Bányamunkás, 1996 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
1996. JANUÁR Bérkonfliktus és feloldása a MOL-nál 1994 novemberében a MOL Rt. igazgató tanácsa négy igen, négy nem és az elnök nem szavazatával elutasította a szakszervezet további négy százalékos (eredetileg tizennyolc százalék volt) béremelési követelését. Nem mertek dönteni egy olyan helyzetben, amely a november 30-i közgyűlésre jelentős személycseréket ígért a felső vezetésben. A MOL Bányász Szakszervezet - jóllehet megnehezült körülmények között - továbbvitte a tárgyalásokat, s december 22-én, már az új vezérigazgatóval, sikerült megállapodni abban, hogy januártól tíz százalékkal növekedjenek az átlagbérek. Mi akkor közöltük, hogy ha december 22-én elfogadják a tizennyolc százalékos javaslatunkat plusz azt a négy százalékot, ami novemberben elveszett, akkor az 1995-ös bérmegállapodást komplettnek tekintettük volna - mondja Kudela József, a MOL Bányász Szakszervezet elnöke. - Mi akadályozta, hogy ez a későbbiekben realizálódjon? - A kormány bérmegszorító intézkedésekről hozott határozatokat, s ennek következtében beindult az állami gépezet. Az ÁPV Rt. kierőszakolta, hogy a május 30-i közgyűlés az üzleti tervben szereplő 15 százalékos mértéket jóváhagyja. Egyébként a MOL Rt. a ‘94-es mérlegében veszteséget mutatott ki, függetlenül attól, hogy kb. 140 milliárd forintot fizetett be a költségvetésnek. Az ÁPV Rt. keresztülverte a közgyűlésen a 15 százalékot, mint maximumot? - Igen, csakhogy volt ennek egy szépséghibája: nem volt ugyanis ‘95. évre érvényes bérmegállapodás. Abban volt egyezség, hogy tíz százalékkal indítsunk és majd később visszatérünk a továbbiakra. Az ÁPV Rt. mint többségi tulajdonos, májusi döntését és a kormányhatározatot is törvénytelennek minősítettük és kezdeményeztük a bértárgyalások folytatását. Augusztus 5-én ügyvezetői értekezleten téma volt a bérkérdés, ahol szóvátettem, hogy amennyiben ezt közgyűlési határozathoz kötik, akkor vegyék fel a következő közgyűlés napirendjei közé a béremelést, legyen érdekegyeztetés az ÁPV Rt-vel, s módosuljon a közgyűlési határozat, bár hangsúlyoztam, hogy nem jogszerű egy bérmegállapodásba közgyűlési határozattal beleszólni. - Ezt az álláspontot figyelembe vették? - Az akkori vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy a dolgot megoldják, az igazgatóság döntött is e kérdésben, s jóváhagyásra átküldték az ÁPV Rt-hez. Velünk elfelejtették közölni, hogy mit döntöttek, s mire kiderítettük, már szeptember közepe volt. Közbevetőleg mondom, hogy intenzíven foglalkoztunk a dolgozói tulajdonlással, s ez időnk jó részét lekötötte. - Ha jól tudom, akkoriban ismét vezetői mozgások voltak a MOL-nál. - A szeptember 15-i közgyűlésen leváltották a vezérigazgatót, kicserélték az igazgatóságot, úgyhogy kezdhettük elölről az egészet. Itt tudtuk meg, hogy október 16-án lesz a következő közgyűlés, ám egy héttel előtte értesültünk róla, hogy ezen sem foglalkoznak a béremeléssel. Azzal nyugtatgatták felháborodásunkat, hogy december 11-én is lesz közgyűlés. Október 10-én döntött az elnökségünk arról, hogy amennyiben nem lesz ezügyben előrelépés, keményebb eszközöket fogunk alkalmazni. Elhatározásunkat közöltük az ügyvezetéssel és az igazgatóság elnökével is. Ma már tudjuk, s ez nagy tanulsága az ügynek, hogy jóhiszeműségből elkövettünk egy olyan hibát, amely a későbbiekben csúnyán visszaütött. Megállapodtunk ugyanis a MOL Rt. vezetésével, hogy nem zavarjuk a cég privatizációját, a külföldi tőkebejegyzést és egyebeket, de abban