Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

2 ~ MSZOSZ-BDSZERTED SZOL ES ÉRTED TESZ! ^ Összedől az ajkai dominó? MUNKAVÁLLALÓK DRÁMAI FÓRUMA AJKÁN Levél az ipari miniszterhez Méltán nevezhetjük az Ajkai Munka­­vállalói Kerekasztal Szakszervezetei­nek fórumát drámainak, amelyet az 1-es timföldgyár váratlan leállításával kapcsolatban, a közös megoldáskere­sés reményében a kerekasztalt tömörí­tő huszonhét érdekképviseleti szerve­zet megbízásából hívtak össze. Ismeretes az a szomorú tény, hogy Ajkán súlyos foglalkoztatási problé­mák vannak, s ezek a gondok csak erősödnek. Jelenleg 4200 a munkanél­küliek száma, s az 1-es timföldgyár leállításával rövidesen 700 fő csatla­kozik sorstársaihoz. De az Ajka 2-es timföldgyárat is veszély fenyegeti, hisz’ csak pár hónapig van még mun­kája. A 2-es gyár leállítása újabb 800 fővel növelné a munkanélküliek szá­mát a városban, s ez már nemcsak az Alumíniumipari Kft. belügye, hanem az egész iparmedencére katasztrofális következményekkel járna. Dominó­­szerűen omlana össze az ajkai ipari struktúra, hiszen a timföldgyártás leál­lításával jóval kevesebb bauxitra lenne szükség. Ugyanakkor kevesebb villa­mos energia kellene, s ehhez kevesebb szénre lenne szükség. Tehát kritikus helyzetbe kerülhet a Bakonyi Bauxit­bánya, a bauxitot fuvarozó két Volán vállalat, súlyos foglalkoztatási gondok jelentkeznének a Hőerőműben és az Ajkai Szénbányáknál is. A Munkavállalói Kerekasztal ta­nácskozását Horváth József, az Alumí­niumipari Kft. szakszervezeti tanácsá­nak elnöke vezette le. Az érdekelt cégek szakszervezeti képviselői, vala­mint a meghívott rangos vendégek el­mondták, hogy ők hogy látják a kiala­kult tragikus helyzetet s a válságkeze­lés lehetőségeit. Elsőként az Alumíniumipari Kft. képviselője, Ughy Károly, a szakszer­vezeti tanács titkára mondta el véle­ményét. Beszélt egyebek között a kohó és az 1-es timföldgyár leállításáról, amely 1100 dolgozó munkahelyének meg­szűnését jelentette. A kohászoknak — igaz, kevés sikerrel — még lehetett akkoriban munkahelyet ajánlani, de az 1-es gyár bezárásánál már ez a lehető­ség sincs meg. Elfogadhatatlan szá­mukra ez az állandó visszavonulás, amelynek okozója a kormány átgon­dolatlan gazdaságpolitikája. Úgy gon­dolják, hogy ezen az úton nem szabad tovább haladni. A 2-es timföldgyár leállítása már katasztrofális következ­ményekkel járna az egész iparmeden­cében. Tehát a kormányzat segítsége nélkül a Hungalu Rt. és az Ajkai Alu­míniumipari Kft. egyedül már nem lesz képes a megmaradt kapacitás to­vábbi fenntartására sem. *** Horváth József, a Kerekasztal-ta­nácskozás levezető elnöke kihangsú­lyozta, hogy ha a dominó első kockája (a timföldgyár) eldől, ez mit jelent az egész városnak és az iparmedencének. A következő „kocka” a bauxitbányá­szat lenne. Érthetetlennek tartja, hogy Ajkán, a bauxitbánya, a hőerőmű, a szénbányászat szomszédságában nem lehet timföldet gyártani, Almásfüzitőn pedig lehet... Székely Jenő, a Bakonyi Bauxitbá­nya Vállalat szakszervezeti titkára folytatta a sort. Elmondta, ha Ajkán a timföldgyártás megszűnik, vállalatuk­nál 1000 fő munkanélkülivé válna. S ez nemcsak tapolcai, hanem ajkai probléma is, ugyanis a bauxitbánya dolgozóinak többsége Ajka környéké­ről jár dolgozni. Szolidaritásáról bizto­sította az ajkaiakat, kihangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki­nek össze kell fognia. Az