Bányamunkás, 1993 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Váljunk a tagok szövetségévé! Beszélgetés Kalász Sándorral, a MOL Rt. Geofizikai Kutató Egységének szakszervezeti titkárával 1990-ben, az akkori Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt igazgató tanácsi határozattal a Geofizika szervezetébe integrálta a Szolnoki Kőolajkutató Vállalatnál, illetve Nagykanizsán a korábbi Kőolaj és Földgáz Vállalatnál lévő kútgeofizikát, geológiát és kiértékelést. A MOL Rt. megalakulásával az olajipar is elindult a privatizáció útján. Úgy tűnt, hogy a Geofizika is a többi olajipari céghez hasonlóan önálló államigazgatási vállalatként fog továbbműködni, de ezt a lépést végül is sikerült elkerülniük, hiszen a kutatás egységét megbontani hirtelen döntéssel, rövid felkészülési idővel nem lett volna helyes. Az elmúlt két év megérlelte az időt arra, hogy náluk is időszerűvé váljon a szervezeti változtatás. Ennek értelmében, a Geofizikai Kutató Egység két Kft-re bomlik, egy Geofizikai Szolgáltatóra és egy szolnoki központtal működő Mélyfúrás Információszerző Szolgáltatóra. Természetesen lesznek olyanok a kiértékelés, geológia, gravitáció, elektromos értelmezés területén, akik bentmaradnak az anyaszervezetben. — Mi indokolta a szervezeti átalakulást, s hogyan viszonyult ehhez a szakszervezet? — kérdezem Kalász Sándortól. — Elfogadtuk azt a döntést, hogy a területünket szervizvállalattá nevezzék ki. Ezt az indokolja, hogy a piaci viszonyok között hatékonyabban mozog egy szabadon gazdálkodó szervezet. Mi ezzel az átalakulással tulajdonosi körön belül maradunk, száz százalékos MOL tulajdonban fogunk dolgozni. A piac szegmensét három fő terület fogja meghatározni. Az egyik: a MOL Rt-nek, mint tulajdonosnak az igényeit kielégíteni. A másik: a MOL Rt. által vásárolt külföldi koncessziók (jelenleg ilyen van Tunéziában) által meghatározott munkák elvégzése. A harmadik: a hazai koncessziókra jelentkező külföldiek által kiírt tendereket, pályázatokat megnyerve, a szabad kapacitásainkat kihasználva a munkákat elvégezzük. — A ti munkátok nyereséges vállalkozás? — Igen. Persze olyan rettenetes nagy nyereséget nem lehet kihozni ebből a tevékenységből, hiszen a kutatás alapvetően nem nyereséges. Azonban az utóbbi években jelentősen fejlődő műszerezettségünknek köszönhetően — ami ma világszínvonalat képvisel — és az ehhez biztosított „szürkeállomány”, szakembergárda is garancia a feltételek jobb, eredményesebb kihasználására. A mi tulajdonképpeni nyereségünk ott dől el, hogy milyenek a találati arányok, van-e ott valami és mennyi, ahol kutatunk. — Az átalakulás a legtöbbször óhatatlanul létszámleépítéssel jár. — Nálunk nem. A jövő évi kapacitások le vannak kötve, a feltételek adottak, a munkavállalók elküldéséről nincs szó. Legfeljebb az a helyzet áll elő, hogy a nyugdíjkorhatárt elérőket a MOL Rt. nem tudja tovább foglalkoztatni. — Ha már a nyugdíjasoknál tartunk. Milyen velük a kapcsolatotok? — Az olajipar olyan szigete a bányásztársadalomnak, amit eddig sikerült tartalommal megtölteni. Szerencsére még olyan helyzetben vagyunk, hogy tudunk velük foglalkozni, s ez a segélyezésekben is kifejeződik. Több mint 90 ezer forintot osztottunk szét karácsony előtt hetven ember között, akiknek tízezer forint alatti a nyugdíjuk. Átlagban ez négyezer forint segélyt