A Bánya, 1916 (11. évfolyam, 1-40. szám)
1916-01-02 / 1. szám
2 1916 január 2. (1. szám.) A H A N Y A Eljárás szigetelő folyadékokban, főként gázokban lebegő testeknek elektromos útón való kiválasztására. Korábbi időkből származó fejtegetésekkel ellentétben már szó volt arról, hogy a szigetelő folyadékokban, főként pedig gázokban lebegő testeknek elektromos úton való kiválasztására szolgáló ismeretes eljárásoknál az ionizáló elemeknek egyenáramú negatív elektromossággal való táplálása a pozitív elektromossággal való táplálás felett rendszerint jelentékeny előnyöket nyújt. Ezen körülmény behatóbb tanulmányozása a jelenség okául azt állapította meg, hogy az ionizáló elem és a kiválasztó mezőfelület között disruptív kisülés vagy fényivképződés veszély nélkül elérhető legnagyobb feszültségkülönbség egyenáram alkalmazása esetén lényegesen magasabbra állítható be, ha negatív egyenáramú elektromosság alkalmaztatik, mint az ellenkező esetben, vagyis ha a kiáramlást közvetítő elem pozitív elektromossággal tápláltatik. Ez az előny abban az esetben is fennáll, ha a táplálás közönséges váltóárammal történik. A kezelendő folyadékban (főként gázban) ható feszültségkülönbség és ezzel együtt elektrizált lebegő testekre ható elektromos mező középértéke akkor is lényegesen növelhető, ha az ionizáló elem táplálására kizárólag vagy legalább túlnyomórészben negatív elektromosság van alkalmazva. Az eljárás végrehajtása úgy történik, hogy először a kiáramlást közvetítő elemet pozitív, tehát a kiválasztó mezőfelületet negatív elektromossággal (illetve váltóárammal) tápláljuk és az ismeretes szabályozó ellenállást oly módon változtatjuk, hogy a kiáramlási elem és a kiválasztó mezőfelület közötti feszültségkülönbség addig emelkedjék, míg disruptív kisülés (vagy fényivképződés) nem lép fel, miközben ismeretes mérőkészülékek segélyével megfigyeljük azt a legnagyobb feszültséget, amelyet a kiáramlási elem és a kiválasztó mezőfelületek között elértünk. Azután a kiáramlási elemet negatív elektromossággal tápláljuk, a feszültségkülönbséget a szabályozó ellenállás segélyével tovább fokozzuk és eközben ismét megfigyeljük, hogy mikor lép fel disruptív kisülés, mire a szabályozó ellenállás kontaktusával az így megállapított kisülési határokon belül visszafelé haladunk, azonban csak annyira, amennyire az újabb disruptív kisülésekkel szemben való kielégítő biztonság megkívánja. Hogy az ionizáló elemet fényévek meg ne sértsék, a megfigyelés célszerűen oly segédszikraközzel végzendő, amely ugyanolyan folyadék- vagy gázkörnyezetben van, mint az ionizáló elem. Ez a szikraköz ismert módon beállíthatóvá teendő és úgy állítjuk be, hogy az ionizáló elem még éppen meg legyen védve. Rendszerint elegendő aztán, főként későbbi beállításoknál, ha a kiáramlási elemet mindjárt negatív elektromossággal tápláljuk és a feszültséget addig fokozzuk, mig a segédszikraköz működésbe nem jön, mire a feszültséget csak addig kell csökkentenünk, mig disruptív kisülés többé nem lép fel. 5* HAZAI HÍREK. ^ Előfizetési felhívás. Felkérjük azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük lejárt, hogy a már birtokukban levő befizetési lap felhasználásával azt meghosszabbítani szíveskedjenek. Meghívó. A Magyarhoni Földtani Társulat január 5-én, délután 5 órakor a kir. magy. Természettudományi Társulat üléstermében szakülést tart a következő előadással: 1. Vadász M. Elemér dr.: Földtan a hadi ismeretekben. 2. Vogl Viktor dr.: Tengermellékünk itthon képződményeiről. A szakülés után a választmány ülésezik. Uj csavargyár. A Koburg hercegi bánya- és kohóművek r.-t. Szombathelyen új gyárat létesít négy millió korona külön alaptőkével. Mint most értesülünk, az alapításban részt vesz a bécsi Urban és fia bécsi csavargyáros cég is. A létesítendő gyár 1200 munkást fog foglalkoztatni. Pályázat visszavonás. A Selmecbányai m. kir. bányaigazgatóság értesítése szerint 1915 november hó 25-én 5059. szám alatt egy hajdúi és egy kamaraházi őri állás betöltésére vonatkozólag kiadott pályázati hirdetmény a m. kir. pénzügyminisztériumnak 1914. évi 3166. P. M. számú rendelete alapján visszavonatott. Közgyűlések: Dunántúli Mész- és Téglagyárak r.-t. (Sümeg) január hó 24-én tartja meg rendkívüli közgyűlését. A Magyar Bauxit r.-t. január 3-án tartja meg rendkívüli közgyűlését. Mérlegek. A Győrffy-Wolf fémárugyár r.-t. 1914/15. évi mérlegében 1397 korona nyereséget számol el, de mivel az előző évben 392.000 korona vesztesége volt, a zárószámadás 390.603 korona veszteséggel zárul. A Siemens-Schuckert-Werke (Berlin) az 1914/15. üzletévben 17,775 473 márka nyereséget ért el, szemben 11,495.103 márkával az előző üzletévben. Az idei osztalék 10 százalék, szemben 7 és fél százalékkal a múlt évben. A nyereségfelosztás a következő : Osztalékra 9 millió márka, tartalékalapra 2,500.000 márka, gratifikációkra 1,500.000 márka, rendelkezési alapra 500.000 márka, hadisegélyre 4.000.000 márka és új számlára 275.473 márka. A Magyar Dissousgáz r t. múlt évi mérlege a következő eredménnyel zárult: Vagyon : Pénzkészlet 7369-72 K, telepek 217.050-50 K, anyag és árukészlet 16.78515 K, tartányok 220.58152 K, szabadalmak 4166 01 K, adósok 160.772 26 K, különféle aktívák 18.240-62 K, veszteségátdozat 70.452-49 K, ezidei veszteség 135.515-97 K, összesen 850.934 24 K. — Teher : Részvénytőke 350.000 K, hitelezők 453.64830 K, álfogadványok 11.214-78 K, tartalékalap kétes követelések leírására 5000 K, értékcsökkenési alap 16.07816 K, különféle passzívák 15.000 K, összesen 850.934-24 K. A vállalat 70.452 K veszteségáldozata 205.968 K-ra növekedett s mivel igy a részvénytőke felénél több elveszett, a vállalatnak felszámolására nézve kell határoznia. A társaságnak Budapesten és Berettyóújfalun vannak telepei. A vállalat a Hermes magyar ált. váltóüzlet r.-t. 8 év előtt létesült alapítása, amely egy acetilén-világító szabadalom kihasználására vállalkozott, de nem nagy sikerrel. A Magyar fémkohó- és vegyiipar r.-t. (Fiume) 1915 május 31-én lezárt mérlegében 3.265.365 K(1913 ban 206.458 korona) gyártási nyereséget számol el. Kiadtak üzleti költségekre 865.283 (302.175) koronát, üzemi költségekre 1.909.281 (11.845) koronát és leírásokra 240.000 (0) koronát fordítottak. A mérleg tehát az előző évi