Bányamunkás, 1946 (33. évfolyam, 1. szám)

1946-12-18 / 1. szám

A BÁNYAMUNKÁS A „Bányamunkás" köszönti a bányásztokat Harminchárom esztendővel ezelőtt je­lent meg a „Bányamunkás“ című lap. írói célnak tűzték ki a magyar bányamunká­sok kulturális fejlődésének előmozdítását, gazdasági és szociális érdekvédelmét. Ab­ban az időben alig akadt a magyar bánya­munkások között olyan ember, aki arra­ gondolt, hogy a tőkés kizsákmányolásával szemben szervezkedéssel eredményesen vé­dekezhet. A bányamunkások szervezkedé­sét külföldön járt bányamunkás és egyéb ipari szakmához, főként a vasipari szak­mához tartozó szocialista munkások kezd­ték meg. Az akkori kormány vasszigorral lépett fel a lap terjesztőivel és olvasóival szem­ben. Titokban végezték a lap terjesztését. A terjesztők és az olvasók a legféktele­nebb csendőri brutalitásnak voltak kitéve. Minkából való azonnali elbocsátással, ki­lakoltatással, a bányatelepekről való elto­­loncolással félemlítették meg a bányatele­pek dolgozóit, s eltiltották őket a „Bánya­munkás“ olvasásától. A bányákban 12 órás munkaidő volt. A munkabér 2 korona 40. Elvétve akadt 200—300 vájár kö­zöl 10—20, aki néha-néha 5 koronát megkeresett. Betegségi és nyugbérbiztosí­­tás alig volt. Bányatelepenkint külön-kü­­lön működtek társpénztárak, de kicsiny létszámuk nem biztosította az eredményes munkát. A bányakapitalizmus, hogy te­hermentesítse magát, a bányanyugbér biz­tosításnál és a munkás elbocsátásokkal ol­dotta meg a kérdést. Munkából való elbo­csátás esetén az elbocsátott azonnal el­vesztette nyugbér igényjogosultságát. Bal­esetbiztosítás egyáltalán nem volt. A gyógykezelés hiányos. Csak 2—3000 lét­számot meghaladó telepeken voltak kór­házak. Az 1916—17. évben bekövetkezett mér­hetetlen nélkülözés idézte elő, hogy min­­den üldöztetés ellenére, a bányák robotosai hozzáfogtak a szervezkedéshez. Egyesü­leti alapszabály hijján, mint előfizetők, a „Bányamunkás“ lap köré tömörültek. Több mint egy évtizedes szenvedésekkel teli harc után 1918 február havában hagyta jóvá az akkori reakciós kormány a „Bányamunkás“ engedélyét. A lap ke­retén belül kezdődött el a szabályszerű szervezkedés. A „Bányamunkás“ védelmére kelt a bányamunkásoknak. Állandóan támadta a bányamunkások kizsákmányolóit. Napi­renden tartotta és követelte a nyolcórai munkaidő bevezetését, a bányatárspénztá­­rak országos központosítását, és a baleseti biztosítást. A „Bányamunkás“-nak oroszlánrésze van abban, hogy 1919 óta a bányatelepe­ken nyolcórás a munkaidő, a balesetbizto­sítást kiterjesztették a bányamunkásokra és 1927 óta a bányanyagpénztárt országo­san központosították. A „Bányamun­­kás“-on át a munkások tízezreinek sérel­meit intézték el. A lap állandóan tájékoz­tatta a munkásságot a munkabér változá­sairól. Kezdeményezője volt a bányamun­kásság jogos gazdasági és szociális köve­teléseinek. A lapon át fejlődött a közös­ségi gondolat, amely a szervezkedéshez ve­zetett. Nagy része volt a „Bányamunkásának abban, hogy a szocialista, kommunista eszmét megismerték az eldugott falvak mezőgazdasági munkásai, béresei, bástyá­­sssai. A „Bányamunkás“’ tanította meg őket a politizálásra. 