Bányamunkás, 1968 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9. szám
Délutánok és esték A pécsi bányászszálló lakóinak szabadidejéről — Mi ez a csoportosulás? — Ez nem csoportosulás. Ez futballcsapat. — Hogyhogy? Ekkora pocakkal és ilyen görbe lábakkal? — De bizonyám! Ha ekkora pocakkal bányában lehet dolgozni, akkor a pályán is megállja a helyét az illető, nem? — Azt én nem tudom — mondom Kovács Árpádnak, a Pécs-meszesi Bányász Szálló főgondnokának — mert mind a kettőt próbáltam már, de egyiket sem hivatásszerűen. S ahogyan beszélgetünk, odajönnek közénk a „labdarúgók”, a Meszesen lévő Bányász Szálló lakói, a pécsbányai, szabolcsbányai meg vasasbányai csillések, vájárok. Mondják, hogy jót tesz ez a kis testmozgás — én meg álmélkodva hallgatom, hiszen olyan emberek mondják, akik mást se tesznek egész nap csak mozognak. Szenet fejtenek, csilléznek. — Kik ellen játszanak? — A Pécs-újhegyi üzem csapata ellen. Mondhatnánk úgy is, hogy a külszíniek mérik össze az erejüket a földalattiakkal, de úgy is, hogy a fehérek játszanak a feketék ellen. A játékvezető belefúj a sípjába, gyülekező! Irány a pálya, felsorakoznak, üdvözlik a közönséget, kapuválasztás, sípszó megint és kezdődik a vérre menő küzdelem. A Pécsmeszesi Bányász Szálló kétszáz lakója közül százhúszan izgulnak a nézőtéren, és micsoda izgalom ez! Még ilyet sem láttam! Nem egységesek a drukkerek, széthúznak. Egy nagy család tagjai, szállón lakók mind, mégis van köztük nem is egy, amelyik az újhegyiek csapatát bíztatja. Kap is a fejére tréfásan vagy két koppintást. De a hangulat kitűnő, az eredmény — ezen a meccsen éppen 1:1 — a többi mérkőzéseken pedig eddig még mindig a szálló csapata győzött. Késő délutáni szórakozásnak mindenesetre kitűnő, tágul a tüdő, több friss levegőt kap mintha csak ülnének a padon, az izmok is másféleképpen mozognak labdarúgás közben mint a bányában vagy a pécsújhegyi lakatosműhelyben. Este pedig majdnem kivétel nélkül ugyanazokat az arcokat látom a szálló kultúrtermében. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat előadója beszél arról, hogyan öltözködjünk, hogyan viselkedjünk színházban, szórakozóhelyeken, milyen legyen a hajviseletünk. Ez a minden évben szokásos tíz előadásból álló sorozat utolsó előadása. Augusztus közepétől szeptember közepéig szünet van, nincsen szervezett program, helyette itt van egy kitűnő könyvtár, 4500 kötet könyvvel. Van itt sportlexikon, zenetörténeti mű és regény, életrajzi regények és útleírások bőven, nem is szólva a rengeteg irodalmi folyóiratról és bányászati szakkönyvről, amelyek ugyancsak népszerűségnek örvendenek. Van aki a Kortárs, a Jelenkor, a Nagyvilág című szépirodalmi és társadalmi folyóiratokat szereti, mert ezekben „jó kerek elbeszélések vannak és a bányászok életéből vett történetek is olykor-olykor, de ebből több kellene” — mondják és várakozóan néznek rám. Mire észhez térek, már benne is vagyok egy érdekes szépirodalmi vitaest közepében. Anélkül, hogy bárki is szervezte volna, vagy meghívott volna előadónak. Felteszik a kérdést, hogy miért játszanak a mozik mostanában olyan sok bűnügyi filmet. Mondom, hogy azért, mert állítólag éppen maguk kérték, maguk a dolgozók, a lakatosok, bányászok és mások. Mérgesek. Visszautasítják a vádat. Az igaz, hogy szeretik az izgalmas történeteket, könyvben is, regényben is, mint ahogyan a mézet is szeretik, meg a fagylaltot. De ilyen tömegben??? Ez már sok. Nevetve állapítom meg, hogy van ezen a szállón esti program, esti kulturális esemény, akkor is, ha Rausch Márton, a „Marci bácsi” nem szervez minden áldott estére valamit. Szervez