Bányamunkás, 1994 (81. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
A TATABÁNYAI BÁNYÁK Száz éves a Tatabányai Bányák Vállalat. Amikor ezt meghallottam, csodálkoztam, mert 1971-ben részt vettem a vállalat fennállásának 75. évfordulóján és ha a két számot összeadom, valami nem stimmel. Erről kérdezem a jubileumi rendezvénysorozat egyik fő szervezőjét, Csics Gyulát, a Tatabányai Bányák Vállalat FA irodavezetőjét. 100 ÉVES A TATABÁNYA! BÁNYÁK VÁLLALAT Felemelt fejjel — Ebben az évben lesz száz éve, hogy — 1894. december 4-én, Borbála napkor — aláírta az Esterházy hitbizomány tulajdonosa és a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat (MÁK Rt.) képviselői, a mai Tatabányai Bányák jogelődje, a szerződést a szénkiaknázási jog megvételére — mondja kérdésemre Csics Gyula. — Mégsem értem a két év csúszást. — Amikor 1971-ben a 75 éves évfordulót ünnepeltük, akkor nem ezt a napot — 1894. december 4. — vettük az alapítás dátumának, hanem 1896- ot, amikor az első csille szén kijött a bányából. Viszont ez nem lehet az igazi nap, mert a bánya alapítását nem lehet attól a naptól számítani, amikor a szén megjelent, hanem véleményünk szerint az a nap lehet, amikor a szénterületet megvásárolták és elkezdték a kutatást. A MÁK Rt.-nél még az alapítást sem lehet figyelembe venni, mert azt 1891-ben Budapesten alapították és akkor csak Borsodban rendelkezett bányákkal. Az 1894-es dátum adott a vállalatnak alapot arra, hogy ebben az évben ünnepeljük a századik évfordulót. — A dátumokkal mindig hadilábon állok. Úgy tudom, a vértessomlói bányászatból — 1870-1893. — sarjadt a Tatabányai Bányák és az Oroszlányi Szénbányák. — Nincs ebben semmi különös, mert a vértessomlói bányászat — ami Tatabánya és Oroszlány között terül el — analógiájára kezdték meg Tatabányán a kutatásokat és vették meg a területet. Így alakult ki az a helyzet, hogy Tatabányán rengeteg akna került megnyitásra és megalakult a tatabányai szénbányászat, amelyre épült több ipari üzem, az erőmű, a brikettgyár, cementgyár, alumíniumkohó, karbidgyár és a többiek. — Olvasom az 1994-es jubileum programját, ahol előadások, kiállítások, sportrendezvények, vállalattörténeti monográfia, stb. kerül megrendezésre, kiadásra. Szinte minden hónapban történik valamilyen esemény. Mi ennek a célja? — A tatabányai szénbányászat ma önállóságában a végét járja. Be szeretnénk mutatni, hogy az elmúlt száz év alatt mi volt és mit teremtettünk, vagyis emelt fejjel szeretnénk búcsúzni. — Miért ez a pesszimista hang? Hiszen Tatabánya bányászváros. — Tatabányán is vannak bányászellenes hangok. A város és az itt lakók is sokszor úgy érzik, hogy a bánya csak kárt okozott. A helyi sajtóban is gyakran hangzanak el ilyen vélemények. Csak egy példát említek. Tata városa is most támadja a bányát, hogy mi tettük tönkre az Öregtó vizét, mi idéztük elő, hogy a tatai források elapadtak és ezért semmiféle kártérítést nem adtunk. — Nem így volt? — Durván fogalmazva ez hazugság, mert a vállalat rengeteg kártérítést fizetett az évek során, így Tatának is. Azt viszont nem tudjuk, hogy ezeket a pénzeket mire használták. Az tény — amit sohasem tagadtunk —, hogy a bányászat sajátosságai miatt környezeti károsodásokat okoz. Azonban úgy véljük, a bányászat a tevékenységével, a széntermeléssel — és azzal is, amit az embereknek adott — sokkal nagyobb hasznot hozott, mint amekkora kárt okozott. Nemcsak mindig a kor színvonalának megfelelő lakásokat épített a bánya, hanem kórházat, iskolát, templomot, gépházat, strandot, uszodát, sportlétesítményeket is, amelyek a mai napig is a várost szolgálják. Sajnáljuk, hogy most pl. lehet, hogy be kell zárnunk a gőzfürdőt, mert nincs a városban olyan szervezet, amely azt átvegye tőlünk és azt üzemeltesse. Ez nem a mi hibánk. — Ezek szerint már nemcsak a kormánykörökben, egyes pártoknál