Bányamunkás, 1988 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

1988. JANUÁR Elnökségi levél Grósz Károly­hoz Az elnökségi ülésen felszólalt Schalkhammer Antal, a BDSz tit­kára: " Szeretném tájékoztatni a köz­ponti vezetőséget, hogy szakszer­vezetünk főtitkára elnökségünk ne­vében levélben fordult a kormány elnökéhez, Grósz Károlyhoz, ami­ben felvázoltuk azokat a feszült­ségpontokat, amelyek bányásza­tunkat kísérik és jellemzik 1987- ben és 1988-ban. Ezekkel a feszült­ségpontokkal a kibontakozási prog­ramon belül is számolni kell. Leír­tuk, hogy szakszervezetünk, mint a bányaipari szakmák szakmakul­túrájának őrzője, mindig kiemelt feladatának tartotta a bányaipar fejlesztésével, beruházásával, a foglalkoztatottsággal, a dolgozók munka- és életkörülményeivel va­ló kiemelt foglalkozást.­­Mégis úgy látjuk, hogy a bevezetésre kerülő reformhatások a bányaipar összes alágazatát kedvezőtlenebb helyzet­be hozzák, és ezekhez meg kell ta­lálni a megoldás kulcsát, elsősor­ban a meglévő tartalékok hatéko­nyabb kihasználásával. Azt is rög­zítettük, hogy a reformhatás leg­kedvezőtlenebbül a szénbányásza­ti alágazatot érinti.­­Hiszen az elő­zőekben Czipper elvtárs is már szólt arról, hogy az eredetileg ter­vezett 6 milliárdos 1988. évi be­ruházási forrás mintegy három­­milliárd forintra mérséklődött. S a költségvetés folyó támogatása a szénbányászatban is feszítéseket tartalmaz, s közben olyan forrá­sokra kell megoldást keresni, ame­lyek akkor nem voltak láthatók . . . Viszont a legnagyobb problémát je­lentő bér­bruttósításra megteremtet­te a költségvetés a lehetőséget és fedezetet kaptunk a nagyon fél­tett szociálpolitikai struktúránk őr­zésére biztosított 6°o-os „B-fixre” is. Ami azt jelenti, hogy a bér 6°d­­át szociálpolitikai ráfordításokra és részesedési terhekre lehet kifizet­ni.­­ Úgy látjuk, hogy a szerke­­­zetátalakítás, melyet legutóbbi kongresszusunkon és egyik közpon­ti vezetőségi ülésünkön is rögzí­tettünk, alapvetően és ténylegesen lassabban folyik, mint ahogy azt terveink tartalmazták. Tudjuk jól, hogy az éves 23—24 millió tonna körüli éves nagyságrend tartásá­ban egy drasztikus szerkezetátala­kításnak kellett volna bekövetkez­ni, a lignit külfejtések javára, a mélyműveléses széntermelés vissza­fejlesztésére. Ennek ellenére az 1987. évi szerkezet megegyezik az előző évivel és ugyancsak meg­egyezik a külfejtéses és mélymű­velési szénbányászati arány az elő­ző éviekével. Ettől függetlenül he­lyesnek tartjuk a szerkezetátalakí­tás irányát és változatlanul fon­tosnak tartjuk megvalósítását. (...) — Hazai uránbányászatunkról azt jeleztük, hogy a hazai a­tomibázist energia-bázissal összhangban kell fejleszteni. Jó lenne ezt a kérdést kormányzati szinten tisztázni, hogy egyértelmű, világos képet kapjon a hazai hasadóanyagbányászat, hogy számolni tudjon esetleg a továb­bi költségesebb bányaépítésekkel.