Bányamunkás, 1991 (78. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

1991. JANUÁR BÁNYAMUNKÁS KÖZLEMÉNY A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség képviselői tárgyalást folytattak a két szervezet együttműködési lehetőségeiről. Véleményt cseréltek a munkavállalói érdekvédelem, érdekképviseet időszerű kérdéseiről, az érdekérvényesítés módozatairól. Megállapították, hogy az érdekvédelmet vállaló szervezetek, tömörülések együttműködése az alapvető kérdésekben szükségszerű. A módszerek különbözősége nem befolyásolhatja a végeredményt: az erős, határozott és hatékony dolgozói érdekvédelmet. Kinyilvánították azt az álláspontjukat, hogy minden olyan témakörben, amelyben igény mutatkozik a felek részéről — testületi vagy szakértői szinten — egyeztetik elképzeléseiket. A felmerülő problémákat — akár munkahelyi, akár szervezeti szintű — egymással s az érdekeltekkel egyeztetve, tárgyalásos alapon kell rendezni. Az így kialakult közös vélemény azonban nem kötelező érvényű testületi állásfoglalás. Elutasítottak minden olyan megnyilvánulást, amely arra irányul hogy szervezetek, szövetségek egymás legitimitásának megkérdőjelezésével kívánnak érdekvédelmi jogosultságot szerezni. Elismerték minden hivatalosan bejegyzett alakulat jogát, hogy tagsága érdekeiben elsődlegesen járjon el. Megállapodtak abban, hogy készek együttműködni azokkal, akik tiszteletben tartva egymás szuverenitását a dolgozói érdekvédelem, a munkavállalók mellett kötelezik el magukat. Budapest, 1990. december 20. Bátonyi Sándor Schalkhammer Antal a Szolidaritás Szakszervezeti a Bányaipari Dolgozók Munkásszövetség Szakszervezeti Szövetségének elnöke elnöke . Beszélgetés Lucien Charlier-val, a Belga Bányászszakszervezet elnökével - Elnök Úr! Minden olvasónk nevében köszöntjük Önt. Kérem, mondja el, hogyan lett a szakszervezet elnöke. - Ez természetesen hosszú történet lenne. Annyit mondhatok, hogy 30 éve dolgozom különböző szakszervezeti funkciókban. Nálunk természetes, hogy végig kell járni a ranglétrát. A legfelsőbb fórumokon csak az tudja képviselni a tagságot, akinek személyes tapasztalatai is vannak. - Kérem, mutassa be a belga bányászok szakszervezetét. - A mi szakszervezeti mozgalmunk alapkoncepciója, hogy viszszautasítja a kapitalizmust és a totalitárius politikai rendszereket egyaránt. Sohasem kívántam részt venni a gazdasági vezetésben. Ellenőrizni igen, de nem beavatkozni! A mi szakszervezetünk csak a belga szénbányászokat képviseli (a többi bányaágazatok más szakszervezetekhez tartoznak). Szervezeti felépítésünk hasonlít az Önökéhez, hiszen az egyes bányaüzemek küldötteket választanak, majd azok megyei küldötteket, és a megyei küldöttek képviselői alkotják a kongresszust. Két kongresszus között a szakszervezet vezető testülete az Országos Bizottság. Ennek érdekessége, hogy tagjainak háromnegyedét a fizikai dolgozók választják és egynegyedét a műszaki, adminisztratív dolgozók, így biztosítjuk a bányamunkások érdekeinek közvetlen érvényesülését. - A szakszervezet milyen politikai, ideológiai áramlatot vall magáénak? - Mi szocialista elveket vallunk. Tevékenységünket a szocialista demokratizmus értékei vezérlik, amit azonban nem tekintünk a szociáldemokráciával egyenlőnek. - Elnök Úr! Az Önök szakszervezetének milyen érdekvédelmi lehetőségei vannak? Törvény