1945 január óta szabadon szervezkedünk gazdaságilag és politikailag egyaránt. Ma­gyarországon 1945 előtt nem szervezked­hettünk. Különösen nem valhatta magát senki szocialistának vagy kommunistának, életét veszélyeztető következmények nélkül A „Bányamunkás“ 1938-ban jelent meg Utoljára. A fasizmus ekkor egészen elné­mította. A felszabadulás óta végre most jutot­tunk abba a helyzetbe, hogy a nehézsége­ket és a papírhiányt leküzdve, megjelen­hessünk. Kiknek tartozunk köszönettel? Kiknek köszönhetjük, hogy nem jelentkez­nek azok az akadályok, amelyek 1938 óta akadályozták megjelenésünket? Köszöne­­tünk elsősorban a Szovjetunió népének szól. A Vörös Hadsereg harcos katonáinak s korunk nagy hadvezérének, Sztálin mar­sallnak. A­­„Bányamunkás“ lap szerkesztői, a jö­vőre nézve ígérjük, hogy a demokrácia biztosította sajtó és szólási szabadsággal teljes mértékben élünk. Arra törekszünk, hogy minden erőnkkel a magyar bánya­telepek dolgozóinak érdekeit szolgáljuk, felvilágosításban és sérelmeik orvoslásá­ban egyaránt. Ahhoz, hogy munkánkat siker koronázza, szükséges, hogy a dol­gozók minden eseményről és jogos panasz­ról tájékoztassanak bennünket. A szellemi képzettség erős fegyver. Ez­által válhat a magyar bányamunkásság a magyar társadalom legkimagaslóbb fizikai munkásrétegévé. Üdvözöljük minden olvasónkat s a nagy munka elvégzéséhez ezúton kívánunk: Jó szerencsét! Szabadság! Barátság! A szerkesztőség: „Jé ismmés!" A Bányász köszöni a „Bányamunkás"-t­ „Jó szerencsét!" Bányászköszöntéssel üdvözöljük a „Bányamunkás“-t — az új­ból felhangzó örök bányászjelszóval. Em­lékezünk ma, amikor végre ismét a ke­zünkbe veszünk. Évtizedes keserves szen­vedések és harcok jutnak eszünkbe, ami­kor ugyancsak a „Bányamunkásat szo­rongattuk csákánynyélhez szokott ke­­zeinkben. Azután a még keservesebb har­cok, amikor már ez sem lehetett a ke­zünkben. Nem, mert kicsavarták belőle ugyanazok, akik kezünkből a kenyeret, szemünkből a könnyet csavarták ki nap­­ról-napra,­­ évről-évre. Bilincs volt a ké­zünkön, lakat a szánkon, borzalmas néma­ságra kényszerültünk. „Jó szerencsét!“ A föld mélyének dolgo­zói ezer gonddal és bajjal még, keserves munkából felegyenesedve, de felszabadult örömmel köszöntik a maguk újságját, a „Bányamunkás“-t Ha valakinek, a bá­nyásznak ugyancsak van mit mondania a demokráciában. S ha valakinek, a bányász­nak ugyancsak szüksége van arra, hogy amikor feljön a föld mélyéből a napvilágra, kezébe vegye az újságját, megnézze, mi történt a föld felszínén, a bányák körül és a nagyvilágban. „Jó szerencsét!” Meghatottan köszöntjük mindazokat a bányászokat, akik elvéreztek azon a nagy harcon, melyet az elnémított b­nyászmunkásság a szocializmusért vívott. „Jó szerencsét! — Harcolj és lobogj Újságunk ugyanúgy, mint annak idején a tatabányai nagy irodai csata, 7 halottjá­nak és 14 sebesültjének a kezében, ugyan­úgy, mint a felsőgallai Fortuna moziban, amikor azért harcoltunk,, amit azóta már részben elértünk. Olyan becsülettel lobogj a kezünkben,­ mint Zgyerka János sárisápi partizánjai kezében a piros zászló, vagy jó 30 évvel ezelőtt Fodor József kezében az első „Bányamunkás.** légy a társunk, a segítőnk mindvégig a nagy úton, melynek végén a sápadt bányászok pirosarcú célja, a szocializmus áll. „Jó szerencsét!