Bányamunkás, 1925 (14. évfolyam, 1-21. szám)
1925-01-03 / 1. szám
’rál úi, hogy nem áll rendelkezésükre a megfelelő tőke. Hisz csak figyelembe kell venni azt, hogy 100 kg liszt közel egymillióba kerül, s elitenzlhetjük, hogy cukor, fűszeráruk és egyéb ütegek beszerzése milyen összeget igényel, mely hetekig az üzletben fekszik, amíg el lehet adni. Emellett állandóan számolni kell azzal is, hogy az árak föl- vagy lemennek és az ebből "előállott veszteségeket a szövetkezet miképen egyenlíti ki. úgy a bányatársulatok, mint a magánkereskedők teljesen átérzik azt a veszélyt, ami órájuk háramlik a szövetkezetek fölvirágzása folytán. Igyekeznek is ezt minden rendelkezésükre álló eszközzel ellensúlyozni. A bányatársulatok megfelelően fölszerelt és iparvágányokkal ellátott raktáraikba olcsóbban tudják az árukat beszállítani, mint a szövetkezetek, amelyeknek a vasúti állomásról kell az árut fuvarral beszállítani, mely fuvarozás megdrágítja az árut. Azonkívül a vállalatok megfelelő tőkével rendelkezve, akkor vásárolnak, amikor kedvező árat tudnak elérni és még mindig oly van a bányaüzem, amelyre egyes költségeket át lehet hárítani, hogy versenyképesek legyenek. A magánkereskdők üzletei az utóbbi évben megszaporodtak. Főként Tatabányán és Felsőgallán nyílik egyik bolt a másik után és a tulajdonosok igyekeznek maguknak megfelelő vevőkört a munkásokból biztosítani. Sokszor halljuk azt, hogy itt vagy amott olcsóbb ez vagy az a cikk. Persze, felületes vásárló nem veszi észre, hogy minőségben, sokszor súlyban van meg a különbség. Több esetben fölülvizsgálták ezeket a panaszokat elvtársaink és minden egyes alkalommal bebizonyosodott, hogy e szövetkezet áruja jobb és olcsóbb. A másik módja a vevők lekötésének a hitelezés és ezt újabban egy-két bányatársulat is megcsinálta, hogy élelmiszerhitelt nyújt a munkásoknak, ha az élelemtárban vásárolják szükségleteiket. Ez azután a legveszedelmesebb dolog és óva intünk minden öntudatos munkást, ne essen bele ebbe a csapdába. Gondolja meg mindenki, mit akar elérni akár a társulat, akár a kereskedő azáltal, hogy a munkásnak hitelt nyújt. Talán segíteni akar az ő nyomorúságos helyzetén, ezt csak nem hiszi senki. Tehát nincs más célja, mint hogy magához kösse őt, biztosítsa a munkás további vásárlásért és akkor, amikor a munkás már hitellel nyakig bent van, akkor ez azután kénytelen megvásárolni olyan árat, amit adnak neki, annyi pénzért, amennyit tőle követelnek. Itt hozza be a hitelező azt az összeget, amely esetleg egyik-másik munkásnál elvész. Bele kell számítania ezen veszteségeket a vásárlásokba, mert senki sem tételezheti fel hogy valamely kereskedő ráfizetésből fog megélni. A hitelezésnek azután van egy másik rettenetes hátránya is: a munkás elveszti a szabadságát, nem rendelkezik szabadon önmagával. Állandóan ott lebeg a feje fölött az adóssága és ha arról van szó, hogy bérének megjavítása céljából vagy csak a meglévőnek a megtartása érdekében például sztrájkba kell lépni, akkor fél harcba menni, mert nem rendelkezik semmivel sem. Egyes szövetkezetek úgy akarták ezt a veszélyt elkerülni, hogy ők maguk is hitelt nyújtottak. Ez csak az ügyekben való járatlansággal magyarázható meg és mrben az elvtársainknak megmagyaráztuk a dolgot, maguk is belátták tévedésüket és igyekeztek a hiteleket visszafizetni. A háború előtti időkben voltak egyes bányatársulatok, ahol a munkásság egy része állandóan tesztben volt. Voltak olyanok, akiknek az adóssága a mai értékre átszámítva sok millió koronát tett ki és a