és szervezeteknél jelent negatívat a bánya és a bányász kifejezés, hanem Tatabányán is? — Haragszom, hogy a város — illetve a város önkormányzata — a bányász szót szinte mindenhonnan száműzte. A sportkör nevéből is kivette a bányászt, már nem TBSC, hanem TSC. A város címeréből is kihagyták az egyetemes bányászságot jelentő jelképet, a bányászkalapácsot. Az iskolákban a „Jó szerencsét” köszönést megszüntették annak ellenére, hogy ez a köszönés is idén lesz száz éves. Valaki vagy valakik úgy vélték, hogy a „Jó szerencsét” köszöntés is az „átkos” szocialista rendszer terméke, amit el kell tüntetni. — Ez ellen nem tesztek semmit? — Mi próbáljuk tudatosítani azt a város lakóiban, hogy mit adott a bánya nekik a száz év alatt. Elsősorban munkát, megélhetést, lakást, kenyeret és még sorolhatnám. — Idáig csak a múltról és némileg a jelenről beszéltünk. Van-e jövő? — Én elképzelhetetlennek tartom, hogy a bányászat Tatabányán megszűnjön. Maga a felszámolás is egy jogi procedúra, ami nem azt jelenti, hogy minden megszűnik. Az viszont tény, hogy a Mányi Bánya az erőművel együtt valamikor bezár. Bár szén még van bőven Zsámbék környékén, ha netán kimerülne a Mányi Bánya. Úgy gondolom a szénvagyon egyre inkább felértékelődik. Ebben az energiaszegény világban nem hiszem, hogy megengedhetjük azt, hogy ne aknázzuk ki a saját szenünket. — Ha megszűnik az eddig önálló Tatabányai Bányák, élnek-e tovább a bányász hagyományok Tatabányán? — kérdezem Vasas Mihályt, a BDSZ Tatabányai Szakszervezeti Szövetség elnökét. — A Tatabányai Bányák jogutód nélkül fog megszűnni és ez év március 31-vel bekerül az integrációba. Ezért a vállalat vezetése a szakszervezettel együtt úgy gondolta — mert korábban mi kezdeményeztük —, hogy a tatabányai bányász hagyományok megőrzésére alapítványt hoz létre. Ezt a vállalat és a szakszervezet alapítja, amihez csatlakozna minden dolgozó és bányász nyugdíjas és a bányász érzelmű emberek. Mi nyitottak vagyunk, mert nemcsak a bányászatban dolgozók, hanem más vállalatok, kft-k is csatlakozhatnak. Ebből lehetne működtetni a fúvószenekart, — a tárgyi, személyi feltételeit ebből biztosítanánk — ez az alapítvány finanszírozná a 100 éves rendezvénysorozat költségeit, a bányaszerencsétlenségben meghaltak sírjainak a gondozását és még sok más dolgot. — Milyen összeggel indul az alapítvány? — Ez még nincs eldöntve, de a működéshez legalább 10 millió forintos tőke kell, de ehhez mindenkinek a segítsége kellene. Ladányi A. Amikor először szálltam le bányába — interjúkészítés céljából —, csak egy kívánságom volt: ússzam meg élve. És egy pár hasonló alkalomnak meg kellett történnie ahhoz, hogy oldódjon bennem a félsz által indukált görcs. Arra az időre teszem ezt a változást, amikor már nemcsak a bányát láttam, hanem benne az embert is. Ma már, tal tán két tucat bányajáráson, megmosolygom akkori önmagam. Mert ma már tudom, hogy szakmailag, emberileg itt szereztem a legtöbb tapasztalatot. Lehet, hogy nem mindig a legjobb cikkeimet írtam róla, róluk, de biztos, hogy mindig a legőszintébbet. A bányász nyelvezete nem irodalmi, ajka nem formál míves mondatokat, beszédjét nem ékítik színes cirádák. Az igazságot mondja. A maga módján. Sarkosan, érdesen, káromkodva, döcögve, verítékben érlelt realizmussal és mégis összekacsintós humorral, mackós jóindulattal, pajtási szeretettel. Ilyen. Mindez annak az apropóján jutott eszembe, hogy a Mányi Bányaüzemben járva találkoztam és beszélgettem két emberrel. Ember a vágatban — Hogyan látod a bányászvívmányok jövőjét? — kérdezem. — Veszélyben látom — feleli — minthogy eddig sem volt igazi pártfogója sem a munkásnak, sem a bányásznak. Én kiléptem a szakszervezetből, megmondom miért. Kezdetben szülési segélyt adtak, meg lehetett beutalót szerválni. Ezek aztán kézen-közön, a belső berkekben elsikkadtak. — Ez