Bányamunkás, 1976 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Küldötteink felszólalásai a szakszervezetek XXIII. kongresszusán Szakszervezetünk küldöttei közül a Ma­gyar Szakszervezetek XXIII. kongresszu­sán négyen kaptak lehetőséget, hogy el­mondhassák véleményüket, gondolatukat a szakszervezeti mozgalom tevékenységéről, a dolgozótársaikat foglalkoztató kérdések­ről. A felszólalásokat — a lap terjedelmének szűkös volta miatt — röviden adjuk közre: Veszprémi István: Dicsőség a munkának Mi bányászok azt tapasztal­tuk, hogy a szakszervezeti mozgalom nagyon sokat tett azért, hogy munkánk elisme­rése, megbecsülése erkölcsiek­ben és anyagiakban mindjob­ban kifejezésre jusson. Nagy­ra értékeljük szakszervezetünk érdekképviseleti törekvését is, amely — ugyancsak a nehéz, fáradságos fizikai munka elis­meréseként — a korkedvez­mény korszerűsítésére irá­nyult. Az érintett bányászok erre több éven át vártak és rendezését nagy elismeréssel fogadták. Még sorolhatnám azokat a kisebb-nagyobb eredményeket, amelyeket a szakszervezet gon­dos, körültekintő munkája nyomán értünk el. Ezt mi bá­nyászok nagyra értékeljük. A munkás ember szemé­ben a tettek bizonyítják leginkább a velünk való törődést, a munkásosztály politikájának érvényre ju­tását. E sokirányú gondoskodásra — s ezt dicsekvés nélkül mondhatom — mindenkor igyekeztünk tettekkel vála­szolni. A magam részéről egyetér­tek és támogatom a határozati javaslat azon megfogalmazá­sát, amely kimondja: „A szak­­szervezetek érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenysé­gükben az össztársadalmi ér­dek elsőbbségéből indulnak ki.” Az érdekellentétek felol­dása csak ennek alapján le­hetséges. Ez így igaz és így he­lyes. Tudjuk, hogy csak azt le­het elosztani amit megtermel­tünk. De igazságosan az érde­mek alapján. Ki tesz többet a közösbe. Ehhez kapcsolódóan a következőket szeretném el­mondani. Pártunk XI. kongresszusa, a Központi Bizottság legutóbbi ülése és, most Gáspár elvtárs is egy nagyon fontos kérdést hangsúlyozott a jövőbeni elő­rehaladásunk szempontjából. A tisztességes, becsületes mun­kát, a takarékosabb, hatéko­nyabb gazdálkodást. Ezzel a legmesszebbmenőkig egyetér­tek, de azért hozzátenném: legyen ez mindenki szá­mára egyformán köteles­ség, minden dolgozó em­ber becsületbeli ügye. Enélkül nagyon nehezen fogunk tudni előbbre jut­ni Ezért szerintem jobb lenne, ha középületeink homlokzatán a Totó-Lottó, az OTP és sok más egyéb reklámozása mel­lett egyre több ilyen felirat is lenne: Dicsőség a munkának. Ami a munka hatékonyságá­nak növelését illeti, saját há­zunk tájáról — a bányászatról —­ beszélve nem valami jók a kilátások. Bár az elmúlt évek során ismereteim szerint Ta­tabányán, — de a bányászat egészében ,is — növekedett a munka termelékenysége és fej­lődött a technikai színvonal is. Ezzel együtt számos intézke­dés történt a biztonsági hely­zet javítására. Ennek ellenére mégis az a véleményem, hogy nem kellő az előrehaladás. Meg kell mondanom, hogy a lapátfor­dulót már nem lehet növelni. Egyszerűen azért nem, mert már emberi erővel nem bír­juk. Képletesen szólva, ezzel a technikával a teljesítmény már nem fokozható, és a fia­talok számára sem vonzó. Nincs más út, mint a bá­nyászat műszaki-technikai színvonalának gyorsabb ütemű fejlesztése. A jövő útja csak ez lehet. Nem nagyon értjük, hogy fontos kérdésekben esetenként miért késnek az intézkedések. Tudjuk nem könnyű dönteni, ezt üzemi szinten is tapasztal­juk. De mégis azt mondom, hogy ha lehetséges, legyen ez gyorsabb a jövőben. Ennek felvetését azért is tartottam in­dokoltnak, mert az elkövetke­zendő időben — úgy érzem — nagyon fontos feladatok