Bőripari Munkás, 1925 (35. évfolyam, 2-20. szám)
1925-02-15 / 3. szám
Agitációs számi Terjesszük mindenfelét ................................................................ ■ ■mmmBmrmmmmmmmmmmmmmm XXXV. évfolyam Budapest, 1925. évi február . és 3. szám Bőripari Munkás A magyarországi bőriparban foglalkoztatott munkások és munkásnők érdekelt védő lap Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Alsóerdősor 32. szám. Telefon: József 16—30. szám Tagok a lapot tagilletményként kapják. Nem tagoknak az előfizetési ár egy évre 100.000 E, félévre 50.000 K. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Hirdessétek az igét!... ... Megedződtünk a megpróbáltatások szörnyű napjaiban. Erős várunk volt a meggyőződésünk. Megingathatatlan lelki erőt adott nekünk. Néma ajakkal jártunk a lármás, bilincset rázó porkolábok között. Szó nem hagyta el ajkunkat. Néma csend körülöttünk, amelyet csak az üldözők vad riogatása és az üldözöttek panasza, szenvedő jajszava tört meg. Szörnyű idők voltak. Ember nem ismerte embertársát. Az ember nem tudta, hogy akivel szóba áll, nem juttatja-e börtönbe. A félelem és a gyűlölet árja elmosta az értelem partjait. Kevesen maradtunk, akik nem adtuk föl a reményt, akikben a szociáldemokrata meggyőződés ereje neon apadt el és akik ez emlékezetes napokban is a szervezet mellett állottunk. Hűségünk erejével tápláltuk a csüggedőket. Kitartásunk példájával hódítottuk vissza a megfélemlítetteket. A véget nem érő éjszakák és a kínosan hosszú nappalok elmúltak fölöttünk. Megvirradt. Megélénkült a mi várunk környéke: megfélemlített, elriasztott, üldözött és szenvedett munkástársaink ezrei tértek vissza a szervezet ölébe. Új élet kezdődött. Az üldözők lábhoz tett fegyverei mellett élet költözött a néma várba. Az élet zaja fölverte a halotti csendet. A vár hűséges őrei, a megingathatatlanerejű Meg, győződés és a kitartó Hűség, az Eszmének a tántoríthatatlan lovagjai megnyitották a várkapukat. Az elhagyott vár visszatért, elriasztott, elüldözött serege újból munkához látott. Megállást nem ismerve, dolgozott és épített. Eltakarította a romokat, betömte a réseket, javította a hibákat. A letiport munkásmozgalom szenvedéseiben megedződve, újjászületett. Ellenfeleit a páni félelem fojtogatja. Megdöbbenti őket az erőnek, a hűségnek, a kitartásnak, a meggyőződésnek és a ragaszkodásnak ekkora mértéke. Az üldözés eszközeiben való hitüket elvesztették. Vájjon mire volt jó e kegyetlen tatárjárás néhány esztendeje, ha célt nem értek vele? A gyűlölt ellenfél nem semmisült meg. Ellenkezően! Ma még jobban tudjuk, mint azelőtt, hogy minket nem lehet megsemmisíteni. Bennünk elpusztíthatatlan erő van. Mindaddig élünk, amíg a társadalom él. Aki bennünket akar megsemmisíteni, az irtsa ki a társadalmat. Szüntesse meg a tőkét, fordítsa vissza az idő kerekét, parancsolja meg: ne legyen többé kizsákmányolás, mint ahogy egykor nem volt. Vagy lendítse előre az időt, hogy ne legyen többé kizsákmányolt... A munkásmozgalom van. Élő valóság, mivelhogy előfeltételei adva vannak. Az üldözés meg nem semmisítheti, ki nem irthatja... mink a fölszabadulás igéit hirdetjük! * Az üldözés! Nem új, csak az eszközei, a módszerei változtak. Először, régen, csavargók voltunk, akiket a hatalom porkolábjai fényképezőgép elé