persze, szokott szervezni, van fél éves kultúrprogram írásban, be van azon osztva szinte mind a második este. A többi azért nincs, mert hagyni kell szabad időt másra is, például arra, hogy az üzemi esti iskolába menjen aki most végzi az általános iskola 6—7—8. osztályát. Mások számára viszont az MHSZ keretében folyó gépkocsivezetői tanfolyamra kell az esti szabad idő, ami ilyen módon végül mégsem szabad idő. Sokan járnak hegesztő-tanfolyamra, autóvillamossági előadássorozatot is hallgatnak (rendszerint ugyanazok), mások pedig beülnek a könyvtárba, vagy megnézik a nagyteremben a képkiállításokat. A televízió műsorait is meg kell „nézni”. A kell nézni — így mondja mind, akivel erről váltok szót: „meg csuda tudja, milyen varázserő van ebben a tévékészülékben, de tény, hogy úgy vonzza magához a nézőket, mint a mágnes a vasszöget. Aztán meg itt van a szálló étterme is. Ez fél éve már, hogy zenés étterem lett, egy tehetséges hárfaművész játszik benne. Szépen játszik, szereti a közönség, bejárnak ide a környező lakosság közül is többen , és szívesen jönnek. A Bányász Szálló lakói kulturált módon, rendesen viselkednek, szépen szórakoznak a zenés étteremben. Azért sem lehet minden napra esti programot szervezni a szállón lakóknak, mert jó részüknek bérlete van a Pécsi Nemzeti Színházban. Tessék, leírtam, mindenki megtudhatja akit érdekel, hogyan szórakozik, művelődik a mai bányász — mit csinál este — Pécsett a meszesi Bányász Szállón. Gyevi Károly Kiállítás a szállón Hetvenkét éves, beteges ember már az idős bányász. Érzi a franciaországi bányákban szerzett szilikózist. Nehezen lélegzik, fulladásra panaszkodik. De csendes hangja megtelik élettel, energiával, ha a régi harcokra emlékezik. Magyar József harca fiatalon kezdődött, s csak most, néhány éve tette le a fegyverét, szerelt le a munkásőrségből. Leszerelt, mert a karja nem bírja már a nehéz fegyvert, de a hite éppen olyan szilárd mint régen, amikor még markolta. Tatabányán, a régi hatajtós bányászházakban, a Vasút utcában találom meg őt. — Látja — int körül karjával — itt ezek az utcák nem sokat változtak. A házak elé tolódott helyiségekkel szemben a lakások nagyobbak lettek ... De az élet azért más itt is, másként él a bányász, mint amikor az én szüleim ide jöttek lakni a zirci járásból. Tizenegyen voltunk testvérek, köztük én a hetedik. Tizennégy éves koromban már az I-es akna siklójában dolgoztam, vigyáztam a légajtókra, aztán csillés lettem, és 1917-ben vájár. Magyar József tizenhat éves korában találkozott a munkásmozgalommal. A szomszédjuk vasmunkás volt, Budapestről jött dolgozni a bányatelepre. Az érdeklődő fiatal gyereknek könyvet nyomott a kezébe, a földtulajdon szentségéről. — Ezt a könyvet többször is elolvastam. Bejártam a szomszédunkhoz, aki magyarázta nekem: másként is lehet élni. Egy nap aztán nem találtam meg. Kiutasították Tatabányáról. Azt mondták felforgató ... lázította a munkásságot... — Amikor kitört az első világháború, a bányatelepen létrehozták a katonai parancsnokságot. Feleskettek bennünket is, katonák lettünk... Tizenkét órát dolgoztunk, az élelmet a családok, a felszínre küldött csillékben küldték le hozzánk a bányába. Ekkor már a hármas aknában dolgoztam, ahol 1916-ban Szóráth András, Hlavati András és Czikora János megkezdte a bányászok szervezését. A környező erdőkben találkoztunk, hogy kikerüljük a csendőrség és a katonai parancsnokság figyelmét. 