Bányamunkás, 1982 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám

BÁNYAMUNKÁS 1982. JANUÁR A MOZGALOM ANYAGI ALAPJÁRÓL 94 MILLIÓS KÖLTSÉGVETÉS A költségvetési előirányzatok meg­tervezésekor szervezeteink arra tö­rekedtek, hogy a befolyó tagdíjakat a XXII. kongresszus határozatában megjelölt feladatok megoldására fordítsák. Az előző évek eredmé­nyeire építve, célul tűzték a terme­lést segítő tevékenység, a nevelő és felvilágosító munka javítását, a szo­ciális és kulturális gondoskodás fo­kozását. A költségvetési tervek összeállítását a tagdíj­besorolás előz­te meg. Alapszervezeteink ezt jól készítették elő, és eredményesen hajtották végre. Ennek eredménye­ként 85 millió 170 ezer forint tag­­díjbevételt tervezhettünk az 1982-es költségvetésben. Ez az előző évinél 4 millió 895 ezer forinttal, vagyis 6,1 százalékkal több. A tagdíjon fe­lül 5 millió 893 ezer forint egyéb bevétel várható. Tartalékalapunk­ból pedig 2 millió 900 ezer forintot használunk fel a központi székház felújításának befejezéséhez. A felhasználásokból az alapszer­vezetek részesedése — figyelembe véve a támogatásokat és beruházá­sokat — 63,5 százalék, a középszer­vek költsége 6,9 százalék, a központi vezetőség költsége 18,7 százalék, a SZOT működésére 10,9 százalék esik. 47 MILLIÓS ALAPSZERVI FELHASZNÁLÁS Alapszervezeteink a 41 millió 50 ezer forintos tagdíjrészesedés, vala­mint a központba befolyó tagdíjból kiutalt támogatás 3 millió 900 ezer forintos összegével és 1 millió 783 ezer forint saját bevételükkel együtt 46 millió 733 e/forinttal gazdálkod­nak. Az alapszervi célt szolgáló köz­ponti kulturális, sport és szociális támogatásokat, beruházásokat szá­mításba véve a tagdíj kétharmada az alapszervezeteknél kerül felhasz­nálásra. Az alapszervezetek a ren­delkezésre álló pénzeszközök 78,4 százalékát segélyezésre, szociális, kulturális és sportcélokra kívánják felhasználni, szervezési és ügyviteli célokra 21,6 százalékát fordítják, üdülési hozzájárulásra, betegláto­gatási költségekre, nyugdíjasok se­gítésére, gyermekintézmények tá­mogatására stb. Szociális támoga­tásként a központtól további 1 mil­lió 396 ezer forint jut vissza a tag­sághoz. Ebből 815 ezer forintot for­dítunk a leányfalui üdülő üzemel­tetésére, 581 ezer forintot nyugdíja­sok segélyezésére és üdültetésére, valamint egyéb szociális célokra és támogatásokra. Nagy körültekintéssel terveztük meg az idős, nyugdíjas szakszerve­zeti tagok támogatását szolgáló ösz­­szegeket, elsősorban segélyezésüket. A nyugdíjas alapszervezetek teljes tagdíjbevételükkel önállóan gazdál­kodnak. E mellett a központba be­folyt tagdíjakból 1982-ben külön 3 millió forintot adunk a 36 ezer nyugdíjas anyagi gondjainak enyhí­téséhez. KULTUR-, SPORTKIADÁSOK A nevelőmunkára, valamint a tagság kulturális- és sportigényei­nek kielégítésére alapszervezeteink 13 millió 360 ezer forintot terveztek, ami 997 ezer forinttal több az 1981. évinél. Sportkörök támogatására 1 millió 495 ezer forintot terveztek. Tömeg­sportra 1 millió 688 ezer forintot irányoztak elő, melyből sporteszkö­zök beszerzését, karbantartását, sportrendezvények, munkahelyi olimpia, tömegsport költségeit fe­dezik. A kulturális és sportfelada­tok teljesítését a központ további 3 millió 799 ezer forintos támogatás­sal segíti. Művelődési intézményeink be­szerzési és felújítási költségeihez 1 millió 277 ezer, az oktatási tevé­kenység korszerűsítéséhez, szemlél­tető eszközök és berendezések be­szerzéséhez, valamint országos ze­nekari és egyéb rendezvényekhez 350 ezer, amatőr művészeti együt­tesek költségeihez 600 ezer forint hozzájárulást terveztünk. Minőségi és tömegsport versenyekre, vala­mint