével megdrágították a nép meg­élhetését, segített ebben maga a kormány is azzal, hogy éveken keresztül egyáltalában nem tudta, hogy milyen gazdasági politikát kell folytatni és a hozzánem értés művészeire volt bízva Magyarország dolgozó népének gazda­sági helyzete. Most élvezzük a szanálás kor­szakát és ismét csak a szegény ember falatja után jön be az állam jövedelme és mentesül alóla az, akinek nagy vagyona van. A vámok, a fogyasztási adók, a kincstári illetékek, a kincstári haszonrészesedés képezi ma az állam főbe/olcsit.­és a mg&ro­ttypapiros és gy­ufa Után olyan összegeik folynak be, hogy azt ember el sem merte volna képzelni, s mindehhez csatla­kozik a forgalmi adó, az adók legigazságtala­nabb­ja, amelyet csak el lehet képzelni, még­pe­dig oly magas összegben, amelynek párját se­hol a világon nem találjuk. Azt reméltük, ha pénzünk ingadozása egyszer megáll, akkor lehetővé válik, hogy a munkás bére utolérje a drágaságot. A pénz értéke tény­leg megállt, de vele együtt megállt a munka is, a gyárak, bányák szünetelnek és a kapitalisták ezt az alkalmat használták ki arra, hogy ön­magukat szanálják, hogy lej­eb­b szorítsák a munkás munkabérét, meghosszabbítsák a mun­kaidőt A munkaadóink kihasználva a gazdasági vál­ságot, a bérek leszorítása mellett a munkaidő meghosszabbítására törekedtek. Nem adták föl ezen törekvéseiket még a ma sem és az újév elő­reláthatólag újabb és újabb harcokat fog elő­idézni és sokkal erőteljesebben kell majd véde­kezni a munkaadók munkai­dőmeghos­szab­bítási törekvése ellen. „Szegény ország lettünk, többet kell dolgozni ezt halljuk, amellyel szemben oda kell vágni: „szegényebb lett a név, nyomo­rúságosabb helyzetbe került az, aki dolgozik és szembeszállunk a világháború egyetlen meg­maradt eredményéért, a 8 órai­­munkaidőért. Hogy az xg érv jobb lesz, alig hisszük. Nincs is kitől-m mitől várni ezt a javulást. Föl lehet-e tételezni, hogy azok, akik eddig az ügyeiket in­tézték, azok az új évben egyszerre megváltoz­nak majd? Népellenes intézkedéseiket egy­szerre megváltoztatják és az egyenlő tehervise­lés elvére térnek át? Nem hiszi ezt senki sem, aki a viszonyokkal némileg ismerős. Amilyen szomorú a gazdasági helyzet, épp­olyan szomorú a politikai helyzet. A kivételes törvények érvényét a békeévekben is föntart­­ják és már előre gondoskodnak arról, hogy ha egyszer meg kell azokat szüntetni, ott legyen a „rendtörvény amelynek segítségével min­den munkást, aki egy falat kenyérrel többet kér, le lehessen csukni, hogy azzal biztosítsák az „állam és társadalom rendjét“. Közéletünk tisztaságának hű tükrét láttuk a pár hét előtt lefolyt két perben, amelyek egyikében egy kis miniszteri tisztviselő ügyével kapcsolatosan kiderült az előkelő urak ki- és beviteli pana­mája, a bombavetők perében pedig bemutatták, hogy milyen módszerekkel és milyen egyénekre volt bízva a keresztény és hazafias gondolat ápolása. Úgye gazdasági, mint politikai téren csak ak­kor várható javulás, ha az egész magyar köz­élet megváltozik, ha eltűnnek azok, akik ma a törvényeket gyártják és helyüket elfoglalják a­ nép képviselői. Épp, ezért folytatni kell lanka­datlanul a küzdelmet az általános, titkos és egyúttal tiszta választásokért, hogy a nép igazi akarata megnyilatkozzék, hogy oly képviselő­ket választhasson a nemzetgyűlésbe, a várme­gyébe és a községtanácsba, akik a nép érdekeit képviselik, akik az igazi fajvédelmet kívánják szolgálni. A bányamunkások is legyenek azzal tisztában, hogy a baj sokkal