A Bánya, 1908 (1. évfolyam, 1-43. szám)

1908-01-26 / 1. szám

v­í­tv. *' v *. ■ 2 A BÁNYA A boldogulás ösvényeit járhatókká akar­juk tehát tenni, hogy a nemes törekvések érvé­nyesülhessenek. A természet kincse a nemzet vagyona, legyen hát az ezután valóban nemzeti vagyon. Összhangba akarjuk hozni a tőke és munka között dúló ellentétet s a gyengébbek támogatásával emberi lehetőséggel enyhíteni törekszünk a lelkeken ragadó elégedetlenségen. A bányabirtokosok érdekeinek megvédel­­mezése mellett, tehát nem feledkezünk meg az alkalmazottak és munkások vitális érdekeiről sem, mert kulturális fejlődést és jólétet mi csak kölcsönös megértés és a munka megbe­csülése mellett képzelünk el. Ezek azok az irányelvek, melyek ,,A Bányá“-t vezetni fogják. Hogy az elvekből tettek legye­nek, nem a mi szerény erőnkön múlik: olvasó­­közönségünk együttműködésével mindent elér­hetünk ! „A Bánya“ jelszava: Egyesült erővel te­gyük hatalmassá a magyar bányászatot! A szerkesztőség. Magyar bányaiparpolitika. Budapest, 1908. január 26. (M.) Minden jó iparpolitikának az a legfőbb célja, hogy a belföldi ipart védje és fejleszsze. A magyar bányaiparpolitika tehát okvetlenül azt kell, hogy cé­lozza, hogy a magyar őstermelés egyik nagyjelentő­ségű főágának, a bányászatnak biztosítsa azt a lehe­tőséget, hogy termékeinek feldolgozása és értékesí­tése arra a színvonalra emelkedhessék, amely a foly­tonos haladás kilátása mellett a jelenben elérhető tökélyt legalább is megközelíti. Természetesen a cél kitűzése nem elegendő ehhez, hanem emellé még az eszközök megváloga­­tásának és helyes alkalmazásának is hozzá kell já­rulnia, amely eszközök pedig nem állanak másból, mint a bányászat létfeltételeinek egyes éltető elemeiből. A bányászat és bányaipar csak oly országban virágozhatik, csak oly államban verhet tartós gyö­keret, amely elsősorban tőkeerős, másodsorban pe­dig intézkedéseiben és jogrendszerében lefektette a bányaművelési és iparszabadság erős bástyáit és az ál­talános iparpolitikában is az iparfejlesztés szempont­jait tartva szem előtt, a bányaipart a vámvédelem és az iparoktatás áldásaiban szintén céltudatosan és kö­vetkezetesen részesíti. Nálunk, Magyarországon az utóbbi idők ipar­­fejlesztési politikája, amely már tételes rendelkezé­sekben jogrendszerünkbe is be van iktatva, bánya­iparunk jövője iránt a legszebb reményekre jogosít. A bányatörvény közelálló revíziója hasonlókép min­den jóval biztat, sőt talán mai vámtarifánk is eléggé megvédi a magyar bányászat termékeit a külföldi verseny elől. Iparoktatásunk általában, bányászati szakoktatásaink pedig különösen európai nívón áll, a helyes bányaiparpolitika legtöbb előfeltétele ennél­fogva szerencsésen egyesül egymással, kivéve, min­den gazdasági fejlődés legfőbb rugóját, a tőkét, melyben, sajnos, meglehetős szegények is vagyunk, de amelyből másrészt a bányaiparra már azért is kevés jut, mert tőkénk jórésze immobil és más ter­­melési szakban van tartósan lekötve. Régente Magyarország egyedül ásványokban, gazdagsága révén jóformán egész Európában domi­nálta a bányászat terét. A mai helyzet ellenben az, hogy a külföld versenye bennünket már meglehető­sen háttérbe szorított. Ennek pedig egyesegyedül a tőke hiánya az oka és azt másként orvosolni nem lehet, mint hogy a belföldi tőkéket a külföldről be­hozott tőkékkel igyekezünk pótolni és evégből bánya­iparunkat oly attribútumokkal ruházzuk fel, amelyek a külföld számára a magyar bányászatot alkalmas tőkeelhelyezési piacnak tüntetik fel és a külföld bi­zalmát és érdeklődését a magyar bányászat iránt felkelteni és ébreszteni hivatják. A magyar bányaiparpolitika ezen eddig bizony igen-igen elhanyagolt ága soha alkalmasabb időben nem léphetne akcióba, mint a mostani. Az Ausztriá­val megkötött kiegyezés révén a külfölddel szembeni kereskedelmi és forgalmi relációink 10 évre kon­szolidálva vannak, kifelé tehát politikailag megvan a bizalom irántunk, befelé meg megtanított bennünket a kiegyezést megelőző bizonytalan állapot arra az igazságra, hogy gazdasági kérdésekben nem a sovi­nizmus a legfőbb motívum és hogy egy olyan agrár­államnak, mint Magyarország, az egész gazdasági helyzete csak függvénye a külföldi konstellációknak, amelyekhez ekként nekünk feltétlenül alkalmazkod­nunk kell. Mindezek mellett a pénzviszonyok általá­nos javulása is kedvező konjunktúrát jelent, amelyet nem kihasználni részünkről felette nagy élhetetlen­ség, sőt bűnös könnyelműség is lenne. Hogy a külföldi tőkét a magyar bányaipar szá­mára hozzáférhetővé tegyük, mindenekelőtt a ma­gyar bányaipart kell a külföld számára hozzáférhe­tővé tenni. Nem elég, ha itt-ott szórványosan egyes kiállítások alkalmával pár grafikon és néhány mo­dell esetleg reprezentálni próbálja a magyar bánya­ipari is, mert az ily efemer jellegű megnyilatkozások már reprezentatív jellegüknél fogva is inkább a szemhez, mint a zsebhez beszélnek és a kiállítások bezárultával nyom nélkül elvesznek nemcsak a laikus publikum, de még a szakértők tudatában is. A zseb­hez ma már,­­ egész őszintén megmondjuk,­­ csak az erős reklám beszél. Rég túlhaladott állás­pont már, hogy reklámirozni szégyen, mert reklám, 1908

Next