­­ A bauxitbányászatban azt je­leztük, hogy alapvetően a hazai bauxitbányászatunkat­­kell úgy fej­leszteni és szinten­­tartani, hogy alapvetően megfeleljen a szovjet— magyar alumíniumipari egyez­ményben rögzített feltételeknek. Természetesen számolnunk kell és jeleztük az észak-dunántúli karszt­vízrendszerre orientált problémák megoldását is, ami sajnálatosan ne­hezíti bányászati tevékenységün­ket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy természeti vagyonaink­­kiak­názásai,­műszaki, gazdasági alterna­tívái mellett szót ejtsünk és meg­vizsgáljuk az élőmunka erőforrá­sokat is, valamint a foglalkoz­ta­­tottságpolitikát, bérkérdést, az árak alakulását, a szociálpolitikai vív­mányok megőrzését, a szocialista munkaverseny továbbfejlesztését. (...) VITA A továbbélés, a továbbdolgozás programja László György, Tatabányai Szén­bányák: — Engedjék meg, hogy a jelen­leg még a Tatabányai Szénbányák néven futó közösségünk nevében tisztelettel köszöntsem valameny­­nyiüket. Azért mondom ezt, mert már sajtóban is olvasható volt a hír és mindenki tudja, hogy mit ta­kar. Szeretném inkább arról tájé­koztatni a központi vezetőséget, hogy a Tatabányai Szénbányák sza­nálási eljárása befejeződött és a megállapodás-tervezet aláírás, meg­egyezés előtt áll. Szeretném elmon­dani, hogy ez idáig igen sok variá­ció volt a megegyezésre és ezek he­ves vitákat váltottak ki. De végül is a szanálási biztossal, a szanálási bizottság tagjaival és a vállalat ve­zetőivel sikerült megállapodni ab­ban a variációban, amelyet úgy ítéltünk meg, alkalmas arra, hogy a bizalmi testület elé vigyünk. Jövő héten hétfőn lesz az a nap (1987. december 21. — szerk.), amikor ezt az anyagot a vállalatunk bizalmi­­testülete megvitatja. — Az a véleményünk, hogy a megállapodásban igen sok olyan dolog van leírva, amely elsősorban számunkra, ott Tatabányán szolgál­hat tanulságul, de ugyanakkor igen erőteljes progresszivitást is kíván a megvalósítása. Szeretném elmonda­ni, hogy ez a módosított anyag már jól tükrözi azokat az objektív kö­rülményeket, amelyek a Tatabá­nyai Szénbányákat ebbe a helyzet­be hozták. Ebből merítettük azo­kat a tanulságokat, amelyek arra biztatnak valamennyiünket, ho­gyan lehet a vállalat gazdálkodását javítani, sőt még azzal is, hogy ho­gyan kell bizonyos esetekben úgy­mond a megszokott gigantomániá­ról lemondani!­­ Az egy más téma volt termé­szetesen, és azért azt nem hagytuk, hogy teljesen csak a vállalatot mondják ki bűnösnek ebben a sza­nálásban. Hisz’ azért, mert a vál­lalat ide jutott, nem elsősorban az ott dolgozó bányászok voltak a fe­lelősek. Szeretném kijelenteni, hogy most nem siránkozni aka­runk, amikor a helyzetünket meg­ítéljük, de azt nem engedhetjük meg, hogy szakmánkat lejárassuk! A bányászok nem felejtettek el a bányában dolgozni: ugyanúgy, olyan szorgalommal dolgoznak, de talán ezentúl jobban fogják az eszüket is használni, mint a kezü­ket, s erre a jövőben talán még in­kább szükségük lesz. Biztos vagyok benne, hogy az ott élő bányászok és azok környezete ezt a programot megkapva, megismerve tudják mindennapi feladataikat is. Fontos, lényeges kérdés ez, hiszen az el­múlt hetekben, napokban a sajtó különböző fórumai eléggé megka­varták a tatabányaiak fejét. A megszüntetésről beszéltek, a fel­számolásról beszéltek, de semmifé­leképpen sem a továbbélésről.­­ Amikor a szanálási megálla­podást vitattuk vezetői szinten, ak­kor éppen azért lett öt variáció, mert négyet nem tartottunk elfo­gadhatónak. Az ötödikben megta­lálhatók azok a jegyek, amelyek­kel, úgy érezzük, ki lehet állni a közösség, a nyilvánosság elé. Nem Mikulás-csomag lesz, az biztos. Sok lesz benne a virgács, az is biztos, de a megélhetés programját fogja kínálni mindenkinek. A továbbélés, a továbbdolgozás lehetőségét.