ajkai Hőerőmű két szakszerve­zete — a Nagy Károly vezette Auto­nóm, és Búzás Zoltán Ligás szervezete — is támogatásáról biztosította a ta­nácskozás résztvevőit. Tisztában van­nak azzal, hogy a timföldgyár megszű­nésének ők is szenvedő alanyai lenné­nek. Visszaminősülnének fűtőerőmű­vé, s a jelenlegi 650 helyett maximum 300 fő munkahelye lenne biztosított. Bíznak abban, hogy Szabó Iván ipari miniszter betartja ígéretét, és a kor­mány finanszírozni fogja ezt az átme­neti állapotot, amíg újra megélénkül a piac. *** Ennek a dominónak a másik kocká­ja az Ajkai Szénbányáknál dőlne össze, mert a 2-es gyár bezárásával kb. 600 ezer tonnával kevesebb szénre lenne szükség, és 1600 ember válna munkanélkülivé. Maga alá döntené természetesen a szállító­ vállalatokat, érintené az ÁFÉSZ -t, mert munkanél­küli segélyből nem lehet vásárolni. Gondot jelentene a Volánnak, ugyanis a munkanélküliek nem biztos, hogy 18-20 Ft-os menetjeggyel közleked­nének majd. Sorolhatnánk tovább a következményeket, amelyek Ajka vá­rosra leselkednek, és nagyon szomorú kép körvonalait festik le. Dr. Csertán János polgármester az önkormányzat, a Polgármesteri Hiva­tal oldaláról közelítette meg a témát. Kijelentette, hogy az önkormányzat minden segítséget megad, igyekszik megfelelő partner lenni. Kilátástalan­nak ítéli meg a munkanélküliség keze­lését Ajkán, ha ez így megy tovább, szinte az egész városra munkanélküli­ség vár. *** A szén, az energia, a bauxit, a tim­föld nem idénycikk, mindegyikre min­denkor szükség van — hangsúlyozta Mádai Péter országgyűlési képviselő. Majd így folytatta: — Számomra úgy tűnik, hogy ez csak a Munkavállalói Kerekasztal résztvevőinek érdeke, né­hány gazdasági vezetőé nem. Nagyon felháborítónak tartottam a tapolcai bá­nyásznapon a Hungalu Rt. vezér­­igazgatójának azt a mondatát, amely­ben kéjelegve kijelentette, hogy itt a timföldnek vége, 2-3000 embert el­küldünk. Hát ilyen nincs. Az ilyen vezetőt el kéne zavarni, ezt a szemlé­letet nem szabad hagyni. Most azzal az állammal kell megvívni az érdekvé­delmi harcot, amelyik egyik oldalról még mindig vállalja az „apaságot”, a másik oldalról viszont elfelejti biztosí­tani a kenyerünket. *** Végül a kerekasztal résztvevői le­vélben fordultak Szabó Iván ipari­ és kereskedelmi miniszterhez támogatá­sát kérve, hiszen meggyőződésük, hogy a kormányzat és az ipari tárca vezetése nem nézheti tétlenül a felvá­zolt méretű gazdasági és szociális fe­szültség kialakulását. A levélben megfogalmazták, hogy az államnak, mint tulajdonosnak jóval kevesebbe kerül a több mint 3000 munkahely megtartása, mint a meg­szüntetés költségei, valamint a bevé­telkiesés együttesen. Számításaik alapján közel 300 millió forintos SZJA-tól és mintegy 600 millió forint TB-járuléktól esne el a költségvetés, ráadásul közel félmilliárd forintnyi munkanélküli-járadékot kellene kifi­zetni, s akkor még nem számoltak az üzemek, az aknák bezárási költségei­vel. Ezért kérik az ipari minisztert, hogy a dominó elv ne érvényesüljön, a kor­mányzat teremtse meg a timföldgyár­tás életben tartásához a megfelelő gaz­dasági feltételeket. *** Kellemes színfoltja volt a fórum­nak, hogy a munkavállalókat képvise­lő, a választások miatt egymással szemben álló szakszervezetek a város ügyében mindent félretettek és össze­fogtak. Ezt érezni, mert így látunk esélyt arra, hogy a kormány gondjaink megoldásában