jelentett. Az anyagi gondoskodáson túl rendszeresen szervezünk nyugdíjas találkozókat, kirándulásokat. Az ország különböző területein élő nyugdíjasainkkal nehezebb a kapcsolattartás, mint a fővárosiakkal, de négy éve már erre is kerestünk megoldást. A Bihar - nagybajomban és környékén élőket minden bányásznapkor találkozóra hívjuk össze. Amit nagyon fontosnak tartok. A MOL Rt. Bányász Szakszervezeti Szövetség és a kereskedelmi vagyis vegyész rész bérről szóló közös megállapodása az elmúlt évben úgy határozta meg a bérfejlesztés mértékét, hogy az 28 százalék legyen. Ebből sikerült realizálni 23 százalékot úgy, hogy két százalékot egy alapítványba vittünk be. Ez a Gondoskodás alapítvány bejegyzésre került, s ebből kívánjuk a jövőben volt idős kollégáinkat segíteni. — Mi a véleményük az embereknek a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéről? — Van aki azt mondja, miért tartozzunk a bányászszakszervezethez? Miért kell nekünk jó szerencsét köszönni? Egyáltalán bányászok vagyunk-e? Ezek meglepő dolgok. Ezek a kollégák megfeledkeznek arról, hogy évtizedek alatt egy jól prosperáló bányászágazattól mit kapott vissza ez a terület. Megfeledkeznek arról, hogy mit jelent a szolidaritás, mit jelent bányásznak lenni, hagyományokat ápolni. A másik vélemény így szól: igen, ez a legharcosabb szervezet ide kell tartoznunk, ide köt minket a múltunk, ide fog kötni minket a jövőnk és elismeri azt, amit a BDSZ a bányásztársadalom érdekében kifejt. Tehát ez a kétféle vélemény létezik, de az nem kérdőjeleződött meg, hogy a BDSZ-hez tartozzunk e ezek után. — Van-e az Egységnél más érdekvédelmi szerveződés? — Nincs és erre utaló jeleket, kezdeményezéseket se tapasztaltam. — Visszatérve a bányászszakszervezet szerepére. Képviseli a ti közvetlen érdekeiteket? — Azt mondom erre, hogy kevésbé, de ez nem azt jelenti, hogy nem. Ha a makroszintet nézem, vagy még kijjebb, nemzetközi területekre tekintek, akkor feltétlenül, hiszen a gazdaságpolitikai döntések, véleményezések kapcsán ott ül a tárgyalóasztalnál. Azt mondom, hogy bár a kollektív szerződések kialakításánál is segíthet, de még fontosabb az a szerep amit a gazdaságpolitikai környezet alakításában vállal. Ideillő gondolat a bányászat leépítése, visszafejlesztése. Erről annyit, hogy aki ezt szorgalmazza, az nincs az elküldöttek között, annak nincsenek megélhetési gondjai, s fogalma sincs arról, hogy egy bányászatra épülő település életében mit jelent a bányabezárás. A gazdaságtalan bányák bezárása szerintem csak szakaszosan, az azt kiváltó új munkahelyek megteremtésével egyidejűleg történhet csak meg. Erre azonban még nem láttam megnyugtató példát. — Ha a MOL Rt. Szakszervezeti Szövetsége — elméleti a kérdés — kilépne a BDSZ-ből, ti követnétek őket? — Ennek semmi jelét nem látom, azt a veszélyt viszont igen, hogy a bányászszakszervezet nem az lesz, ami volt öt évvel ezelőtt vagy lesz tíz év múlva. A szakma, a szénbányászati visszafejlesztések miatt létszámában folyamatosan csökken, s az arányok el fognak tolódni. Jó lenne a nyugati példát követve bányaenergetika néven, vagy a bányászok, vasasok egy nagy erős szervezetté egyesülését létrehozni. Mi az olajiparon belül már régen szeretnénk ha egy nagy szakmai szövetségünk lenne, függetlenül attól, hogy nagyon jó az együttműködés a bányász és a vegyész rész