szabályozza, illetve lehetővé teszi, hogy minden szinten, ahol társadalombiztosítási kérdésekben, bérekről, juttatásokról döntenek, jelen legyünk. Ezek az érdekegyeztető bizottságok fórumai. Ugyanakkor tudni kell, hogy nálunk — a szénbányászaton belül is — több szakszervezet működik. Van egy liberális, egy keresztény és egy szocialista szervezet. A dolgozók a négyévenkénti választásoknál döntik el, hogy melyikben kívánnak részt venni. Végül is ez határozza meg a szakszervezet erejét, súlyát. Ha például a dolgozók 40 százaléka szavaz a mi — szocialista — szakszervezetünkre, akkor a vállalatnál, ha érdekvédelmi kérdésben szavazni kell, szavazatunk 40 százalékot ér. Ha már számokat is mondunk, a három szakszervezet között most milyen a létszámarány? - Fontos, hogy a tagság és a képviselet között különbséget tegyünk. A dolgozók egy-egy számukra garanciát jelentő személyiségre, tisztségviselőre a tagságuktól függetlenül is szavazhatnak. A szavazati arányok az egyes szakszervezetek között már hosszabb ideje így oszlanak meg: a dolgozók 45 százaléka a szocialistákra, 45 százaléka a keresztényekre és 10 százaléka a liberálisokra adja voksát. Gondolom, Magyarországon is tudják, hogy Belgium többnyelvű ország. A szocialista irányzat a francia nyelvterületen a legnépszerűbb, ahol a dolgozók mintegy 60 százaléka támogatja a mozgalmat. - A vállalatvezetők nem használják fel taktikai célokra a három szakszervezetet? Nem próbálják megosztani az erőket? — A szervezett munkavállalói fellépés ereje, egységessége mindig az indoktól függ. Ez dönti el, hogy egyedi vagy egységes lesz-e? Elmondhatom, hogy tiltakozásaink, akcióink 80 százalékában a három szakszervezet egységesen tud fellépni. Önként adódik a kérdés: mi van akkor, ha csak az egyik szakszervezet hirdet sztrájkot, a másik kettő támogatása nélkül? A dolog egyszerűbb, mint gondolnák! A sztrájkolók bezárják a kapukat. Az sem mehet be, aki nem ért vele egyet. Hát ez is a demokrácia! - Elnök Úr! A belga szénbányászat a 60-as, 70-es években nagy válságot élt át. Mi most vagyunk hasonló helyzetben. Hogyan zajlott ez le Önöknél? - A belga bányaipar visszafejlesztése a 60-as évek vége felé kezdődött. Eleinte vállalati tanácsülésen egyszerűen bejelentették a bányabezárást. Akkoriban még más bányaüzemek átvették az elbocsátott dolgozókat. Azonban a szociális feszültségek nőttek, a munkáltatók és a szakszervezetek részvételével, ezért létrejöttek az ún. áthelyezési bizottságok. Ezek egyik fő feladata volt, hogy a munka nélkül maradt bányászokat más iparágakban segítse elhelyezkedni. Újabb lépést jelentett a szénipari direktórium megalakulása. Ez is paritásos szerv volt a munkavállalók és a munkáltatók részvételével. Itt már tervezték — három évre előre — a bányabezárásokat, és ami ennél is fontosabb, a dolgozók átképzését, elhelyezését. A munkahely megszűnését egy évvel előbb tudatták az érintettekkel, így azok felkészülhettek rá. A kormány létrehozott egy Vidék Iparosítási Társaságot, amely felvásárolta a fejlesztésre alkalmas területeket, hogy elkerülje a spekulációt. Ezeket beruházóknak, vállalkozóknak adta bérbe, és adókedvezményekkel, átképzési támogatásokkal ösztönözte az új, korszerű munkahelyek létesítését. A szociális védelmet szolgálta a korengedményes nyugdíjazás és az átképzési prémium, amely a bányászfizetést