segítsen. Tollár Sándor BÁNYAMUNKÁS 1992. OKTÓBER A szavahihetőség ma szakszervezeti felelősség Beszélgetés Wágner Ferenccel, a Dorogi Szénbányák Szakszervezeti Szövetségének elnökével A Dorogi Szénbányák felszámolás alatt lévő cégéből 1991. november el­sejével megalakult a Dorogi Szénbá­nyák Részvénytársaság azaz a DO­­SZÉN Rt. Ez annyiban jelentett elté­rést a többi vállalathoz, illetve a Doro­gi Szénbányák FA-hoz képest (FA ) Felszámolás alatt. — a szerk.), hogy 54%-os magántulajdon jött létre. A FA hitelezői a DOSZEN Rt. tulajdonosai lettek, azóta ez, az ágazat felszámolási gyakorlatában jól bevált módszerré vált. A hitelezők a DOSZEN Rt-ben álla­mi kisebbséget képeznek, míg az 54% az négy Kft. magántőkéjét képviseli. A Korlátolt Felelősségű Társaságok úgy kerültek az „üzletbe”, hogy hitele­zői érdeküket ki kellett valahogy elé­gíteni, s ehhez egyetlen lehetőség lát­szott megvalósíthatónak: az új brikett­gyár értékesítése. Ezt 700 millió forin­tért a négy Kft. vette meg, továbbá törzstőke gyanánt letett 400 milliót, így a DOSZEN Rt. alaptőkéjét 1 millió 300 ezerben biztosították. — Ez tehát a dolog gazdasági előz­ménye. Mennyiben befolyásolta az át­alakulás a szakszervezet addigi tevé­kenységét? — kérdezem Wágner Fe­rencet. — Az új tulajdonosokkal az igazga­tóságokon keresztül kellett, hogy rea­lizáljuk azokat a „megszokott” norma­tívákat amelyek a működés biztosí­tásához feltétlenül szükségesek. No­vember elsején a bizalmi testülettel megtárgyaltuk azokat a szerződéster­vezeteket amelyek az alapító okirat mellékleteként szerepeltek. E szerző­dések egyrészt tartalmazták a műkö­déshez szükséges tárgyi (iroda, tele­fon, stb.), technikai (személygépkocsi, költségkeret a mikrobuszhoz, iroda­szerek stb.), és személyi feltételeket (függetlenítettek létszáma stb.), más­részt a szakszervezeti pénzeszkö­zökkel és szociális intézményekkel kapcsolatos dolgokat. Az üdülőktől, üdültetéstől kezdve egészen az úgyne­vezett szakszervezeti hatáskörbe tarto­zó pénzeszközök felhasználásának módszertani megfogalmazásáig. Az elmúlt időszakhoz képest önál­lóbbak lettünk, jobban sikerült elsza­kadnunk a gazdasági vezetéstől. A strukturális változások körvonalai ez év február-márciusában rajzolódtak ki, amennyiben mi is felkészültünk, mint klasszikus szakszervezeti szövet­ség egyfajta területi munkára, ugyanis az Rt. ezerhatszáz dolgozóján kívül az önálló kisebb részvénytársaságok tag­sága is hozzánk tartozik. Ez a szövetség hitet tett amellett, hogy továbbra is a Bányaipari Dolgo­zók Szakszervezeti Szövetségének kö­telékében kíván működni. Legyen az építőipari vagy gépgyártó, vagy önálló társaság. Legutóbb a Mészüzem is Kft.-vé alakult át s szóba sem került, hogy visszamennének a cementipar­hoz. Az új struktúrának megfelelően át­tértünk az elnöki rendszerre. Létrehoz­tunk egy minden területet reprezentáló operatív csoportot, mivel az állami vállalatnál megszokott döntési inter­vallumoktól eltérően itt naponta kell döntéseket hozni és nincs időnk össze­hívni a testületet. A csoport amely Bizalmi Testületünk megbízásából lát­ja el feladatát szükség szerint bármi­kor összehívható és partnere a gazda­sági vezetésnek. Mi kiszálltunk a gazdasági munká­ból. Nem azzal foglalkozunk, hogy mit tervez a gazdasági vezetés és ho­gyan teszi azt, hanem azzal, hogy ab­ból mit és hogyan valósít meg elsősor­ban a dolgozók szempontjából. Az