1917-ben aztán a bányában kaptam meg a bányász szakszervezeti tagsági könyvemet. — Ifjúmunkás voltam, s amikor 1917-ben májusban leálltunk követelni a nyolcórás munkaidőt, magasabb béreket, munkásfürdőt, emberséges bánásmódot, én vállaltam az összekötő szerepét az újtelepi és az ótelepi bányászok között. Büszke voltam erre a megbízatásomra ... A sztrájkunk egy hét után véget ért. Kaptunk huszonöt százalékos béremelést, de letartóztattak több mint ezer munkást, akik közül tizet — a vezetőket — halálra ítéltek. Később Károly király megkegyelmezett nekik, hazajöhettek, de jelentkezniük kellett a katonai parancsnokságon. 1917-ben létrejött a szociáldemokrata párt helyi szervezete és én a következő évben beléptem oda is. A nyolcórás munkaidő követelése változatlanul előtérben szerepelt. Az elnyomás olyan nagy volt, hogy ez 1918-ban is sztrájkba kényszerített bennünket. Ez a sztrájk tizenkét napig tartott. Tovább nem lehetett kitartani, mert bevonultatták a sztrájkotokat. Engem a két sztrájkközpont között, hírvivés közben tartóztattak le és besoroztak a 31. honvéd gyalogezredbe. A besorozás után — a nagy munkáshiány miatt — engem nem hívtak be katonának, így ott meneteltem az ünneplők között én is 1918 októberében. Eltettük a Károlyi-kormányt, sokat vártunk tőle. Énekeltük: „Elő, elő sorba hadba Te oktalan proletár” Az 1918-as demokratikus forradalom meghozta számunkra a nyolcórás munkaidőt, de a bánásmód, s a bérek, jottányit sem változtak. Tovább kellett harcolni. És amikor 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, minden reményünk megvolt, hogy teljesülnek kívánságaink. A Tanácsköztársaság felhívására önként jelentkeztem a Vörös hadseregbe. Tatán teljesítettem szolgálatot. A hadsereg élelmezésének biztosítása volt a feladatunk. Sajnos, nem sokáig kellett gondoskodni élelmezésükről, mert június elején egy éjszaka darutollas tisztek körülvették a barakkunkat, s valamenyiünket letartóztattak. Másnap Fehér százados nagy beszédet tartott nekünk, hogy az ország irányítását ismét a törvényes hatalom veszi át és lépjünk be a nemzeti hadseregbe. Egyetlen ember sem jelentkezett a felszólításra. Akkor hazaáruló bitangok lettünk. Mondták, átadnak bennünket a benyomuló román hadseregnek. Azon az éjszakán negyedmagammal megszöktem .. Hetekig bújkáltam, de így nem lehetett élni. Jelentkeztem Tatabányán a csendőrségen. Nagyon megvertek ... Két évig naponta kétszer jelentkeztem, állandó megfigyelés alatt álltam. Mégsem hagytam abba a munkások szervezését. A hetes aknában 1920-tól 1925-g voltam megválasztott bizalmi. Ekkor nem bírtam tovább. Tevékeny részem volt az 1924 és 1925-ös sztrájkokban, ezért büntetésből mindig a legrosszabb munkahelyeket kaptam. Alig kerestem valamit. Választanom kellett. Akkor már családom volt, két gyermekem. Kivándoroltam Franciaországba. Itt ismerkedtem meg a kommunista mozgalommal. Két évig éltem itt. Ekkor — mert családomat nem tudtam kihozatni —, hazatértem. A nevem már csak kommunista hazaáruló volt. Az 1-es aknában kaptam munkát. 1929-ben nagyon sok embert elbocsátottak. És akkor egy éjszaka kiírtam a falitáblára: „Munkát, kenyeret, tűrtünk eleget. Rajtunk a sor, föl a harcra, bányászok.” Másnap elbocsátottak. Magyarországon nem maradhattam. Egy baloldali ügyvéd megcsinálta a papírjaimat és két hét múlva családostól kivándoroltam Franciaországba, ahonnan már csak 1940-ben tértem haza... Közülünk nagyon sokan nem érhették meg a felszabadulást. Szóráth András — aki engem először beszervezett —, 1919-ben a fehérterror áldozata lett. A régi vezetők is mind elmentek már. A gyermekeinknek, az unokáimnak nem győzöm tanítani, hogy vigyázzanak a munkáshatalomra. A gyermekeim is mind párttagok, bányászok. Az unokáim nehezen hiszik el a régi időket, csodálkoznak, hogy olyan nyomor is volt