állnak előttünk. Azok megoldása gyorsabb döntésekkel, na­gyobb felelősséggel és csak be­csületes munkával valósítható meg. Pálfi István: A káderutánpótlás kérdéseiről A szakszervezetek csak ak­kor tudják hivatásukat telje­síteni, ha minden felelős posz­ton — a bizalmiaktól az orszá­gos szervekig — olyan embe­rek dolgoznak, akik jól értik munkájukat és akik felelős­ségteljesen, lelkiismeretesen ellátják feladatukat. Szeretnek és tudnak is foglalkozni a dol­gozók ügyes-bajos gondjaival, problémáival, értik szakmáju­kat. Szakszervezetünk Központi vezetősége és Elnöksége az el­­múlt évek során több alka­­lmmal foglalkozott a káder­­munka helyzetével. Határoza­­tit, állásfoglalásait szakszer­vezetünk XXI. kongresszusa­­ megerősítette. Az elmúlt évek erőfeszítései — ha lassan is — kezdik meg­­rázni a várt és kívánatos redményt. Tervszerűbb és cél­­adatosabb a funkcióba ke­nitek felkészítése, iskolára küldése, javult a káderekkel való foglalkozás. A SZOT Központi Iskoláján és a SZMT-k oktatási központ­­aiban minden rendelkezé­­ünkre álló lehetőséget igye­­keztünk kihasználni, hogy a cáderek felkészültsége növe­kedjen. Az iskoláról visszaté­­rk jó véleménnyel vannak az iktatás színvonaláról, az irán­­uk megnyilvánuló, körülte­kintő figyelmességről. A tiszt­­égviselők többsége megfelelő áttekintéssel rendelkezik, ké­pes az összefüggések felisme­résére. Tevékenységükre a bátor kiállás és a határozottság jel­lemző. Politikai tényezők sa­ját munkaterületeiken. Mer­nek iránt és ha szükség van rá, nemet is mondani. Egyre jobb­an és hatékonyabban ér­vényesül a testületi vezetés felelőssége a tervezésben, a döntésben, a határozathozatal­­ban, a végrehajtásban és el­lenőrzésben. Elmondhatom, hogy a vá­lasztott testületek, a tisztség­­viselők politikai bátorságból és életismeretből az elmúlt években jól vizsgáztak. A mindennapi élet igényeinek megfelelően rugalmasabb, ha­tékonyabb lett a vezető-irányí­tó munka. Az aktivisták, a tisztségviselők, a vezető testü­letek egyre határozottabban élnek a szakszervezetek szá­mára biztosított jogokkal és hatáskörökkel. Ma már a dön­tések kollektíván születnek és a végrehajtásért kollektív a felelősség, megtartva bizonyos kérdésekben a személyi fele­lősséget is. Véleményem szerint, ha va­lakit dolgozótársaik bizalmi­ként, vagy valamely testület tagjaként megválasztanak, ez már a kádermunka egy jelen­tős mozzanata. Ezért egyetér­tek azzal az indoklással, amit Gál elvtárs az alapszabály mó­dosításával kapcsolatban el­mondott. Konkrétan azzal, hogy a bizalmiak jogkörét és hatáskörét helyreállítjuk, vé­leményüket minden fontos kérdésben kikérjük. Javaslom a kongresszusnak, hogy ezt a módosítást fogadja el. A bizalmiakra úgy kell te­kintenünk, mint a káderután­pótlás kiapadhatatlan forrásá­ra, nemcsak a mozgalmi mun­ka tekintetében, hanem álla­mi, gazdasági területen is. Er­re hívja fel a figyelmünket a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának a munkásosztály társadalmi sze­repének fejlesztéséről, helyze­tének további javításáról szóló irányelveinek megállapítása is. Idézem: „A munkásképvise­let mértékének megfelelő biz­tosítása szocialista viszonyok között hosszabb távon is alap­vető elvi és politikai jellegű kérdés marad.” A szakszervezeti választások előkészítése és végrehajtása során ezen irányelvet figye­lembe véve igyekeztünk a ká­dermunkát úgy végezni, hogy minél több olyan fizikai mun­kás kerüljön a vezetőtestüle­tekbe megválasztásra, akik bírják dolgozótársaik bizal­mát, és képesek méltó módon képviselni érdekeiket, nem fe­ledkezve meg a társadalmi ér­dekekről. Amikor a kádermunkáról szólunk, sok esetben leszűkít­jük a