biztosította a tanulás idejére 20 hónapig. Akik önként hagyták el a szakmát, jelentős öszszegű állami végkielégítést kaptak. De ezeken kívül több más intézkedés is történt. Úgy tudjuk, hogy a bányászok gyermekei is különböző kedvezményekben részesültek. Valóban, erről nem beszéltem, pedig rendkívül fontos. Rádöbbentünk, hogy miközben a bányászok 98 százalékát sikerült elhelyezni, átképezni, gyermekeik jövőjét ez nem oldotta meg. Ezért a válság kormányzati kezelésével egy időben oktatási reformot is végrehajtottunk. Felismertük, hogy nemcsak a gazdasági szerkezetváltásra van szükség, meg kell teremtenünk annak emberi feltételeit is egy korszerű képzési rendszerrel. Korszerű gazdasághoz korszerűen képzett munkaerő szükséges. Ezért arra kértük a beruházókat, hogy lehetőleg csúcstechnológiát telepítsenek, amelynek a működtetéséhez az oktatási reform felkészíti az új generációt. A válságkezelés így egységes rendszert alkotott. — Közgazdasági értelemben gazdaságos a belga szénbányászat? — A belga kormány legalább 25 éve folyamatos támogatást nyújt a bányaiparnak. Magára vállalja a termeléskiesések, ár- és technológiai veszteségek finanszírozását. Ez tulajdonképpen struccpolitika, hiszen a munkahelyek mindenáron való fenntartását szolgálja. Ezzel szemben a mi szocialista szakszervezetünknek az az álláspontja, hogy nem szabad olyan ipart vagy üzemet támogatni, ahol a kifizetett bérek meghaladják az állami támogatás mértékét. Ezért szorgalmaztuk, hogy a ráfizetéses bányaüzemeket fejlesszék vissza, inkább az átképzésre, oktatásra, iparkorszerűsítésre és a szociális környezetre összpontosítsák a pénzeket. Álláspontunkat nagyobb konfliktusok nélkül sikerült elfogadtatni. Mindez annak is köszönhető, hogy a bányászoknak szoros kapcsolatuk volt és van a szocialistákkal. - Olvasóinkat bizonyára érdekli, hogy egy belga vájár bére hogyan viszonyul más ipari munkásokéhoz. - A bányász munkáját mindig nehéz más munkáséval összevetni. Ezért nem is szívesen hasonlítom más foglalkozásokhoz. Az általában igaz, hogy a bérek nem rosszak. Inkább azt hangsúlyozom, hogy a bányaiparban dolgozók között a mélyben dolgozóknak minden esetben 25 százalékkal több a bérük. Bár teljesítménybért kapnak, de még a minimálbér is tartalmazza a föld alatti munka tiszteletét, megbecsülését. A bányászok éves bruttó átlagbére az 1 millió EFt-ot meghaladja. (Közel 2 millió forint. — A szerk.). - Elnök Úr! Hogyan látja a magyarországi változásokat és a magyar bányászszakszervezet helyét, szerepét? - A kérdésre -— néhány napos itt-tartózkodás alapján - nehéz válaszolni, hiszen nem ismerem a változások minden elemét. Azonban most eszembe jut, hogy a 70-es években, amikor mi itt a piacgazdaságról és otthoni válságainkról beszéltünk, magyar vendéglátóink nem nagyon értették, mert az itteni bányászat, de valószínű más iparágak is állami védőburokban, ahogy mi mondjuk, bársonytakaróbak voltak. Akkor senki sem gondolta, hogy a piacgazdaság igénye ilyen hamar megjelenik Magyarországon. A magyar szakszervezetek a közelmúltig szorosan együttműködtek az állami vezetéssel, a hatalommal. A változtatás, a függetlenség igénye már tapasztalható, de itteni beszélgetéseim alapján mondhatom, hogy a dolgozók és a szakszervezeti funkcionáriusok egy részének a fejében még mindig fontos szempont az együttműködési