maradtunk, hogy mindent előkészítünk és akkor novemberi bérkifizetéssel meg lehet oldani ezt az egész problémát. - Hol volt a csapda? - Az ÁPV Rt. kihasználta a fegyverszünetet, s november 22-én határozatot hozott, persze megint nem tudtuk, hogy mit, aztán hat nap múlva értesültünk róla, de ez akkor már érdektelen volt, hiszen a közgyűlés összehívására - amihez ők ragaszkodtak - ‘95-ben már nem kerülhetett sor. Érdekes volt a magyarázatuk. Nem a merevségükre hivatkoztak, hanem arra, hogy időközben a külföldi tőkebefektetők bejegyezték a MOL részvényeinek 19 százalékát, s olyan ígéretet kaptak, hogy ez évben legalább 6,9 milliárd forint adózott eredmény lesz, ami után fizetik az osztalékot, ennek megfelelő az árfolyamemelkedés, szóval nyereséges a társaság. Csakhogy szeptemberben a Pénzügyminisztérium a MOL-lal befizettetett 2 milliárd 800 millió forintot jamburgi gázár címen, s ez máris illuzórikussá tette az üzleti tervben szereplő eredményt. Tehát azt,aminek egy részét a munkavállalók megkaphatták volna, beszipkázta az állami költségvetés. Ettől kezdve a mi számunkra nem maradt semmilyen más lehetőség, mint a sztrájkfenyegetés. Amit aztán nem kellett beváltanotok, hiszen a tárgyalások eredményt hoztak. Milyet? December 9-én még soha nem volt a következő évre vonatkozó bérmegállapodás, ilyen mértékű meg végképp nem. A másik hozadék: 1996. január 5- én a munkavállalók egy hóközi kifizetéssel, az alacsonyabb keresetű fizikai és ügyviteli alkalmazottak egyhavi alapbérnek megfelelő, az egyéb szellemi alkalmazottak félhavi alapbérüknek megfelelő összeget kapnak. Ez nem diszkrimináció, csupán azt a célt szolgálja, hogy hozzávetőlegesen azonos mértékű jövedelemhez juttassa a dolgozókat. A beígért sztrájktól megrettent a vezetés? - Rettenésről nincs szó, hiszen világosan látszik, hogy mi nem a MOL vezetésével voltunk konfliktusban. A sztrájkígéret azt segítette, hogy az egyébként megállapodásra kész ügyvezetés magára vállalta a ‘95. évi konfliktus ‘96-ban történő megoldását. A 19,5 % úgy igaz, hogy 1966-ban még 14 %-os bérfejlesztés valósul meg és a 6 százalékból 5,5 %-ot áthoztak 1995-re. Ez volt az a pont, ahol a két fél hosszas vita után megegyezett. - Sikeres sztrájk lett volna? - A vezetés is tájékozódott a munkavállalók sztrájkhajlandóságáról, s mi is folyamatosan szavaztattuk a dolgozókat. 75-95 % között volt a munkában lévő állomány sztrájkelszántsága. A mi sztrájkszabályzatunk rögzíti, hogy akkor hirdethetünk csak munkabeszüntetést, ha a munkában lévő állomány (50 %) 75 százaléka a sztrájkra szavaz. Ez a teljes állomány 35 %-a. Ennél lényegesen nagyobb volt most a készség a sztrájkra. - Együttműködtetek a MOL Vegyészszakszervezettel? - Ez esetben nem. ők a probléma megoldására más utat választottak, s azt járták. Akkor találkoztunk, amikor a megállapodást aláírtuk, mint reprezentatív szakszervezetek. - Miután elmaradt sztrájkról van szó, sok a kérdésemben a „volna”. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit jelentett volna az a bizonyos sztrájk alatti elégséges szolgáltatás? - Azt, hogy lehet ugyan sztrájk, de mindenki ellátja a feladatát, tehát a szolgáltatás színvonalában,mennyiségében nincs semmi változás. Van még úgynevezett minimális szolgáltatás is, ami a mi esetünkben nem értelmezhető, mivel nálunk - nem lévén szolgáltató társaság - nincs ilyen kötelezettség. Ha mégis magunkra erőszakoljuk e kategóriákat, hát az elégséges szolgáltatás azt jelentheti, hogy mivel egyedüli földgázszállítók és kereskedők vagyunk, annyi gázt kell