függetlenített appará­tusra, vagy éppen vezetőkre. Ez nem szerencsés dolog. Ma még tapasztalható olyan ellenállás, amely a káderek egészséges cseréjére irányul. Márpedig tudomásul kell vennünk — az élet törvénye ez — hogy a ma vezetői mel­lett fel kell nőniök azoknak, akik folyamatosan át tudják venni a vezetés munkáját és képesek lesznek jobban dol­gozni, mint mi Az utóbbi években a bányá­szati iparágakban számbavet­­tük azokat a fizikai munkáso­kat, akiket eddigi munkájuk, magatartásuk alapján, a kü­lönböző szervek úgy vélemé­nyeztek, hogy számításba jö­hetnek vezetői utánpótlásként. Ezen a területen azonban még csak a kezdeti lépéseket tet­tük meg. Az elmúlt két évben a bá­nyászati iparágak területéről 21 főt küldtünk főiskolára, il­letve egyetemre. Ismereteim szerint ez a szám az 1976/77-es oktatási évben mintegy 80 fő­re emelkedik. Ez a szám azt mutatja, hogy a bányászati iparágak területén kedvező fo­lyamat indult el. Szakszerve­zetünk a jövőben is szorgal­mazni fogja, hogy minél több tehetséges munkásfiatal sze­rezzen főiskolai, egyetemi vég­zettséget, és kerüljön vezetői beosztásba. Simon Antal: A dolgozók tenniakarására­ mindig építhetünk A jelentésben és a szóbeli beszámolóban is többször szó esett a szakszervezetek terme­lést segítő munkájáról és a to­vábbfejlesztésével kapcsolatos tennivalókról. Ez abból fakad, hogy a szakszervezetek alap­vető feladatai közé tartozik. Természetesen ebben a tevé­kenységben is érvényesül az embercentrikus nézet, az úgy­nevezett szakszervezeti szem­lélet. Ezt nem is tagadjuk. A felmerülő gazdasági, társadal­mi problémákat — azonos cé­lok elérése érdekében — a szakszervezeti mozgalomnak sajátosan kell megközelíteni, a megvalósulást elősegítenie, mint másoknak. Egy-két gondolatot említe­nék meg a termelést segítő, az érdekvédelmi munka össze­függéseiről. Tulajdonképpen a termelést segítő és az érdekvé­delmi munka között dialekti­kus összefüggés van a szocia­lizmust építő társadalmakban. Következésképpen: a termelé­kenyebb, a gazdaságosabb munka, tágabb értelemben ha­zánk gazdasági bázisának nö­velése teremti meg a lehetősé­get, a dolgozók igényének, ér­dekeinek kielégítésére és for­dítva. A megelégült, a vágyait teljesülni látó dolgozó még ak­tívabb, még tudatosabb része­sévé válik az építő, a társa­dalmat formáló munkának. Az összefüggésből az is egyértel­műen következik, hogy a szak­­szervezetek terepelést segítő tevékenysége nagyon fontos, — mondhatnám legfontosabb érdekvédelmi munka. Egyáltalán nem baj, ha egyesek azt mondják, sokat foglalkozunk a gazdasági kér­désekkel, mások viszont, hogy sokat az érdekvédelemmel. A kettő azonos célokért történik, mégis fontos az arányok kiala­kítása, különösen akkor, ha­ gazdasági nehézségeink van­nak. Ezt példázza a bányaipar is. Igen nehéz éveket élt át és ezekben a gondterhelt idősza­kokban volt a legnagyobb szükség a szakszervezet érdek­védelmi tevékenységére. A mi esetünkben a dolgozók érdekeinek messzemenő fi­gyelembe vétele adta meg a le­hetőségét, hogy érvényt sze­reztünk a népgazdasági célok­nak és a dolgozókra támasz­kodva bizonyítottuk be, hogy van létjogosultsága a magyar bányászatnak. Ebben az idő­szakban lényegesen többet kel­lett foglalkozni az egyéni gon­dokkal és problémákkal, hisz közösen kellett keresni a kive­zető utat. Bányászaink ismer­ték a kialakult gazdasági helyzetet és azt is, hogy mik a feladataik, szinte egyénekre bontva, és ez a bányász­társa­dalom szoros összefogását eredményezte. Az ismert problémák megol­dásában, nehézségek leküzdé­sében egy dologra kell építe­nünk, a dolgozók alkotó ten­niakarására. Minden rendel­kezésünkre álló eszközzel arra kell