A Bánya, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

1913 január 5. (1. szám) A BANYA A szén szállítása sem igényel nagyobb in­­vestitiókat. Budapest tőszomszédságában van a széntelep és nyolc fillér mm.­kinti költséggel Budapestre szállítható, amely körülmény egy­maga is garantá­ja az alakuló vállalat rentabili­tását. A széntelep Dömüs délkeleti határában fekszik, szemben a Roheim-féle kőbányával, ahon­nan rövid iparvasút vezet a Duna könyökénél levő hajóállomáshoz. A Duna balpartján van a vasúti állomása és pedig a marcheggi fővonalon, másfél órányira Budapesttől. Ezt a vasútállomást rövid, alig egy ki­ométeres sodronykötélpályával lehet összekötni a túlsó parton végződő iparvas­­úttal. Vasúti szállításra azonban aligha kerülhet a sor, mert hiszen a Dunán való szállítás oly egyedülállóan olcsó, hogy e tekintetben egyetlen vállalatunk sem veheti fel a versenyt, még a Duna gőzhajózási Társaság rt. sem, mert ez jóval hosszabb uton felfelé hajózza a szenét a fővá­rosba. Dömöstöl rövidebb vizi után szállítható a szén és pedig — lefelé. Tehát — hogy triviálisan fejezzük ki magunkat — akár tutajon is letisz­tulható. A mócsi földgáz. Megírtuk annak idején, hogy Kolozs megye feliratot intézett a pénzügy­miniszterhez, amelyben a kolozsmegyei mócs-légeni völgyben felfedezett földgázmedence futtatásának megkezdését kérte. A minszter most arról értesí­tené az érdekelteket, hogy a szakértői vélemények nem indokolják a futatások soronkivüli megkezdé­sét. Ellenben át fogja vizsgáltatni a sármási gáz­források közelében levő összes fölfedezett forrásokat s ennek rendjén vizsgálat alá kerülnek a mócs-légeni gázforrások is. A komlói kőszén­bán­yah­ivatal sodrony­­kötélpályája. A komlói m. kir. kőszénbányahivatal a komlói állomáson építendő szénosztályozó mű és a mélyítés alatt álló uj akna között tervezett sodrony­kötélpálya építésére megkapta az engedélyt. A magyar általános kőszénbányatársasági hejőcsabai iparvasutjának közigazttatási bejá­rása. A Mák­­a Miskolc mellett fekvő Hejőcsaba község határában mészégető- és kőrakodó-berendezést szándékozik létesíteni, melynek céljára a miskolc— diósgyőri vasúti vonalból kiágazó többvágányú ipar­vasutat tervezett, egyben a tapolcai kőbányába ve­zető iparvágányának meghosszabbítására is engedélyt kért. A tervezett létesítmények közigazgatási bejárá­sát január hó 14-ik napján tartják meg. Bányatársgyű­lés. A zalatnai bányakapitány­ság a hunyad megyei Nagyalmás község határában bányászkodó „Breázai Bunavesztére“ bányatársulat részére január 27-ére társgyűlést hirdet. Altisztek kérelme. Az állami szénbányák al­tisztjeinek 3 tagú küldöttsége tisztelgett az állam­titkárnál és a központi igazgatóságnál. Kérelmük az volt, hogy a társpénztárból kikapcsolva, az állam­vasutak rendszerébe vegyék át őket. Mindkét helyen megnyugtató választ kaptak. Új kőszénbánya Bih­ar megyében. Élesd köz­ség határában több ízben kutattak már kőszén után, azonban eredmény nélkül. Újabban egy élesdi nyomda­tulajdonos az élesdi, sólyomköpesdi és felsőlugosi ha­tárban végeztetett kutatásokat, amelyek oly kedvező eredménynyel végződtek, hogy a felfedező egy nagy­váradi pénzintézet támogatása mellett 80 érdekelt gazdával bérleti szerződést kötött. Az üzemet a jövő év elején kezdik meg. A Rapp-Romhányi kőszénbánya r­­ t. december hó 30-án Losoncon rendkívüli közgyű­lést tartott, amelyen elhatározták, hogy a törzs­­részvényeket visszavásárlás útján bevonják. Ez összefüggésben van az alaptőkének 100.000 koro­nával való leszállításával, amit szintén elhatároztak a közgyűlésen. Egyúttal elhatározták, hogy a bányát intenzívebb módon veszik művelés alá, ámbár a mostani termelés is — napi 10 nagyon — igen tekintélyes a mai szénviszonyok között. Az egész termelést a Hungária Bank r.-t. en block vette át, a­ Rapp-Romhány 87 koronával. Mosta­nában keskenyvágányú vasutat terveznek Lo­soncig, a pálya Romhánytól Rappig lett. A Selmecbányai bányászati és erdészeti főiskola kémiai intézete elkészült. A központi la­boratóriumok fölépítése és teljes berendezése mintegy 700.000 korona költséget igényelt. Az új intézet, mely egyike hazánkban a legmodernebb berendezésű ké­miai laboratóriumoknak, kétharmadrészében a bá­nyászati, egyharmadrészében pedig az erdészeti kísér­letezések céljaira szolgál; az utóbbi főként organikus kémiai irányban való kutatásra van berendezve s nagy munkatermében 64 hallgatónak van munka­helye. Megemlítendő, hogy az uj intézet berendezését nagyrészt magyar vállalkozók szállították. A Várpalotai ipartelepek r.-t. január hó 14-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az alap­szabályok 7. és 13. §-ait megváltoztatják és az üre­sedésben levő igazgatósági tagsági helyeket választás útján betöltik. Villanyvilágítás Zalatnán. Zalatna közön­sége elhatározta, hogy kérelmezni fogja a kincstári áramnak magánfogyasztásra való felhasználását. E célból küldöttség kereste fel Kurowsky Zsigmond , Felten és Guilleaume kábel-, sodrony- és sodronykötél-gyár ===== részvénytársaság == Budapest, V., Vizafogó 1460. szám. Ólomkábelek. E! Villámvilágítási Sodronykötelek. Elektrolytikus vörösrézimzalok, okonitvezetékek, szerelvények stb. (B/2095/869/2*.) .__________________________________-

Next