sportkörök esetenkénti támo­gatására 720 ezer forintot irányoz­tunk elő. A Bányász Kulturális He­tek költségeire és a Bányász Kupa területi rendezvényeire 542 ezer fo­rint áll rendelkezésre. SEGÉLYEZÉS, SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS Segélyekre és szociális célokra az 1981. évi előirányzatnál 638 ezer fo­rinttal többet, összesen 23 millió 41 ezer forintot terveztek. Alapszerve­zeteink a tagdíjbevétel 21 százalé­kát irányozták elő segélyezésre, összesen 17 millió 928 ezer forintot kívánnak segélyként 25 ezer szak­­szervezeti tagnak kifizetni. Növelni kívánják a segélyátlagokat. A 400 forint összegű szülési segély, a 800 forintos temetési segély mellett fo­lyósított rendkívüli, szociális segé­lyek átlaga 815 forint, szemben az 1981-es 761 forinttal. Az eddigieknél is nagyobb gon­dot fordítanak a nagycsaládosok, egyedülállók és a hosszabb ideig be­tegállományban levők anyagi gond­jainak enyhítésére. A szociális kiadások között a se­gélyeken felül 5 millió 713 ezer fo­rintot terveztek a tagok részére TAKARÉKOS FELHASZNÁLÁST A XXII. kongresszus határozatában megjelölt feladatok megoldásához az anyagi eszközök tehát rendelke­zésre állnak. A költségvetésekben megtervezett és jóváhagyott elő­irányzatok csupán megfelelő alapot biztosítanak a gazdálkodáshoz. Ve­zető testületeink, tisztségviselőink feladata, hogy a tervekben kiala­kított helyes arányok a gazdálkodás során megvalósuljanak, sőt tovább javuljanak. Egyetlen szervezetünk­nél sem szabad elfeledkezni a ta­karékosságról, mert csak így telje­sülhetnek a költségvetési irányel­vekben megfogalmazott célkitűzé­sek. Hargitai Henrik Mikulás Miklós, a Tatabányai Szénbányák nyugati bányaüzeme XV/c aknájának szb-titkára. 1958- ban kezdte mint szakszervezeti bi­zalmi, azután üdülési felelős, majd TT-s volt a korábbi szakszervezeti vezetőségekben. 1974-ben válasz­tották meg először szb-titkárnak. Beszámolóra készül, mérleget ké­szít: az üzem milyen feladatokat oldott meg tavaly és milyen fel­adatok állnak előttük az idén. HOGYAN ZÁRTÁK AZ ELMÚLT ÉVET? Több szempontból eredményesen — kezdte válaszát Mikulás Miklós szb-titkár —, bár az éves tervet nem tudtuk teljesíteni. Valamelyest elmaradtunk, bár így is több mint félmillió tonna szenet küldtünk a felszínre. Az 1200 fős kollektívánk­nak csak 10 százaléka közvetlen termelésirányító, illetve adminiszt­ratív állományú. Tavaly február­ban alakult az üzem két akna ösz­­szevonásával, jó minőségű — 18— 19 000 KJ értékű — pillérszenet bá­nyászunk. Az összevonás után jú­niusig különösebb gondunk nem volt a létszámmal, de ekkor a már korábban Nagyegyházára áthelye­zett dolgozókat követte az orszá­gosan is ismert Kaszás István frontbrigád, amely — mondjuk ki őszintén — nagy érvágás volt a kollektívánknak. Egy év alatt 170- en mentek át egyébként tőlünk az új bányába, ez persze egyrészt nagy elismerése volt üzemünknek. Helyettük a többi üzemtől kaptunk embereket, akik azonban a mi technológiánkkal még nem dolgoz­tak. A XV/c aknán Gullick típusú, önjáró biztosítószerkezettel terme­lünk, maróhengeres jövesztőgéppel. Mintegy ráadásként, a Kaszás István frontbrigád távozása előtti éjszaka vízbetörés történt a XV/c aknában, amely egy teljes hónap kiesést okozott. A X-es számú fron­ton 20—22 ezer tonna szén úszott el. Az akna a következő hónapok­ban sem tudta teljesíteni tervét, mert egy új frontnyitás után rövi­­debb szárnyon kellett volna hozni egy korábban meghatározott ter­vet. Az akna csak november köze­pére lábalt ki a nehézségekből, at­tól kezdve teljesítette tervét. A XV/c aknán a vízbetörés után óriási érdemeket szerzett az 1-es és a 2-es