Bányamunkás, 1994 (81. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

A TATABÁNYAI BÁNYÁK Száz éves a Tatabányai Bányák Vállalat. Amikor ezt meg­hallottam, csodálkoztam, mert 1971-ben részt vettem a vál­lalat fennállásának 75. évfordulóján és ha a két számot összeadom, valami nem stimmel. Erről kérdezem a jubileu­mi rendezvénysorozat egyik fő szervezőjét, Csics Gyulát, a Tatabányai Bányák Vállalat FA irodavezetőjét. 100 ÉVES A TATABÁNYA! BÁNYÁK VÁLLALAT Felemelt fejjel — Ebben az évben lesz száz éve, hogy — 1894. december 4-én, Borbála napkor — aláírta az Esterházy hitbizo­­mány tulajdonosa és a Magyar Általá­nos Kőszénbánya Részvénytársulat (MÁK Rt.) képviselői, a mai Tatabá­nyai Bányák jogelődje, a szerződést a szénkiaknázási jog megvételére — mondja kérdésemre Csics Gyula. — Mégsem értem a két év csúszást. — Amikor 1971-ben a 75 éves év­fordulót ünnepeltük, akkor nem ezt a napot — 1894. december 4. — vettük az alapítás dátumának, hanem 1896- ot, amikor az első csille szén kijött a bányából. Viszont ez nem lehet az igazi nap, mert a bánya alapítását nem lehet attól a naptól számítani, amikor a szén megjelent, hanem véleményünk szerint az a nap lehet, amikor a szénte­rületet megvásárolták és elkezdték a kutatást. A MÁK Rt.-nél még az alapí­tást sem lehet figyelembe venni, mert azt 1891-ben Budapesten alapították és akkor csak Borsodban rendelkezett bányákkal. Az 1894-es dátum adott a vállalatnak alapot arra, hogy ebben az évben ünnepeljük a századik évfordu­lót. — A dátumokkal mindig hadilábon állok. Úgy tudom, a vértessomlói bá­nyászatból — 1870-1893. — sarjadt a Tatabányai Bányák és az Oroszlányi Szénbányák. — Nincs ebben semmi különös, mert a vértessomlói bányászat — ami Tatabánya és Oroszlány között terül el — analógiájára kezdték meg Tatabá­nyán a kutatásokat és vették meg a területet. Így alakult ki az a helyzet, hogy Tatabányán rengeteg akna került megnyitásra és megalakult a tatabá­nyai szénbányászat, amelyre épült több ipari üzem, az erőmű, a brikett­gyár, cementgyár, alumíniumkohó, karbidgyár és a többiek. — Olvasom az 1994-es jubileum programját, ahol előadások, kiállítá­sok, sportrendezvények, vállalattörté­neti monográfia, stb. kerül­ megrende­zésre, kiadásra. Szinte minden hónap­ban történik valamilyen esemény. Mi ennek a célja? — A tatabányai szénbányászat ma önállóságában a végét járja. Be szeret­nénk mutatni, hogy az elmúlt száz év alatt mi volt és mit teremtettünk, va­gyis emelt fejjel szeretnénk búcsúzni. — Miért ez a pesszimista hang? Hiszen Tatabánya bányászváros. — Tatabányán is vannak bányászel­lenes hangok. A város és az itt lakók is sokszor úgy érzik, hogy a bánya csak kárt okozott. A helyi sajtóban is gyak­ran hangzanak el ilyen vélemények. Csak egy példát említek. Tata városa is most támadja a bányát, hogy mi tettük tönkre az Öregtó vizét, mi idéz­tük elő, hogy a tatai források elapadtak és ezért semmiféle kártérítést nem ad­tunk. — Nem így volt? — Durván fogalmazva ez hazugság, mert a vállalat rengeteg kártérítést fi­zetett az évek során, így Tatának is. Azt viszont nem tudjuk, hogy ezeket a pénzeket mire használták. Az tény — amit sohasem tagadtunk —, hogy a bányászat sajátosságai mi­att környezeti károsodásokat okoz. Azonban úgy véljük, a bányászat a tevékenységével, a széntermeléssel — és azzal is, amit az embereknek adott — sokkal nagyobb hasznot hozott, mint amekkora kárt okozott. Nemcsak mindig a kor színvonalának megfelelő lakásokat épített a bánya, hanem kór­házat, iskolát, templomot, gépházat, strandot, uszodát, sportlétesítménye­ket is, amelyek a mai napig is a várost szolgálják. Sajnáljuk, hogy most pl. lehet, hogy be kell zárnunk a gőzfür­dőt, mert nincs a városban olyan szer­vezet, amely azt átvegye tőlünk és azt üzemeltesse. Ez nem a mi hibánk. — Ezek szerint már nemcsak a kor­mánykörökben, egyes pártoknál és