Bőripari Munkás, 1925 (35. évfolyam, 2-20. szám)

1925-02-15 / 3. szám

Agitációs számi Terjesszük mindenfelét ................................................................ ■ ■mmmBmrmmmmmmmmmmmmmm XXXV. évfolyam Budapest, 1925. évi február . és 3. szám Bőripari Munkás A magyarországi bőriparban foglalkoztatott munkások és munkásnők érdekelt védő lap Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Alsó­erdősor 32. szám. Telefon: József 16—30. szám Tagok a lapot tagilletményként kapják. Nem tagoknak az előfizetési ár egy évre 100.000 E, félévre 50.000 K. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Hirdessétek az igét!... ... Megedződtü­nk a megpróbáltatások ször­nyű napjaiban. Erős várunk volt a meggyő­ződésünk. Megingathatatlan lelki erőt adott nekünk. Néma ajakkal jártunk a lármás, bi­lincset rázó porkolábok között. Szó nem hagyta el ajkunkat. Néma csend körülöt­tünk, amelyet csak az üldözők vad rioga­tása és az üldözöttek panasza, szenvedő jaj­szava tört meg. Szörnyű idők voltak. Ember nem ismerte embertársát. Az ember nem tudta, hogy akivel szóba áll, nem juttatja-e börtönbe. A félelem és a gyűlölet árja el­mosta az értelem partjait. Kevesen marad­tunk, akik nem adtuk­ föl a reményt, akik­ben a szociáldemokrata meggyőződés ereje neon apadt el és akik ez emlékezetes napok­ban is a szervezet mellett állottunk. Hűsé­günk erejével tápláltuk a csüggedőket. Ki­tartásunk példájával hódítottuk vissza a meg­félemlítetteket. A véget nem érő éjszakák és a kínosan hosszú nappalok elmúltak fölöt­tünk. Megvirradt. Megélénkült a mi várunk környéke: megfélemlített, elriasztott, üldö­zött és szenvedett munkástársaink ezrei tér­tek vissza a szervezet ölébe. Új élet kezdő­dött. Az üldözők lábhoz tett fegyverei mel­lett élet költözött a néma várba. Az élet zaja fölverte a halotti csendet. A vár hűsé­ges őrei, a­­ megingathatatlan­­erejű Meg­, győződés és a kitartó Hűség, az Eszmének a tántoríthatatlan lovagjai megnyitották a várkapukat. Az elhagyott vár visszatért, el­riasztott, elüldözött serege újból munkához látott. Megállást nem ismerve, dolgozott és épített. Eltakarította a romokat, betömte a réseket, javította a hibákat. A letiport munkásmozgalom szenvedései­ben megedződve, újjászületett. Ellenfeleit a páni félelem fojtogatja. Megdöbbenti őket az erőnek, a hűségnek, a kitartásnak, a meg­győződésnek és a ragas­zkodásnak ekkora mértéke. Az üldözés eszközeiben való hitü­ket elvesztették. Vájjon mire volt jó e ke­gyetlen tatárjárás néhány esztendeje, ha célt nem értek vele? A gyűlölt ellenfél nem semmisült meg. Ellenkezően! Ma még job­ban tudjuk, mint azelőtt, hogy minket nem lehet megsemmisíteni. Bennünk elpusztítha­tatlan erő van. Mind­addig élünk, amíg a társadalom él. Aki bennünket akar megsem­misíteni, az irtsa ki a társadalmat. Szün­tesse meg a tőkét, fordítsa vissza az idő ke­rekét, parancsolja meg: ne legyen többé ki­zsákmányolás, mint ahogy egykor nem volt. Vagy lendítse előre az időt, hogy ne legyen többé kizsákmányolt... A munkásmozgalom­ van. Élő valóság, mivelhogy­ előfeltételei adva vannak. Az üldözés meg nem semmi­sítheti, ki nem irthatja... mink a fölszaba­dulás igéit hirdetjük! * Az üldözés! Nem új, csak az eszközei, a módszerei változtak. Először, régen, csavar­gók voltunk, akiket a hatalom porkolábjai fényképezőgép elé