szállítanunk, amennyire szükség van. A minimális szolgáltatás meg azt, hogy a gázszolgáltatók még tudják teljesíteni a minimális kötelezettségüket. Hogyan jelentkezett volna a cég gazdálkodásában a sztrájk hatása? - Napi hetven-nyolcvan millió forint veszteséggel. - Az ország nem látta volna kárát? - Annyiban feltétlenül, hogy van az Állami Energiahivatalnak egy gázkorlátozási terve, hogy gázhiány esetén milyen ütemben lehet a fogyasztókat sorrendben korlátozni és eszerint a fogyasztók az utolsók. Első helyen állnak az alternatív földgázfogyasztók (pl. azok a hőerőművek, amelyek tudnak olajjal, földgázzal és szénnel is működni), aztán jönnek a puffer fogyasztók,akik valamilyen más energiahordozóval fűtenek, de ha a diszpécserközpontunk jelzi, hogy van tartalék gáz a rendszerben, akkor átállnak annak az eltüzelésére, mivel az olcsóbb, mintha mással tüzelnének.). - Milyen időtartamra terveztétek a sztrájkot? - Öt napra készítettünk előre tervet, s ez naponta bővülő mértékben lépett volna érvénybe. Azt azért el kell mondanom, hogy a második napon kaotikus állapotok lehettek volna a földgázszolgáltatásban. - Volt elképzelésetek a kieső bér pótlására? - Van sztrájkalapunk, ami garancia arra az esetre, ha nem tudunk megegyezni a munkáltatókkal, a bérfizetést illetően. - Használt ez a fellépés a szakszervezet tekintélyének? - Erről korai lenne még nyilatkozni, mégis úgy érzem, hogy erősítette az érdekvédelem azon részét, amelynek a konfliktuskezeléssel kell foglalkoznia. Olyan tapasztalatokat szereztünk ezalatt a másfél hét alatt, ami nagymértékben fogja javítani a további munkánkat Mert nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy bérkérdésben ez volt az utolsó erőpróba. kapott Horváth Sándor VDSZ titkár és Juhász Tibor csoportvezető, Borbála érem miniszteri kitüntetést pedig Benkovics István, a MÉV vezérigazgatója, valamint Harsányi Lajos, a geológiai szolgálat vezetője. Húsz dolgozó ügyvezető igazgatói dicséretben részesült, majd Szalayné Pásztor Gabriella, a BDSZ kabinetvezetője elismerő oklevelet adott át öt aktivistának. Ezt megelőzően rövid beszédben méltatta az UDSZ tevékenységét, a BDSZ-szel való jó együttműködést, a több közös fellépést a kormányzati szervekkel való ütköztetés során, melyek többször jártak eredménnyel. Az ünnepségen felolvasták Szili Katalinnak, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának, az „urános” térség parlamenti képviselőjének levelét, aki külföldi tárgyalásai miatt nem tudott személyesen résztvenni a rendezvényen. Többek között ezt írta: „Az uránbányászat majdani megszüntetésével megnyugtató módon kell rendezni az itt élők, itt dolgozók helyzetét, hiszen ennek meg nem engedhető elmaradása további szociális feszültségeket indukálna.” Az ünnepnek vége. Az uránosoknak nincs szégyenkeznivalójuk. Az 1995. évi üzleti tervben megfogalmazott költség- és exporttervet, gazdálkodási tervüket teljesítik annak ellenére, hogy számos áremelés kedvezőtlenül hatott munkájukra. Gondjaik azonban nem enyhülnek. Még mindig nem rendeződött az 1994-ig felhalmozódott adósság kérdése annak ellenére, hogy több felelős politikus is konkrét ígéretet tett erre. És a jövő finanszírozásáról is sürgősen dönteni kell, mert a korábbi kormányhatározat nem erre a helyzetre született. Talán nem kellene megvárni, hogy ezeken a problémákon Szent Borbála segítsen. Kablár János BÁNYAMUNKÁS 3 Azt, hogy a privatizáció szükséges, a villamosenergiaipar jövőbeni nagy fejlesztési igénye miatt igen kevesen vitatták. Nagyobb visszhangot váltott ki viszont