bányaigazgatóság ezt nem bánta, sőt nagymértékben elősegítették. A munkás kapott havonta valamelyes előleget, de az adóssága csak nem fogyott. Az ilyen munkás azután természetesen rá volt kényszerítve arra, hogy minden munkaföltételt elfogadjon, szó nélkül tűrjön és alázatosan húzza az igát, mert hisz ott volt a szeme előtt állandóan az adóssága, amit sosem tudott letörleszteni, legföljebb akkor, amikor meghalt, akkor aztán a társulat nagylelkű volt, megajándékozta az özvegyet, és árvákat nagy végkielégítéssel, elengedte az adósságot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a bányászok szövetkezetei ma még nem tudnak minden kívánságot kielégíteni. Sokkal fiatalabbak ezek az intézmények, semhogy a munkásság olyan nagy igényeket támasszon velük szemben. A gyerekbetegségek itt is jelentkeznek. Az emberek járatlansága az ügyek vezetésében egyikmásik helyen károsan befolyásolja a működést. Az áruk beszerzése nehézségekbe ütközik és sokszor megtörténik, hogy a szövetkezet áruja látszólag valamivel drágább, mint a máshol beszerzett áru. Ha vannak bajok, azokon igyekezzenek az elvtársak jóindulatúlag segíteni. Végeredményben mi a céljuk azoknak, akik a szövetkezetet vezetik? Hogy olcsó és jó élelmiszerrel lássák el a munkásságot és az élelmiszerek eladásából keletkezett hasznot osszák föl a munkások között, vagy fordítsák azt munkásjóléti intézmények létesítésére, vagy a fennállók támogatására.. Ezen cél elérésében egyet kell érteni valaraennyiüknek és ha némelykor vannak is panaszok, úgy ezeket a panaszokat ne úgy bíráljuk el, mint egy idegennel szemben fönnálló panaszokat, hanem igyekezzenek az elvtársak kölcsönös megértéssel, kölcsönös jóakarattal elintézni a panaszokat és segíteni azoknak, akik az ügyeket vezetik. Ha a munkásság átérzi azt a nagy erőt, ami a szövetkezeti mozgalomban van, ha megérti és függetleníteni tudja magát az élelmiszerek beszerzésénél, akkor gazdasági küzdelmeiben egy olyan erős támaszpontot nyer, amelynek támogatását csak harcok esetén fogja megismerni. Az öntudatos munkásság küzdelmeiben a politikai és szakszervezeti mozgalom mellett a harmadik tényező a szövetkezeti mozgalom, a bányamunkások öntudatos osztálya állítsa ezt a harmadik harci tényezőt is a munkásság szolgálatába és tegyük naggyá, hatalmassá szövetkezeteinket. oldal BÁNYAMUNKÁS A Szövetség tagjainak, lapunk olvasóinak és a szervezett munkásság jóbarátainak boldog újévet kíván a szerkesztőség. SZEMLE P!u il k Sssufe seu sn. A Budapest vidéki Kőszénbánya Rt. pilisszentiváni Erzsébet-akna alkalmazottai és üzemvezetői Borbála napján ünnepelték meg 25 ott dolgozói szűrésének és munkásnak 25 éves szolgálati jubileumát. Az ünnepélyez akna udvarán folyt le, melyen megjelentek az összes tisztviselők és munkások, kik szeretettel vették körül azokat a munkástársaikat, kik 25 év óta alkalmazottai az üzemnek. Az igazgatóság nevében Zöld Gábor bányaigazgató, utána pedig Kuzén Antal bányafőmérnök intézett a jubilánsokhoz beszédet, majd pedig az altisztek és munkások részéről köszöntették föl társaikat. A bányász himusz eléneklése és a jutalmak kiosztása után ért véget az ünneplés, amelyhez a magunk részéről is jókívánalmainkkal hozzájárulni kívánunk. A jubilánsok nevei a követkzők: Deutsch Salamon gépmester, Grünstein Henrik expeditor, Fischer Gyula aknász, Auferbauer Ferenc főmester Gőry Simon pénztárnok, Maresch Antal számvevő, Stocker József gépkezelő, Maresch József I. gépkezelő, Osztheimer József I. kovács, Meixner József motorkezelő, Engert