állítottak, a gonosztevők albumában őriztek bennünket, a teknckocsi kényszerutasai voltunk; „vogelfrei“ „izga­tok“, akiket mindenünnen kiutasítottak. Szolgabiró és csendőr mindig a sarkunkban volt. Rongyos, csavargó, munkakerülő nép­ségnek csúfoltak. Álltuk az üldözést, a meg­vetést, a gúnyt. Velünk volt az Eszme. Tanul­tunk és tanítottunk. Világosságot terjesztet­tünk a sötétségben. Irtottuk az irdatlan ren­geteget, az őserdő áthatolhatatlan sűrűségű bozótjait, gyökereit, kiálló tüskéit lenyese­gettük, az utunkat elzáró fatönköket félre­toltuk. Szabaddá tettük az utat. Az ellenfél nem bírt velünk, mert mink a tisztességesebb emberi élet jogosságát hirdettük!.. . A mi ajkunkról hangzott el a 8 órás munkanap kö­vetelése, mi követeltünk egy falat kenyérrel többet, foltatlan ruhát, tisztességet és becsül­­tebb életet!... .........................* Mindenütt üldözték a munkásmozgalmat. Kegyetlen elnyomatásban és üldözésben volt része az angol, a német, a francia, az osztrák, az orosz, az olasz, a japán és a spanyol mun­kásságnak is. Valamennyi országban volt a munkásmozgalomnak hőskora, az üldözések kora. Ám hová lettek az üldözők? Mire men­tek az üldözéssel? Az üldözöttek száma meg­sokasodott. Erejük meggyarapodott. A szen­vedés napjai és éjszakái véget értek. A mun­kásmozgalom megedződött erővel emelkedett föl. A letiport zászlót magasabbra emelte. Az üldözés nem orvosság azokkal szemben, akik egy szebb, egy nemesebb, egy igazságo­sabb és egy embeneééd’a társadalmi rendet h­irdetnek..« ■& „ A Hatalom nem bir velünk. Túléljük az internálótáborokat. Többen vagyunk, mint amennyien a­ börtönökbe férnek. Olyan sokan vagyunk, hogy megtörik rajtunk a nyílt erő­szak. A reakció új eszközök után nyúl. Esz­mei harcot indít ellenünk. Már ő is munkás­barát, aki szívén viseli a munkások sorsát. Bennünket nem téveszt meg. De megtéveszti a még hiszékeny tömegeket. Ez a célja. Föl-, világosító munkánkat akadályozza. Izgatok­, nak bélyegzi legjobb agitátorainkat, hogy börtönbe vethesse őket és megfélemlíthesse azokat, akik helyükbe lépnek. Béklyókat rak a sajtónkra. Börtönnel és pénzbírsággal sújt bennünket. Eltiltja előlünk az utcát. Meg­tiltja a gyülekezést. Nincs szabad egyesülési jogunk. Más országok munkássága szabadon gyülekezhet, alakíthat egyesületeket, rendez­het utcai tüntetőfelvonulásokat, szabadon terjesztheti programját, népszerűsítheti köve­teléseit, nekünk mindez tilos. * A keresztényszociálisoknak is minden sza­bad, nekünk nem. Őket senki sem üldözi. Új­ságjuk szabadon irhat, mert bennünket tá­mad, gyülekezhetnek szabadon, mert elle­nünk piszkolódnak. Pénzük is van, mert elle­nünk használják föl. Ők nem harcolnak a ka­pitalizmus ellen, nem harcolnak a kormány ellen, s nem szenvednek a reakciótól sem. Őket éppen ezért a reakció is, a tőke, a kor­mány is dédelgeti, támogatja és segíti. A vi­déken is hatósági segítséggel jelennek meg. Őket „izgatásért“ nem büntetik, az ő gyűlé­seiket nem tiltják be, nem oszlatják föl. Az ő vezetőiket senki sem rágalmazza, senki sem piszkolja, ők jó fiuk. Várjon miért? Mert ők nem sértik sem a tőke, sem a kormány érde­keit. Ők nem sztrájkolnak, rövidebb munka­időt, magasabb munkabért nem követelnek. Ellenkezően, ők eddig csak sztrájktörősze­repre vállalkoztak. Ők hazafiasnak hirdetik magukat. Mintha a haza csak