­­ Nem lehet egy 80 ezres várost két tollvonással megszüntetni, hi­szen amikor megszületett az a kis­­film, amely azt mondta el, hogy Tatabánya a szénre épült város, akkor az nem véletlenül fogalma­zott meg ilyen gondolatot. Mert ez a város valóban a születésétől fog­va magán viseli a bányászkodás összes jelét. Nagyon fontosnak ítél­tük meg a vita során, hogy első­sorban azok a jegyek legyenek eb­ben megtalálhatók, amelyek a bá­nyászok többségét érintik. (...) — Azért ennek a testületnek sze­retném elmondani, hogy a mi vi­táink egyáltalán nem voltak csen­desek, semmi sem ment simán. Mert például megkérdőjelezték a szakszervezet szerepét is! Megkér­dőjelezték, hogy a szakszervezet­nek van-e egyáltalán joga bele­szólni és véleményt mondani, a több mint tizenegy ezer embert érintő kérdésekben? Persze nekem egyértelmű volt a válaszom: igenis van! Csak sajnos meg kellett hoz­zá találni úgymond azokat a pa­ragrafusokat, le nem írt dolgokat, amelyeket a Munka Törvényköny­véből analóg módon kellett itt ér­telmezni. Tudniillik a szanálási végrehajtási utasításban nincs ben­ne, hogy milyen formában, kihez kell fordulni az ügyek intézésében. Nekünk kellett magunknak megta­lálni ezeket az adalékokat s örü­lünk annak, hogy megtaláltuk. Örülök annak, hogy volt annyi kö­vetkezetesség bennünk, hogy ma­kacsul, keményen tudtunk ragasz­ Hiányzik hárommilliárd és két gép... — Egyszer utánanéztem, s öt év­re visszamenőleg megállapítható volt, hogy a brigádok 1:21 arány­ban teljesítették a havi tervüket. Nem értem? Ezek mindig teljesí­tették a vállalásaikat, időnként túl is teljesítették, s mégis más dönt­het helyettük, hogy nekik nem jár béremelés. Hát ha valaki ezt az egyszerű fúvósnak megmagyaráz­za, azt szívesen leviszem közéjük, brigádgyűlést tartunk, magyarázza már meg, ha egyáltalán elhiszik neki... — Az OKGT tényleg dicseked­het és szomorkodhat. Dicsekedhet, mert az ország legnagyobb adófize­tője. Ez tény. Mert azért az is el­gondolkoztató, hogy az olajipar befektet 3 forintot és visszakap 7 forintot. Ha van ennél jobb befek­tetés, akkor vigyék oda a pénzt. Nem értjük a kormányt, amikor döntenek beruházási keretekről, be­ruházási­­ keretek csonkításáról, vagy részleges leállásokról az olaj­iparban, ami most 1988-ban bekö­vetkezhet s ha ezt nem vizsgálják felül, akkor arra is oda kellene fi­gyelni, hogy az 1990-ben vagy 1992-ben az országos költségvetés kárára fog menni. A költségvetés­nek lesz kevesebb pénze. Amit esetleg majd egy túlhajszolással be akarunk pótolni. Tehát e helyről még egyszer tisztelettel kérem a kormányt, s az illetékeseket, hogy vizsgálják felül azt a 3 milliárd fo­rintot, ami az OKGT-beruházások­­hoz hiányzik!