** SOÓS KÁROLY, kör, titkár. Egy pár szó sajtómegbízotti hálózatunkról Igazi bányászlapot csak a bányászok tény­leges részvételével lehet szerkeszteni. _ A bá­nyászok azonban az országban szétszórva fejtik ki munkájukat, ezért nehéz pontosan és jól működő kapcsolatot teremteni újsá­gunk és a bányászok között. Hogy ezt a célt mégis elérjük, sajtómegbízotti hálózatot épí­tünk ki a vidéki bányatelepeken. Sajtómeg­­bízottaink szervezeti hálózatának kiépítése követi a szakszervezeti kiépítést. Minden szakszervezeti kerületben fősajtómegbízott fogja össze a bányáiként kijelölt sajtómeg­bízottak munkáját. A sajt­ómegbízottak hetenként jelentést kül­denek szerkesztőségünkbe. Ez a jelentés, amely több részből áll, elsősorban kérdőívvé kiformált szabvány jelentési formáknak ki­töltött példányait tartalmazza. Tartalmazza továbbá azoknak számunkra fontos esemé­nyeknek részletes leírását, amelyre külön körlevelünkben hívtuk fel sajtómegbízottaink figyelmét. A jelentés harmadik része azokról a soron kívüli eseményekről vagy előre nem látott kérdésekről szól, amelyek a bányák életében döntő fontosságúak és így szüksé­ges, hogy anyagként részünkre rendelkezésre álljanak. „ A sajtómegbízottak feladata a lap propa­­­­gálása és a lap terjesztésével kapcsolatos munkák elvégzése, valamint a b­ányászkör­­levelek összegyűjtése és elküldése. Elképzeléseinket részletesen kifejtettük kör­levelünkben és az illetékes elvtársak rendel­kezésére bocsátottuk. Ebben a munkában résztvevő elvtársak névsorát a következő számunkban közöljük. 1946 december 18. A régi szakmány és az új norma A felszabadulás, után új rendszer jelent­kezett a bányászatban: a norma. Sok helyen tiltakoztak a bányászok a norma ellen. Nézzük, milyen volt a régi szakmánybérrendszer ? Elsősorban sablonos, olyan, hogy csak látszólag volt különbség a csilleszokmány­­ban például szimpla közle kihajtásnál 82 fillér, dupla közle 72 fillér, szintes fejtés 62 fillér, frontfejtés 55—56 fillér, vagy ha a hó végén úgy látták, hogy nagyon jól ment a termelén, akkor 45 fillér. Ha be­ágyazás is volt, akkor a beágyazásért sem­mit sem kapott a bányász, vagy esetleg pár fillért a látszat kedvéért, hogy ne mondhassa, hogy ingyen dolgozott. Természetesen nem mindegy a csapat részére az sem, hogy eresz­kében vagy sejt­­aknában, szárazon, vagy állandóan vízben dolgozik. De a csilleszakmány a múltban egyforma volt. Azzal a különbséggel, hogy a szelvényre tekintettel voltak. Pedig min­den bányásztársam tudja, hogy ereszkében vagy siklóhajtásban nem azonos a munka, ha a szelvény azonos is. A szakmány ára azonos volt, akár csille, akár ácsolatról volt szó, pedig az ácsolásnál is lényeges különbséget jelent, ha irány után kell ácsolni vagy ereszkehajtásnál, ahol a vas­utat 20 fok eséssel kell lerakni (fektetni). Régente csak a szelvény határozta meg a szakmánybért, nem a munkahely minő­sége. Ahol dőlt a szén, ott ugyanannyit ka­pott a csille után dupla szelvényben, mint ahol 10—12 lukat kellett fúrni és egy csomó lőszert használt el a csapat. Persze az utóbbi esetben ez is ok volt a kisebb bér fizetésére, hogy sok lőszert használtak el, bár a tőkésnek így is meg volt a maga haszna, de így még arra is rászorították a bányászt, hogy a lőszerrel takarékos­kodjon, ha többet akar keresni. A felszabadulás után szűkén volt a ma­gyar bányászat lőszer tekintetében, mert nem volt nyersanyagunk. De takarékos­kodni kell azért is, mert a nagy fogyasztás hozzájárul a szén önköltségi árának eme­léséhez, ami a bér rovására megy. Kisebb rezsiköltség mellett több marad a bérre is. Ha például 5 vágón szénre ellövünk egy mázsa lőszert (a 200.