Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. JANUÁR ________________BÁNYAMUNKÁS________________ NEM EZ A HARC VOLT A VÉGSŐ... LESZ-E ÉRTELME A SZTRÁJKNAK? Elkeseredett bányászok! • Vannak biztató jelek ...? A Veszprémi Szénbányák üzemeiben is 1991. december 17-én sztrájkkal kezdődött a műszak. Bányászokhoz méltó fegyelmezettséggel, tisztességgel, felelősségteljesen és méltósággal töltötték el ezt a két órát az emberek. A megtartott munkásgyűléseken rengeteg kérdést, kifogást tettek fel mindennel kapcsolatban. Általános társadalmi, valamint üzemi vonatkozásban is megvitatták a bányászat helyzetét. A mindennapi munkának, a munkahelynek a kérdése szinte mindegyik üzemnél élesen vetődött fel. Egyre többen látják, hogy a mindennapi munkalehetőség van keményen megkérdőjelezve. A sztrájk ideje alatt érezni lehetett, hogy ha a bányászok érdekeivel nem törődnek jobban, akkor az általános sztrájktól sem riadnak vissza, mert már az ígérgetésekből, a kormány és a parlament cinizmusából elegük van. Az említettek bőven bebizonyították „uralkodásuk" közel két éve alatt, hogy érzéketlenek az emberi, a szociális problémák iránt, képtelenek a dolgozók nyelvén beszélni. Mindenesetre el kell gondolkodniuk „vezéreinknek”, mert most már az emberek elégedetlenek velük. És ez nem jó jel... Azokat a parlamenti „gombokat” most már úgy kellene nyomogatni, hogy az egyszerű munkásemberek is jól járjanak, mert félő, hogy ez a figyelmeztető sztrájk csak a kezdet volt. A hangulatból érezni lehetett, hogy nagyon elszántak az emberek, mindnyájan nagyon félnek a munkahely elvesztésétől. A közös dolgok megvitatása közben indulatos szavak ugyan elhangzottak, nagy volt a feszültség, de semmiféle incidens nem zavarta meg a munkabeszüntetést. Semmilyen politikai színezete nem volt ennek a „figyelmeztetésnek”, kimondottan gazdasági, és a munkahely megőrzésére irányult. Ami feltűnt, hogy a sztrájk anyagi vonzatával nem foglalkoztak a bányászok, már nem érdekelte őket, hogy a két órát fizetik, vagy nem. Azt is kihangsúlyozták, hogy ők nem a Magyar Villamos Művek Tröszt ellen léptek fel. Tudják, hogy az MVMT érdekeltségi rendszere ilyen. De ahhoz mindenképpen kormányzati beavatkozás kell, hogy a bányászatot ne tudatosan és szándékosan hozzák ilyen kilátástalan helyzetbe. A kormány igenis ezt vezényelje le megnyugtató módon, elfogadható szociálpolitikai intézkedésekkel. És ezt joggal várják el az emberek! A sztrájkot követően interjút kértünk GYŐR SÁNDORTÓL, a Veszprémi Szénbányák vállalati szakszervezeti tanácsának titkárától. — Milyen volt a bányaüzemeknél a szervezettség. Soknak vagy kevésnek találja a résztvevők számát? — Dudaron, Várpalotán, Ajkán közel százszázalékos volt. Mindössze azok mentek le dolgozni, akiket a sztrájkőrség munkára beosztott, ugyanis a sztrájkőrségnek nemcsak az volt a feladata, hogy a sztrájkolókat fegyelmezetten egybetartsa és a két óra alatt „szórakoztassa,,, hanem az is, hogy az élet- és vagyonvédelemre, a bányabiztonságra is telepítsen embereket. Akik dolgoztak, erkölcsileg támogatták a sztrájkot, öszszességében a Veszprémi Szénbányáknál 81%-ról lehet beszélni, ha azokat is hozzávesszük, akiknek dolgozni kellett, de egyetértettek, akkor elérné a 90%-ot. De azt hiszem, nem a számszerűség a lényeg, hanem hogy bebizonyítottuk: komoly tárgyalópartnernek kell tekinteni a bányászokat is. — Az előbb említett felsorolás nem volt teljes, és a számszerűségnél is volt egy kis ,hiány”. Balinka