Mihály iitakezelő, Fiéhl Mátyás vájár, Flermanp. Márton vájár, Hocksa Ignác vájár, Kenszler József vájár, Eiholm János I. vájár, Rádovics József vájár, Steininger József I. vájár, Stoppár Márton vájár, Tuseitek Mihály napszámos, Guttmann Mátyás küldönc, Racher István I. őr, Rusz Mihály I őr. «G. ssHsm élitest sd levegősen! az ti? Bodrogi elvtársunk egyik népdalában fordul elő ez a mondat, amelyet akkor mond a dalban szereplő, földhöz ragadt szegénylegény“, midőn édesanyja temetésére kéri fel a papot, de megmondja, hogy szegény és pénzt, adni nem tud. A pap akkor válaszol, hogy ,,Nem élhet a levegőből az Ujz jámbor szolgája“. Ez jutott önkénytelenül is eszünkbe, amidőn elvtársainktól nap-nap után kapunk panaszos leveleket, hogy párbér címén követelnek tőlük nagy összegeket és nemfizetés esetén behajtják azokat rajtuk. Hiába hivatkoznak arra, hogy maguk sem tudnak megélni, nem használ semmit, fizetni kell. Azt kérdezik tőlünk, hogy jogosult-e az ilyen levonást? Sajnos, csak azt a felvilágosítást adhatjuk, hogy az ilyen levonás a törvények értelmében jogos, mert aki valamely egyháznak tagja, az tartozik az egyház terheihez hozzájárulni. Ez alól csak úgy mentesülhet, ha bejelenti, hogy az egyház kebeléből kilép. Egy másik kérdés azonban az, hogy ezeknek az összegeknek a mostani időben való behajtása méltányos-e? Eseteket tudunk, hogy egyes plébániáknak 50—60, sőt 100 hold föld haszonélvezete van, melynek jövedelme bőségesen elegendő nem egy egyedül álló személy eltartására, hanem még tekintélyes felesleg is marad. Ennek dacára az illető egyházak kíméletlenül hajtják be párbérköveteléseiket. A párbérösszegnek a megállapításánál a munkásnak semmi beleszólása nincsen. A községi elöljáróságok, amelyben a munkásság nincs képviselve, a járási szolgabiróságok közreműködésével intézik az ügyeket és a munkás csak akkor értesül, ha megkapja a fizetési meghagyást, vagy ha a bányánál levonják szűkös keresetéből a párbért. Itt van előttünk egy panasz a sok közül, mely szerint a Kacola- és Sólyombányatelep (Borsod megye) római katolikus munkásaitól számszerűit 68 bányásztól. 5.820.000 koronát követelnek, illetve hajtottak be. Egyenkint 60—120.000 koronányi összeget vontak le és nem egy volt olyan, akinek ez volt az egész kijáró bére és a levonás folytán karácsony estéjén az üres cédulával mehetett haza és azt adhatta családjának a szeretet estéjén ajándékba. A katolikus egyháztól, mely a szeretet vallását hirdeti, elsősorban várhatjuk el, hogyérzéssel viseltessék a nép nyomora iránt. Nem zárkózik el senki sem attól, hogy az egyház 1925 fönntartásához hozzájáruljon. Bár lehetne erről is sokat beszélni, hogy szükséges-e a hívek megterhelése azok mellett a nagybirtokok jövedelme mellett, amelyek a katolikus egyház tulajdonában vannak. De ha már így van, akkor magyarázzák meg a híveknek azt, hogy miért kell fizetni és mire lesz az fordítva. Ne vegyenek igénybe erőszakot, hanem hívják öszsze őket és magyarázzák meg jóindulatúlag a kérdést, azután könnyebben törődik bele mindenki, hogy fizetni kell. De minden előzmény nélkül, csak a főszolgabíróság útján a munkás megdolgozott béréből levonni a követelést akkor, amikor 3—4 napokat dolgozik hetenként és keresetéből anélkül sem tud megélni, ez igazán nem vall keresztényi szeretetre. A szafessegvezeti titkárságok kötelékébe tart©*© szakszervezetek tagBottszámkai» A 28 nemzetközi szakszervezeti titkárság kötelékébe 16.641.878 tag tartozik. Erről a nagy hadseregről, amely az öntudatos munkások táborát