az övéké volna. A haza csak akkor virágzik, ha a nép jóléte és boldogsága biztosítva van. Ők pedig nem harcolnak sem a nép boldogságáért, sem jó­­létéért. Azt is hirdetik­, hogy ők­ vallásosak, mintha a vallás csak az övéké lenne. A­­vallás min­denkié, de ők nem a vallást, a tiszta Krisz­tusi hitet értik, amihez nekik­ valóban semmi közük, hanem azt, hogy ők a nagy és dús­gazdag főpapok cselédjei. Ha majd a papok nem a gazdagokat, hanem a szegényeket fog­ják pártolni, ha maj­d a főpapok nyíltan a szegények és elnyomottak pártjára állanak, akkor majd másként fog gondolkozni a nép is az egyház szolgáiról ... akkor szeretni és becsülni fogja őket, mint egykor az evangé­lium hirdetőit, az egyszeri­ halászokat sze­rette és becsülte ...* A hatalom így sem bir velünk. Noha a ke­resztényszociálisoknak mindenük van a ha­talom jóvoltából, nincsen igazságuk és nin­csen seregük. A dolgozó nép ismeri az ő igaz­ságának harcosait. A munkásságot nem lehet megtéveszteni! -fe A hatalom üldözésével szembeszállunk­, ugy, hogy eszménk hirdetéséről nem mondunk le. Tovább dolgozunk minden akadály ellenére. Igazságaink ereje erősebb a hatalom üldözé­sénél. De van egy akadály, amelyen nem juthatunk keresztül. Erősebb a hatalom ül­dözésénél. Jobban sújt, mint a börtön meg az internálótábor. Erősebb, mint az üldözők minden fegyvere. Súlyosabb, mint a keresz­­­­tényszociálisok népcsalása. Vájjon mi ez? A munkásság közömbössége. A tömegek szörnyű tudatlansága az a nagy kínai faj, amely, elénk mered. Ez az akadály valóban jobban akadá­lyoz benünket a reakció minden üldözésénél. Ha ezt meg tudjuk törni, ha a közömbössé­get érdeklődésre tudjuk változtatni, ha a tu­datlanságot friss, üde, mindig eleven tudásra tudjuk változtatni, akkor ... akkor szabad az út előttünk!... Reakció? Erőszak? Dikta­túra? Fascizmus? Demagógia? Forradalmi romantika? Mindez legyűrhető, ha a töme­gek buta közömbössége és állati tudatlansága megszűnik. Minden szociális haladásnak, minden demokratikus fejlődésnek előfölté­­tele a tömegek fölvilágosult, élénk érdeklő­dése és tiszta tudása!* Előttünk tehát a föladat, amely reánk vár. Az igehirdetés, az eszmeterjesztés föladata. Nemcsak az enyém, nemcsak az övé, s nem­csak a tied, hanem: mindenkié! Senki sem vonhatja ki magát ez alól a föladat alól, aki­­szociáldemokratának, szervezett munkásnak vallja magát! Hirdetni kell az igét, hirdetni kell a mi igazságainkat! Toborozni kell, agitálni kell, hogy aki munkás, az közénk álljon, annak itt legyen a helye. Agitálni kell hittel, erővel, meggyőződéssel, hogy a közöm­bösek, a tudatlanok óriási seregét senki se fordíthassa ellenünk, hogy munkásember ne harcoljon munkásember ellen, aki az ő javát akarja s az ő érdekeiért harcol. Agitálni kell, tagokat kell gyűjteni, híveket kell sze­rezni, hogy mindennap szaporodjon a mi se­regünk, hogy minden nap gyarapodjon a mi erőnk; minden nap fényesebben ragyogjon a mi igazságunk!* Hirdessük az Eszmét! Legyünk szociál­demokraták, szervezett munkások! Miénk a szocializmus nagy és nemes eszméinek igaz­sága. Miénk a meggyőződés szilárd ereje, a hűség kiapadhatatlan forrása, miénk a jelen harca, miénk a jövő szépsége; legyünk mél­tóak az Eszméhez, amelyet képviselünk, amelyért küzdünk, agitáljunk, szüntelenül, terjesszük, hirdessük az igét... a miénk a győzelem! ”

Next