Bányamunkás, 1925 (14. évfolyam, 1-21. szám)

1925-01-03 / 1. szám

­ ’r­ál­ úi, hogy nem áll rendelkezésükre a meg­felelő tőke. Hisz csak figyelembe kell venni azt, hogy 100 kg liszt közel egymillióba kerül, s el­iten­­zlhetjü­k, hogy cukor, fűszeráruk és egyéb ütegek beszerzése milyen összeget igényel, mely hetekig az üzletben fekszik, amíg el lehet adni. Emellett állandóan számolni kell azzal is, hogy az árak föl- vagy lemennek és az ebből "előállott veszteségeket a szövetkezet mi­képen egyenlíti ki. úgy a bányatársulatok, mint a magánkeres­kedők teljesen átérzik azt a veszélyt, ami órá­juk háramlik a szövetkezetek föl­virágzása foly­tán. Igyekeznek is ezt minden rendelkezésükre álló eszközzel ellensúlyozni. A bányatársulatok megfelelően fölszerelt és iparvágányokkal el­látott raktáraikba olcsóbban tudják az árukat beszállítani, mint a szövetkezetek, amelyeknek a vasúti állomásról kell az árut fuvarral be­szállítani, mely fuvarozás megdrágítja az árut. Azonkívül a vállalatok megfelelő tőkével ren­delkezve, akkor vásárolnak, amikor kedvező árat tudnak elérni és még mindig oly van a bányaüzem, amelyre egyes költségeket át lehet hárítani, hogy versenyképesek legyenek. A magánkereskdők üzletei az utóbbi évben meg­szaporodtak. Főként Tatabányán és Felsőgallán nyílik egyik bolt a másik után és a tulajdono­sok igyekeznek maguknak megfelelő vevőkört a munkásokból biztosítani. Sokszor halljuk azt, hogy itt vagy amott olcsóbb ez vagy az a cikk. Persze, felületes vásárló nem veszi észre, hogy minőségben, sokszor súlyban van meg a kü­lönbség. Több esetben fölülvizsgálták ezeket a panaszokat elvtársaink és minden egyes alka­lommal bebizonyosodott, hogy e szövetkezet áruja jobb és olcsóbb. A másik módja a vevők lekötésének a hitele­zés és ezt újabban egy-két bányatársulat is megcsinálta, hogy élelmiszerhitelt nyújt­­ a munkásoknak, ha az élelemtárban vásárolják szükségleteiket. Ez azután a­ legveszedelmesebb dolog és óva intünk minden öntudatos munkást, ne essen bele ebbe a csapdába. Gondolja meg mindenki, mit akar elérni akár a társulat, akár a kereskedő azáltal, hogy a munkásnak hitelt nyújt. Talán segíteni akar az ő nyomorúságos helyzetén, ezt csak nem hiszi senki. Tehát nincs más célja, mint hogy magához kösse őt, bizto­sítsa a munkás további vásárlásért és akkor, amikor a munkás már hitellel nyakig bent van, akkor ez azután kénytelen megvásárolni olyan árat, amit adnak neki, annyi pénzért, amennyit tőle követelnek. Itt hozza be a hitelező azt az összeget, amely esetleg egyik-másik munkás­nál elvész. Bele kell számítania ezen vesztesé­geket a vásárlásokba, mert senki sem tételezheti fel hogy valamely kereskedő ráfizetésből fog megélni. A hitelezésnek azután van egy másik rettenetes hátránya is: a munkás elveszti a szabadságát, nem rendelkezik szabadon önma­gával. Állandóan ott lebeg a feje fölött az adós­sága és ha arról van szó, hogy bérének meg­javítása céljából vagy csak a meglévőnek a megtartása érdekében például sztrájkba kell lépni, akkor fél harcba menni, mert nem ren­delkezik semmivel sem. Egyes szövetkezetek úgy akarták ezt a veszélyt elkerülni, hogy ők maguk is hitelt nyújtottak. Ez csak az ügyek­ben való járatlansággal magyarázható meg és m­rben az elv­társainknak megmagyaráztuk a dolgot, maguk is belátták tévedésüket és igye­keztek a hiteleket visszafizetni. A háború előtti időkben voltak egyes bánya­­társulatok, ahol a munkásság egy része állan­dóan tesztben volt. Voltak olyanok, akiknek az adóssága a mai értékre átszámítva sok millió koronát tett ki és a