szervezeteknél jelent negatívat a bá­nya és a bányász kifejezés, hanem Tatabányán is? — Haragszom, hogy a város — illetve a város önkormányzata — a bányász szót szinte mindenhonnan száműzte. A sportkör nevéből is kivet­te a bányászt, már nem TBSC, hanem TSC. A város címeréből is kihagyták az egyetemes bányászságot jelentő jel­képet, a bányászkalapácsot. Az isko­lákban a „Jó szerencsét” köszönést megszüntették annak ellenére, hogy ez a köszönés is idén lesz száz éves. Valaki vagy valakik úgy vélték, hogy a „Jó szerencsét” köszöntés is az „át­­kos” szocialista rendszer terméke, amit el kell tüntetni. — Ez ellen nem tesztek semmit? — Mi próbáljuk tudatosítani azt a város lakóiban, hogy mit adott a bánya nekik a száz év alatt. Elsősorban mun­kát, megélhetést, lakást, kenyeret és még sorolhatnám. — Idáig csak a múltról és némileg a jelenről beszéltünk. Van-e jövő? — Én elképzelhetetlennek tartom, hogy a bányászat Tatabányán meg­szűnjön. Maga a felszámolás is egy jogi procedúra, ami nem azt jelenti, hogy minden megszűnik. Az viszont tény, hogy a Mányi Bánya az erőmű­vel együtt valamikor bezár. Bár szén még van bőven Zsámbék környékén, ha netán kimerülne a Mányi Bánya. Úgy gondolom a szénvagyon egyre inkább felértékelődik. Ebben az ener­giaszegény világban nem hiszem, hogy megengedhetjük azt, hogy ne aknázzuk ki a saját szenünket. — Ha megszűnik az eddig önálló Tatabányai Bányák, élnek-e tovább a bányász hagyományok Tatabányán? — kérdezem Vasas Mihályt, a BDSZ Tatabányai Szakszervezeti Szövetség elnökét. — A Tatabányai Bányák jogutód nélkül fog megszűnni és ez év március 31-vel bekerül az integrációba. Ezért a vállalat vezetése a szakszervezettel együtt úgy gondolta — mert korábban mi kezdeményeztük —, hogy a tatabá­nyai bányász hagyományok megőrzé­sére alapítványt hoz létre. Ezt a válla­lat és a szakszervezet alapítja, amihez csatlakozna minden dolgozó és bá­nyász nyugdíjas és a bányász érzelmű emberek. Mi nyitottak vagyunk, mert nemcsak a bányászatban dolgozók, ha­nem más vállalatok, kft-k is csatlakoz­hatnak. Ebből lehetne működtetni a fúvószenekart, — a tárgyi, személyi feltételeit ebből biztosítanánk — ez az alapítvány finanszírozná a 100 éves rendezvénysorozat költségeit, a bá­nyaszerencsétlenségben meghaltak sírjainak a gondozását és még sok más dolgot. — Milyen összeggel indul az alapít­vány? — Ez még nincs eldöntve, de a működéshez legalább 10 millió forin­tos tőke kell, de ehhez mindenkinek a segítsége kellene. Ladányi A. Amikor először szálltam le bányába — interjúkészítés céljából —, csak egy kívánságom volt: ússzam meg élve. És egy pár hasonló alkalomnak meg kellett történnie ahhoz, hogy oldódjon bennem a félsz által indukált görcs. Arra az időre teszem ezt a változást, amikor már nemcsak a bányát láttam, hanem benne az embert is. Ma már, tal tán két tucat bányajáráson, megmosolygom akkori önmagam. Mert ma már tudom, hogy szakmai­lag, emberileg itt szereztem a legtöbb tapasztalatot. Lehet, hogy nem mindig a legjobb cikkeimet írtam róla, róluk, de biztos, hogy mindig a legőszintéb­bet. A bányász nyelvezete nem irodal­mi, ajka nem formál míves mondatokat, beszédjét nem ékítik színes cirádák. Az igazságot mondja. A maga módján. Sarkosan, érdesen, káromkodva, dö­cögve, verítékben érlelt realizmussal és mégis összekacsintós humorral, mac­kós jóindulattal, pajtási szeretettel. Ilyen. Mindez annak az apropóján jutott eszembe, hogy a Mányi Bányaüzemben járva találkoztam és beszélgettem két emberrel. Ember a vágatban — Hogyan látod a bányászvívmá­nyok jövőjét? — kérdezem. — Veszélyben látom — feleli — minthogy eddig sem volt igazi pártfo­gója sem a munkásnak, sem a bányász­nak. Én kiléptem a szakszervezetből, megmondom miért. Kezdetben szülési segélyt adtak, meg lehetett beutalót szerválni. Ezek aztán kézen-közön, a belső berkekben elsikkadtak. — Ez lenne a szakszervezet