Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

1992. JANUÁR ________________BÁNYAMUNKÁS________________ NEM EZ A HARC VOLT A VÉGSŐ... LESZ-E ÉRTELME A SZTRÁJKNAK? Elkeseredett bányászok! • Vannak biztató jelek ...? A Veszprémi Szénbányák üzemeiben is 1991. december 17-én sztrájkkal kezdő­dött a műszak. Bányászokhoz méltó fe­gyelmezettséggel, tisztességgel, felelős­ségteljesen és méltósággal töltötték el ezt a két órát az emberek. A megtartott mun­kásgyűléseken rengeteg kérdést, kifogást tettek fel mindennel kapcsolatban. Álta­lános társadalmi, valamint üzemi vonat­kozásban is megvitatták a bányászat helyzetét. A mindennapi munkának, a munkahelynek a kérdése szinte mind­egyik üzemnél élesen vetődött fel. Egyre többen látják, hogy a mindennapi mun­kalehetőség van keményen megkérdője­lezve. A sztrájk ideje alatt érezni lehetett, hogy ha a bányászok érdekeivel nem tö­rődnek jobban, akkor az általános sztrájktól sem riadnak vissza, mert már az ígérgetésekből, a kormány és a parla­ment cinizmusából elegük van. Az emlí­tettek bőven bebizonyították „uralkodá­suk" közel két éve alatt, hogy érzéketlenek az emberi, a szociális prob­lémák iránt, képtelenek a dolgozók nyel­vén beszélni. Mindenesetre el kell gon­dolkodniuk „vezéreinknek”, mert most már az emberek elégedetlenek velük. És ez nem jó jel... Azokat a parlamenti „gombokat” most már úgy kellene nyo­mogatni, hogy az egyszerű munkás­emberek is jól járjanak, mert félő, hogy ez a figyelmeztető sztrájk csak a kezdet volt. A hangulatból érezni lehetett, hogy nagyon elszántak az emberek, mindnyá­jan nagyon félnek a munkahely elveszté­sétől. A közös dolgok megvitatása közben indulatos szavak ugyan elhangzottak, nagy volt a feszültség, de semmiféle in­cidens nem zavarta meg a munkabeszün­tetést. Semmilyen politikai színezete nem volt ennek a „figyelmeztetésnek”, kimondottan gazdasági, és a munkahely megőrzésére irányult. Ami feltűnt, hogy a sztrájk anyagi vonzatával nem foglal­koztak a bányászok, már nem érdekelte őket, hogy a két órát fizetik, vagy nem. Azt is kihangsúlyozták, hogy ők nem a Magyar Villamos Művek Tröszt ellen léptek fel. Tudják, hogy az MVMT érde­keltségi rendszere ilyen. De ahhoz min­denképpen kormányzati beavatkozás kell, hogy a bányászatot ne tudatosan és szándékosan hozzák ilyen kilátástalan helyzetbe. A kormány igenis ezt vezé­nyelje le megnyugtató módon, elfogad­ható szociálpolitikai intézkedésekkel. És ezt joggal várják el az emberek! A sztrájkot követően interjút kértünk GYŐR SÁNDORTÓL, a Veszprémi Szénbányák vállalati szakszervezeti ta­nácsának titkárától. — Milyen volt a bányaüzemeknél a szervezettség. Soknak vagy kevésnek ta­lálja a résztvevők számát? — Dudaron, Várpalotán, Ajkán közel százszázalékos volt. Mindössze azok mentek le dolgozni, akiket a sztrájkőrség munkára beosztott, ugyanis a sztrájk­­őrségnek nemcsak az volt a feladata, hogy a sztrájkolókat fegyelmezetten egy­betartsa és a két óra alatt „szórakoztas­sa,,, hanem az is, hogy az élet- és vagyon­védelemre, a bányabiztonságra is telepítsen embereket. Akik dolgoztak, erkölcsileg támogatták a sztrájkot, ösz­­szességében a Veszprémi Szénbányáknál 81%-ról lehet beszélni, ha azokat is hoz­závesszük, akiknek dolgozni kellett, de egyetértettek, akkor elérné a 90%-ot. De azt hiszem, nem a számszerűség a lé­nyeg, hanem hogy bebizonyítottuk: ko­moly tárgyalópartnernek kell tekinteni a bányászokat is. — Az előbb említett felsorolás nem volt teljes, és a számszerűségnél is volt egy kis ,hiány”. Balinka