számú elővájó brigád, ami­kor a termelés kiesésének enyhí­tésére gyorsan új frontot kellett előkészíteni. A XV/a akna az év minden hónapjában teljesítette ter­vét, ennek köszönhető, hogy a bá­nyaüzem termelése alig maradt el a tervezettől. Nehéz geológiai vi­szonyok között egyedi­zámos biz­tosítással, sok frontváltással dol­goztak. Nagy szerepe volt az ered­ményekben a munkaversenynek. A harmadik negyedév értékelésekor a Hoffmann Lajos vezette 152-es frontbrigád saját kategóriájában országos szinten az első, a másik hasonló biztosítási front Botka Ist­ván vezetésével pedig a második helyen állt. 1981-ben 5900 folyómé­ter volt a vágathajtási tervük, ame­lyet becsülettel teljesítettek. Annak ellenére, hogy a mennyiségi tervet nem sikerült teljesíteni, a nyugati bányaüzem — a korábbi évekkel szemben több mint 20 millió forint nyereséget ért el. Ezt elsősorban a jó minőségű szénnek és az eladási árnak köszönhették. — Az üzemi pártszervezet na­gyon jól együttműködik a szak­­szervezettel — vetette közbe Antal József, a nyugati bányaüzem párt­­szervezetének titkára, akit két év­vel ezelőtt választottak meg erre a posztra. Előtte öt évig a bányász pártbizottság munkatársa volt, ko­rábban viszont a XV/c aknáról ke­rült oda.­­ Az 1200 fős kollektívá­ból 285 párttag van, vagyis minden negyedik dolgozó. A novemberi küldöttértekezleten is elmondtam, hogy ez a tény hallatlanul nagy ha­­­zóerő volt. A különféle szervezési feladatokat, legyen az gazdasági, társadalmi, politikai, a párttagok segítségével könnyebben megold­hattuk. Minden brigádban dolgoz­nak párttagok. A pártszervezet irá­nyítása alá tartozó 3 alapszervezet­ben 22 pártcsoport működik. Az üzem életének egészét átfogjuk. A párttagok nagyon sokat vállaltak és tettek a termelésért, példamutatá­sukkal magukkal vitték a párton­­kívülieket is. Az évenkénti értéke­lést pártcsoportszinten oldottuk meg. Elsősorban az éves gazdasá­gi és politikai munka volt a fő szempont, különös tekintettel a pártmegbízatások teljesítésére. Az állandó felmentett párttagokon kí­vül 92 százalékos az állandó párt­­megbízatásokkal rendelkező tag­jaink száma. Negyvenkilenc mun­kásőrünk tevékenykedik, az itt le­vő elvtársaink természetesen a ter­melésben is példát mutatnak. A bányaüzemnél az 1981-es ak­naösszevonás után az üzemvezetés valamennyi szintjén — gazdasági, műszaki, párt, KISZ — egységes lett az irányítás, a szakszervezet­nél viszont mindkét aknánál — a köztük levő 5—6 kilométeres távol­ság miatt — megmaradt az stb. Gyümölcsöző a kapcsolata a szak­­szervezetnek a KISZ-szel is, amely­nek 260 tagja van. A szocialista munkaversenyben 745-en dolgoz­nak, a létszám közel kétharmada. A termelésen kívül társadalmi munkájuk tavaly mintegy 5 ezer óra volt az üzemükben, illetve a város intézményeiben, az utóbbiak­ban szocialista szerződéseket kötöt­tek kisebb közösségekkel. BESZÁMOLÁS ELŐTT MÉRLEGKÉSZÍTÉS 1981-RŐL MELYEK A LEGFONTOSABB IDEI, 1982-ES FELADATOK? Az idén is több mint félmillió tonna szenet termelünk — mondta befejezésül Mikulás Miklós. A kol­lektíva stabilizálódik, bár várható, hogy az idén is több dolgozónkat átirányítják Nagyegyházára. Már­cius elején megkezdjük a XV/c ak­na pillérének lefejtését. Ismere­teink szerint jó minőségű szenet hozhatunk a felszínre, amellyel szintén jelentős árbevételt érhetünk el. Minden bizonnyal számos ne­hézséget okoz majd, hogy a XV/a aknán a régi síkvölgyi mezőben vo­nulunk vissza. Vágatokkal és ve­tőkkel szabdalt telepeket kell fron­tálisan leművelni, s ezért fokozott biztonságot kell majd alkalmazni, a költségeink ezért nőnek. A két akna egy telephelyre költözik, ez­zel egy időben az