felada­ta? — Hát nem egészen. Elsősorban a tagság szervezése, tömörítése és az ér­dekeinek a védelme. De én ezt se látom kellően kidomborodni sem a munkásta­nácsnál, sem a szakszervezetnél. — Azért egy érdekeket érvényesítő kollektív szerződés mégiscsak fonto­sabb, mint mondjuk a segélyezés, már­pedig az előbbit — mint egyik fél — a szakszervezet itt is megkötötte. — Ez valóban igaz. A szakszervezet még csak-csak mozgolódik, de a mun­kástanácsból tömegével lépnek ki az emberek. Vissza a BDSZ-be. Jó lenne tudni azt, hogy biztos támaszunk a BDSZ. Megmondom őszintén, hogy engem itt a bányában elsősorban az elektromosság és a kollégáim bizton­sága érdekel, én ezért vagyok itt. Fur­csán hangozhat ha azt mondom, hogy én ide nem szervezkedni, hanem dol­gozni járok. Azért, hogy egy biztos munkaháttérrel, biztos megélhetési le­hetőséggel, bérrel megmaradjanak a létfeltételeink. — Ha nincs bányászszakszervezet, akkor két éve már nem lenne ebben a térségben munka. — Rendben van, de akkor is kemé­nyebben, harcosabban kell fellépni, ha kell erőszakkal, hogy a hazai energia előállításához hazai szenet használja­nak fel. — Csakhogy a kormány energiapo­litikai koncepciója, a pártok gazdasági programja — kivéve az MSZP-t — mind arra irányul, hogy a bányászatot szétverje. Mindenki ránk rontott. Ebben a helyzetben már ezek az eredmények is felértékelődnek. — Igen. Sajnos be vagyunk teljesen kerítve. Ember a fejtésben — Megmaradnak-e a kiharcolt jogo­sultságok? — kérdezem. — Marad-e a bér, lesz-e hűségpénz? — Mi úgy táncolunk, ahogy az erő­mű fütyül — feleli. — Az erőmű igé­nyei határozzák meg a termelésünket, tehát az dönti el, hogy itt a csapaton belül hányunknak lesz munkája. Jogo­sultságok? A szakszervezet azt hirdeti, hogy azok megmaradnak, s ezért ki is fognak állni. De ezekben a kérdésekben mi mégse látunk tisztán. Ehhez alapo­sabb tájékoztatás kell nekünk. — Milyen a bánya helyzete most, 1994 januárjában? — Itt csak találgatások vannak. — Hány éves vagy? — Harminchárom. — El tudsz menni nyugdíjba? — Szó sincs róla. Ebben ugyanis realista vagyok. — És mit fogsz csinálni, ha ezt már nem lehet? — Mit? Azt mint a legtöbb munka­­nélküli. Csavargók, lopok... a fene tud­ja­— Ki idézte elő ezt a helyzetet, amiben most benne van az iparág? — Most mondjam azt, hogy az An­­tall-kormány? Mondom. Mert igaz, hogy nem minden lépésük volt ballé­pés, de a bányászat jövőjét illetően nagyon melléfogtak. Más országokban — például nyugaton, ahová tartunk — államilag támogatott a bányászat. Ná­lunk meg éljen meg ahogy tud. Vagy haljon meg? — Mennyit viszel haza havonta? — Tizenöt és huszonötezer között mozog az alapkeresetem, a pótlékok nélkül. — Arról mit gondolsz: a szakszerve­zet megtesz mindent a helyzetetek javí­tásáért? — Lehet, hogy megtesz, de erről elfelejt értesíteni minket. A tájékoz­tatást hiányoljuk. Ha nincsenek itt köz­tünk, hogy elmondják, ez és ez a hely­zet, ennyit tudtunk tenni és még ennyit meg ennyit szándékozunk, akkor leg­alább megvan a párbeszéd, a kapcsolat. Nem tudjuk dicsérni a munkájukat. Igaz, hogy szidni se. — Tatabánya a bányán nőtt fel, ab­ból terebélyesedett várossá. Itt mindig nagy becsülete volt a bányásznak. — Az a helyes, hogy volt. Annak az időnek vége. Lassan már majd szégyel­­nem is kell, hogy bányász vagyok. Igaz, hogy meddig lesz itt bánya? Maximum két évig. — Mondják, hogy az lehet akár ti­zenöt év is. — Ugyan már. Realistának kell len­ni. Az integráció szép csendesen meg­öli a bányát. Ez a szomorú igazság. -i­n-r Beszélgettem két emberrel BÁNYAMUNKÁS 1994. JANUÁR A kormánydöntés elérte Tatabányát is A Tatabányai Bányák Vállalat is rálépett arra az útra, amit sorstársai, más szénbányák járnak. A bánya­erőmű egységesítés, precedens híján ott nyilván vegyes érzelmeket ger­jeszt az érintettekben. Nem mind­egy, hogy a beharangozott pozitívu­mokból mi válik majd