mintha kimaradt volna a felsorolásból. Ott mi volt a helyzet? — A sztrájk előtti héten tartottam Balinkán egy munkásgyűlést, ahol elmondtam, hogy miért támogatjuk mi, a BDSZ a figyelmeztető, sőt esetleg az általános sztrájkot is. Elmondtam azt is, hogy milyen követeléseink vannak. Végül ők ezzel teljes egészében egyetértettek, elfogadták, és biztosítottak arról, hogyha a BDSZ a bányászok érdekeiért hirdet sztrájkot, akkor támogatnak. Az a szak volt a sztrájk napján délelőttös, amelyiknek a gyűlést tartottam, s akik ígéretet tettek. Ezért ért váratlanul, hogy ezen a szakon mindössze tizenketten sztrájkoltak. — Mi volt a véleményük a hirtelen változtatásról? — Az, hogy az MSZOSZ felhívásában nem szerepelt a bányászok követelése, ezért sztrájkoltak csak ennyien. Nehéz volt velük megértetni, hogy az MSZOSZ általános és teljes munkavállalói érdekek képviselete miatt hirdette meg a sztrájkot, s ebbe egyértelműen benne van a bányászoké is. Hisz a bányászokét a BDSZ elnöke külön megküldte Antall József miniszterelnöknek, valamint az illetékes szakminisztériumoknak. — Nyilván lebeszélték ezeket az embereket... — Másra én sem tudok gondolni, mivel előző héten demokratikusan megszavazták. A jelenlévő balinkai szakszervezeti elnök sem tiltakozott ez ellen. Délután már 128 fő sztrájkolt, és csak 80-an nem, éjszaka is hasonló volt a helyzet, mint délután. Nagy vita volt az emberek között, hogy milyen dolog az, hogy az összes magyar bánya sztrájkol, s így a dolgozók többsége minden szervezés nélkül azonosult a munkabeszüntetéssel. Nem erőszakolta rájuk senki, ennek ellenére elfogadható volt a részvétel Balinkán is. — Voltak olyanok, akik kijelentették, hogy ők nem sztájkolnak? — Egy-két fő akadt. Minden további nélkül megkapták a lehetőséget a munkára, és senki a világon egy rossz szót nem szólt nekik. — Hogy látják, lesz egyáltalán értelme a figyelmeztető sztrájknak? — Nemcsak hivatalból, egyébként is optimista vagyok. Látok azért bizonyos jeleket, amelyek talán biztatóak. — Például? — Én biztató jelnek veszem azt, hogy az új ipari miniszter, Szabó Iván, hivatalba lépésének másnapján már kijelentette azt, hogy találkozni óhajt a BDSZ elnökével, és az álláspontokat egyeztetik, tehát tárgyalásokat kezdeményez. Ő már úgy kezdte a működését, hogy azt mondta, leül és tárgyalni kíván. És ez jó jel. Nyilvánvaló, hogy annak az embernek, aki velünk megegyezésre törekszik, mi is megadunk minden támogatást. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szakszervezeti tanács megbízásából én is írtam egy levelet Szabó Ivánnak, és meghívtam egy bányalátogatásra, hogy ismerje meg a bányászok munkakörülményeit, gondolkodásmódjukat és egyáltalán a bányászokat. Jöjjön el, hogy személyes benyomásai is legyenek. — Mi az Önök álláspontja a Veszprémi Szénbányák helyzetével kapcsolatban? — Mi tudomásul vesszük azt, ha valamelyik bányánk helyzete kezelhetetlen. De azt meg vegye tudomásul a felettes szerv, legyen akár a kormány is, hogy egy bányát viszont nem lehet úgy kezelni, mint például egy asztalfiókot, hogy kinyitom, meg becsukom, majd újból kinyitom és becsukom... Egy bányának nem lehet csak úgy kulccsal becsukni az ajtaját, aztán kész, befejeződött... Itt sokféle olyan tényező van, amely nem teszi lehetővé azt a hisztérikus gondolkodásmódot, hogy azonnal meg kell lépni valamit, mert lehet, hogy jóvátehetetlen hibát követünk el azzal a jelszóval: „azonnal”. És később majd kiderül, hogy szükség lett volna rá, s