mintha kima­radt volna a felsorolásból. Ott mi volt a helyzet? — A sztrájk előtti héten tartottam Ba­linkán egy munkásgyűlést, ahol elmond­tam, hogy miért támogatjuk mi, a BDSZ a figyelmeztető, sőt esetleg az általános sztrájkot is. Elmondtam azt is, hogy mi­lyen követeléseink vannak. Végül ők ez­zel teljes egészében egyetértettek, elfo­gadták, és biztosítottak arról, hogyha a BDSZ a bányászok érdekeiért hirdet sztrájkot, akkor támogatnak. Az a szak volt a sztrájk napján délelőttös, amelyik­nek a gyűlést tartottam, s akik ígéretet tettek. Ezért ért váratlanul, hogy ezen a szakon mindössze tizenketten sztrájkol­tak. — Mi volt a véleményük a hirtelen változtatásról? — Az, hogy az MSZOSZ felhívásá­ban nem szerepelt a bányászok követelé­se, ezért sztrájkoltak csak ennyien. Ne­héz volt velük megértetni, hogy az MSZOSZ általános és teljes munkaválla­lói érdekek képviselete miatt hirdette meg a sztrájkot, s ebbe egyértelműen benne van a bányászoké is. Hisz a bányá­szokét a BDSZ elnöke külön megküldte Antall József miniszterelnöknek, vala­mint az illetékes szakminisztériumok­nak. — Nyilván lebeszélték ezeket az em­bereket... — Másra én sem tudok gondolni, mi­vel előző héten demokratikusan megsza­vazták. A jelenlévő balinkai szakszerve­zeti elnök sem tiltakozott ez ellen. Délután már 128 fő sztrájkolt, és csak 80-an nem, éjszaka is hasonló volt a helyzet, mint délután. Nagy vita volt az emberek között, hogy milyen dolog az, hogy az összes magyar bánya sztrájkol, s így a dolgozók többsége minden szerve­zés nélkül azonosult a munkabeszünte­téssel. Nem erőszakolta rájuk senki, en­nek ellenére elfogadható volt a részvétel Balinkán is. — Voltak olyanok, akik kijelentették, hogy ők nem sztájkolnak? — Egy-két fő akadt. Minden további nélkül megkapták a lehetőséget a munká­ra, és senki a világon egy rossz szót nem szólt nekik. — Hogy látják, lesz egyáltalán értel­me a figyelmeztető sztrájknak? — Nemcsak hivatalból, egyébként is optimista vagyok. Látok azért bizonyos jeleket, amelyek talán biztatóak. — Például? — Én biztató jelnek veszem azt, hogy az új ipari miniszter, Szabó Iván, hivatal­ba lépésének másnapján már kijelentette azt, hogy találkozni óhajt a BDSZ elnö­kével, és az álláspontokat egyeztetik, te­hát tárgyalásokat kezdeményez. Ő már úgy kezdte a működését, hogy azt mond­ta, leül és tárgyalni kíván. És ez jó jel. Nyilvánvaló, hogy annak az embernek, aki velünk megegyezésre törekszik, mi is megadunk minden támogatást. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szakszervezeti tanács megbízásából én is írtam egy le­velet Szabó Ivánnak, és meghívtam egy bányalátogatásra, hogy ismerje meg a bá­nyászok munkakörülményeit, gondol­kodásmódjukat és egyáltalán a bányá­szokat. Jöjjön el, hogy személyes benyo­másai is legyenek. — Mi az Önök álláspontja a Veszprémi Szénbányák helyzetével kapcsolatban? — Mi tudomásul vesszük azt, ha va­lamelyik bányánk helyzete kezelhetet­len. De azt meg vegye tudomásul a felet­tes szerv, legyen akár a kormány is, hogy egy bányát viszont nem lehet úgy kezel­ni, mint például egy asztalfiókot, hogy kinyitom, meg becsukom, majd újból ki­nyitom és becsukom... Egy bányának nem lehet csak úgy kulccsal becsukni az ajtaját, aztán kész, befejeződött... Itt sok­féle olyan tényező van, amely nem teszi lehetővé azt a hisztérikus gondolkodás­­módot, hogy azonnal meg kell lépni va­lamit, mert lehet, hogy jóvátehetetlen hi­bát követünk el azzal a jelszóval: „azonnal”. És később majd kiderül, hogy szükség lett volna