állítottak, a gonosztevők albumában őriztek bennünket, a teknckocsi kényszerutasai voltunk; „vogelfrei“ „izgatok“, akiket mindenünnen kiutasítottak. Szolgabiró és csendőr mindig a sarkunkban volt. Rongyos, csavargó, munkakerülő népségnek csúfoltak. Álltuk az üldözést, a megvetést, a gúnyt. Velünk volt az Eszme. Tanultunk és tanítottunk. Világosságot terjesztettünk a sötétségben. Irtottuk az irdatlan rengeteget, az őserdő áthatolhatatlan sűrűségű bozótjait, gyökereit, kiálló tüskéit lenyesegettük, az utunkat elzáró fatönköket félretoltuk. Szabaddá tettük az utat. Az ellenfél nem bírt velünk, mert mink a tisztességesebb emberi élet jogosságát hirdettük!.. . A mi ajkunkról hangzott el a 8 órás munkanap követelése, mi követeltünk egy falat kenyérrel többet, foltatlan ruhát, tisztességet és becsültebb életet!... .........................* Mindenütt üldözték a munkásmozgalmat. Kegyetlen elnyomatásban és üldözésben volt része az angol, a német, a francia, az osztrák, az orosz, az olasz, a japán és a spanyol munkásságnak is. Valamennyi országban volt a munkásmozgalomnak hőskora, az üldözések kora. Ám hová lettek az üldözők? Mire mentek az üldözéssel? Az üldözöttek száma megsokasodott. Erejük meggyarapodott. A szenvedés napjai és éjszakái véget értek. A munkásmozgalom megedződött erővel emelkedett föl. A letiport zászlót magasabbra emelte. Az üldözés nem orvosság azokkal szemben, akik egy szebb, egy nemesebb, egy igazságosabb és egy embeneééd’a társadalmi rendet hirdetnek..« ■& „ A Hatalom nem bir velünk. Túléljük az internálótáborokat. Többen vagyunk, mint amennyien a börtönökbe férnek. Olyan sokan vagyunk, hogy megtörik rajtunk a nyílt erőszak. A reakció új eszközök után nyúl. Eszmei harcot indít ellenünk. Már ő is munkásbarát, aki szívén viseli a munkások sorsát. Bennünket nem téveszt meg. De megtéveszti a még hiszékeny tömegeket. Ez a célja. Föl-, világosító munkánkat akadályozza. Izgatok, nak bélyegzi legjobb agitátorainkat, hogy börtönbe vethesse őket és megfélemlíthesse azokat, akik helyükbe lépnek. Béklyókat rak a sajtónkra. Börtönnel és pénzbírsággal sújt bennünket. Eltiltja előlünk az utcát. Megtiltja a gyülekezést. Nincs szabad egyesülési jogunk. Más országok munkássága szabadon gyülekezhet, alakíthat egyesületeket, rendezhet utcai tüntetőfelvonulásokat, szabadon terjesztheti programját, népszerűsítheti követeléseit, nekünk mindez tilos. * A keresztényszociálisoknak is minden szabad, nekünk nem. Őket senki sem üldözi. Újságjuk szabadon irhat, mert bennünket támad, gyülekezhetnek szabadon, mert ellenünk piszkolódnak. Pénzük is van, mert ellenünk használják föl. Ők nem harcolnak a kapitalizmus ellen, nem harcolnak a kormány ellen, s nem szenvednek a reakciótól sem. Őket éppen ezért a reakció is, a tőke, a kormány is dédelgeti, támogatja és segíti. A vidéken is hatósági segítséggel jelennek meg. Őket „izgatásért“ nem büntetik, az ő gyűléseiket nem tiltják be, nem oszlatják föl. Az ő vezetőiket senki sem rágalmazza, senki sem piszkolja, ők jó fiuk. Várjon miért? Mert ők nem sértik sem a tőke, sem a kormány érdekeit. Ők nem sztrájkolnak, rövidebb munkaidőt, magasabb munkabért nem követelnek. Ellenkezően, ők eddig csak sztrájktörőszerepre vállalkoztak. Ők hazafiasnak hirdetik magukat. Mintha a haza