— Ft) és egy másik csapat 5 vágón után 50 kg lőszert lő el, határozottan megmarad 100.— Ft, mert a szén ugyanazon az áron kerül a piacra. A megmaradt 100 — Ft egy része az üzem felszerelésére megy, új gépek bevásárlá­sára, de egy bizonyos része a bér vona­lán is megmutatkozik, mert a bánya ren­tábilis lesz, jobban tud gazdálkodni és se­gíteni szociális téren is. Mi az új a normában? A szakmányt a munkahely minősége sze­rint kell megállapítani, tehát vizes helyen, ereszkében többet kap a csapat, mint szin­tes, duplaszelvényű vágatban, de legfon­tosabb, hogy a munkásnak joga van szót emelni az igazságos megállapítás érdeké­ben, tehát a norma megegyezésen alapul és ez az igazi akkordmunka. Természetesen nem szabad ezt a helyze­tet kihasználni és visszaélni a szabad egyezség elvével. Az üzemi bizottság fel­adata az, hogy norma megállapítását felül­vizsgálja. Persze jó vájárnak is kell lennie, hogy erre képes legyen. A normával vissza lehet élni, de aki ezt teszi, nem csinál egyebet, mint a saját lét­­fenntartását drágítja, sőt továbbmenve, az egész nemzetét, mert minél drágább a szén, annál drágább a vasút és a vasúti szállítás s minél drágább a szállítás, an­nál drágább az áru, amit szállítanak. A drága szén drágítja a villanyenergia elő­állítását és ez maga után vonja az ipari cikkek drágulását, mert a gyáripar vil­lanyra van berendezve. Tönkremegy maga a bánya is, vagy kölcsönt kénytelen fel­venni, esetleg államkölcsönt, ami az állam­­háztartás egyensúlyát veszélyezteti. Lát­hatjuk, hogy a normával való visszaélés mindenképpen a dolgozóknak van kárára. Nem szabad tehát visszaélni azzal a jog­gal, hogy a norma szabad egyezség tár­gyát képezi — amit nem akarok feltételezni bányásztársaimról —, hanem ehelyett ön­érzetesen éljünk vele, akkor sokkal na­gyobb kereseti lehetősége van a bányász­nak, mint a régi szakmányok alapján volt és nem leszünk annak kitéve, hogy vizes munkahelyen ha akarom 200, ha akarom 500 forint, keménységért 100 forint ala­mizsna pótlékot adnak csapatonként. A rendes norma becsületes bért biztosít és ha emelkedik a termelés, emelkedik a fizetés is, mégpedig progresszív alapon. Az üzemvezetőknek kicsit több munkát ad, de nekünk, munkásoknak jobb az egyéni norma, mert így a több termelésből bérben is többet kapunk. Zgyerka János. Bányász - rohammunkák Salgóntarjáni bányászok Ecseg község iskolájáért A MKP Salgótarjáni bányatelepi szerveze­tének rohammunkásai november 20-án, 30-an kiszálltak Ecseg községbe, hogy az erősen megrongálódott, ablaktalan iskolát rendbe­hozzák. A rohammunkások Bombulucz elv­társ vezetésével 9 órakor fogtak munkához. Az iskola folyósóját, 3 tantermét, az ablako­kat,, ajtókat, zárakat és vasalásokat kellett rendbehozni, de kőművesmunka is akadt bő­ven. A bányai és bálfai szakmunkások Kor­bár Lipót és ankó Ilonka vezetésével a kő­művesek Visnyei elvtárs vezetésével fogtak munkához. 