A Bánya, 1917 (12. évfolyam, 1-25. szám)
1917-01-07 / 1. szám
■-p-'y'jO . III. ÉVFOLYAM. / ■ 7 BUDAPEST, 1917 JANUÁR 7. 1. ELŐFIZETÉSI ÁRA: EGÉSZ ÉVRE . . 16.— K | FÉL ÉVRE . . . 8.- K FŐSZERKESZTŐ: DR BISCHITZ BÉLA NEGYED ÉVRE . 4.— K ÜGYVÉD. HIRDETÉSEK mm. SZÁMÍTÁSSAL DIJSZAO? 1^73SI •mrr---------——— THE MINE. LiJ MINE MEGJELENIK MINDEIN VfJTÁRIW. ERSCHEINT JEDEN SONNTifcSEVT .get« SZERKESZTŐSED ES KIADÓHIVA' BUDAPEST, V., SAS-UTCA TELEFON 108-00. sin. 20. Orosz-Lengyelország közgazdasága. A tizenhetedik század elejéig oly hatalmas és magas kulturáju Lengyel királyság felosztását az 1815-ben megtartott bécsi kongresszus rendezte véglegesen. Lengyelország legnagyobb része a varsói hercegség néven az orosz birodalomhoz csatoltatott, míg Németország kapta a varsói hercegség kis részét (poseni hercegség) Thorn és Danziggal együtt. Ausztria igénye a tarnopoli és a zamoscei kerületekre újból elismertetettehez járult még a podgorcei kerület a wielickói sobanákkal, azonban Krakó kivételével, mely 1846 ig mint független szabad terület állt fenn. Ezzel végleges befejezést nyert egy nagy birodalom felosztása. Oroszország a háború kezdetéig a régi Lengyelországnak körülbelül 80% át tartotta kézben. E területen az 1911. évi népszámlálás adatai szerint több mint 1200 millió népesség lakott, melyből egy négyzetkilométerre 82 lélek jut. A 116 város lélekszáma 2.907.000, tehát az összes népesség 23%-a, míg a vidéki népesség 77%-ot tesz. Bár Orosz Lengyelország tulajdonképpen nem volt egyéb a háború kezdetén orosz provinciánál, mégis kimondottan különálló gazdasági területet alkotott. Lengyelországot a Visztula vonala egy északkeleti és egy délnyugati részre osztja, míg az előbbi tisztán mezőgazdasági terület, addig a délnyugati részen az ipar és kereskedelem nyomul előtérbe a nagyobb városi központokban. Az északkeleti rész nagyobbrészt erdős vidék , a legtermékenyebb terület pedig Lublin, Siedlicz és Radom vidéke. A mezőgazdasági művelés alatt álló föld megoszlik a nagybirtokos arisztokrácia, a középbirtokos nemesség és a kisbirtokos parasztság között. A kisbirtok és parasztbirtok több mint felét teszik a művelés alatt álló összes területnek Az 1863-iki felkelés és a keresztülvitt agrárreform óta a nagy bitok folytonosan tért veszt főleg a kisbirtok javára; csupán a porosz határ közelében Plock körül és még a Lublin és Varsó közötti részeken tartja magát igen erősen a nagybirtok, ahol az összes területnek jóval több mint fele felett rendelkezik. Már a háború tartama alatt is, de még inkább a rákövetkező időszakban a közgazdaság egyik legnehezebb kérdése lesz a temetéshez szükséges nyersanyagok kellő mértékben való biztosítása. Bár a jelen körülmények között fenálló rendszabályok elsősorban a hadsereg és a hadiipar részére szükséges nyersanyagok előteremtésére irányulnak, másrészt azonban mindent el kell kivetni, hogy a hátramaradottak szükségleteinek kielégítésére irányuló gazdasági tevkenység lehetőleg szintén minél kevesebb nehézségbe ütközzék. A nyersanyagokkal való elátás és élelmezés szempontjából igen fontos szerep kell, hogy jusson az osztrák-magyar hadsereg által megszállott tartományok különösen mezőgazdasági feleslegeinek. Orosz-Lengyelország legtermékenyebb vidéke, mint már említettük, az osztrák-magyar kormányzat alá helyeztetett, hasonlóképpen hozzájutottunk a hírneves Dubrowa szélbányákhoz, melyek a sziléziai kőszéntelepek folytatása. A föld gazdag kincsei mellett nagy hasznunkra van a lengyelországi igen fejlett mezőgazdasági ipar, egész sereg nagy keményítőgyár, szesz és sörgyár áll ismét teljes ütemben. Mindenekelőtt azonban a cukorgyártás jön számításba, mely Orosz Lengyelország egyik legfontosabb ipara volt a háború előtt. A lengyel vezetés alatt álló gyárak már 1912-ben is nemcsak az egész belföldi szükségletet fedezték, hanem ezenkívül termésüknek körülbelül 60 százalékát az orosz fogyasztóknak adhatták át. A cukorgyártáshoz kapcsolódik az annyira fontos melassznak mint előtakarmánynak előállítása. Az okkupált terület legtöbb nagyobb mezőgazdasági ipartelepe már hosszabb ideje ismét üzemben van, míg a német kormányzat alatt álló vidék szövőgyárai még mai nap sem tudták üzemüket megindítani, nem annyira a szén és nyersanyag hiánya, mint inkább a szükséges piac elvesztése miatt. Különösen Lodz — a lengyel Manchester — szenvedett sokat a háborútól. Az okkupáti tartománynak a monarchiával lebonyolódó áruforgalma főleg a vasúti vonalakat veszi igénybe. Egész sereg új vasút felett rendelkezünk, amelyeket az oroszok stratégiai szempontokból építettek s amelyeket katonaságunk aztán rövid idő alatt nagyrészt rendes vonalakká épített át. Az egyik fővonal Szcakowa határállomástól Varsónak vezet, mig a másik erre a erőlegesen Ivangorodig visz; innét elágazás van a Visztulán át kelet felé Lublin, Cholm és Kowel állomásokig. Nagy fontosságu a Varsótól délre Sandomierig vezető vonal, mig Keletgalicia felől a rozwadów—lublini vonal indul ki, amelynek csatlakozása van délen a galíciai, északon a német vasutakhoz. Ezenkívül töb kisebb jelentőségű vonal van készen vagy épülőfélben.