bányaigazgatóság ezt nem bánta, sőt nagymértékben elősegítették. A munkás kapott havonta valamelyes előleget, de az adóssága csak nem fogyott. Az ilyen mun­kás azután természetesen rá volt kényszerítve arra, hogy minden munkaföl­tételt elfogadjon, szó nélkül tűrjön és alázatosan húzza az igát, mert hisz ott volt a szeme előtt állandóan az adóssága, amit sosem tudott letörleszteni, leg­följebb akkor, amikor meghalt, akkor aztán a társulat nagylelkű volt, megajándékozta az özvegyet, és árvákat nagy végkielégítéssel, el­engedte az adósságot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a bányászok szövetkezetei ma még nem tudnak minden kí­vánságot kielégíteni. Sokkal fiatalabbak ezek az intézmények, semhogy a munkásság olyan nagy igényeket támasszon velük szemben. A gyerekbetegségek itt is jelentkeznek. Az embe­rek járatlansága az ügyek vezetésében egyik­­másik helyen károsan befolyásolja a működést. Az áruk beszerzése nehézségekbe ütközik és sokszor megtörténik, hogy a szövetkezet áruja látszólag valamivel drágább, mint a máshol be­szerzett áru. Ha vannak bajok, azokon igyekez­zenek az elvtársak jóindulatúlag segíteni. Vég­eredményben mi a céljuk azoknak, akik a szö­vetkezetet vezetik? Hogy olcsó és jó élelmiszer­rel lássák el a munkásságot és az élelmiszerek eladásából keletkezett hasznot osszák föl a munkások között, vagy fordítsák azt munkás­­jóléti intézmények létesítésére, vagy a­ fenn­állók támogatására.. Ezen cél elérésében egyet kell érteni valaraennyiüknek és ha némelykor vannak is panaszok, úgy ezeket a panaszokat ne úgy bíráljuk el, mint egy idegennel szem­ben fönnálló panaszokat, hanem igyekezzenek az elvtársak kölcsönös megértéssel, kölcsönös jóakarattal elintézni a panaszokat és segíteni azoknak, akik az ügyeket vezetik. Ha a munkásság átérzi azt a nagy erőt, ami a­ szövetkezeti mozgalomban van, ha megérti és függetleníteni tudja magát az élelmiszerek be­szerzésénél, akkor gazdasági küzdelmeiben egy olyan erős támaszpontot nyer, amelynek támo­gatását csak harcok esetén fogja megismerni. Az öntudatos munkásság küzdelmeiben a poli­tikai és szakszervezeti mozgalom mellett a­ har­madik tényező a szövetkezeti mozgalom, a bányamunkások öntudatos osztálya állítsa ezt a harmadik harci tényezőt is a munkásság szol­gálatába és tegyük naggyá, hatalmassá szövet­kezeteinket. oldal BÁNYAMUNKÁS A Szövetség tagjainak, lapunk olvasói­nak és a szervezett munkásság jóbarátainak boldog újévet kíván a­ szerkesztőség. SZEMLE P!­u il k Sssufe s­­­eu sn. A Bud­a­pest­ vidéki Kőszénb­ánya Rt. pilis­­szentiváni Erzsébet-akna alkalmazottai és üzemvezetői Borbála napján ünnepelték meg 25 ott dolgozó­­i szűrés­ének és munkásnak 25 éves szolgálati jubileumát. Az ünnepély­ez akna udvarán folyt le, melyen megjelentek az összes tisztviselők és munkások, kik szeretettel vették körül azokat a munkás­társaikat, kik 25 év óta alkalmazottai az üzemnek. Az igazgató­ság nevében Zöld Gábor bányaigazgató, utána pedig Kuzén Antal bányafőmérnök intézett a jubilánsokhoz beszédet, majd pedig az altisztek és munkások részéről köszöntették föl társaikat. A bányász­ hi­musz eléneklése és a jutalmak ki­osztása­ után ért véget az ünneplés, amelyhez a magunk részéről is jókívánalmainkkal hozzá­járulni kívánunk. A jubilánsok nevei a követ­­kzők: Deutsch Salamon gépmester, Grünstein Henrik expeditor, Fischer Gyula aknász, Aufer­bauer Ferenc főmester Gőry Simon pénztár­nok, Maresch Antal számvevő, Stocker József gépkezelő, Maresch József I. gépkezelő, Oszthei­­mer József I. kovács, Meixner József motor­­kezelő, Engert