1 cserépkályhát, 1 vaskályhát hoz­tak használható állapotba, 3 zárat és 4 kilin­cset szereltek fel. A famunkások kijavítottak ajtókat, ablakokat, bevágtak 10 négyzetméter üveget. Az iskola kőműves és asztalosmun­káin kívül a rohammunkások, a falu rossz edényeit is kijavították. Külön csoport vé­gezte eközben az agitációs munkát, amit az egész lakosság nagy érdeklődéssel és jóindu­lattal fogadott. A 30 tagú gárda este 5-kor a jól végzett munka tudatával hag­yta el Ecseg községét. A borsodi szénbányákban most terveznek vasárnapi rohammunkát. A kitermelt szenet ugyancsak az iskoláknak juttatják. A királdi bányászok az iskolákért, kórházakért és kollégiumokért A királdi bányászok november hó 17-i ro­hammunkával kitermelt szénmennyiség egy részét az egri Szent Vince kórház, a miskolci Népi Kollégium, a diósgyőri bányászati kö­zépiskola és az ózdi népi kollégium és más demokratikus szerveknek a rendelkezésére bocsátották. A nov. 17-i ingyenes rohammunkából lám­pával a kezében vette ki részét a királdi ad­minisztratív személyzet, valamint a műhely­­személyzet is. A királdi szakszervezet kará­csonyi gyermeksegély akció javára 300 Ft-t adományozott, ehhez az adományhoz járul még a királdi ü. b. elnök önkéntes adománya. Az ü. b. Bárdos Mátyás Vencel vájár­elnök nem fogadta el a neki jogosan járó műszaki fizetését, hanem csak a rendes munkanapokra fogadott el bért, és a többit a gyermek-kará­csonyi akció javára fordította. Ugyancsak a királdi bányászok dec 1-én rohammunkával 26 vágón szenet termeltek ki az ország isko­lásai számára, hogy a hideg időben zavarta­lanul folyhasson az oktatás. A szénből már eddig a Szt. Imre kórháznak is juttattak 100 mázsát. Halálával nagy veszteség érte a Magyar Bányamunkások Sz­abad Szak­szerveztét. Mun­kástársaink bizalmából lett a baglyasaljai helyi csoportnak vezető­­tagja, majd a salgó­tarjáni kerület központi üzemi bizottságának tagja, később széntermelési kormánybiztos és ezenkívül a felszabadulás óta tagja volt Szakszervezetünk országos központi vezetősé­gének. Mintaképe volt a józanságnak. Min­­denkin segíteni szeretett, ha tudott. Emberi szeretetéből másnak adta át bizton­­ságos helyét a Salgótarjánt Ságújfaluval összekötő iparvasúton és­­ a szállítógép te­tején akarta lakóhelyéig megtenni az utat. A vontatógép a vonattól széjjelkapcsolódott, mi­nek következtében­­ a vonat kerekei alá ke­rült. A vonat kerekei pozdorjává zúzták. Súlyos kínok között lehelte ki lelkét. Ember­­szeretete, példás józansága szolgáljon minden bányamunkás előtt mintaképül. Temetése dec. 5-én zajlott le Boglyasal­ján. Szaktársai és tisztelői­ az egész salgó­tarjáni kerületből jelen voltak, örök búcsút vettek a valamennyiünk által siratott Vág­­völgyi Barnabástól Emlékét a munkásmoz­galom örökké meg fogja őrizni. — A tatai dolgozók lapjának december 8-i számában „Értékesítik a Tokod Altáró Szén­lepárló gázát“ címen cikk jelent meg, amely arról számol be, hogy Tokod Altárón létesí­tett racionalizálást végeztek és azelőtt leve­­gőbe engedett gázokból rézgálicát gyártanak. Ez a cikk annyiban nem felel meg a valóság­nak, hogy nem Tokod Altáróról van szó, ha­­nem Dorog Altáróról és azelőtt nem a leve­gőbe engedték a gázt, hanem elégették.

Next