között. Ennek ellenére érezzük, hogy egy egységes és erős szervezet lenne igazán hathatós. Tehát nem érzem azt a veszélyt, hogy ki akarnánk lépni a bányászszakszervezetből. Szakmai körben vagyunk és ez számunkra rendkívül fontos. A rendszerváltás kapcsán sok tekintetben építjük újjá a dolgokat, a gazdaság másképp rendezkedik be, a szakszervezeti struktúra megváltozott és ez a rendszerváltás pillanatában nagyon jó lépés volt. Ma viszont úgy érzem, hogy újból a tagok szövetségévé kellene válnunk, ismét központosítva a pénzt, a tőkét. Ugyanazt a tarifamegállapodásos rendszert kell megcsinálni hisz a vállalatok apró kft-kké válnak, a munkavállalókat nem tudjuk nyomon követni. Hány önálló szakszervezetnek kell még egy szövetséget alkotni ahhoz, hogy a munkavállalók követhetők legyenek? Ez csak úgy vitelezhető ki, ha ismét a tagok szövetségévé válunk. Azért tartom ezt most alkalmas pillanatnak, mert itt áll a küszöbön az üzemi tanácsválasztás. — Az MSZOSZ-be tömörülő szakszervezetek tehát képesek ellátni hatékony érdekvédelmet? — Meggyőződésem, hogy igen. És meg is teszik, bár az, hogy az egyes szakszervezeti vezetők ezt miként élik meg sikerként az más kérdés. Valahogy a sikerélmény marad el, pedig az eredmények ezt mindenképpen indokolnák. A BDSZ tárgyalási sikerei ideig-óráig maradtak az érdeklődés középpontjában. Mondok még közelebbi példát. Visszaérkeztem egy sikeres bértárgyalásról, megnyugodva abban, hogy volt értelme a hadakozásnak, mert jó pozíciókat értünk el. Az irodámban két levél várt, két szakszervezetből kilépő levele, akik még csak meg sem indokolták döntésüket. Hát ez nem az a kimondott sikerélmény. De ez csak engem érintő rossz érzés, amely hamar elmúlik. A lényeg az, hogy minden apró és nagy szakszervezeti tárgyalási siker a dolgozók érdekvédelmi hasznát szolgálja. Hámori István Péter BÁNYAMUNKÁS 1993. JANUÁR Az üzemi tanács partner! Akarjuk-e szeretni az üzemi tanácsokat? Sokan így teszik fel a kérdést mostanában, pedig ez hibás közelítés. A munkavállalóknál már jó néhány évtizeddel , legalább „két átkossal” korábban megjelent az igény a vállalatvezetésben való dolgozói részvételre. Ez sosem volt azonos csupán az érdekvédelemmel, több is volt, más is volt. Az 1945-ös üzemi bizottságok, majd az 1956-os munkástanácsok is ehhez a gondolatkörhöz tartoznak. A „dolgozói részvétel" a vállalatirányításban 1945 után Európa sok országában intézményesült. Mindenekelőtt rögzíteni kell: az üzemi tanácsok minden munkavállaló érdekeit képviselik, rajtuk keresztül a dolgozók részt vehetnek a vállalati, szervezeti egység irányításában, mint a vezetés részei. Lehetőségünk van a munkavállalók szempontjainak érvényesítésére. (Persze ez csupán a törvény „szelleme”.) Fontos különbség az üzemi tanácsok és a szakszervezetek között, hogy az előbbiek szervezeti háttér nélkül képviseleti alapon tevékenykednek, az utóbbiak törvényes jogaikkal élve hatalmi tényezőnek számítanak a munkahelyen. Megfelelő szervezettséggel képesek, hogy szükség esetén akaratukat rákényszerítsék a munkáltatóra. A két intézmény egymást kiegészítő funkciókat lát el. Ahogy egy szakember fogalmazott: a szakszervezeti tevékenység az érdekkülönbségekre épül, ezért a munkaharc eszköze. Az üzemi tanács a megteremthető érdekegybeesésre alapoz, ezért a munkabéke eszköze. A munkavállalók