valóra. Mi lesz a munkahelyekkel? Ki marad, ki nem? Meddig élnek a bányák? És a bányászvívmányok? Az integráció most az előnyös oldalát mutatja. És ha egyszer megfordul? Összegyűjtött kétségeimmel ke­restem meg Vasas Mihályt, a BDSZ Tatabányai Szövetségének elnökét. — Mit lehet így január közepén elmondani az integrációról? — Múlt év decemberében Holló úr (Holló Vilmos miniszteri biztos. — A szerk.) megkeresett minket, s tájékoztatott, hogy megbízást kapott Tatabánya, Oroszlány — Vértes Hőerőmű, valamint a Mányi Bánya­üzem — Bánhidai Hőerőmű integ­rációjának megszervezésére. Ismer­tette a különböző bizottságokat, azok feladatkörét, összetételét. A jelenlevő műszakiaktól még rövid szakmai életrajzot is kért, hogy en­nek alapján választhassa ki a bizott­ságok tagjait, de kihangsúlyozta, hogy természetesen az üzemi taná­csok és a szakszervezet is delegál­hatnak tagokat. Megtudtuk azt is, hogy az első integrációs tárgyalás Budapesten valószínűleg azon a na­pon lesz, amikor Balinkabánya in­tegrációját lezárják. Ezzel egyide­jűleg indítanák a miénket. Összességében erről többet mon­dani nem lehet, mert még átfogó lépések nem születtek. Voltak válla­lati kezdeményezések, hiszen a vál­lalat is készült az integrációra. Átte­kintette a struktúráját, s ennek fo­lyományaként azokat a részeket, amelyek nem szükségesek az össze­vonás szempontjából leválasztotta, kft-kbe, vagy másfajta vállalkozási formába vitte, így csak a Mányi Bányaüzem néven működő verti­kum maradt. Ebbe beletartozik a Mányi Bányaüzem, az Osztályozó, a Minőségellenőrző Szolgálat, a Bá­nyamentő Állomás és az ezekhez szükséges irányító apparátus. — A maradék létszám — tehát az általad említett vertikumban dolgo­zók — átkerülnek az integrációba? — Szakszervezetünknek az az ál­láspontja, hogy mivel a felesleges részlegek már leváltak, illetve az az egy-kettő még leépítésre kerül, az itt maradók feltétlenül kerüljenek bele a bánya-erőmű szervezetbe. — A Tatabányai Bányák Vállalat végül is hány részre szakad? — A vállalat három részre bom­lik szét. Az integrációba menő rész­re, a Bányahasznosító Rt-be menő részre és az FA-ra, amely nagyon minimális létszámot fog foglalkoz­tatni. — Mi a szerepe, feladata, teendő­je a szakszervezetnek ebben az in­tegrációs folyamatban? — Mint már említettem az az óhajunk, hogy a megmaradó lét­szám bekerüljön az új szervezetbe. A vívmányainkat szintén maradék­talanul kívánjuk átvinni, csakúgy mint az érvényes Kollektív Szerző­désünket. Szakszervezetünk már lépéseket tett annak érdekében, hogy leendő partnereinket megismerjük. Az oroszlányi kollégával közösen már többször folytattunk tárgyalást az erőműviekkel, s éppen holnap lesz egy olyan ülésünk, ahol a négy szakszervezet és a négy üzemi ta­nács együttműködési megállapodást kíván kötni a tárgyban, hogy az integrációba való delegálást, a rész­vételt hogyan képzeljük el. Tehát mindenképpen szeretnénk érdeke­gyeztetést csinálni, kollektív szer­ződéseinket egybehangolni. Gya­korlatilag olyan garanciákat aka­runk egymás között rögzíteni, hogy egyik vállalat dolgozói se kerülje­nek hátrányos helyzetbe. — Mennyi időt vesz igénybe a tervek szerint a szervezetek teljes összevonása? — Holló úr megítélése szerint január 15-i kezdéssel március 31-ig befejezhető. Ezzel mi is egyet­értünk, mert az előkészültség foka biztosíték erre. Megvannak a va­­gyonbecslések, szét vannak választ­va a tulajdonosok, megvannak a hozzá megfelelő létszámok, elké­szültek a tervek, tehát most egy központi apparátusnak kell az egé­szet összeollózni. Még annyit, hogy bizonyos ta­pasztalatokat átvettünk az integráci­óban előbbre tartó környező szénbá­nya vállalatoktól, éppen azért, hogy az ő hibáikba mi már ne essünk bele. Ezzel együtt a mi sajátossága­ink alapján kell dolgoznunk. Hogy aztán ez gyakorlatilag milyen ered­ménnyel jár majd, azt a jövő dönti el. H.I.

Next