mélyebben fek­szik, semhogy azt könnyen meg lehetne szün­tetni. Céltudatos, erős szervezkedésre van szük­ség, hogy az új évben meg tudjuk védeni gaz­dasági és politikai téren a munkásság érdekeit. Fokozni kell az összetartást, fejleszteni a tu­dást, újabb ezreit és ezreit kell az öntudatos munkások mozgalmába bevinni és folytatni kell a harcot, amíg meg nem változtatjuk a mostani állapotot, amely épp a dolgozóknak juttatja a­ legkevesebb kenyeret. A béremelést elutasították.. A Dunagőzpialézási a jelenlegi bért redukálta. —­ Tömeges kivándor­lásra van kilátás. A gazdasági válság hatása alatt a szénpiac helyzete lényegesen leromlott és ezt a válságos helyzetet legérzékenyebben a bányamunkások sínylették meg, akik a bányák egy tekintélyes részénél heteken keresztül redukált munkaidő mellett dolgoztak s így nem jutottak rendes keresethez. Most, amidőn a munkaidő reduká­lása túlnyomó részt megszűnt, azt reméltük, hogy végre sikerülni fog a bányamunkásoknak is a viszonyoknak megfelelő béremelést elérni. E célból még az ünnepek előtt minden egyes telep munkásai beadvánnyal fordultak a bá­ny­aigazgatóságokhoz, amelyben a megélhetés megdrágulására való hivatkozással a bérek­ fölemelését kérték. Hosszabb idő múlott el, amí­g erre a­ beadványra válasz j­öt­t,­­míg végre december­­28-én közölték minden tárgyalás mel­lőzésével Szövetségünk vezetőségével, hogy a bányatársulatok a béremelés iránti kérel­met elutasítják. Ugyanaz­nap közölték a bányaigazgatóságok ezen határozatot az egyes telepek bizalmi fér­­fiaival is. A munkásság hónapok óta tűr és szenved abban a reményben, hogy a viszonyok meg­­■töe Hozásával helyzete némileg javulni fog. Most azonban erre sincs kilátás és a bányaigaz­­gatóságok ezen elutasítása mélységes elkese­redést és fölháborodást idézett elő mindenhol és hogy­ azonnal nem szüntették be a munkát, annak csak az a magyarázata, hogy a bizalmi­­férfiak nyugalomra intették a­ munkásokat, bízva abban, hogy talán sikerül mégis vala­melyes béremelést elérni. Az a gazdasági politika, amit a bánya­társu­latok folytatnak, katasztrófába fogja vinni az egész magyar bányaipart. A bérek az utóbbi hónapokban oly alacsonyak, hogy messze mö­götte maradnak a többi ipari munkások bérei­nél. A megélhetés a szanálási kormány nagyobb dicsőségére semmivel sem javult. Még a há­ború alatt sem volt ily nagy a nyomor, mint, ma a bányamunkások körében, akiktől most sokkal több és jobb munkát követelnek, mint eddig. Ezek hatása alatt a munkások tekinté­lyes része, és ma már több ezerről lehet be­szélni, kivándorolt Franciaországba és Bel­giumba és ott dolgozik és amint e lap hasáb­jain már rámutattunk, lényegesen jobb felté­telek mellett, mint idehaza. Természetesen első­sorban azok a munkások mennek el, akik ma­gukban erőt éreznek és itthon maradnak azok, akiket az élet már jobban megtört és akik már olyan korban vannak, amidőn ilyen messze újra nehezebben szánják el magukat. Most ezektől kívánnak a magyar bányák több ter­melést e mellett a rossz élelmezésért. Józan ésszel elképzelhető ez? Furcsa politika ez, éhez­­tetni, legyöngíteni a munkásokat és azután kö­veteink hogy többet termeljenek. Ha ez így folytatódik, akkor a magyar bányaipar jó, szakképzett munkások hiányában fog tönkre menni, amit előidéz az a rövidlátó, kapzsi po­litika, amit a munkaadók követnek, amely po­litikában nincs nagysű­lűség, ez a régi kapia­­fapolitika, ami abból indul ki, hogy olcsó bérért lehet csak termelni és nem jöttek még rá