rá, s akkor már nem lehet. Ezért kell tisztességes módon leül­ni, megbeszélni a problémákat, és készít­sünk el egy ütemtervet, ami alapján a felmerülő szociális gondokat kezelni le­het. Tehát egy kifutási időre feltétlenül szükség van. A bányakár, vízemelés és egyéb dolgok miatt is. Ha például Dudart csak úgy egyből bezárják, ott a környék ivóvízellátásában is nagy gondok lesz­nek, akárcsak Padragon. * * * Nos, a felettes „szervek?" remélhető­leg érzékelik, hogy az emberek most már nem viccelnek. Ha netán most is ahhoz a lépéshez folyamodnak, mint korábban, hogy semmibe veszik a dolgozókat, biz­tos, hogy számíthatnak az általános sztrájkra is. Ideje lenne most már „meg­komolyodniuk" az illetékeseknek, vagy ha ez nem sikerül, legalább néhány hó­napra próbálnák ki azt az életet, azt a félelmet és bizonytalanságot, ami a „kér­­geskezűeknek” kijut... Talán megváltoz­na a vélemény ott FENT! Mielőtt „valaki” politikai színezetet adna a legutóbbi sztrájknak, ne fáradjon. A bányász, amikor dolgozik és felveszi a fizetését, nem érdekli, hogy milyen „zászló” alatt kapta meg. Egy a fontos: hogy tisztességgel bánjanak vele, tisztes­séges megélhetése legyen, munkája után kapja meg a megfelelő anyagi elismerést. Tehát tudjon megélni!!! Tollár Sándor Rémlátomás Volt egy rémes vízióm. Ma is borzon­­gok, izzadok és a pohár vagy a toll után kapok, ha felidézem, de mire bár­melyiket is elérném, egy láthatatlan kéz (talán a VIKSZ !) zárolja előlem mindkettőt mondván: ez is a szakszer­vezeti tulajdon része­­, és nem engedi elherdálni. A kényszerképzet már a decemberi két órás figyelmeztető sztrájk előtt kezdődött. Egy kérdés lüktetett ben­nem: Mi lesz, ha a sztrájk után a bányászok jogos követeléseinek en­ged a kormány és tárgyalni kíván a BDSZ-szel? Ekkor zavarodott össze a fejemben a kép. Egy nagy házat láttam, benne tanácstermet, az ötödik emeleti 540-es szobát. Tisztán kivehető volt, hogy az asztal egyik oldalán a kormány, míg szemben a bányászszakszervezet tár­gyalócsoportja ül. Ennél a pontnál kezdett el billegni, imbolyogni az asz­tal, hol a kormány, hol a BDSZ felé. Tengeri betegség érzése fogott el. (Nem állítom azt, hogy az italtól for­gott velem a terem, mert egy meghalt barátom szerint 40 év után már meg­szűnik a szédülés érzése.) Rövidesen kiderült a ritmusos jobbra-balra moz­gás titka. (Bár úgy tudom, ez ősi ma­gyar tánc, de ha nem, akkor is elég gyakran jártuk a kettőt jobbra, kettőt balra , és a mai korban ezzel még haladni is lehet.) Szellemképesen vib­rált az asztal felett a Liga és a Mun­kástanácsok illusztris képviselőinek a képe. Ez táncoltatta az asztalt. Bele­­borzongtam. Ilyen is lehet a demokrá­ciában. Kísértetek járták be a tanács­termet. Ekkor nyúltam újra a pohár és a toll után. Ez volt a sorrend. Bevallom ez csak a törvény megszegése árán si­került. — Szent Borbála! Mit keresnek ezek itt?! Ki hívta ezeket ide? Hiszen az országos vezetőségük nyilatkozatok­ban is kinyilvánították, hogy ellenezték a sztrájkot! Nem is ők hirdették meg! Nem nekik válaszolt a miniszter, kü­lönben is a sztrájktörvény szerint... — kiáltottam egy szuszra, a további szó­­özönömet az asszony hangja fojtotta belém. — Ébredj! — mondta mérgesen. Behunyt szemmel és vízszintesen úgy üvöltözöl, mint a képviselők, ami­kor a szakszervezeti törvényt tárgyal­ták és ettől jobban szenvedek, mint a horkolásodtól. Azóta sem tudom, hogy az álom ke­veredett a valósággal, vagy fordítva. Viszont azt nem bocsájtom meg az asszonynak, hogy felébresztett, mert