részvétele a vezetésben a vállalatvezetők, menedzserek érdeke is, mert lehetővé teszi a jobb együttműködést a vezetők és beosztottak között. A döntések előkészítése során fontos dolgozói információkhoz juthatnak. Ha ezeket okosan figyelembe veszik, valószínű hogy sok konfliktust megelőzhetnek. Lapunknak egy rövid írás keretében nem lehet célja, hogy részletes törvényismertetést adjon, csupán az érdeklődést szeretnénk felkelteni. Legyen kiindulópontunk az, hogy az üzemi tanácsot nem a szakszervezetek „bosszantására” találták ki. Egy konszolidáltabb gazdasági környezetben, válságmentes időkben felhőtlenül örülni is kellene neki. Ha emlékszik a kedves olvasó, egy-két évtizede mennyit írtunk, beszéltünk, hallottunk a „munkahelyi demokráciáról”, a dolgozói részvételről a vezetésben. Bár voltak jól működő példák is, szép számmal, a teljes megvalósulást a szakszervezetek akkori szerepének értelmezése akadályozta. Hogy igazi értelmet kapjon a munkahelyi demokrácia, ahhoz a szakszervezeteknek le kellett szakadniuk a párt (pártok) és az állami szervek gépezetéről, mert érdekvédelmi munkát csak függetlenül végezhetnek. Ez a folyamat megindult a ’80-as évek második felében és 89- 90-re lényegében újjáalakul a szakszervezeti mozgalom. Mára elmondhatjuk, hogy kialakult a hatékony érdekérvényesítési rendszer (lásd: munkaharc) és sürgető igény lett az érdekképviselet megvalósítása (lásd: munkabéke). Sokan mondják, hogy az üzemi tanácsok csorbítják majd a szakszervezetek jogait. Látszólag igen. De csak látszólag. Hiszen azzal, hogy a szakszervezetek — szervezetileg, testületileg — aktívan nem vesznek részt a vállalat működését alapvetően meghatározó szabályozások kimunkálásában, megtarthatják függetlenségüket, így szükség esetén teljes erejükkel felléphetnek a dolgozók érdekeiért. Az üzemi tanácsok intézménye jogi úton képviseli a munkavállalók érdekeit, ezt egészíti ki a szakszervezetek nyomásgyakorló eszközrendszere (vétójog, sztrájkjog). Az üzemi tanács és a szakszervezet partner! Mindegyik a munkavállalót képviseli csak más-más eszközzel. Tehát: a törvény értelmében ez év márciusában üzemi tanácsokat választunk. A választás minden olyan munkahelyen, ahol működik, egyben a szakszervezet vizsgája is lesz. Nem csak a támogatottságát és a tekintélyét jelzi majd, de a választási arányokhoz fontos jogok is kötődnek. Kifogásolási joga akkor érvényesülhet, ha jelöltjeinek legalább 10 százalékát megválasztják. Ha egy munkahelyen több szakszervezet működik, jelöltjeiknek legalább 50 százaléknyi szavazatot kell megszerezniük, hogy megköthessék a Kollektív Szerződést. Egy szakszervezet pedig akkor jogosult önállóan a K.Sz. megkötésére, ha a jelöltjei a szavazatok 65 százalékát megkapják. A törvény működésbe lépett, az „óra ketyeg”. Néhány hetünk van, hogy mindenütt megtaláljuk azokat a szakszervezeti aktivistákat, akiket bátran állíthatunk az egész kollektíva elé és nyugodt szívvel ajánlhatjuk megválasztásukat. Ehhez azonban — mondjuk ki nyugodtan — politikai ízű kampányt is szükséges szervezni. A szakszervezeten kívüli dolgozókkal is meg kell ismertetni a BDSZ helyi és országos tevékenységét, mutassuk be jelöltjeinket, szakmai, emberi oldalról (hiszen egy nagy munkahelyen nem ismerhet mindenki mindenkit), indokoljuk, hogy miért őt javasoljuk, a választókban ébresszünk