Bányamunkás, 1988 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
1988. JANUÁR Elnökségi levél Grósz Károlyhoz Az elnökségi ülésen felszólalt Schalkhammer Antal, a BDSz titkára: " Szeretném tájékoztatni a központi vezetőséget, hogy szakszervezetünk főtitkára elnökségünk nevében levélben fordult a kormány elnökéhez, Grósz Károlyhoz, amiben felvázoltuk azokat a feszültségpontokat, amelyek bányászatunkat kísérik és jellemzik 1987- ben és 1988-ban. Ezekkel a feszültségpontokkal a kibontakozási programon belül is számolni kell. Leírtuk, hogy szakszervezetünk, mint a bányaipari szakmák szakmakultúrájának őrzője, mindig kiemelt feladatának tartotta a bányaipar fejlesztésével, beruházásával, a foglalkoztatottsággal, a dolgozók munka- és életkörülményeivel való kiemelt foglalkozást.Mégis úgy látjuk, hogy a bevezetésre kerülő reformhatások a bányaipar összes alágazatát kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák, és ezekhez meg kell találni a megoldás kulcsát, elsősorban a meglévő tartalékok hatékonyabb kihasználásával. Azt is rögzítettük, hogy a reformhatás legkedvezőtlenebbül a szénbányászati alágazatot érinti.Hiszen az előzőekben Czipper elvtárs is már szólt arról, hogy az eredetileg tervezett 6 milliárdos 1988. évi beruházási forrás mintegy hárommilliárd forintra mérséklődött. S a költségvetés folyó támogatása a szénbányászatban is feszítéseket tartalmaz, s közben olyan forrásokra kell megoldást keresni, amelyek akkor nem voltak láthatók . . . Viszont a legnagyobb problémát jelentő bérbruttósításra megteremtette a költségvetés a lehetőséget és fedezetet kaptunk a nagyon féltett szociálpolitikai struktúránk őrzésére biztosított 6°o-os „B-fixre” is. Ami azt jelenti, hogy a bér 6°dát szociálpolitikai ráfordításokra és részesedési terhekre lehet kifizetni. Úgy látjuk, hogy a szerkezetátalakítás, melyet legutóbbi kongresszusunkon és egyik központi vezetőségi ülésünkön is rögzítettünk, alapvetően és ténylegesen lassabban folyik, mint ahogy azt terveink tartalmazták. Tudjuk jól, hogy az éves 23—24 millió tonna körüli éves nagyságrend tartásában egy drasztikus szerkezetátalakításnak kellett volna bekövetkezni, a lignit külfejtések javára, a mélyműveléses széntermelés visszafejlesztésére. Ennek ellenére az 1987. évi szerkezet megegyezik az előző évivel és ugyancsak megegyezik a külfejtéses és mélyművelési szénbányászati arány az előző éviekével. Ettől függetlenül helyesnek tartjuk a szerkezetátalakítás irányát és változatlanul fontosnak tartjuk megvalósítását. (...) — Hazai uránbányászatunkról azt jeleztük, hogy a hazai atomibázist energia-bázissal összhangban kell fejleszteni. Jó lenne ezt a kérdést kormányzati szinten tisztázni, hogy egyértelmű, világos képet kapjon a hazai hasadóanyagbányászat, hogy számolni tudjon esetleg a további költségesebb bányaépítésekkel. A bauxitbányászatban azt jeleztük, hogy alapvetően a hazai bauxitbányászatunkatkell úgy fejleszteni és szintentartani, hogy alapvetően megfeleljen a szovjet— magyar alumíniumipari egyezményben rögzített feltételeknek. Természetesen számolnunk kell és jeleztük az észak-dunántúli karsztvízrendszerre orientált problémák megoldását is, ami sajnálatosan nehezíti bányászati tevékenységünket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy természeti vagyonainkkiaknázásai,műszaki, gazdasági alternatívái mellett szót ejtsünk és megvizsgáljuk az élőmunka erőforrásokat is, valamint a foglalkoztatottságpolitikát, bérkérdést, az árak alakulását, a szociálpolitikai vívmányok megőrzését, a szocialista munkaverseny továbbfejlesztését. (...) VITA A továbbélés, a továbbdolgozás programja László György, Tatabányai Szénbányák: — Engedjék meg, hogy a jelenleg még a Tatabányai Szénbányák néven futó közösségünk nevében tisztelettel köszöntsem valamenynyiüket. Azért mondom ezt, mert már sajtóban is olvasható volt a hír és mindenki tudja, hogy mit takar. Szeretném inkább arról tájékoztatni a központi vezetőséget, hogy a