a mai napig furdal a kíváncsiság, hogy a rémlátomásban megjelenő két szer­vezetet szimbolizáló személyiségek ho­va ültek a kétoldalú tárgyalásokon? A kormányhoz? Vagy...? De hiszen, har­madik oldal nincs. Aki nem hiszi, jár­jon utána. LA: A dolgozók háromnegyede szolidáris volt a sztrájkkal A Kőolajkutató Vállalat tevékenysé­gének jellege nem tette lehetővé, hogy a szakszervezetek december 17-re kitűzött figyelmeztető sztrájk­hoz munkaleállással csatlakozza­nak. A sztrájk ideje alatt azonban a vállalati szakszervezeti bizalmiak tájékoztatták a dolgozókat a munka­beszüntetés céljáról, azokról a köve­telésekről, amelyeket a szakszerve­zetek megfogalmaztak. A dolgozók mintegy háromnegye­de aláírásával megerősítette, hogy szolidáris a sztrájkolókkal. Ez azt jelenti, hogy több mint ezer dolgozó írta alá a követeléseket tar­talmazó jegyzéket. Évzáró szövetségi tanácsülés A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tanácsa 1991. év utolsó­­, december 19-én megtartott ülésén igen aktív, szókimondó vitában elemezte a társadalombiztosítás reformjának terve­zetét, s értékelte a december 17-én meg­tartott figyelmeztető sztrájkot. A bányász egyre inkább érzi, hogy az iparág, s különösen a szénbányászat, kri­tikus helyzetbe került. A „hogyan to­vább?” — az a kérdés, amelyre a szak­­szervezeti tisztségviselők egész hada is keresi a választ. Úgy tűnik, a politikai és gazdasági re­formfolyamatok aszinkronitásba kerül­tek. Talán már az egyetlen dolog, ami nem drágult, az optimizmus, de lassan már ez sem kell senkinek. Hiszen a hamis optimizmus olyan, mint a hamis pénz, többnyire kiderül róla, hogy teljesen ér­téktelen. Az életben, a társadalomban, a politi­kában, a gazdaságban, sok az egymásra mutogatás, s lassan már nem sok, hanem sokk! sokk!... különösen a bányaipar szá­mára. A széleskörű, s számos konkrét elemet is tartalmazó tájékoztatók légkörében megjelentek a fenti gondolatok is. Rendkívül nagy érdeklődés kísérte a T­ársadalombiztosítási Főigazgatóság képviseletében megjelent Dr. Baráth Gá­bor tájékoztatóját a társadalombiztosítás reformjának tervezetéről, s az önálló Bá­nyász Biztosító Intézet létrehozásának le­hetőségéről. Az előadó részletesen ismertette a re­form­tervezetről szóló elképzeléseket különös tekintettel a társadalombiztosí­tási koncepcióról, a parlament előtt lévő törvényjavaslatokról, a TBF-et érő, szak­mailag megalapozatlan támadásokról. Külön is foglalkozott a bányász-nyug­díj témáról, amellyel kapcsolatban tisz­tességes kompromisszum született, s 1992. január 1-jétől beindulhat. Ennek részletes ismertetése már megtörtént. Ezután Kóczi József, a BDSZ alelnöke értékelte a december 17-én megszerve­zett figyelmeztető sztrájk végrehajtását. Köszönetet mondott a szervezésben résztvevő minden szakszervezeti aktivis­tának, s a tagságnak, mert sikerült, amire vállalkoztak. A szövetséghez tartozó valamennyi munkahelyen, valamilyen jelleggel az emberek kifejezték szolida­ritásukat, illetve követeléseiknek nyoma­tékot adva, figyelmeztető sztrájkban vet­tek részt. Kitért a szervezéssel kapcsola­tos bírálatokra is. A tájékoztatót szenvedélyes és hosszú vita követte. Néhányan kifejezték ,nem­tetszésü­ket” a negatív észrevételekkel kapcsolat­ban. Elhangzottak olyan vélemények, jo­gos volt-e a BDSZ-szintű sztrájk meghir­detése, mert arról volt szó, hogy a bányá­szok az MSZOSZ szintű figyelmeztető sztrájkhoz csatlakoznak. Többen szóltak arról, hogy a sztrájkot mi, most tanuljuk. Tanuljuk meghirdetni, megkeresni az okokat, miért