szimpátiát iránta. A megválasztott üzemi tanács összetétele három évre meghatározza a vezetők, beosztottak és a szakszervezet viszonyát. Ezzel a felelősséggel jelöljünk és válasszunk. Csizmás Attila Tagsági könyvek metamorfózisa Ünnepélyesen fogadom, hogy 1993- ban jó útra térek. Ami azt jelenti, hogy megyek a régin, csak éppen kikerülöm a velem szemben haladókat, félreállok és hagyom hadd menjenek. Persze elhinni továbbra sem fogom, ha azt mondják nekem: egy irányba battyogunk, egy felé tartunk. Mert szavaiknak ellentmond az amit tesznek, ez esetben a szembejövés. Azt is megígérem, hogy mindenkivel lejattolok, aki a kezét nyújtja és én is aktivizálom azt amit nyújtani tudok nekik. Szóval jövőre (mert ezt a szösszenetet még 1992 decemberében írom), január elsejétől olyat fogok változni, hogy csak. Nem lövök liga-nyúlra (csak ha támad!) és isten ments attól, hogy aki engem megdob szolidaritással azt munkástanáccsal dobjam vissza. Hát bizony ilyen leszek én jövőre és minden társamat arra biztatom, hogy kövessenek elhatározásomban. De mivel még ez év van, ironizálok egyet, persze már csak olyan erőtlenül, tessék-lássék, csupán hogy úgy zárjam az évet, ahogy a nagyérdemű olvasó nép megszokta tőlem. Még utóljára. Elmondom miről van szó. Várpalotán járva, a bányaüzem szakszervezeti irodáján egy ún. régi, kék szakszervezeti tagsági könyv akadt a kezembe, s egyik bejegyzése oly irtóztató hatást gyakorolt rám, hogy rögvest tollat ragadtam. Sőt írni is kezdtem vele. A Bányász Béla nevére kiállított tagsági könyv (a személyiségi jogok védelme miatt kitalált a név). Átigazolások rovatában a baloldalon ez állt: (nevezett) B.Béla a Várpalotai bánya alapszervezetből 1992. II. 18- ával átigazolt. A jobboldalon pedig: Balinka Bányaüzem Független Szakszervezetébe, 8054. Balinka 1992. III. hónapban fogadták, ahogy azt kell, hivatalosan, bélyegzősen. Emlékeztetőül azoknak, akiknek rémlik valami, igen, eltalálták, ez utóbbi a Kiss-féle Liga szervezet. Az szb. titkár elmondta, hogy tíztizenöt embert átmenetileg Balinkára irányítottak, de csak áprilisig dolgoztak ott. S mivel ott nem volt más szakszervezet (akkor még!) beleléptek a meglévőbe. Az okirat szerint a Liga 1992. IV. hóban kijelentette őket. Ez eddig így rendben is lenne. Most jön az ideológiai huncutság. A kommunista mentességére oly büszke Kiss-féle csapat ugyancsak alábbadta. Az idézett kék könyvecske belsejében mindenféle átkos maradványok találhatók. Például: VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Meghogy: „A szakszervezetek védik és erősítik a néphatalmat, védik és képviselik a dolgozók érdekeit.” Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából. Nos. A világ proletárjai errefelé, mint ismeretes abbahagyták az egyesülgetést. Már Magyar Népköztársaság sincsen. Van viszont Liga szervezet kis hazánkban, aki hivatalosan hirdeti bolsevikellenességét, s még ugyanazzal a lendülettel hivatalosan elismeri a volt SZOT tagsági könyvet. Komolyan mondom, meg vagyok zavarodva. Mellesleg a BDSZ — amely sosem tagadta, hogy a régi szakszervezetből alakult újjá — saját, bányászszakszervezetes tagsági könyvet bocsátott ki. Ennyit akartam elmondani az ügyről, ami nem is ügy igazán. És ünnepélyesen fogadom, hogy 1993-ban jó útra térek. Nem jövök liga-nyúlra ésatöbbi. Persze ha támad...? - hip -