­­ Egyszerű fúrómesterként sze­retném most elmondani a véle­ményem a mi kis belső dolgaink­ról, gondjainkról is. A harmadik éve szó van arról, hogy két fúró­vállalat kap dízelmotoros fúróbe­rendezést. Miért örültünk ennek? Azért, mert struktúrát mi csak úgy válthatunk, ha beállítunk egy mo­dernebb, jobb gépet, amit csak külföldről lehet beszerezni, mert mi nem gyártjuk. Termékszerke­zet-váltásról azon a fokon, ahol mi vagyunk, nem lehet beszélni, leg­feljebb ágazaton belül. De arról nem is beszélek, hogy az ilyen mo­dern géppel még talán más mun­kákat is vállalhatnánk, devizát is kereshetnénk, de félek ettől is, mert hátha egy közgazdász kiszá­molja és minket is leépítenek ... — Én két éve járok ebbe a ház­ba, de még mindig nem értem, hogy mindig akad egy közgazdász, aki okosabb, aki kiszámolja, aki odasúgja, hogy mit kell tenni, de ha baj van, akkor az mindig a ter­melővállalatra hat vissza ... (Folytatás a 4. oldalon) Szabó Ferenc, OKGT: 3 BÁNYAMUNKÁS ÜLÉSEZETT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG Újabb javaslat készül a szénbányászat fejlesztésére Az írásos anyaghoz az elnökségi ülésen Czipper Gyula miniszterhe­lyettes fűzött szóbeli kiegészítést: — A bányászati ágazatok telje­sítik tervüket és ezt a teljesítést nehéz gazdasági környezetben ér­ték el, köszönet ezért! Sőt beszá­molhatok arról, hogy túlteljesíté­sek is voltak. A szénbányászatban szénből és brikettből a tervezett 4,85 millió tonna helyett várhatóan 5,3 millió tonnát ad a lakosságnak. A kőolaj- és gázipar is teljesítet­te a tervét, jelentősen hozzájárul­tak a pozitív gazdasági folyamat­hoz. Az év első fél hónapjában az ipari termelés meghaladta az elő­irányzott 2 százalékot és 3,5°0 a tényleges adat! A paksi atomerő­mű az előírt 8,6­­milliárd kw órá­val szemben 10,7 milliárd kw órát fog teljesíteni, és így jelentősen enyhíthető az energiával kapcsola­tos fizetési mérleg.­­ Az ágazatot meghatározó két legfontosabb tényező, az állami tá­mogatások és a beruházási eszkö­zök várható színvonala a szénbá­nyászatban a bérbruttósítással és a beruházásokhoz adott állami alapjuttatásokkal együtt az állami támogatás eléri a 10 milliárd fo­rintot. Ebből a bérbruttósítás mint­egy 4,5 milliárd forint. Ez sajátos helyzetet teremt a szénbányászat­ban, mert eddig nem voltak meg szabályozórendszerében azok az adóelemek, amelyek elengedése fe­dezetet jelentett volna a bérbrut­tósításhoz, nevezetten: vagyon­adó­ és a béradó. Ez növeli az ál­lami támogatás igényét, de erre a jövő évi­ tervben biztosított a le­hetőség.­­ Most azon dolgozunk, hogy újabb előterjesztést készítsünk elő a szénbányászat fejlesztéséről a megfelelő állami döntést hozó szer­vek részére. Erre azért van szük­ség, mert a másfél éve hozott szénbányászat szerkezetátalakítását célzó ÁTB-döntésben foglalt felté­telrendszer nem ál­l rendelkezésre. Az új előterjesztésben ismét alter­natívákat fogunk bemutatni, de az alternatívák közül az eddigi szá­mítások szerint meg fogjuk erősí­teni a korábban kialakított szerke­zetátalakítási programot, amelyek a széntermelés mennyiségének szinten tartását és a belső szerke­zetváltást teszik szükségessé. Elvé­geztük azt a számítást is, hogy egy kisebb mennyiséget­­termelő al­ternatíva esetén a kieső szénmeny­­nyiség pótlása milyen tőkés im­portterheket jelentene a népgaz­daságnak. Ezek a számok egyér­telműen alátámasztják azt, hogy a jelenlegi helyzetben, a jelenle­­legi világpiaci rendszerben a szén­­termelés csökkentése nagyon ko­moly devizakiadásokhoz vezetné a gazdaságot. Tehát ilyen javaslatot nem fogunk előterjeszteni. Ezeket figyelembe véve előreláthatóan 1988 első negyedévének végén fog illetékes állami fórumok elé kerül­ni a javaslatunk, amit előzően a bányavállalatokkal, a BDSZ-szel megfelelően előkészítettünk.