érdemes sztrájkolni, milyen sztrájkot hirdessünk meg. (Pl.: Győr Sándor: „nem merném ki­mondani, hogy jól ismerjük a sztrájk ana­tómiáját, az elmúlt negyven évben na­gyon keveset sztrájkoltunk.”) Néhányan bírálták a kibocsátott szóró­lapokat, ugyanezt mások dicsérték. A szolidaritás különböző megnyilvá­nulásai sem nélkülözték az egymásnak ellentmondó véleményeket. Ezzel kap­csolatban érdemes idézni Turóczi József véleményét. „Én azt nyilatkoztam a sztrájkot megelőzően, nálunk nincs, nem volt, s nem is lesz sztrájkhangulat. A mi üzemünk felfejlődőben van, s annak el­lenére, hogy nem volt sztrájkhangulat, Bükkábrányban 100 százalékkal csatla­koztunk, s részt vettünk benne. S ott, ahol elnökünk azt mondta, hogy sztrájkhangu­lat van, ott pedig nem vettek részt. Hát ennyit a szolidaritásról.” Vasas Mihály: ”Én nem bírálom azt, hogy országosan a sztrájk hogy lett meg­szervezve. Tatabányán úgy csináltuk, ahogy a sztrájkszabályzatban meg van. Megkérdeztük a dolgozókat, kikértük vé­leményüket, s felhatalmaztak arra, hogy csatlakozzunk, odavittük a Szövetségi Tanács elé, s ott két tartózkodás ellené­ben megszavazták. Innentől kezdve a sztrájk elindult.” Balázs István: ”A kolléga mondja, csak akkor dönthetünk sztrájkról, ha megkérdezzük a tagságot. Nekem más a véleményem. Minden titkár, aki itt van, kell hogy ismerje az embereit, az üzem­ben uralkodó állapotokat. S tudjon fele­lősséggel dönteni.” A hosszúra nyúlt, de kétségtelenül job­bító szándékú vita után Sc­hlkhammer Antal, a BDSZ elnöke foglalta össze a tapasztalatokat. Ebből idézünk:­­fontos­nak tartom, hogy a testület megteszi a sztrájk minősítését. Mindenkinek köszö­netet mondok a figyelmeztető sztrájk megszervezéséért, s az abban mutatott felelősségért. A részvétel, a nyugdíjasok­kal együtt elérte a közel 90 ezer főt, s ez arra utal, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban a bányászszakszervezet­nek van hitele tagságánál. Mit ért el a sztrájk? — tegnap a kormány elnöke kénytelen volt az érvényben lévő sztrájktörvényből fakadóan felállítani a kormányzat sztrájk­egyeztető bizottságát, kijelölni vezetőjét, s tárgyalásra hívni a 28 szakszervezet által egyesített sztrájkbizottságot; — ma reggel a tárgyalás 1/2 9 órakor elindult; — felhívott Szabó Iván, az ipari és kereskedelmi miniszter azzal az igényé­vel, hogy a két ünnep között tiszteljem meg a bányászszakszervezet nevében, még mielőtt bárkivel tárgyalna a szak­­szervezeti mozgalomban. S január 3-ára, publikálható módon, hivatalos négyszemközti sztrájkülést tű­zött ki az Ipari Minisztériumban, amin meg kell állapodnunk a szélesebb körű egyeztető bizottság felállításában olyan tárgyalássorozattal, amely a bányászatot, s különös tekintettel — a szénbányásza­tot érinti. Én közöltem, hogy január 15-ét szab­tuk meg a szénbányászati titkári és szö­vetségi tanács testületi ülésén a kormány elnökének, s ha addig nem történik érde­mi változás, — meghirdetjük az általános sztrájkot. — Tuba József, pénzügyi államtitkár személyesen megkeresett a PM nevében, hogy külön egyeztető koordinációs érte­­kezleti tárgyalás időpontját kérvényezik. Vagyis, azt tudom a Szövetségi Ta­nácsnak jelenteni, hogy a figyelmeztető sztrájk igenis elérte célját, lépésre kény­szerítette a kormányzatot, s az illetékes tárcákat.” A BDSZ elnöke ezután részletes vá­laszt adott a vitában felmerült kérdésekre. Javasolta, a testület minősítse sikeres­nek a figyelmeztető sztrájkot. A javaslatot a testület egyhangúlag el­fogadta. Perényi I. 3

Next