az, hogy a társaságok milyen tőkerésze kerüljön át a külföldi tulajdonosok kezébe. Egy stratégiai iparág többségi tulajdonát nem szabad átengedni a külföldi tőkének - érveltek sokan a magánosítás többségi formája ellen. A Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének integrációs tagozata közösen sztrájkbizottságot alakítottak 1995. május 15-én, hogy tárgyalásokra kényszerítsék a privatizációs minisztert. A sztrájkbizottságon belül a BDSZ integrációs tagozata a privatizáció humánpolitikai garanciáinak kidolgozására helyezte a hangsúlyt. Követelték, hogy a pályázati kiírásokban szerepeltessék azokat a feltételeket, amelyek a privatizáció után is biztosítják a munkavállalók eredményes érdekvédelmét. Bár az energiaszolgáltató társaságok tulajdoni hányadának többségi privatizálásával kapcsolatos vita jelentős társadalmi rétegeket mozgatott meg, ebben a kérdésben mégsem sikerült a kormány döntését befolyásolni. Egyfajta kompromisszumot jelentett ugyanakkor annak az ágazati kollektív szerződésnek az elfogadása az MVM Rt. részéről, amely mintegy 52 ezer munkavállalót érintve a privatizáció előtt és után is mindenkire vonatkozóan előírta a humánpolitikai vívmányok megőrzésének minimumát. Ebben a felek kölcsönös kompromisszumával megkötött szerződésben rögzítették a bérmegegyezés mechanizmusát, a szociális juttatásokat, meghatározták a végkielégítés mértékét, az alkalmazotti áramdíj tarifát és a hűségjutalmat. Ez a dokumentum a külföldi befektetők számára is irányadónak minősült. A privatizációs tárgyalássorozat azonban továbbra sem haladt a szakszervezetek által kívánt úton. Sztrájkfenyegetettség kellett ahhoz, hogy a kormány és a sztrájkbizottság közötti megállapodás végül is 1995. július 4-én megszülessen. Az aláírt dokumentumban a privatizáció stratégiájával kapcsolatban ugyan nem sikerült eredményeket elérni, de a - főként a BDSZ által képviselt - humánpolitikai biztosítékok terén azonban igen. A megállapodás értelmében - többek között - döntés született a kedvezményes dolgozói részvényvásárlási lehetőségről, a privatizációs bevételek öt százaléknak elkülönítéséről humánpolitikai célokra, valamint arról, hogy a meglévő kollektív szerződéseket mind társasági, mind ágazati szinten a privatizáció befejezését követő egy év elteltéig csak közös megegyezéssel lehet módosítani. Ezek után 1995. július 6-án a kormány döntött arról, hogy a privatizáció első fázisában az erőművek esetében, az ÁPV Rt. kezelésében lévő tulajdoni hányad értékesítése kell megtörténjen 1995-ben, ez a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál a részvények 38 %-át jelentette. Ugyanakkor rögzítették, hogy a külföldi tulajdonosok a részvények többségét két éven belül alaptőke emeléssel, vagy az MVM részvényeinek részbeni értékesítésével szerezhetik meg. A privatizációs pályázati kiírás szerint egyfordulós, nyílt pályázat alapján kellett értékesíteni az állami tulajdont. A pályázatok beadásának határideje november vége volt, elbírálására a tenderbontást követő 15. napot tűzték ki. A bíráló bizottság az ÁPV Rt., az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, az Energia Hivatal, a Versenyhivatal és az MVM Rt. képviselőiből állt, véleményezési jogkörrel részt vettek benne a társaságok vezérigazgatói is. Eldőlt, hogy a privatizáció teljes szakaszát lezáróan a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál egy darab szavazattöbbséget biztosító részvény - úgynevezett „Aranyszegélyű” részvény marad állami tulajdonban. Ezen a szavazattöbbséget biztosító részvényen