akkor már nem lehet. Ezért kell tisztességes módon leülni, megbeszélni a problémákat, és készítsünk el egy ütemtervet, ami alapján a felmerülő szociális gondokat kezelni lehet. Tehát egy kifutási időre feltétlenül szükség van. A bányakár, vízemelés és egyéb dolgok miatt is. Ha például Dudart csak úgy egyből bezárják, ott a környék ivóvízellátásában is nagy gondok lesznek, akárcsak Padragon. * * * Nos, a felettes „szervek?" remélhetőleg érzékelik, hogy az emberek most már nem viccelnek. Ha netán most is ahhoz a lépéshez folyamodnak, mint korábban, hogy semmibe veszik a dolgozókat, biztos, hogy számíthatnak az általános sztrájkra is. Ideje lenne most már „megkomolyodniuk" az illetékeseknek, vagy ha ez nem sikerül, legalább néhány hónapra próbálnák ki azt az életet, azt a félelmet és bizonytalanságot, ami a „kérgeskezűeknek” kijut... Talán megváltozna a vélemény ott FENT! Mielőtt „valaki” politikai színezetet adna a legutóbbi sztrájknak, ne fáradjon. A bányász, amikor dolgozik és felveszi a fizetését, nem érdekli, hogy milyen „zászló” alatt kapta meg. Egy a fontos: hogy tisztességgel bánjanak vele, tisztességes megélhetése legyen, munkája után kapja meg a megfelelő anyagi elismerést. Tehát tudjon megélni!!! Tollár Sándor Rémlátomás Volt egy rémes vízióm. Ma is borzongok, izzadok és a pohár vagy a toll után kapok, ha felidézem, de mire bármelyiket is elérném, egy láthatatlan kéz (talán a VIKSZ !) zárolja előlem mindkettőt mondván: ez is a szakszervezeti tulajdon része, és nem engedi elherdálni. A kényszerképzet már a decemberi két órás figyelmeztető sztrájk előtt kezdődött. Egy kérdés lüktetett bennem: Mi lesz, ha a sztrájk után a bányászok jogos követeléseinek enged a kormány és tárgyalni kíván a BDSZ-szel? Ekkor zavarodott össze a fejemben a kép. Egy nagy házat láttam, benne tanácstermet, az ötödik emeleti 540-es szobát. Tisztán kivehető volt, hogy az asztal egyik oldalán a kormány, míg szemben a bányászszakszervezet tárgyalócsoportja ül. Ennél a pontnál kezdett el billegni, imbolyogni az asztal, hol a kormány, hol a BDSZ felé. Tengeri betegség érzése fogott el. (Nem állítom azt, hogy az italtól forgott velem a terem, mert egy meghalt barátom szerint 40 év után már megszűnik a szédülés érzése.) Rövidesen kiderült a ritmusos jobbra-balra mozgás titka. (Bár úgy tudom, ez ősi magyar tánc, de ha nem, akkor is elég gyakran jártuk a kettőt jobbra, kettőt balra , és a mai korban ezzel még haladni is lehet.) Szellemképesen vibrált az asztal felett a Liga és a Munkástanácsok illusztris képviselőinek a képe. Ez táncoltatta az asztalt. Beleborzongtam. Ilyen is lehet a demokráciában. Kísértetek járták be a tanácstermet. Ekkor nyúltam újra a pohár és a toll után. Ez volt a sorrend. Bevallom ez csak a törvény megszegése árán sikerült. — Szent Borbála! Mit keresnek ezek itt?! Ki hívta ezeket ide? Hiszen az országos vezetőségük nyilatkozatokban is kinyilvánították, hogy ellenezték a sztrájkot! Nem is ők hirdették meg! Nem nekik válaszolt a miniszter, különben is a sztrájktörvény szerint... — kiáltottam egy szuszra, a további szóözönömet az asszony hangja fojtotta belém. — Ébredj! — mondta mérgesen. Behunyt szemmel és vízszintesen úgy üvöltözöl, mint a képviselők, amikor a szakszervezeti törvényt tárgyalták és ettől jobban szenvedek, mint a horkolásodtól. Azóta sem tudom, hogy az álom keveredett a valósággal, vagy fordítva. Viszont azt nem bocsájtom meg az asszonynak, hogy felébresztett, mert a mai