Mihály iit­akezelő, Fiéhl Má­tyás vájár, Flermanp. Márton vájár, Hocksa Ignác vájár, Kenszler József vájár, Ei­holm János I. vájár, Rád­o­vi­cs József vájár, Steinin­­ger József I. vájár, Stoppár Márton vájár, Tu­seitek Mihály napszámos, Guttmann Mátyás küldönc, Racher István I. őr, Rusz Mihály I őr. «G. ssHsm élitest sd levegősen! az ti? Bodrogi elvtársunk egyik népdalában fordul elő ez a mondat, amelyet akkor mond a dalban szereplő,­­ földhöz ragadt szegénylegény“, midőn édesanyja temetésére kéri fel a papot, de meg­mondja, hogy szegény és pénzt, adni nem tud. A pap akkor válaszol, hogy ,,Nem élhet a leve­gőből az­ Ujz jámbor szolgája“. Ez jutott ön­kénytelenül is eszünkbe, amidőn elvtársainktól nap-nap után kapunk panaszos leveleket, hogy párbér címén követelnek tőlük nagy összegeket és nemfizetés esetén behajtják azokat rajtuk. Hiába hivatkoznak arra, hogy maguk sem tudnak megélni, nem használ sem­mit, fizetni kell. Azt kérdezik tőlünk, hogy jo­gosult-e az ilyen levonást? Sajnos, csak azt a felvilágosítást adhatjuk, hogy az ilyen levonás a­ törvények értelmében jogos, mert aki vala­mely egyháznak tagja, az tartozik az egyház terheihez hozzájárulni. Ez alól csak úgy men­tesülhet, ha bejelenti, hogy az egyház kebe­léből kilép. Egy másik kérdés azonban az, hogy ezeknek az összegeknek a mostani időben való behaj­tása méltányos-e? Eseteket tudunk, hogy egyes plébániáknak 50—60, sőt 100 hold föld haszon­­élvezete van, melynek jövedelme bőségesen elegendő nem egy egyedül álló személy eltar­tására, hanem még tekintélyes felesleg is ma­rad. Ennek dacára az illető egyházak kímélet­lenül hajtják be párbérkö­veteléseiket.­ A párbérösszegnek a megállapításánál a­ mun­kásnak semmi beleszólása nincsen. A községi elöljáróságok, amelyben a munkásság nincs képviselve, a járási szolgabiróságok közremű­ködésével intézik az ügyeket és a munkás csak akkor értesül, ha megkapja a fizetési megha­gyást, vagy ha a bányánál levonják szűkös ke­resetéből a párbért. Itt van előttünk egy panasz a sok közül, mely szerint a Kacola- és Sólyombányatelep (Bor­sod megye) római katolikus munkásaitól szám­szerűit 68 bányásztól. 5.820.000 koronát követel­nek, illetve hajtottak be. Egyenkint 60—120.000 koronán­yi­ összeget vontak le és nem egy volt olyan, akinek ez volt az egész kijáró bére és a levonás folytán karácsony estéjén az üres cé­dulával mehetett haza és azt adhatta családjá­nak a szeretet estéjén ajándékba. A katolikus egyháztól, mely a szeretet vallá­sát hirdeti, elsősorban várhatjuk el, hogy­­ér­zéssel viseltessék a nép nyomora iránt. Nem­ zárkózik el senki sem attól, hogy az egyház 1925 fönn­tartásához hozzájáruljon. Bár lehetne er­ről is sokat beszélni, hogy szükséges-e a hívek megterhelése azok mellett a nagy­birtokok jö­vedelme mellett, amelyek a katolikus egyház­ tulajdonában vannak. De ha már így van, ak­kor magyarázzák meg a híveknek azt, hogy miért kell fizetni és mire lesz az fordítva. Ne vegyenek igénybe erőszakot, hanem hívják ösz­­sze őket és magyarázzák meg jóindulatúlag a kérdést, azután könnyebben törődik bele min­denki, hogy fizetni kell. De minden előzmény nélkül, csak a főszolgabíróság útján a munkás megdolgozott béréből levonni a követelést ak­kor, amikor 3—4 napokat dolgozik hetenként és keresetéből anélkül sem tud megélni, ez igazán nem vall keresztényi szeretetre. A szafessegvezeti titkárságok köt­elékébe tart©*© szakszervezetek tagBottszámkai» A 28 nemzetközi szakszervezeti titkárság kö­telékébe 16.641.878 tag tartozik. Erről a nagy hadseregről, amely az