törekednünk, hogy nép­gazdaságunk gondjai és fel­adatai, valamennyiünk szemé­lyes ügyévé váljanak. Az igény napjainkban nem­csak az, hogy a dolgozók két kezükkel legyenek részesei a fejlett szocializmus építésének, hanem eszükkel, találékonysá­gukkal, alkotókészségükkel, véleményükkel, javaslataikkal is. Ehhez szükséges, hogy a szocialista demokráciát és ezen belül az üzemi demokrá­ciát tovább fejlesszük. Látnunk kell a kölcsönha­tást az üzemi demokrácia és a dolgozók tudati fejlődése kö­zött. Nyilvánvaló, ha a dolgo­zók, a kisebb-nagyobb kollek­tívák aktívan belefolynak ter­melési egységük irányításába, akkor nézetük, öntudatuk, szemléletük változik, még in­kább részeseivé válnak a gaz­dasági és­ társadalmi életnek. Sokan, mivel gyakran fog­lalkozunk a demokratizmus fejlesztésével, divatnak vélik. Ez nem így van. Társadalmi igény és szükséglet. Fejlődé­sünk jelenlegi szakaszában nem elég egyesekre építeni, csak a nagy kollektívák, a dol­gozók széles rétegeinek bevo­násával tudjuk megvalósítani egyre nagyobb és bonyolultab­bá váló feladatainkat. Ez vi­szont társadalmi ügy. Céljaink elérésének nagy erőforrásai a különböző mun­kamozgalmak, a szocialista munkaverseny, az újító moz­galom. Itt utalnék pártunk XI. kongresszusa és hazánk felsza­badulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott mun­kaversenyre, amely méreteiben és eredményeiben túlszárnyalt minden eddigit. A szocialista brigádmozgalom színesebbé, sokrétűbbé, kezdeményezőbbé vált és az új keresés jellemez­te. A­ feladatok és vállalások esetenként túlhaladták a bri­gád kereteit, a vállalati köte­lezettségek megoldására komp­lex brigádok alakultak, meg­honosodott az anyag- és ener­gia­takarékosság. Túlzás nélkül megállapítha­tó, hogy a versenyt szervező és irányító munka előnyösen megváltozott, de még nem me­rítettük ki azokat a lehetősé­geket, amelyek a különböző munkamozgalmakban, köztük a szocialista brigádmozgalom­ban is rejlik. Az is megala­pítható, — és ez nem a soci­­alista brigádok rovására ír­ható — hogy a 30. évforduló után a korábbiakhoz viszo­nyítva bizonyos visszaesés ta­pasztalható az aktivitásban. Ennek oka abban keresendő, hogy elmaradt a kellő irányí­tás, a feladatok ismertetése, a szükséges orientáció a brigá­dok részére. Gyakran előfor­dul az is, hogy nem ott hasz­nosítják a szocialista brigádok lelkes táborát, ahol a legtöbbet tehetnének az üzem, a válla­lat, a társadalmi célok megva­lósítása érdekében. Ezt köve­e­tően az üzemszervezésről a produktív, improduktív mun­káról, a mozgalmi vezetésről, a szabályzókról szólt. Bukó Imre: Javítani kell a munka feltételeit A Borsodi Szénbányák terü­letén a szervezett dolgozók száma csaknem 20 ezer és a nyugdíjas szakszervezeti tag­jaink száma is meghaladja az öt­ezret. Véleményük alapján elmondhatom, hogy az elmúlt négy év össztevékenységével elégedettek. Úgy ítéljük meg, hogy a szakszervezeti vezető testületek jól szolgálták a bér­ből és fizetésből élők érdekeit. Megítélésünk, hogy szakszer­vezeti szerveink pártunk poli­tikájának megfelelően szerve­zik, segítik és irányítják a szervezett dolgozók körében hazánk erősödésének és gazda­godásának folyamatát, járul­nak hozzá a proletár interna­cionalizmus eszméjének elmé­lyítéséhez. Azt is pozitívan ér­tékeljük, hogy a négy évvel ezelőtt hozott határozatokon túl is néhány vonatkozásban előreléptünk. Ez a fejlődés a bányászatra is vonatkozik, különösen 1970 után pártunk X. kongresszusa állásfoglalásának megfelelően. Ezeket az írásos beszámoló és Gáspár elvtárs szóbeli kiegé­szítője, valamint a korreferá­tumok is tükrözték, amelyeket reálisnak tartok. Amiért szót kértem, hogy gondjainkról