Tatabányai Szénbányák szanálási eljárása befejeződött és a megállapodás-tervezet aláírás, megegyezés előtt áll. Szeretném elmondani, hogy ez idáig igen sok variáció volt a megegyezésre és ezek heves vitákat váltottak ki. De végül is a szanálási biztossal, a szanálási bizottság tagjaival és a vállalat vezetőivel sikerült megállapodni abban a variációban, amelyet úgy ítéltünk meg, alkalmas arra, hogy a bizalmi testület elé vigyünk. Jövő héten hétfőn lesz az a nap (1987. december 21. — szerk.), amikor ezt az anyagot a vállalatunk bizalmitestülete megvitatja. — Az a véleményünk, hogy a megállapodásban igen sok olyan dolog van leírva, amely elsősorban számunkra, ott Tatabányán szolgálhat tanulságul, de ugyanakkor igen erőteljes progresszivitást is kíván a megvalósítása. Szeretném elmondani, hogy ez a módosított anyag már jól tükrözi azokat az objektív körülményeket, amelyek a Tatabányai Szénbányákat ebbe a helyzetbe hozták. Ebből merítettük azokat a tanulságokat, amelyek arra biztatnak valamennyiünket, hogyan lehet a vállalat gazdálkodását javítani, sőt még azzal is, hogy hogyan kell bizonyos esetekben úgymond a megszokott gigantomániáról lemondani! Az egy más téma volt természetesen, és azért azt nem hagytuk, hogy teljesen csak a vállalatot mondják ki bűnösnek ebben a szanálásban. Hisz’ azért, mert a vállalat ide jutott, nem elsősorban az ott dolgozó bányászok voltak a felelősek. Szeretném kijelenteni, hogy most nem siránkozni akarunk, amikor a helyzetünket megítéljük, de azt nem engedhetjük meg, hogy szakmánkat lejárassuk! A bányászok nem felejtettek el a bányában dolgozni: ugyanúgy, olyan szorgalommal dolgoznak, de talán ezentúl jobban fogják az eszüket is használni, mint a kezüket, s erre a jövőben talán még inkább szükségük lesz. Biztos vagyok benne, hogy az ott élő bányászok és azok környezete ezt a programot megkapva, megismerve tudják mindennapi feladataikat is. Fontos, lényeges kérdés ez, hiszen az elmúlt hetekben, napokban a sajtó különböző fórumai eléggé megkavarták a tatabányaiak fejét. A megszüntetésről beszéltek, a felszámolásról beszéltek, de semmiféleképpen sem a továbbélésről. Amikor a szanálási megállapodást vitattuk vezetői szinten, akkor éppen azért lett öt variáció, mert négyet nem tartottunk elfogadhatónak. Az ötödikben megtalálhatók azok a jegyek, amelyekkel, úgy érezzük, ki lehet állni a közösség, a nyilvánosság elé. Nem Mikulás-csomag lesz, az biztos. Sok lesz benne a virgács, az is biztos, de a megélhetés programját fogja kínálni mindenkinek. A továbbélés, a továbbdolgozás lehetőségét. Nem lehet egy 80 ezres várost két tollvonással megszüntetni, hiszen amikor megszületett az a kisfilm, amely azt mondta el, hogy Tatabánya a szénre épült város, akkor az nem véletlenül fogalmazott meg ilyen gondolatot. Mert ez a város valóban a születésétől fogva magán viseli a bányászkodás összes jelét. Nagyon fontosnak ítéltük meg a vita során, hogy elsősorban azok a jegyek legyenek ebben megtalálhatók, amelyek a bányászok többségét érintik. (...) — Azért ennek a testületnek szeretném elmondani, hogy a mi vitáink egyáltalán nem voltak csendesek, semmi sem ment simán. Mert például megkérdőjelezték a szakszervezet szerepét is! Megkérdőjelezték, hogy a szakszervezetnek van-e egyáltalán joga beleszólni és véleményt mondani, a több mint tizenegy ezer embert érintő kérdésekben? Persze nekem egyértelmű volt a válaszom: igenis van! Csak sajnos meg kellett hozzá találni úgymond azokat a paragrafusokat, le nem írt dolgokat, amelyeket a Munka Törvénykönyvéből analóg módon kellett itt értelmezni. Tudniillik a szanálási végrehajtási utasításban nincs benne, hogy milyen formában, kihez kell fordulni az ügyek intézésében. Nekünk kellett magunknak megtalálni ezeket az adalékokat s örülünk annak, hogy megtaláltuk. Örülök annak, hogy volt annyi következetesség bennünk, hogy makacsul, keményen tudtunk ragasz Hiányzik hárommilliárd és két gép... — Egyszer utánanéztem, s öt évre visszamenőleg