lenne a szakszervezet feladata? — Hát nem egészen. Elsősorban a tagság szervezése, tömörítése és az érdekeinek a védelme. De én ezt se látom kellően kidomborodni sem a munkástanácsnál, sem a szakszervezetnél. — Azért egy érdekeket érvényesítő kollektív szerződés mégiscsak fontosabb, mint mondjuk a segélyezés, márpedig az előbbit — mint egyik fél — a szakszervezet itt is megkötötte. — Ez valóban igaz. A szakszervezet még csak-csak mozgolódik, de a munkástanácsból tömegével lépnek ki az emberek. Vissza a BDSZ-be. Jó lenne tudni azt, hogy biztos támaszunk a BDSZ. Megmondom őszintén, hogy engem itt a bányában elsősorban az elektromosság és a kollégáim biztonsága érdekel, én ezért vagyok itt. Furcsán hangozhat ha azt mondom, hogy én ide nem szervezkedni, hanem dolgozni járok. Azért, hogy egy biztos munkaháttérrel, biztos megélhetési lehetőséggel, bérrel megmaradjanak a létfeltételeink. — Ha nincs bányászszakszervezet, akkor két éve már nem lenne ebben a térségben munka. — Rendben van, de akkor is keményebben, harcosabban kell fellépni, ha kell erőszakkal, hogy a hazai energia előállításához hazai szenet használjanak fel. — Csakhogy a kormány energiapolitikai koncepciója, a pártok gazdasági programja — kivéve az MSZP-t — mind arra irányul, hogy a bányászatot szétverje. Mindenki ránk rontott. Ebben a helyzetben már ezek az eredmények is felértékelődnek. — Igen. Sajnos be vagyunk teljesen kerítve. Ember a fejtésben — Megmaradnak-e a kiharcolt jogosultságok? — kérdezem. — Marad-e a bér, lesz-e hűségpénz? — Mi úgy táncolunk, ahogy az erőmű fütyül — feleli. — Az erőmű igényei határozzák meg a termelésünket, tehát az dönti el, hogy itt a csapaton belül hányunknak lesz munkája. Jogosultságok? A szakszervezet azt hirdeti, hogy azok megmaradnak, s ezért ki is fognak állni. De ezekben a kérdésekben mi mégse látunk tisztán. Ehhez alaposabb tájékoztatás kell nekünk. — Milyen a bánya helyzete most, 1994 januárjában? — Itt csak találgatások vannak. — Hány éves vagy? — Harminchárom. — El tudsz menni nyugdíjba? — Szó sincs róla. Ebben ugyanis realista vagyok. — És mit fogsz csinálni, ha ezt már nem lehet? — Mit? Azt mint a legtöbb munkanélküli. Csavargók, lopok... a fene tudja— Ki idézte elő ezt a helyzetet, amiben most benne van az iparág? — Most mondjam azt, hogy az Antall-kormány? Mondom. Mert igaz, hogy nem minden lépésük volt ballépés, de a bányászat jövőjét illetően nagyon melléfogtak. Más országokban — például nyugaton, ahová tartunk — államilag támogatott a bányászat. Nálunk meg éljen meg ahogy tud. Vagy haljon meg? — Mennyit viszel haza havonta? — Tizenöt és huszonötezer között mozog az alapkeresetem, a pótlékok nélkül. — Arról mit gondolsz: a szakszervezet megtesz mindent a helyzetetek javításáért? — Lehet, hogy megtesz, de erről elfelejt értesíteni minket. A tájékoztatást hiányoljuk. Ha nincsenek itt köztünk, hogy elmondják, ez és ez a helyzet, ennyit tudtunk tenni és még ennyit meg ennyit szándékozunk, akkor legalább megvan a párbeszéd, a kapcsolat. Nem tudjuk dicsérni a munkájukat. Igaz, hogy szidni se. — Tatabánya a bányán nőtt fel, abból terebélyesedett várossá. Itt mindig nagy becsülete volt a bányásznak. — Az a helyes, hogy volt. Annak az időnek vége. Lassan már majd szégyelnem is kell, hogy bányász vagyok. Igaz, hogy meddig lesz itt bánya? Maximum két évig. — Mondják, hogy az lehet akár tizenöt év is. — Ugyan már. Realistának kell lenni. Az integráció szép csendesen megöli a bányát. Ez a szomorú igazság. -in-r Beszélgettem két emberrel BÁNYAMUNKÁS 1994. JANUÁR A kormánydöntés elérte Tatabányát is A Tatabányai Bányák Vállalat is rálépett arra az útra, amit sorstársai, más szénbányák járnak. A bányaerőmű egységesítés, precedens híján ott nyilván vegyes érzelmeket gerjeszt az érintettekben. Nem mindegy, hogy a beharangozott pozitívumokból