csak az övéké volna. A haza csak akkor virágzik, ha a nép jóléte és boldogsága biztosítva van. Ők pedig nem harcolnak sem a nép boldogságáért, sem jólétéért. Azt is hirdetik, hogy ők vallásosak, mintha a vallás csak az övéké lenne. Avallás mindenkié, de ők nem a vallást, a tiszta Krisztusi hitet értik, amihez nekik valóban semmi közük, hanem azt, hogy ők a nagy és dúsgazdag főpapok cselédjei. Ha majd a papok nem a gazdagokat, hanem a szegényeket fogják pártolni, ha majd a főpapok nyíltan a szegények és elnyomottak pártjára állanak, akkor majd másként fog gondolkozni a nép is az egyház szolgáiról ... akkor szeretni és becsülni fogja őket, mint egykor az evangélium hirdetőit, az egyszeri halászokat szerette és becsülte ...* A hatalom így sem bir velünk. Noha a keresztényszociálisoknak mindenük van a hatalom jóvoltából, nincsen igazságuk és nincsen seregük. A dolgozó nép ismeri az ő igazságának harcosait. A munkásságot nem lehet megtéveszteni! -fe A hatalom üldözésével szembeszállunk, ugy, hogy eszménk hirdetéséről nem mondunk le. Tovább dolgozunk minden akadály ellenére. Igazságaink ereje erősebb a hatalom üldözésénél. De van egy akadály, amelyen nem juthatunk keresztül. Erősebb a hatalom üldözésénél. Jobban sújt, mint a börtön meg az internálótábor. Erősebb, mint az üldözők minden fegyvere. Súlyosabb, mint a keresztényszociálisok népcsalása. Vájjon mi ez? A munkásság közömbössége. A tömegek szörnyű tudatlansága az a nagy kínai faj, amely, elénk mered. Ez az akadály valóban jobban akadályoz benünket a reakció minden üldözésénél. Ha ezt meg tudjuk törni, ha a közömbösséget érdeklődésre tudjuk változtatni, ha a tudatlanságot friss, üde, mindig eleven tudásra tudjuk változtatni, akkor ... akkor szabad az út előttünk!... Reakció? Erőszak? Diktatúra? Fascizmus? Demagógia? Forradalmi romantika? Mindez legyűrhető, ha a tömegek buta közömbössége és állati tudatlansága megszűnik. Minden szociális haladásnak, minden demokratikus fejlődésnek előföltétele a tömegek fölvilágosult, élénk érdeklődése és tiszta tudása!* Előttünk tehát a föladat, amely reánk vár. Az igehirdetés, az eszmeterjesztés föladata. Nemcsak az enyém, nemcsak az övé, s nemcsak a tied, hanem: mindenkié! Senki sem vonhatja ki magát ez alól a föladat alól, akiszociáldemokratának, szervezett munkásnak vallja magát! Hirdetni kell az igét, hirdetni kell a mi igazságainkat! Toborozni kell, agitálni kell, hogy aki munkás, az közénk álljon, annak itt legyen a helye. Agitálni kell hittel, erővel, meggyőződéssel, hogy a közömbösek, a tudatlanok óriási seregét senki se fordíthassa ellenünk, hogy munkásember ne harcoljon munkásember ellen, aki az ő javát akarja s az ő érdekeiért harcol. Agitálni kell, tagokat kell gyűjteni, híveket kell szerezni, hogy mindennap szaporodjon a mi seregünk, hogy minden nap gyarapodjon a mi erőnk; minden nap fényesebben ragyogjon a mi igazságunk!* Hirdessük az Eszmét! Legyünk szociáldemokraták, szervezett munkások! Miénk a szocializmus nagy és nemes eszméinek igazsága. Miénk a meggyőződés szilárd ereje, a hűség kiapadhatatlan forrása, miénk a jelen harca, miénk a jövő szépsége; legyünk méltóak az Eszméhez, amelyet képviselünk, amelyért küzdünk, agitáljunk, szüntelenül, terjesszük, hirdessük az igét... a miénk a győzelem! ”