megállapítható volt, hogy a brigádok 1:21 arányban teljesítették a havi tervüket. Nem értem? Ezek mindig teljesítették a vállalásaikat, időnként túl is teljesítették, s mégis más dönthet helyettük, hogy nekik nem jár béremelés. Hát ha valaki ezt az egyszerű fúvósnak megmagyarázza, azt szívesen leviszem közéjük, brigádgyűlést tartunk, magyarázza már meg, ha egyáltalán elhiszik neki... — Az OKGT tényleg dicsekedhet és szomorkodhat. Dicsekedhet, mert az ország legnagyobb adófizetője. Ez tény. Mert azért az is elgondolkoztató, hogy az olajipar befektet 3 forintot és visszakap 7 forintot. Ha van ennél jobb befektetés, akkor vigyék oda a pénzt. Nem értjük a kormányt, amikor döntenek beruházási keretekről, beruházási keretek csonkításáról, vagy részleges leállásokról az olajiparban, ami most 1988-ban bekövetkezhet s ha ezt nem vizsgálják felül, akkor arra is oda kellene figyelni, hogy az 1990-ben vagy 1992-ben az országos költségvetés kárára fog menni. A költségvetésnek lesz kevesebb pénze. Amit esetleg majd egy túlhajszolással be akarunk pótolni. Tehát e helyről még egyszer tisztelettel kérem a kormányt, s az illetékeseket, hogy vizsgálják felül azt a 3 milliárd forintot, ami az OKGT-beruházásokhoz hiányzik! Egyszerű fúrómesterként szeretném most elmondani a véleményem a mi kis belső dolgainkról, gondjainkról is. A harmadik éve szó van arról, hogy két fúróvállalat kap dízelmotoros fúróberendezést. Miért örültünk ennek? Azért, mert struktúrát mi csak úgy válthatunk, ha beállítunk egy modernebb, jobb gépet, amit csak külföldről lehet beszerezni, mert mi nem gyártjuk. Termékszerkezet-váltásról azon a fokon, ahol mi vagyunk, nem lehet beszélni, legfeljebb ágazaton belül. De arról nem is beszélek, hogy az ilyen modern géppel még talán más munkákat is vállalhatnánk, devizát is kereshetnénk, de félek ettől is, mert hátha egy közgazdász kiszámolja és minket is leépítenek ... — Én két éve járok ebbe a házba, de még mindig nem értem, hogy mindig akad egy közgazdász, aki okosabb, aki kiszámolja, aki odasúgja, hogy mit kell tenni, de ha baj van, akkor az mindig a termelővállalatra hat vissza ... (Folytatás a 4. oldalon) Szabó Ferenc, OKGT: 3 BÁNYAMUNKÁS ÜLÉSEZETT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG Újabb javaslat készül a szénbányászat fejlesztésére Az írásos anyaghoz az elnökségi ülésen Czipper Gyula miniszterhelyettes fűzött szóbeli kiegészítést: — A bányászati ágazatok teljesítik tervüket és ezt a teljesítést nehéz gazdasági környezetben érték el, köszönet ezért! Sőt beszámolhatok arról, hogy túlteljesítések is voltak. A szénbányászatban szénből és brikettből a tervezett 4,85 millió tonna helyett várhatóan 5,3 millió tonnát ad a lakosságnak. A kőolaj- és gázipar is teljesítette a tervét, jelentősen hozzájárultak a pozitív gazdasági folyamathoz. Az év első fél hónapjában az ipari termelés meghaladta az előirányzott 2 százalékot és 3,5°0 a tényleges adat! A paksi atomerőmű az előírt 8,6milliárd kw órával szemben 10,7 milliárd kw órát fog teljesíteni, és így jelentősen enyhíthető az energiával kapcsolatos fizetési mérleg. Az ágazatot meghatározó két legfontosabb tényező, az állami támogatások és a beruházási eszközök várható színvonala a szénbányászatban a bérbruttósítással és a beruházásokhoz adott állami alapjuttatásokkal együtt az állami támogatás eléri a 10 milliárd forintot. Ebből a bérbruttósítás mintegy 4,5 milliárd forint. Ez sajátos helyzetet teremt a szénbányászatban, mert eddig nem voltak meg szabályozórendszerében azok az adóelemek, amelyek elengedése fedezetet jelentett volna a bérbruttósításhoz, nevezetten: vagyonadó és a béradó. Ez növeli az állami támogatás igényét, de erre a jövő évi tervben biztosított a lehetőség. Most azon dolgozunk, hogy újabb előterjesztést készítsünk elő a szénbányászat fejlesztéséről a megfelelő állami döntést hozó szervek részére. Erre azért van szükség, mert a másfél éve hozott szénbányászat szerkezetátalakítását célzó ÁTB-döntésben