mi válik majd valóra. Mi lesz a munkahelyekkel? Ki marad, ki nem? Meddig élnek a bányák? És a bányászvívmányok? Az integráció most az előnyös oldalát mutatja. És ha egyszer megfordul? Összegyűjtött kétségeimmel kerestem meg Vasas Mihályt, a BDSZ Tatabányai Szövetségének elnökét. — Mit lehet így január közepén elmondani az integrációról? — Múlt év decemberében Holló úr (Holló Vilmos miniszteri biztos. — A szerk.) megkeresett minket, s tájékoztatott, hogy megbízást kapott Tatabánya, Oroszlány — Vértes Hőerőmű, valamint a Mányi Bányaüzem — Bánhidai Hőerőmű integrációjának megszervezésére. Ismertette a különböző bizottságokat, azok feladatkörét, összetételét. A jelenlevő műszakiaktól még rövid szakmai életrajzot is kért, hogy ennek alapján választhassa ki a bizottságok tagjait, de kihangsúlyozta, hogy természetesen az üzemi tanácsok és a szakszervezet is delegálhatnak tagokat. Megtudtuk azt is, hogy az első integrációs tárgyalás Budapesten valószínűleg azon a napon lesz, amikor Balinkabánya integrációját lezárják. Ezzel egyidejűleg indítanák a miénket. Összességében erről többet mondani nem lehet, mert még átfogó lépések nem születtek. Voltak vállalati kezdeményezések, hiszen a vállalat is készült az integrációra. Áttekintette a struktúráját, s ennek folyományaként azokat a részeket, amelyek nem szükségesek az összevonás szempontjából leválasztotta, kft-kbe, vagy másfajta vállalkozási formába vitte, így csak a Mányi Bányaüzem néven működő vertikum maradt. Ebbe beletartozik a Mányi Bányaüzem, az Osztályozó, a Minőségellenőrző Szolgálat, a Bányamentő Állomás és az ezekhez szükséges irányító apparátus. — A maradék létszám — tehát az általad említett vertikumban dolgozók — átkerülnek az integrációba? — Szakszervezetünknek az az álláspontja, hogy mivel a felesleges részlegek már leváltak, illetve az az egy-kettő még leépítésre kerül, az itt maradók feltétlenül kerüljenek bele a bánya-erőmű szervezetbe. — A Tatabányai Bányák Vállalat végül is hány részre szakad? — A vállalat három részre bomlik szét. Az integrációba menő részre, a Bányahasznosító Rt-be menő részre és az FA-ra, amely nagyon minimális létszámot fog foglalkoztatni. — Mi a szerepe, feladata, teendője a szakszervezetnek ebben az integrációs folyamatban? — Mint már említettem az az óhajunk, hogy a megmaradó létszám bekerüljön az új szervezetbe. A vívmányainkat szintén maradéktalanul kívánjuk átvinni, csakúgy mint az érvényes Kollektív Szerződésünket. Szakszervezetünk már lépéseket tett annak érdekében, hogy leendő partnereinket megismerjük. Az oroszlányi kollégával közösen már többször folytattunk tárgyalást az erőműviekkel, s éppen holnap lesz egy olyan ülésünk, ahol a négy szakszervezet és a négy üzemi tanács együttműködési megállapodást kíván kötni a tárgyban, hogy az integrációba való delegálást, a részvételt hogyan képzeljük el. Tehát mindenképpen szeretnénk érdekegyeztetést csinálni, kollektív szerződéseinket egybehangolni. Gyakorlatilag olyan garanciákat akarunk egymás között rögzíteni, hogy egyik vállalat dolgozói se kerüljenek hátrányos helyzetbe. — Mennyi időt vesz igénybe a tervek szerint a szervezetek teljes összevonása? — Holló úr megítélése szerint január 15-i kezdéssel március 31-ig befejezhető. Ezzel mi is egyetértünk, mert az előkészültség foka biztosíték erre. Megvannak a vagyonbecslések, szét vannak választva a tulajdonosok, megvannak a hozzá megfelelő létszámok, elkészültek a tervek, tehát most egy központi apparátusnak kell az egészet összeollózni. Még annyit, hogy bizonyos tapasztalatokat átvettünk az integrációban előbbre tartó környező szénbánya vállalatoktól, éppen azért, hogy az ő hibáikba mi már ne essünk bele. Ezzel együtt a mi sajátosságaink alapján kell dolgoznunk. Hogy aztán ez gyakorlatilag milyen eredménnyel jár majd, azt a jövő dönti el. H.I.