öntudatos munkások tá­borát alkotja, akkor nyerünk csak képek ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország összes lakossága, a csecsemőket is beleszámítva, nem, egész 7 millió. Az Amsterdamban székelő Nemzetközi Szak­szervezeti Szövetség a Bécsben megtartott nemzetközi szakszervezeti kongresszuson­ az egyes szakmák taglétszámára vonatkozólag a következő kimutatást terjesztette elő, amely, azt hisszük, a mi olvasóink körében is nagy ér­deklődésre fog találni. Az adatok a következők: Szakma A titkárság Taglétszám székhelye 1923 végén Ácsok Hamburg — 99.063 B­á­n­y­a­mu­nk­ás­o­k London ------2.021.196 Borbélyok Berlin----— 10.906 Bőrmunkások Nürnberg — 390.000 Dohánymunkások Amsterdam 159.803 Élelmiszermunkások Zürich--------510.000 Épitőmunkások Hamburg — 942.991 Famunkások Amsterdam 831.022 Festők Hamburg — 83.500 Földmunkások Strecht--------960.996 Gyári munkások Amsterdam 1.786.893 Gyémántmunkások Antwerpen — 19.358 Kalaposok Monza--------57.003 Kőmunkások Zürich--------153.321 Könyvkötők Bern-------------167.494 K­ön­yvn­yom­dászok Bern----------181.818­ Községi munkások Amsterdam 405.931 Litográfusok Brüsszel —■ 45.454 Magánalkalmazott­ak Amsterdam 806.818 Postások Wien------------. 486.100 Szabók Amsterdam 375.801 Szállítómunkások Amsterdam 2.041.824 Szállodai alkalmazottakAmsterdam 148.538 Szűcsök Berlin--------21.768 Textilm­unkások London ---------1,547.289 * 134.973 Üvegmunkások Páris — — Vasmunkások Bern-------------2,530.868 Zenészek Brüsszel — 51.650 tLégissa­véért, a legtöbb választókerületben a szavazás nyílt, befejezte az ellenforradalom munkáját, meg­szavazta a házszab­ályrevíziót és ezzel nagy mértékben megakadályozta, hogy az ellenzéki képviselők kötelességüket teljesítsék, kifejezést adjanak a nép rettenetes nyomorának és elő­tárják panaszaikat. A mostani szerencsétlen időkben, amikor az ország dolgozó népe a legnagyobb nélkülözé­sek között él, amikor Magyarországnak barátai sehol nincsenek, az lett volna legelső köteles­ség, hogy összefogjon minden társadalmi osz­tály és igyekezzék az ország népére nehezedő terheket elviselhetővé tenni. Nem ezt látjuk azonban, hanem folytatódik az az egyoldalú politika, amely a nép vállára rakja az összes terheket és mentesíti ez alól azokat a társa­dalmi osztályokat, amelyek anyagilag sokkal könnyebben tudnák azokat elviselni. Amikor az elkeseredés már tetőfokát éri , amikor erélyes hangon követelnek az ellenzék képviselői rendet és megtorlást, akkor az a válasz, hogy kitiltják őket a nemzetgyűlésből, hogy távollétükben folytassák azt a pusztító munkát, amit az ellenzék jelenlétében még­sem lehetett bírálat nélkül végrehajtani. Ilyen körülmények között egyedül a sajtó marad mint harci fegyver és ezt kell nekünk támogatnunk. A gyülekezési jog a kormány engedélyétől függ. Így véleményünknek egye­dül a sajtóban adhatunk kifejezést. A kapita­lista osztályok és a kormány nagyon jól tudják értékelni a sajtó fontosságát, mindegyik ren­delkezésére állnak lapok, amelyekben dicsérő cikkek jelentetek meg a kormány egyes intéz­kedéseiről, amelyekben becsmérlő hangon írnak az ellenzék munkájáról, amelyekben a munkás­­mozgalmat állandóan ócsárolják és minden reakciós intézkedést az ország érdekében való­nak tüntetnek föl. A munkásosztálynak is tudatában kell lenni annak, hogy a sajtó nagy fegyver. Nekünk is van egy lapunk, amely üldözések sorozata között is bátran kitart a munkásosz­tály követelései mellett. És ez a Népszava. Ezt a lapot munkások alapították, munkások szerkesztették és a munkások érdekeit védik

Next