foglalt feltételrendszer nem áll rendelkezésre. Az új előterjesztésben ismét alternatívákat fogunk bemutatni, de az alternatívák közül az eddigi számítások szerint meg fogjuk erősíteni a korábban kialakított szerkezetátalakítási programot, amelyek a széntermelés mennyiségének szinten tartását és a belső szerkezetváltást teszik szükségessé. Elvégeztük azt a számítást is, hogy egy kisebb mennyiségettermelő alternatíva esetén a kieső szénmenynyiség pótlása milyen tőkés importterheket jelentene a népgazdaságnak. Ezek a számok egyértelműen alátámasztják azt, hogy a jelenlegi helyzetben, a jelenlelegi világpiaci rendszerben a széntermelés csökkentése nagyon komoly devizakiadásokhoz vezetné a gazdaságot. Tehát ilyen javaslatot nem fogunk előterjeszteni. Ezeket figyelembe véve előreláthatóan 1988 első negyedévének végén fog illetékes állami fórumok elé kerülni a javaslatunk, amit előzően a bányavállalatokkal, a BDSZ-szel megfelelően előkészítettünk. A bányászati ágazataink a jövő évben még nehezebb gazdasági környezetben kell, hogy folytassák munkájukat, de az idei teljesítmények alapján bizakodóak vagyunk. A szerkezetátalakítás meggyorsítására reális lehetőség van a bányászatban is. Szociálpolitikai kérdésekről szólva elmondhatom, hogy felülvizsgáljuk a 2000-ig szóló szociálpolitikai stratégiánkat. Ennek legfontosabb eleme, hogy a dolgozókat érintő legfontosabb élet- és munkakörülményeiket javító juttatásainkat mindenképpen szinten tartjuk és minimálisan fejlesztjük. 1988-tól a gazdálkodási egységek jövedelemszabályozása alapvetően megváltozik, így a vállalati szabályozó rendszer is. Megszűnnek az alapok, így többek közötta jóléti alap és a kulturális alap is. De nem szűnik meg a ráfordítás lehetősége, mert ezek költségoldalon megtervezhetők, a kiadás és bevétel oldalán egyaránt. Bányászatunknál egyetlen nagy probléma van az „Rufix” ellenére is, hogy ezt bérben adták meg bruttósításra. A fejkvóta: 900 Ft év fő sport- és lakásráfordítások nélkül. Ez az összjóléti összeg mintegy egyharmadát képezi és szembe kell nézni mindenütt azokkal a problémákkal, amit a tagság felvet. Például az üzemi étkeztetés, ráfordítás, térítés, vállalati, központi üdültetés stb. Számításaink szerint egy vállalati beutaló 2 hétre 10 ezer Ft/fő, de a dolgozói térítés csak 1260 Ft. Ha nem tudjuk a differenciát megtéríteni, akkor a dolgozói költségeket kell növelni. Vagy megfelelő módon a 6% „A-fixet”, amit a költségvetés a bérben biztosít, le kell 50 százalékos nyereségadóval adózni és költségként ráfordítani a a költségszintű szociálpolitikai-jóléti kultúrkiadásokra. Azért tekintjük kiemelten fontosnak szociálpolitikai vívmányaink őrzését, mert ezek a szolgáltatások és juttatások általában reálértékben tartják magukat és nem veszik figyelembe a fogyasztói ármozgásokat. (. . .) kodni a szakszervezeti tagságot érintő jogainkhoz. De meg lehetne kérdezni azt is, mi van, ha nem találjuk meg ezeket? Mi van akkor, ha nem tudjuk odatenni, hogy kérem, nekünk ehhez jogunk van? Meg lehetne kérdezni, hogy kit szanálnak? A vezérigazgatót, vagy a 11 ezer fős vállalatot? Mert, ha a 11 ezres vállalatot szanálják, akkor a szakszervezetnek, mint érdekvédelmi szervnek, ott a helye! A szakszervezet megkérdezése, véleménye nélkül nem lehet több mint 10 ezer ember sorsáról dönteni! A szakszervezet mindig is támogatta azokat az elveket, amelyek a továbbélést, a továbbfejlődést, a tisztességes munkaversenyt, a teljesítmények fokozását, a gazdálkodás ésszerűsítését célozták. Furcsa módon azt is meg lehetne kérdezni, ha összeállítunk egy programot, akkor kivel fogjuk végrehajtani? Ez olyan, mint egy hadsereg, katonaság nélkül. Ezt a véleményünket el tudtuk mondani olyan erővel, hogy úgynevezett tájékoztató ülésből, bizalmi testületi ülés lett! Mi részesei vagyunk a programnak, tehát éltünk szavazati jogunkkal. Nem segítői, hanem résztvevői vagyunk a munkának és így jogunk van ahhoz, hogy saját sorsunk felől magunk dönthessünk.