szándék. A mi szakszervezetünk alapelve, hogy nem vehetünk részt a gazdasági vezetésben, „csak” ellenőrző szerepet vállalunk a dolgozók érdekében, de azt következetesen teszszük. Úgy gondolom, nem a szakszervezet dolga, hogy jobb, korszerűbb munkaszervezéssel többet termeljünk, nekünk azt kell figyelni, hogy a korszerűsítés és többlettermelés ne okozzon a dolgozóknak anyagi, erkölcsi vagy munkavédelmi szempontból hátrányokat. Ez a munkahelyi szint. Országos méretekben természetesen módosul a feladat, hiszen a nemzet gazdagodása, felemelkedése közös cél. Ebben a szakszervezeteknek is megvan az érdekegyeztető és közvetítő szerepe. Ha a nemzeti érdekegyeztetés nem működik, nem jön létre közmegegyezés, könnyen anarchikus állapotok alakulhatnak ki. Meggyőződésem, hogy a magyar bányászszakszervezet is tudatosan végigjárja ezt az utat. Ön egy néhány nappal ezelőtti előadásában említette, hogy szükségesnek tart egy erős magyarországi baloldali pártot. Részletezné ezt? — Ahogy az előadásomban is említettem, az európaiságnak is feltétele egy létező, bázissal bíró baloldali párt. Bizonyára tudják, hogy az Európa Parlamentben a szocialista pártok dominálnak. Emellett létezik az európai szakszervezeti szövetség, amelybe a kommunista szakszervezetek kivételével bármelyik szakszervezet kérheti felvételét. A szakszervezetek mint fontos transzmissziós erők nagy szerepet játszanak az érdekközvetítésben. Ezért tartom fontosnak, hogy legyen egy olyan erős baloldali párt, amely a szakszervezeti törekvéseknek, a dolgozói érdekeknek politikai támogatást képes adni. Én mint belga mondom, a dolgozók érdeme, hogy ne aprózzák, szórják szét szavazataikat részérdekeket képviselő kis pártokra. Belgiumban...a szocialista szakszervezeti mozgalom már 100 éves! Büszkék vagyunk arra, hogy tagságunkból képviselők, szenátorok, miniszterek kerültek ki. Csak bányász miniszterelnök nem volt még! Nálunk a bányászok már a 30-as években is heti 36 órát dolgoztak. Ezt elsősorban az eredményes érdekképviseleti, szakszervezeti munkának tulajdonítjuk. Elnök Úr! Kérem, hogy befejezésül összegezze magyarországi tapasztalatait és a szakszervezeteink közötti kapcsolatokat. — Magyarország történelmi változásokat él át! Bizonyos fokig meglepett, de talán érthető, hogy még nem alakult ki a társadalom igazi veszélyérzete. Mind a kormányzat, mind a szakszervezetek kevés súlyt helyeznek az átalakítással járó szociális feszültségek, a munkanélküliség semlegesítésére, ellensúlyozására. Pedig a piacgazdaságra történő átállás, a privatizáció inflációval, munkanélküliséggel, nehéz időkkel jár. Ezt csupán enyhíthetik a szakszervezetek a figyelmes és aktív munkájukkal. Ami a szakszervezeteink közötti kapcsolatokat illeti, azok mindig is jók voltak, függetlenül a két ország politikai rendszereinek különbségétől. Számunkra mindig is — és most nem szeretnék a demagógia hibájába esni — a dolgozók, a szakemberek együttműködése volt a fontos. Ezért a magyarországi rendszerváltás nem gátolja, sőt erősíti kapcsolatainkat a magyar bányászszakszervezetttel, annál is inkább, hiszen Önök a közelmúltban váltak a nemzetközi szakszervezeti szövetség tagjaivá. Tiszta szívvel kívánok gyors sikert mind az ország, mind a szakszervezetek megújulásához. Elnök Úr! Köszönjük. A viszontlátásra! Csizmás Attila Bársonytakaró nélkül...