is beszéljek. Szervezett dolgozóink körében gyakran felvetődik, hogy irá­nyító szerveink a határozatok végrehajtásának akadozása okát az alsóbb szerveknél a munkaterületeken keresik: lent lazult a fegyelem, lent kell többet tenni, lent gyenge a nevelőmunka, lent nem dif­ferenciálnak megfelelően és le­hetne még sorolni. Van ebben sok igazság. Néhány példával azonban ennek­­fordítottját is igazolhatom. Amikor pártunk XI. kongresszusának tisztele­tére nagy lendülettel beindult a szociali­ta munkaverseny, szocialista brigádjaink nagy felelősséggel végezték munká­jukat, eközben nem egyszer odaálltak elénk és azt mond­ták, mi az oka, hogy vállalá­saik teljesítéséhez a feltételek nem biztosítottak folyamato­san, miért teremtünk olyan helyzetet, hogy a munkaidőt esetenként csak 50 százalék­ban tudják kihasználni. Mi ezekre általában azt válaszol­tuk, hogy azzal kell dolgoz­nunk, ami van. Vagyis nullára leírt gépekkel, nagyon elhasz­nálódott berendezésekkel. Amikor a feltételek így ala­kulnak, magunk is előidézzük a munkaidő alatti lazaságot, a fegyelmezetlenség kialakulá­sát. Pedig bányászaink többet akarnak tenni a népgazdaság asztalára a lakosság szénigé­nyének kielégítése céljából. Ezért tehát kormányzati szer­veinknek a kormányhatározat­ban megfogalmazottak reali­zálását következetesebben és gyorsabban kell érvényesíteni. Nem jó dolog, ha a tervben megfogalmazott gépek, beren­dezések és alkatrészek késve, vagy egyáltalán nem érkeznek meg, amivel a munka haté­konyságát és tervszerűségét csökkentjük. Nagyon egyetér­tünk pártunk 1974. decemberi határozatával, amely többek között a takarékosságra külön is felhívja a figyelmet. Ezt mi úgy értelmezzük, hogy ésszerű­en kell takarékoskodni, ami viszont a termelés feltételei­hez folyamatossághoz szüksé­ges, azt biztosítani kell. E problémát azért is szüksé­gesnek tartom felvetni, mert Gáspár elvtárs szóbeli kiegé­szítésében is hangsúlyozta, hogy nem túlórákkal, a pihe­­nő és szabadnapok felhaszná­lásával kell feladatainkat tel­jesíteni. Ennek ellenére mi magunk is, alsóbb szakszerve­zeti szervek képviselői azt mondjuk, ha kell a szén az or­szágnak egyetértünk a túlórá­zással, több szabadnap elhasz­nálásával, pedig nem volna szükség mindig erre, ha a tör­vényes munkaidőt folyamatos munkával lehetne eltölteni- Önmagában a kedvezőbb mun­kafeltételek is komoly mérték­ben hozzájárulnak a fegyelme­zettebb munkához. E gondok ellenére báttyá** szaink felelősséggel tettek ele­get feladataiknak és Miskolc felszabadulásának évforduló­jára teljesítettük IV. ötéves tervünket. Egyetértünk Gáspár elvtárs­sal abban, hogy minden szin­ten egyforma felelősség le­gyen. A főhatóságoknak, a szakszervezeti szerveknek, a gazdasági vezetésnek is eleget kell tenni a határozatokból adódó kötelezettségeknek. Szólni kívánok bányásztele­püléseink egészségügyi ellátott­ságának gondjairól is. Határo­zatok, rendeletek kötelezően írják elő dolgozóink egészség­­védelmével összefüggésben a rendszeres megelőző éves szű­rővizsgálatokat, a munkahe­lyek egészségügyi szempontból történő j­avi szemléjét. Ennek eleget tenni több helyen nem tudunk, mivel a meglevő orvo­si állások egy része betöltetlen, bár rendelő és lakás is állna rendelkezésükre. Dolgozóink ezért gyakran kifogásolják az egészségügyi gondoskodás meg­felelő szintű elmaradását. Az Egészségügyi Minisztéri­um megítélésünk szerint többet te­hetne a vidé­ki települések or­vosi ellátottságának megoldá­sában , a főállású üzemorvosi státuszok betöltésében. Ezt ter­mészetesen azzal együtt mon­dom, hogy részünkről is többet kell tenni területeinken az egészségügyi munka feltételei­nek fejlesztésében.

Next