a modern kapitalistáik gyakorlatára, ak­­ik épp ellenkezőleg azt mondják, csak jól fizetett, jól táplált munkásokkal lehet többlettermelést elérni. Amíg magyar munkások ezrei kénytelenek külföldre vándorolni, mert itt nem tudnak megélni, egyes vállalatok tömegesen hoznak be liptói munkásokat, akikkel­­ az eltávozott mun­kások helyét pótolni kívánják. Ez ellen kell a munkásságnak elsősorban a leghatározottab­ban tiltakozni, s nem szabad engedni, amíg Magyarországon munkanélküli munkás van, addig külföldi munkásokat hozzanak ide be. A béremelés elutasítása mellett tömege van itt azon intézkedéseknek, melyekkel­­ minden föl­tűnés nélkül a béreket redukálták, így pl. a szénjárandóságot teljesített műszakok számá­hoz kötik és egyik-másik helyen még a beteg műszakokra sem adják ki a­ szenet és bekövet­kezett az a szégyenletes állapot, hogy bánya­munkás 40 fokos lúgban hideg szobában feküdt. Ennél kapzsibb és szégyenletesebb eljárást még népi láttunk eddig sehol. A másik az, amire már­ rámutattunk,­ hogy ugyanazért a szakmánykádért tiszta szenet követelnek, ami által a munkásnak sokkal több munkája van. Ezt tetézi most az, amit főként Tatabányán ve­szettek be, hogy a k­­­omestereknek utasítást ad­tak mely, szerint takarékoskodni kell a lövés­sel. Így a munkásoknak so­kkal többet kell dol­gozni, de ugyanakkor a vállalatnak kétszeres haszna van, megtakarít lőport, melynek árát lényegesen fölemelték és több darabos szenet kap, amit nagyobb áron tud eladni. Lőpor­­visszatérítés címen kilátásba helyeztek a mun­kásoknak valamelyes visszatérítést, de maga az a mód, ahogy ezt csinálják, még jobban elkese­rítette a munkásokat. A Dunagőzhajózási Társaság még tovább ment, mert még bérben sem adja­ meg azt, amit a­­többi vállalatok adnak és a 195%-os drágasági pótlékot csak október hóra adta, azután leszál­lította 180%-ra. Vasárnap foglalkoznak az egyes telepek ez­zel a kérdéssel és ha oly elhatározásra jutná­nak, mely szerint a munkát beszüntetik, őszin­tén szólva, nem csodálkoznánk, mert önkény­telenül is föl kell vetni a kérdést, érdemes-e egyáltalában dolgozni ilyen bérért? Megélni be­lőle nem lehet és az, hogy valaki csak tovább tengesse nyomorult életét és maholnap az az egy gúnya is leszakad róla és nem tud helyébe egy másikat venni. A Szövetség vezetősége megkísérli a kérelem kedvező elintézését kiesz­közölni, de amennyiben harcra­ kerülne a sor, úgy őrizzék meg a bányamunkások nyugalmu­kat, mint ahogy ezt a múlt harcnál tették. A mi szövetkezeteink. A természetbeni kedvezmények megszűnésé­vel egyidejűleg indult meg az a nagyszabású mozgalom, amely arra törekedett, hogy a ma­gyar bányatelepeken szövetkezeteket állítsunk föl, hogy azok közreműködésével szerezze be a munkásság a szükséges élelmiszereket és egyéb cikkeket. A mozgalom oly lelkesedéssel indult meg, hogy alig pár hónap alatt több szövetke­zet elkezdhette működését és ma már 8 szövet­kezet működik a magyar bányatelepeken. A szövetkezetek megalakulásához az időpont al­kalmas volt, de a gazdasági válság a tovább­fejlődésben itt is akadályozott bennünket. Az üzemszünetelések folytán a munkásság alig ke­resett annyit, amire neki családja eltartására szüksége volt, így nem jutott abba a helyzetbe, hogy nagyobb összeget nélkülözzön és összeadja a szövetkezet alaptőkéjét. Ezek az okok hátrál­tatták az új szövetkezetek alakítását, de a már megalakult szövetkezetek működésére sem ma­radtak hatás nélkül. A szövetkezeteknek egyik fő működési oka-

Next