a világon, mint az én fiatalságomban. Magyarázom, hogy ezt a nyomort akarta megszüntetni az első munkáshatalom. Sok idő kellett hozzá, míg ezt a célt elértük. Én 1967-ben kaptam a „Szocialista Hazáért” érdemrendet. Büszke vagyok rá . .. Csak azt sajnálom, hogy elment az idő, meggyengült a karom. Hitemet azonban szeretném átadni az új nemzedéknek: hegyenek harcuk igazságában ... Az én emlékeim ennek a harcnak az igazságát bizonyítják . . Kovács Klára ÉS AKKOR «19-AIM... Magyar József emlékei Olaj Szilvágy határában A zalai olajkutatók többszöri próbálkozás után újabb olajkutat fúrtak a Zala megyei Szilvágy község határában, a dél-zalai olajmezők és a lengyeli olajmező közötti térségben, ezúttal eredményesen. A társadalmi vezetőség égisze alatt Tartalmas kultúrélet Alberttelepen Tizenhárom tagja van annak a szervnek, mely társadalmi munkában irányítja, szervezi Alberttelep kulturális életét. Ezt a társadalmi vezetőséget az elmúlt évben választották újjá. A minőségi cserékre, a felfrissítésre, a választásokra négyévenként kerül sor. Sajnos olyan társadalmi aktívája egy sincs az alberttelepi kultúrotthonnak, aki a kezdet kezdetétől részt vett volna a művelődési otthon munkájában. Csupa elismert, nagy tekintélyű dolgozó került be az elmúlt évben is az irányító gárdába. A tanács, a KISZ, az iskola, a nőtanács és a szakszervezet mellett a bányaüzem is képviselteti magát a társadalmi vezetőségben. Székely Tibor üzemi főmérnök személyében olyan patrónusa akadt a kultúrotthonnak, aki lankadatlan kitartással, harcol az éves munkaterv feladatainak maradéktalan megvalósításáért. E program összeállítása talán a legnehezebb feladat. Ez érthető is, hiszen rendkívül nehéz olyan színes, tartalmas és változatos munkatervet megalkotni, melyben mindenki megtalálja az igényeinek, elképzeléseinek legjobban megfelelő szórakozási és továbbképzési formát. Miben rejlik tulajdonképpen a társadalmi vezetőségek jelentősége a kulturális irányító munkában? Az alberttelepiek azt válaszolják, hogy a kulturális munka természeténél fogva is társadalmi jellegű. Egy ember nem képes ezrek szórakozási, tanulási igényeit kielégíteni, irányítani. Ez csak egy széles fórum bölcs útmutatásaival érhető el. Milyen segítséget nyújt az alberttelepi Hunyadi János Művelődési Otthon munkájához a társadalmi vezetőség? A leghathatósabb segítséget a tömegek szervezésében és mozgósításában érték el. A gazdasági irányításból, az ellenőrzésből és a karbantartó munkából szintén kiveszi részét a társadalmi vezetőség. Természetesen ez a segíség nem közvetlen, tehát nem a vezetőség tagjai mennek el kimeszelni a kultúrotthont, hanem az irányításuk alá tartozó dolgozókat aktivizálják, mozgósítják e feladatok megoldására. A társadalmi vezetőség tagjai általában három havonként üléseznek. Természetesen, ha szükség van rá, rendkívüli tanácskozásokat is közbeiktatnak. Ezeken az üléseken beszámoltatják a szakkörök vezetőit, s megbeszélik a soron következő feladatokat. Eremia Mátyás, a kultúrotthon igazgatója elégedett a társadalmi vezetőség munkájával. Igaz, van néhány olyan tagja is ennek az irányító testületnek, akik nagyobb aktivitással is dolgozhatnának a kulturális munka tökéletesítésén. Ezeknek az embereknek rendkívül nagy a hivatali elfoglaltságuk, de ha akarnak minden bizonnyal jutna idejük a kultúrmunka intenzívebb támogatására is. Nem mindegy az, hogy ki szólítja fel, vagy kéri az embereket egy-egy feladat megoldására. Ha egy nagy tekintélyű és köztiszteletben álló vezető példamutatóan tevékenykedik a kulturális bizottságban, ez lelkesítőleg hat azokra a dolgozókra is, akik