keresztül az állam egyetértése szükséges a társaság alaptőkéjének leszállításához, a társaság tevékenységi körének esetleges módosításához, a társaság egyesüléséhez, szétválasztásához szükséges döntéseknél, az osztalékpolitika és fejlesztési politika meghatározásánál. Jövőkép A Mátrai Erőmű Rt. többségi tulajdonát megszerző befektető rendelkezik a jövőben annak a lignitvagyonnak a kitermelési jogával, amelyet a szakértők 870 millió tonna körüli volumenre becsülnek. Hosszú szakmai egyeztetések eredményeként a pályázati feltételek között ezért is szerepelt 450 MW erőművi kapacitás beépítése Visontára, a nagy Déli bányára alapozottan 2000. december 31-ig vagy előbb. A projekt megvalósítását a kormány nagyon szigorú feltételekhez kötötte: ha az új tulajdonos önhibájából nem valósítaná meg azt, a projekt mértékének 50 %-át jelentő kötbért kellene fizetnie. Ez megfelelő biztosítékot jelent arra, hogy a fejlesztés megvalósuljon. Az ÁPV Rt. döntése alapján a Mátrai Erőmű Rt. privatizációjára kiírt pályázat nyertese az RWE-Energie/EVS Konzorcium lett. Mind az RWE Energie AG, amely a legnagyobb német magántulajdonban lévő energiaszolgáltató társaság, mind pedig az Energie Versorgung Schwaben AG, az egyik nagy német közszolgáltató fő tevékenységi köre a villamosenergiatermelés, szolgáltatás és elosztás. A konzorcium a privatizációs pályázatában az alábbi általuk biztosított előnyökre hívta fel a figyelmet: - pénzügyi stabilitás, - nagy tapasztalat a villamosenergia előállítás, elosztás és szállítás területén, - bevált együttműködés, - érzékenység a helyi igények tekintetében. A konzorcium két tagja 1994-ben mintegy 145 milliárd kWh-nyi villamosenergiát értékesített mintegy 150 áramszolgáltató vállalatnak, 20.000 ipari felhasználónak és mintegy 2000 település több mint 10 millió egyéni fogyasztójának. Mindkét társaság maga állítja elő az értékesített villamosenergiát. Egyesített kapacitásuk meghaladja a 30.000 MW-ot. Az RWE Energie AG és az EVS AG már évtizedek óta egy közös üzleti kultúrán alapuló jó munkakapcsolatot alakított ki. Mindkét társaság fogyasztó orientált szemléletű és működési területük is szomszédos. Ez a jelentős és hozzáértő csoport nagy együttműködési tapasztalatokkal rendelkezik Németország, Ausztria és Közép-Európa szerte. A tapasztalataik segítségével még eredményesebbek lehetnek a magyar villamosenergia-termelés hatékonyságát, biztonságát növelő beruházások, valamint nagyobb hangsúlyt kaphat a környezetvédelmi előírások betartása. S nem utolsósorban - tegyük hozzá - a privatizált cég további munkalehetőséget jelenthet több ezer már jelenleg is a villamosenergia előállításában dolgozó, illetve a fejlesztések kapcsán munkához jutó munkavállalónak. A lehetőségek tehát adottak. Kihasználásukra viszont igazi garanciát az jelent, ha a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, mint a társaság életében az egyik meghatározó érdekvédelmi reprezentatív szervezet éberen őrködik a megállapodások betartása fölött és a jövőben is a bányász hagyományokhoz hűen valódi erőt képvisel. Molnár G. Krisztina Sorsfordulat a Mátrai Erőmű Rt.-nél A Magyar Köztársaság Kormánya már 1994. december 7-én döntött a villamosenergia ipari társaságok privatizációjáról. Az 1114. számú kormányhatározat volt az, amely meghatározta a törvényalkotók, a tulajdonosok és a menedzsment feladatait az elmúlt egy évben. Az előkészítés természetesen nem volt zökkenőmentes, a döntésben résztvevő és érintett felek véleménykülönbsége hosszabb ideig hátráltatta a folyamatot.