napig furdal a kíváncsiság, hogy a rémlátomásban megjelenő két szervezetet szimbolizáló személyiségek hova ültek a kétoldalú tárgyalásokon? A kormányhoz? Vagy...? De hiszen, harmadik oldal nincs. Aki nem hiszi, járjon utána. LA: A dolgozók háromnegyede szolidáris volt a sztrájkkal A Kőolajkutató Vállalat tevékenységének jellege nem tette lehetővé, hogy a szakszervezetek december 17-re kitűzött figyelmeztető sztrájkhoz munkaleállással csatlakozzanak. A sztrájk ideje alatt azonban a vállalati szakszervezeti bizalmiak tájékoztatták a dolgozókat a munkabeszüntetés céljáról, azokról a követelésekről, amelyeket a szakszervezetek megfogalmaztak. A dolgozók mintegy háromnegyede aláírásával megerősítette, hogy szolidáris a sztrájkolókkal. Ez azt jelenti, hogy több mint ezer dolgozó írta alá a követeléseket tartalmazó jegyzéket. Évzáró szövetségi tanácsülés A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tanácsa 1991. év utolsó, december 19-én megtartott ülésén igen aktív, szókimondó vitában elemezte a társadalombiztosítás reformjának tervezetét, s értékelte a december 17-én megtartott figyelmeztető sztrájkot. A bányász egyre inkább érzi, hogy az iparág, s különösen a szénbányászat, kritikus helyzetbe került. A „hogyan tovább?” — az a kérdés, amelyre a szakszervezeti tisztségviselők egész hada is keresi a választ. Úgy tűnik, a politikai és gazdasági reformfolyamatok aszinkronitásba kerültek. Talán már az egyetlen dolog, ami nem drágult, az optimizmus, de lassan már ez sem kell senkinek. Hiszen a hamis optimizmus olyan, mint a hamis pénz, többnyire kiderül róla, hogy teljesen értéktelen. Az életben, a társadalomban, a politikában, a gazdaságban, sok az egymásra mutogatás, s lassan már nem sok, hanem sokk! sokk!... különösen a bányaipar számára. A széleskörű, s számos konkrét elemet is tartalmazó tájékoztatók légkörében megjelentek a fenti gondolatok is. Rendkívül nagy érdeklődés kísérte a Társadalombiztosítási Főigazgatóság képviseletében megjelent Dr. Baráth Gábor tájékoztatóját a társadalombiztosítás reformjának tervezetéről, s az önálló Bányász Biztosító Intézet létrehozásának lehetőségéről. Az előadó részletesen ismertette a reformtervezetről szóló elképzeléseket különös tekintettel a társadalombiztosítási koncepcióról, a parlament előtt lévő törvényjavaslatokról, a TBF-et érő, szakmailag megalapozatlan támadásokról. Külön is foglalkozott a bányász-nyugdíj témáról, amellyel kapcsolatban tisztességes kompromisszum született, s 1992. január 1-jétől beindulhat. Ennek részletes ismertetése már megtörtént. Ezután Kóczi József, a BDSZ alelnöke értékelte a december 17-én megszervezett figyelmeztető sztrájk végrehajtását. Köszönetet mondott a szervezésben résztvevő minden szakszervezeti aktivistának, s a tagságnak, mert sikerült, amire vállalkoztak. A szövetséghez tartozó valamennyi munkahelyen, valamilyen jelleggel az emberek kifejezték szolidaritásukat, illetve követeléseiknek nyomatékot adva, figyelmeztető sztrájkban vettek részt. Kitért a szervezéssel kapcsolatos bírálatokra is. A tájékoztatót szenvedélyes és hosszú vita követte. Néhányan kifejezték ,nemtetszésüket” a negatív észrevételekkel kapcsolatban. Elhangzottak olyan vélemények, jogos volt-e a BDSZ-szintű sztrájk meghirdetése, mert arról volt szó, hogy a bányászok az MSZOSZ szintű figyelmeztető sztrájkhoz csatlakoznak. Többen szóltak arról, hogy a sztrájkot mi, most tanuljuk. Tanuljuk meghirdetni, megkeresni az okokat, miért érdemes sztrájkolni, milyen sztrájkot hirdessünk meg. (Pl.: Győr Sándor: „nem merném kimondani, hogy jól ismerjük a sztrájk anatómiáját, az elmúlt negyven évben nagyon keveset sztrájkoltunk.”) Néhányan bírálták a kibocsátott szórólapokat, ugyanezt mások dicsérték. A szolidaritás különböző megnyilvánulásai sem nélkülözték az egymásnak ellentmondó véleményeket. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Turóczi József véleményét. „Én azt nyilatkoztam a sztrájkot megelőzően, nálunk nincs, nem volt, s nem is lesz sztrájkhangulat. A mi üzemünk felfejlődőben van, s annak ellenére, hogy nem volt sztrájkhangulat, Bükkábrányban 100 százalékkal csatlakoztunk, s részt vettünk benne. S ott, ahol elnökünk azt mondta, hogy sztrájkhangulat van, ott pedig nem vettek részt. Hát ennyit a szolidaritásról.” Vasas Mihály: ”Én nem bírálom azt, hogy országosan a sztrájk hogy lett megszervezve. Tatabányán úgy csináltuk, ahogy a sztrájkszabályzatban meg van. Megkérdeztük a dolgozókat, kikértük véleményüket, s felhatalmaztak arra, hogy csatlakozzunk, odavittük a Szövetségi Tanács elé, s ott két tartózkodás ellenében megszavazták. Innentől kezdve a sztrájk elindult.” Balázs István: ”A kolléga mondja, csak akkor dönthetünk sztrájkról, ha megkérdezzük a tagságot. Nekem más a véleményem. Minden titkár, aki itt van, kell hogy ismerje az embereit, az üzemben uralkodó állapotokat. S tudjon felelősséggel dönteni.” A hosszúra nyúlt, de kétségtelenül jobbító szándékú vita után Schlkhammer Antal, a BDSZ elnöke foglalta össze a tapasztalatokat. Ebből idézünk:fontosnak tartom, hogy a testület megteszi a sztrájk minősítését. Mindenkinek köszönetet mondok a figyelmeztető sztrájk megszervezéséért, s az abban mutatott felelősségért. A részvétel, a nyugdíjasokkal együtt elérte a közel 90 ezer főt, s ez arra utal, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban a bányászszakszervezetnek van hitele tagságánál. Mit ért el a sztrájk? — tegnap a kormány elnöke kénytelen volt az érvényben lévő sztrájktörvényből fakadóan felállítani a kormányzat sztrájkegyeztető bizottságát, kijelölni vezetőjét, s tárgyalásra hívni a 28 szakszervezet által egyesített sztrájkbizottságot; — ma reggel a tárgyalás 1/2 9 órakor elindult; — felhívott Szabó Iván, az ipari és kereskedelmi miniszter azzal az igényével, hogy a két ünnep között tiszteljem meg a bányászszakszervezet nevében, még mielőtt bárkivel tárgyalna a szakszervezeti mozgalomban. S január 3-ára, publikálható módon, hivatalos négyszemközti sztrájkülést tűzött ki az Ipari Minisztériumban, amin meg kell állapodnunk a szélesebb körű egyeztető bizottság felállításában olyan tárgyalássorozattal, amely a bányászatot, s különös tekintettel — a szénbányászatot érinti. Én közöltem, hogy január 15-ét szabtuk meg a szénbányászati titkári és szövetségi tanács testületi ülésén a kormány elnökének, s ha addig nem történik érdemi változás, — meghirdetjük az általános sztrájkot. — Tuba József, pénzügyi államtitkár személyesen megkeresett a PM nevében, hogy külön egyeztető koordinációs értekezleti tárgyalás időpontját kérvényezik. Vagyis, azt tudom a Szövetségi Tanácsnak jelenteni, hogy a figyelmeztető sztrájk igenis elérte célját, lépésre kényszerítette a kormányzatot, s az illetékes tárcákat.” A BDSZ elnöke ezután részletes választ adott a vitában felmerült kérdésekre. Javasolta, a testület minősítse sikeresnek a figyelmeztető sztrájkot. A javaslatot a testület egyhangúlag elfogadta. Perényi I. 3