csak kívülről ismerik a művelődési otthont. Egy azonban bizonyos: bármilyen kéréssel is forduljon a társadalmi vezetőséghez Eremia Mátyás, minden kívánságát teljesítik, ha csak egy mód is van rá. Az emberek mozgósítása különösen az utóbbi években vált meglehetősen nehéz feladattá. Sokak véleménye szerint előnyben részesítik az otthon kényelmét, a tv-nézést a dolgozók. Otthonülők lettek az emberek. A társadalmi vezetőség nagy feladata éppen az lenne, hogy kimozdítsák bezárkózottságukból az embereket, s nagyobb szerepet szánjanak a közösségi életnek. Vissza kell hódítani az elmaradozó látogatókat és aktivistákat a kultúrháznak. Ezt a célt pedig csak a kollektív bölcsesség iránymutatásával és lelkes tettvágyával lehet elérni. Különösen az ifjúság megnyerésére kell nagy gondot fordítani. Ehhez pedig olyan programot, vonzó perspektívát kell kialakítani, amelynek egyszerűen nem lehetellenállni. Nagy szerepe van a propagandamunkának is. Az alberttelepi társadalmi vezetőség jó munkájának ékes bizonyítéka a közelmúltban felépített szép presszó és ifjúsági klub is. E körülmények, az adottságok kitűnőek Alberttelepen az eredményes kulturális munkához. A társadalmi vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy ezek az adottságok és lehetőségek ne maradjanak kihasználatlanul. A társadalmi bázis kiszélesítése az egyetlen olyan feladat, amely még nem érte el a kívánt színvonalat. Az akarat nem hiányzik a társadalmi vezetőség egyetlen tagjából sem. A dolgozók, a település lakói, a bányászok különösen az utóbbi időben — a szabad idő megnövekedésével — egyre gyakrabban keresik fel a kultúrotthont, ahol vonzó körülmények között szórakozhatnak, művelődhetnek s bőven részesülhetnek a szellemi javak táplálékából. Alberttelepen már nagyon sokan ráébredtek arra a nagy igazságra, hogy az ember szellemi lény is és nem csupán kenyéren és vízen él. Pataki Jenő Veteránok a 100 éves Vasason A 100 éves vasasi bánya centenáriumi ünnepségsorozat bevezetőjeként veteránokat látott vendégül. Az akna egykori dolgozói közül olyan nyugdíjasokat hívtak meg, akik már nem lehettek tanúi az öreg bánya utóbbi tíz esztendőben végrehajtott „fiatalításának”, korszerűsítésének. Vasas-bánya a műszaki fejlesztés eredményeképp ma már megfelel a kor követelményeinek és évi termelése meghaladja a félmillió tonnát. Nagy teljesítményű fejtési koncentrációk kialakítása lehetővé tette a szállítás szinte teljes gépesítését. A fémtámok széles körű alkalmazása csökkentette az anyagfelhasználási költségeket. A korszerű munkaszervezési módok elterjesztésével évről évre növelték az egyes munkások és a kollektívák teljesítményét. Jellemző például, hogy több tízezerrel csökkent az egy évre számított improduktív műszakok száma. Mindez együttesen azt eredményezte, hogy a rendkívül jó minőségű kokszolható vasasi feketeszén kitermelésének költsége a legalacsonyabbak közé tartozik a mecseki szénmedencében. A sok érdekes változással bányajáráson ismerkedtek meg az üzem egykori dolgozói és elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. Az idős és fiatalabb bányásznemzedék találkozója fehér asztal mellett, baráti beszélgetéssel ért véget. Vetélkedő A Királdi Bányaüzemnél a „Szakma ifjú mestere” mozgalomban 18 csapat vett részt. A királdi kultúrházban augusztus 29-én került sor a döntőre, amelyen négy csapat küzdött egymással. Első Balogh B. István brigádja lett 235 ponttal. A brigád 2000 Ft pénzjutalomban részesült. A versenyben rész vevő Orosz György, Koós Ferenc, Balogh Zoltán a „Lakma ifjú mestere” aranyfokozatú jelvényt, a brigád többi tagja oklevelet nyert el.