szb is fúziónál. Tapasztalt szocialista brigádjaink­ban bízunk, az éves tervet remél­hetőleg eredményesen zárjuk. Bá­nyaüzemünk két aknájának két és fél éve van hátra, 1984-ben befejez­zük a széntermelést. A kollektíva szinte együtt marad, dolgozóink 80 százaléka akkor Mányra kerül. Az idén saját erőből bővítjük az üze­mi fürdőépületet, fekete-fehér öl­tözőt alakítunk ki. Az iparosok is megfelelő helyet kapnak és nem utolsósorban a bányászaink is. A szervezettségünk 98,6 százalékos. Ez nagyon kedvező arány. Az üze­mi szakszervezeti bizottságunk a bizalmi testület előtt január végén, február elején ad számot az 1981- ben végzett munkáról és vitatja meg az 1982-es munkatervet. B. J. : A SZOCIALIZMUS ÚTJÁN Az első napok a felszabadulás után A bányászat felszabadulás utáni helyzetéről, az élet megindulásáról a Bányamunkás korábbi számaiban már olvashattunk cikkeket. A fel­­szabadulást követő időszak króni­kájában minden óra, minden nap újat hozott az emberek életébe. A következőkben az akkori idők tanúi és résztvevői emlékeznek: Goda Já­nos volt tatabányai városi párttit­kár, Sándor Béla volt kazári párt­titkár és Király Lajos volt tatabá­nyai kerületi párttitkár. Goda János a felszabadulás első hónapjaira így emlékezik: „Bicske és Tata között a vasúti hidak föl voltak robbantva, vago­nok hevertek szerteszét lőve, a bá­nyák víz alatt. Az erőmű, a magas­­feszültségű hálózat tönkrement. Mit lehet itt kezdeni? Először is megja­vítani az erőművet, mert enélkül nincs vízszivattyúzás. Minthogy az erőmű hálózatban komolyabb hiba nem volt, magasfeszültségű vezeté­kek, szigetelők voltak tökre téve, ezt kellett elsőnek megjavítani. A munka megindításáról szóló tanácskozáson Gerő Ernő is ott volt. A tanácskozásra — mondta Gerő — nekem kell összeszedni a szakembereket. Ez azért volt na­gyon nehéz, mert az a hangulat uralkodott, hogy az összes vasalt nadrágost ki kell nyírni, azok mind reakciósok. Viszont szakember nél­kül nincs élet, összeszedtük tehát azokat a szakembereket, akik nem menekültek el. Az én felügyelőm, akinek a keze alatt dolgoztam — az öreg Ligdait —, mondtam az elv­társaknak, hozassuk be. Igen ám, de ezt a felügyelőt is kivitték az osztályozóra szenet rakni. Hát vé­gül onnan hozták be az öreget. Mondja neki Gerő: nézze, arról van szó, hogy Bicskétől Tatáig sürgősen helyre kellene állítani a fölrobban­tott hidakat. El tudja-e vállalni. Ak­kor mutatta a kezét. — Nézzék, ilyen kézzel nem tudok tervezni. Vérhólyagos minden ujjam. — Nézze, felügyelő úr, mondta neki Gerő, az amit csináltak, fel­gyülemlett bosszú a régi tőkés vi­lág ellen. A tatabányai bányászok nagyon sokat szenvedtek. Végül el­vállalta és megszervezte a munkát. Gerő pedig megígérte, hogy a hi­dakhoz, a vagonok helyreállításá­hoz szükséges anyagot ő biztosítja. Gyors ütemben megkezdtük a hi­dak és az erőmű helyreállítását. Elektromos áramot adtak a bányák­nak, így megkezdtük az elöntött ak­nák víztelenítését. Jellemző az akkori helyzetre — emlékezik Goda János —, voltak bányászok, akik azt követelték, hogy a papok, az orvosok is jöjje­nek műszakot teljesíteni. Mi azt mondottuk: az orvosnak más a fel­adata és hagyjátok a papokat. Most az a feladatunk, hogy szén, ruha, élelem legyen. Azután jöttek a bá­nyák vezetői: nincs bányafa, ösz­­szedugtuk a fejünket és elhatároz­tuk a majki és a tarjáni erdő kiir­tását. Volt már fa, de nem volt mi­vel elszállítani. Akkor egy küldött­séggel fölmentünk Budapestre Ge­rő Ernőhöz és elmondtuk, nincs bá­nyafánk, nem tudunk termelni. Jár­mű kellene. Adott négy katonát, hogy menjenek ki a körútra és sze­rezzenek autókat. Akkoriban a ma­szek autók fekettéztek, járták