átalakulás új testületeket hozott: közgyűlés, igazgatóság, felügyelő bi­zottság. Ez utóbbiban biztosított a dol­gozói képviselet. Azok a gazdasági kérdések, amelyek előtte a szakszerve­zet gyakorlati feladatait képezték, most a felügyelő bizottság reszortja. A szakszervezet illetékességére egy pél­dát mondok. Az Rt. igazgatósága ter­vezi a B brikettgyár beindítását. Az ő dolguk. A mi feladatunk akkor kezdő­dik, amikor az első munkavállaló meg­jelenik a gyárban. — Hol volt könnyebb szakszerve­zeti munkát végezni, az átalakulás előtti időszakban vagy az új struktúrá­ban? — Látszólag könnyebb lett a mun­kánk azzal, hogy nem foglalkozunk kimondott gazdasági kérdésekkel, megszűnt az ún. gazdasági munkát segítő tevékenység, viszont sokkal na­gyobb a felelősségünk a dolgozói ér­dekérvényesítésben. A dolgozó meg­bízásából, az ő nevében, helyette dön­teni, nem hiszem, hogy van ennél na­gyobb felelősség. Az új helyzetben rengeteg olyan új impulzus ér minket, ami az előzőtől eltérő voltánál fogva pozitív töltést ad munkánknak. Ez erőt ad azoknak a napi nehézségeknek az elviseléséhez, ami ugyancsak a meg­változott körülmények velejárója. Egy példa arra, hogy a szavahihetőség mint felelősség ma mit jelent. Ez év májusában időszakosan be kellett zárni a­­ gyárat. Ezért a gyár­ból, illetve az Rt. munkavállalói olda­láról eltávozott négyszáz emberről a közös megállapodásban szakszerveze­ti kezdeményezésre, olyan feltételeket határoztunk meg, amely példaértékű lehet akár országosan is. Azt mondtuk: aki szeptemberben-októberben az új­raindulásnál nem jön vissza, azt nem tekintjük szerződésszegőnek, de ha mi nem vesszük vissza, akkor mi azok vagyunk. Erre a szakszervezet volt a garancia. Azt is kimondtuk, leírtuk, hogy ha visszajön az itt nem töltött idő hűségpénzét illetve szénjárandóságát, munkavállalói jutalom gyanánt kifi­zetjük, az új Kollektív Szerződésünk­ben pedig rögzítjük, hogy a munkavi­szonyát folyamatosnak tekintjük.­­ A bányaipar területén, ha nem is meghatározó jelleggel, de előfor­dulnak BDSZ-en kívüli érdekvédelmi szerveződések. Nálatok egyáltalán nincs. Mi ennek az oka? — Nem tudom, hogy örüljünk vagy bánkódjunk emiatt. A vezetés nem til­totta, hiszen egy szervezettel köny­­nyebb tárgyalni mint mondjuk három­mal. Voltak is próbálkozások, de egy­szerűen nem volt rá vevő. Hogy miért arra nekem két szubjektív megjegyzé­sem van. Az egyik, hogy minket ért a bányászatban a munkahely elvesztésé­nek stressze legelőször. Szakszerveze­tünk már az átalakulás előtt felismerte, hogy nem az embereket kell megvéde­ni, hanem a munkahelyeket, s ezért mindent meg is tettünk, nem ered­ménytelenül. A dolgozók ezt tudták is rólunk. Ott is ahol az állami dotáció és felszámolási pénzek megszűntével mi­nőségi cserét hajtottunk végre, ott is messzemenően figyelembe vettük, sőt kértük a dolgozók véleményét. Logi­kus, hiszen minden az ő zsebükre is ment. A másik ok ami miatt úgy gondo­lom nem alakultak más érdekvédelmi szervezetek nálunk az az, hogy néhány kérdésnek elébe mentünk. Nyíltan be­széltünk az emberekkel arról, hogy mit akarunk, s az információkat sem fog­tuk vissza a BDSZ tevékenységéről. Ezt nagyon fontos elemnek tartom. Sűrűn tartottunk bizalmi testületi ülést és titkári, mert volt mindig bőven mondanivalónk. Gyakorivá vált az emberekkel való találkozás és az a közvetítő szerep, amit a munkaválla­lók