alkotja, akkor nyerünk csak képek ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország összes lakossága, a csecsemőket is beleszámítva, nem, egész 7 millió. Az Amsterdamban székelő Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség a Bécsben megtartott nemzetközi szakszervezeti kongresszuson az egyes szakmák taglétszámára vonatkozólag a következő kimutatást terjesztette elő, amely, azt hisszük, a mi olvasóink körében is nagy érdeklődésre fog találni. Az adatok a következők: Szakma A titkárság Taglétszám székhelye 1923 végén Ácsok Hamburg — 99.063 Bányamunkások London ------2.021.196 Borbélyok Berlin----— 10.906 Bőrmunkások Nürnberg — 390.000 Dohánymunkások Amsterdam 159.803 Élelmiszermunkások Zürich--------510.000 Épitőmunkások Hamburg — 942.991 Famunkások Amsterdam 831.022 Festők Hamburg — 83.500 Földmunkások Strecht--------960.996 Gyári munkások Amsterdam 1.786.893 Gyémántmunkások Antwerpen — 19.358 Kalaposok Monza--------57.003 Kőmunkások Zürich--------153.321 Könyvkötők Bern-------------167.494 Könyvnyomdászok Bern----------181.818 Községi munkások Amsterdam 405.931 Litográfusok Brüsszel —■ 45.454 Magánalkalmazottak Amsterdam 806.818 Postások Wien------------. 486.100 Szabók Amsterdam 375.801 Szállítómunkások Amsterdam 2.041.824 Szállodai alkalmazottakAmsterdam 148.538 Szűcsök Berlin--------21.768 Textilmunkások London ---------1,547.289 * 134.973 Üvegmunkások Páris — — Vasmunkások Bern-------------2,530.868 Zenészek Brüsszel — 51.650 tLégissavéért, a legtöbb választókerületben a szavazás nyílt, befejezte az ellenforradalom munkáját, megszavazta a házszabályrevíziót és ezzel nagy mértékben megakadályozta, hogy az ellenzéki képviselők kötelességüket teljesítsék, kifejezést adjanak a nép rettenetes nyomorának és előtárják panaszaikat. A mostani szerencsétlen időkben, amikor az ország dolgozó népe a legnagyobb nélkülözések között él, amikor Magyarországnak barátai sehol nincsenek, az lett volna legelső kötelesség, hogy összefogjon minden társadalmi osztály és igyekezzék az ország népére nehezedő terheket elviselhetővé tenni. Nem ezt látjuk azonban, hanem folytatódik az az egyoldalú politika, amely a nép vállára rakja az összes terheket és mentesíti ez alól azokat a társadalmi osztályokat, amelyek anyagilag sokkal könnyebben tudnák azokat elviselni. Amikor az elkeseredés már tetőfokát éri , amikor erélyes hangon követelnek az ellenzék képviselői rendet és megtorlást, akkor az a válasz, hogy kitiltják őket a nemzetgyűlésből, hogy távollétükben folytassák azt a pusztító munkát, amit az ellenzék jelenlétében mégsem lehetett bírálat nélkül végrehajtani. Ilyen körülmények között egyedül a sajtó marad mint harci fegyver és ezt kell nekünk támogatnunk. A gyülekezési jog a kormány engedélyétől függ. Így véleményünknek egyedül a sajtóban adhatunk kifejezést. A kapitalista osztályok és a kormány nagyon jól tudják értékelni a sajtó fontosságát, mindegyik rendelkezésére állnak lapok, amelyekben dicsérő cikkek jelentetek meg a kormány egyes intézkedéseiről, amelyekben becsmérlő hangon írnak az ellenzék munkájáról, amelyekben a munkásmozgalmat állandóan ócsárolják és minden reakciós intézkedést az ország érdekében valónak tüntetnek föl. A munkásosztálynak is tudatában kell lenni annak, hogy a sajtó nagy fegyver. Nekünk is van egy lapunk, amely üldözések sorozata között is bátran kitart a munkásosztály követelései mellett. És ez a Népszava. Ezt a lapot munkások alapították, munkások szerkesztették és a munkások érdekeit védik