a vi­déket élelemért. Kimentünk a kör­útra a kiskatonákkal, akiknek írá­sos parancsa alapján azt hiszem, hét vagy nyolc teherautót Tatabányára vezényeltek. Mindegyikre fölült két bányász s indulás Tatabányára. Így szállítottuk be a bányafát. Akkor csak egy traktorunk volt. Jöttek a bányászok, nincs olaj, nincs burgo­nya. Elmentünk Somogyi államtit­kárhoz, mondjuk nagy gondban va­gyunk, nem tudunk a bányászok­nak enni adni. Krumpli kellene, olaj kellene. Intézkedett. Már nem is tudom, hány mázsa burgonyát szállítottak ide Somogy megyéből. Persze szénért, azért mindent lehe­tett kapni. Így indult meg nálunk az élet.. .’s Sándor Béla Kazár község párt­titkára emlékei közül elsősorban az elevenedett fel, hogy tőlük senki sem vonult be katonának. „Két em­ber ment el a kétezer lakosú falu­ból, úgy, hogy elvitték őket a csendőrök. A teheneket, lovakat az erdőben megőriztük. Jött a felsza­badulás. Se egy mérnök, a bánya víz alatt, áram nem volt. De gyor­san, pár nap múltán hozzákezdhet­tünk a bánya víztelenítéséhez, a ter­meléshez. A volt bányamestert elzavartuk, mérnök nem volt, a munkát egy bányász irányította. Gugyellának hívták, nagyon értelmes bányász volt és értett a földmérésekhez is. Hallgattunk is rá. Éhezett a nép na­gyon, de sztrájkról szó sem lehetett. A szenet, amit termeltünk, csille­hiány miatt csak később küldtük az osztályozóra. Ment a szén erre, ar­ra. Élelmet is azért szereztünk. Kezdetben sok volt a hiányzók száma, 300 embernek kellett volna leszállni, de talán tizenöten vol­tunk. Hiába, éhesen nem lehet dol­gozni. Egy pár hónap múlva elég szépen megindult a termelés. Ak­kor már 5—10 vagont termeltünk, akkor jó volt, örültünk. Később visszajött egy mérnök, Brankunder Pál, aki felkerült a minisztérium­ba. Aztán jött vissza több is, de akkor már Debrecenben voltam pártiskolán. Kazáron háborús kár nem volt. A bányabeli anyagokat mind meg­mentettük. Felszabadulás előtt szá­raz helyre raktuk el. Víz alá nem került semmi, így tudtuk megindí­tani itt az életet...” Király Lajos a nagyszerű tömeg­­megmozdulásokat említi az élet új­rakezdéséért. Ezek azért sikerültek, mert a Kommunista Párt nagy tö­megbefolyással rendelkezett, csak­nem minden embert mozgósítani tudott az újjáépítésre. Tatabányán a Kommunista Párt már az illegalitásban erős volt. A pártnak elsősorban a bányászokkal volt kapcsolata. Akkor még nem tudtuk, hogy zajlik le a felszabadu­lás, nem kerül-e sor fegyveres ak­cióra a letűnt hordákkal szemben. Erre nem került sor. Az egész más­ként alakult. A Bánhidai Erőmű a németek ke­zén maradt, de a bányák, a többi üzemrész felszabadult, a hegyekben levő német alakulatok állandóan lőtték Tatabányát, a repülőgépek pedig bombáztak. Tatabánya mun­kássága a párt felhívására dolgo­zott. A kifosztott raktárak ellenére, szervezett volt a közellátás. Néhány elvtárssal kijöttünk az illegalitásból és a katonai parancsnokságtól kér­tünk utasításokat. Azonnal meg­szerveztük a Vörösőrséget, vörös karszalaggal. Tudtuk, biztosítani kell a rendet. A MÁK Rt famulusai Mohi Rezső kivételével, aki az egyik bánya­igazgató volt, elmenekültek. Létre­jött egy ötös tanács, mert az üze­meket irányítani kellett, biztosíta­ni­ a munkásosztály hatalmát. Az ötös tanács akcióba lépett. Megindította az üzemeket, melyek tűrhető állapotban voltak, három kivételével. Víz alatt volt a VI-os akna és azt hiszem, a síkvölgyi. Tatabánya munkássága a kritikus időben megtette azt, ami akkor tőle telhető volt. Tatabánya volt a kez­deményezője annak a harcnak, mely széncsata néven került be az ország újjáépítésének történetébe. G. E. Goda János Sándor Béla Király Lajos

Next