A Bánya, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-05 / 1. szám
/ y' % FŐSZERKESZTŐ MEGJELENIK MINDEN VflS/ÍRNfíP. ERSCHEINT JEDEN SONNTflG/tt ELŐFIZETÉSI ÁRA kWJQ EGÉSZ ÉVRE . . 16.— K. I NEGYED ÉVRE . 4.-TK, FÉLÉVRE ... a - K. I EGYES SZÁM . . —.60 K. Kischitz Béla ÜGYVÉD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, V. KER., SAS UTCA 20. SZÁM. TELEFON 108—00. HIRDETÉSEK mm. SZÁMÍTÁSSAL DÍJSZABÁS SZERINT. Küzdelem a szénpor veszélye ellen. Irta: Burdáts Lajos, m. kir. főmérnök. Angolországban William Galloway 1875-ben nagyarányu kísérletekbe fogott, s ezek eredményeivel az 1876. és 1879. évben közzétett emlékirataiban számolt be. A kísérletekhez hosszúkás négyszögletű facsövet használt, mely 572 m. (18 láb 9 hüv.) hosszú, 0 30 m. (1 láb) magas és 0-15 m. (6 hüv.) széles volt. Első emlékiratában kifejtette, hogy ha a szénpor és levegő keveréke nem is gyúlékony, azzá válhatik a magában véve nem gyúlékony, kevés bányagáz jelenléte mellett. Második emlékiratában pedig azt állapította meg, hogy az oly bányából kiáramló levegő, melyben sok gáz fejlődik a szénből (mintegy 2—25% sújtólég tartalommal), szénpor hozzáadása által robbanóvá tehető, továbbá, hogy a bánya valamely részében történt gázrobbanást a levegőbe sodort és abban lebegő szénporfelhő tovább képes terjeszteni, még akkor is, ha bányagáznak még nyoma sincs jelen. H. Hall és Clark 1876-ban végzett kísérletei is nagy arányokkal válnak ki. St. Helens közelében a széntelep kibúvásán hajtott 4115 m. (135 láb) hosszú tárót használt fel erre a célra, hol szénport hintett el és a táró vájat végében végezte a lövéseket, mire a láng a táró egész hosszára terjedt oly heves szélrohammal, hogy — Hall megjegyzése szerint — végzetes teendett arra, kivel szembe találkozik. Nemsokára 11878 — 71.) a Chesterfield és Derbyshire vidéki mérnökegylet külön bizottsága kísérletezett egy 73 m. (24 láb) hosszú, 15 cm. (6 hüv.) széles és 30 cm. (1 láb) magas fából készült, téglány keresztmetszetű csővel, melyet a légáram előidézéséhez kéménynyel kapcsoltak egybe. A szénport a légáram sodorta a kamara nyilt vége felé. A mérnökegylet másik kísérleti kamarája szintén fából készült, 25 m. (82 láb) hosszban, 40,6 cm. (1 láb 4 hüv.) szélességben és 457 m. (1 láb 6 hüv.) magasságban. A kifuvó lövést pisztolylyal utánozták, melyet a galléria nyitott végébe sütöttek el. Összesen 134 kísérletet végeztek kizárólag szénporral, mely 36 esetben gyűlt meg. A kísérleti eredmények nagyon eltértek egymástól, mit annak tulajdonítanak, hogy az ácsolatról, talpról és oldalakról összegyűjtött szénpor többé-kevésbé kőporral volt keverve. Időközben küldték ki az angol balesetügyi bizottságot, mely az 1879. óta úgy del mint külföldön végzett kísérletek, nemkülönben saját vizsgálatai alapján, az 1886. évi március hó 15-én kelt jelentésében megállapítja, hogy: 1. oly munkahelyen, hol nagyon gyúlékony szénpor nagy mennyiségben van jelen, a kifúvó lövés valószínűleg emeli a robbanás hevességét még a gáz teljes hiányában is, vagy a láng tovaterjedése mindenesetre tovább terjeszti a robbanást a bánya jelentékeny területére és oly távoli műveletekre, hol a terjedő láng robbanó gázkeverékkel, szénporral vagy nem robbanó gázzal jön érintkezésbe ; 2. oly helyeken, hol csak kevés bányagáz van a levegőben, még ha a gáz csak kevésbbé vagy egyáltalán nem gyúlékony is, de igen finom, száraz és likacsos szénpor van jelen, a kifúvó lövés robbanást okozhat, melynek lángja távol fekvő helyekre terjedhet, hol gáz vagy lerakódott szénpor gyűlhat meg és a robbanást más bányarészekre terjesztheti ki. Megjegyzésre méltó, hogy a bizottság e véleménye lényegesen eltér az 1881-ben kiadott előzetes jelentésében kifejtett véleményétől, midőn magában véve a szénpornak robbanását még valószínűtlennek tartotta. Megjegyzésre érdemes továbbá, hogy ugyancsak 1886-ban jelent meg a két Aktinson „Explosions in coal mines“ című munkája is, melyben a legutóbbi bányarobbanások tanulmányozása és a megelőző explóziók történeti áttekintése után megállapítják a szerzők, hogy legtöbb esetben szénpor képezte a robbanás effektív tényezőjét. A királyi bizottság végső jelentése az 1887. év szeptember 16-iki szénbánya-törvény megalkotásához vezetett, mely a szénporos bányákra már bizonyos óvóintézkedéseket ír elő, így e törvény az általános szabályokat tartalmazó második részében (49. §. 12., h. pont) elő van írva, hogy száraz és szénporos munkahelyen csak úgy szabad repeszteni, ha előbb nemcsak az illető munkahely, de 20 yard (18’287 m.) körrel vont kerületen belül eső összes szomszédos és megközelíthető helyek is, hol a talpon, tetőn és oldalakon szénpor van, a repesztés előtt teljes öntözéssel nedves állapotba hozatnak. Ha azonban ily öntözés ártalmas a tetőre vagy a talpra, ily esetben csak oly repesztő anyagot szabad használni, amely a szénport nem gyújtja meg, vagy a repesztő szert vízzel vagy más módon akként kell kezelni, hogy a gáz vagy szénpor meggyuladása lehetetlen legyen. Mindezek dacára nagyon sokan voltak még,akik a szénpor robbanó természetét kétkedéssel