­­ A bányászati ágazataink a jö­vő évben még nehezebb gazdasá­gi környezetben ke­l­l, hogy foly­tassák munkájukat, de az idei tel­jesítmények alapján bizakodóak vagyunk. A szerkezetátalakítás meggyorsítására reális lehetőség van a bányászatban is.­­ Szociálpolitikai kérdésekről szólva elmondhatom, hogy felül­vizsgáljuk a 2000-ig szóló szociál­politikai stratégiánkat. Ennek leg­fontosabb eleme, hogy a dolgozó­kat érintő legfontosabb élet- és munkakörülményeiket javító jut­tatásainkat mindenképpen szinten tartjuk és minimálisan fejlesztjük. 1988-tól a gazdálkodási egységek jövedelemszabályozása alapvetően megváltozik, így a vállalati sza­bályozó rendszer is. Megszűnnek az alapok, így többek között­­a jóléti alap és a kulturális alap is. De nem szűnik meg a ráfordítás lehe­tősége, mert ezek költségoldalon megtervezhetők, a kiadás és bevé­tel oldalán egyaránt. Bányászatunk­nál egyetlen nagy probléma van az „Rufix” ellenére is, hogy ezt bér­ben adták meg bruttósításra. A fejkvóta: 900 Ft év fő sport- és la­kásráfordítások nélkül. Ez az össz­jóléti összeg mintegy egyharmadát képezi és szembe kell nézni min­denütt azokkal a problémákkal, amit a tagság felvet. Például az üzemi étkeztetés, ráfordítás, térí­tés, vállalati, központi üdültetés stb. Számításaink szerint egy vál­lalati beutaló 2 hétre 10 ezer Ft/fő, de a dolgozói térítés csak 1260 Ft. Ha nem tudjuk a differenciát meg­téríteni, akkor a dolgozói költsége­ket kell növelni. Vagy megfelelő módon a 6% „A-fixet”, amit a költ­ségvetés a bérben biztosít, le kell 50 százalékos nyereségadóval adóz­ni és költségként ráfordítani a a költségszintű szociálpolitikai-jó­léti kultúrkiadásokra. Azért tekint­jük kiemelten fontosnak szociálpo­litikai vívmányaink őrzését, mert ezek a szolgáltatások és juttatá­sok általában reálértékben tartják magukat és nem veszik figyelembe a fogyasztói ármozgásokat. (. . .) kodni a szakszervezeti tagságot érintő jogainkhoz. De meg lehetne kérdezni azt is, mi van, ha nem ta­láljuk meg ezeket? Mi van akkor, ha nem tudjuk odatenni, hogy ké­rem, nekünk ehhez jogunk van? Meg lehetne kérdezni, hogy kit szanálnak? A vezérigazgatót, vagy a 11 ezer fős vállalatot? Mert, ha a 11 ezres vállalatot szanálják, ak­kor a szakszervezetnek, mint ér­dekvédelmi szervnek, ott a helye! A szakszervezet megkérdezése, vé­leménye nélkül nem lehet több mint 10 ezer ember sorsáról dönte­ni! A szakszervezet mindig is tá­mogatta azokat az elveket, ame­lyek a továbbélést, a továbbfejlő­dést, a tisztességes munkaversenyt, a teljesítmények fokozását, a gaz­dálkodás ésszerűsítését célozták. Furcsa módon azt is meg lehetne kérdezni, ha összeállítunk egy programot, akkor kivel fogjuk vég­rehajtani? Ez olyan, mint egy had­sereg, katonaság nélkül. Ezt a vé­leményünket el tudtuk mondani olyan erővel, hogy úgynevezett tá­jékoztató ülésből, bizalmi testületi ülés lett! Mi részesei vagyunk a programnak, tehát éltünk szavaza­ti jogunkkal. Nem segítői, hanem résztvevői vagyunk a munkának és így jogunk van ahhoz, hogy saját sorsunk felől magunk dönthessünk.

Next