és a munkáltatók között láttunk el. Nem volt tabutéma. — Azt mondják, hogy a különböző más szervezetek azért alakulgattak, mert a szakszervezetben még mindig ott vannak a régi „begyepesedett” ve­zetők. — Én tizenegy éve tartom magam szakszervezeti vezetőnek, tehát a régi jelző megillet. Azt azonban vallom, hogy amíg egy vezető képes megújul­ni, rugalmasan vezetni méghozzá az új iránt fogékonyan és embercentrikusan, addig helye van a palettán. — Az üzemi tanács választások elő­készületi szakaszát éljük. Hogyan ké­szültök és milyen részt vállaltok ebből a feladatból? — Idejekorán felismertük, hogy bár az üzemi tanácsok a gazdasági vezetés munkavállalói képviseletei, az egyál­talán nem közömbös, hogy milyen szakszervezeti részvétel valósul meg az összetételében. Tevékeny részt vál­lalunk a választások előkészítéséből. Előre meghatározott ütemterv szerint dolgozunk. Az a célunk, hogy az álta­lunk alkalmasnak tartott dolgozók be is kerüljenek. Nagyon figyelünk arra, hogy megfelelő arányban a nem szak­­szervezeti tagok is képviselve legye­nek, ez nálunk nyolc és tizenkét száza­lék között mozog. Ismert, felkészült és népszerű embereket akarunk oda, akik megfelelő partnerek lényeges kérdé­sek eldöntésében. Végül még egy dolog. Kollektív Szerződésünkbe szakszervezeti javas­latként bevettük és el is fogadtatjuk az igazgatósággal, hogy az üzemi tanács mielőtt a valamikori szakszervezeti hatáskörbe tartozó jóléti-kulturális pénzeszközök kérdésében — amely az ő illetékességük lesz — döntene, köte­les a szakszervezeti képviselettel tár­gyalni. Hámori István Szubjektív megjegyzés g.m.-nek Ajkára Az „Ajkai Szó” szeptember 11-i szá­mában „szubjektív tudósítást” olvas­hatunk a 42. Bányásznapról, a g.m. (így írta alá, kisbetűvel) tollából. A kevés érdeklődőt a tudósító a rossz idő­nek és a bányászszakszervezet korábbi (valószínűleg általa gyengének minősí­tett) tevékenykedésének tudja be. A BDSZ elnökét szinte sajnálkoz­va, sereg nélküli vezérnek titulálja. Kontrasztként odatesz még két meg­jegyzést, egyiket Schalkhammer Antal gépkocsijára, mint aki csodálkozik, hogy az elnök nem Volgával, vagy Ladával, hanem Citroennel közleke­dik, a másikat a csinos énekesnőre Karda Beátára, aki egyedül képes volt jó hangulatot csinálni a nézőtéren. Kedves g.m.! Három dolog nagyon biztos: 1. Rossz idő volt. 2. Schalk­hammer Antal a helyzetről, ha akart volna sem mondhatott szépeket, és az autója akár lehetne Opel, akár Ford is. 3. Karda Beáta kellemes jelenség. Ami viszont nem stimmel kedves g.m., az egymástól független tények „dialektikus” egybemosása. Ezt a „szubjektív tudósítás” sem magyaráz­za. Tessék mondani, mitől legyen ma a bányásznak jó kedve? (ez a kérdés persze más ágazatban is föltehető) És pont Ajkán csodálkozik rá a helyzetre az újságíró, ahol az alumínium kohá­szat válsága miatt is időzített bombán ülnek?! Tudja-e kedves g.m., hogy a kormányzat stratégiai hibái hány ezer ember életét kérdőjelezik meg csak abban a térségben? Tudja-e, hogy eb­ben az évben a BDSZ fellépése foly­tán csaknem 14 ezer bányász-munka­helyet sikerült megőrizni? Tudja-e, hogy a bányásznyugdíj és egyéb já­randóságok megtartása mennyiben köszönhető a BDSZ-nek? Nem va­gyok benne biztos! De azt kívánom, hogy a „vezérnek” ne kelljen mozgó­sítani azt a „sereget”, amelyet ön az ajkai bányásznapról hiányolt. Meg lenne lepve! — e­si a —

Next