Bőripari Munkás, 1926 (36. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

„Boldog uj esztendőt!“ hangzott felénk a jókívánság az uj esztendőnek ! első reggelén. Vájjon mit gondolnak a jólciván- i sággal nem fukarkodik, a puszta kívánság ! valóban boldoggá, szebbé teheti szán­yunkra az­­ uj esztendőt? A kívánság és óhaj a véletlennel­­ és csodával haték­osnak látszik. Az ilyesmiben­­ pedig nem tudunk, nem akarunk és nem kivé- : mink hinni. . . Hinni abban hiszünk, hogy egy szebb és bal- i­dogabb esztendőnek valóban jönnie kell, egy, a minden eddiginél harcosabb, küzdelmesebb és diadalmasabb esztendő nyomán. Ennek az esz­tendőnek pedig jönnie kell minden jókíván­ság nélkül is. Ezt az esztendőt el fogja hozni szá­munkra a­ mi harcos akaratunk, a mi rendít­­hetetlen hitünk. Ilyenre pedig mi, dolgos em­berek régen rászolgáltunk. A szomorú játékból, tragédiából, könnyből és verejtékből elég jutott ki mér osztályrészül. Elég volt már a s zord szerb hegyekben ka­pott észrevétlen halálból, elég a dermesztő kár­­pád havasokban produkált jégemberekből, elég az Isonzó-menti hömpölygő vértengerből, a ronccsá, cafatokká, tépett emberhúsból, a­ sze­génnyé, szerencsétlenné tett anyákból, apákból, gyermekekből. Elég volt, elég... És elég volt minden más emberkínzásból is... Elég azokból az esztendőkből, amelyek a fekete kataklizma után is ragadós mocsárban tartják fizikai és erkölcsi élelmüket. És elég az eszten­­dőkből, amelyek visszataszító szegénységet, vért forraló megalázást, mindenről való lemon­dást­ és vakosba való - szsot hoznak folyton és., folyton. És elég ..volt­­végül évszázados mun­kánk tönkretevéséből és az alkotó munka meg­állásából is. . És a gyarló embertestvérek érjék föl ésszel, hogy a, molekulás emberéletet kár csúffá tenni, megrutítani és a rövidke jót, mit az élet nyújt, kapzsi kézzel egymástól elcsenni. A­ boldog, valóban új és más esztendő az lesz, amelyben fertőzött, fekély­es vackát kris­tálytisztával cserélheti majd föl minden ember­­testvérünk. Az új esztendő az lesz, amelyben nem lesz a fényűzéssel egyenlő a harapás ke-­­­nyér, amikor tiszta, foliatlon ruha váltja majd föl a­ mai foltosat, piszkosat minden embertár­sunk testén. A­ boldog új és más esztendő az lesz, amely-­­­ben mindannyi­unknak agysejtjeibe bömböli majd a rádiós instrumentum Paris, London, Nem York élményeit és a gépmadár száll majd, e retünk, tüdőnk fölfrissítésére, izmaink megerő­sítésére ismeretlen tájakon át a­ smaragdszinű tavak, a pálmák és kaktuszok országába. Az új és boldogabb esztendő az lesz, amely játszi­k könnyedséggel elénk tárja majd, minden nagy-­­ ságát, jóságát és szépségét e világnak, amely­­ a, gyógyító és testi fájdalmat balzsamb­ó isza-­­­not, szénsavat, villanyt és levegőt, a természet-­­ adta és ember föl­fedte minden jót odaajándé­kozza majd mindannyiunknak. , Ez a boldog, uj esztendő jönni fog erőnk, oka-­­ rovunk, eszménk diadalrajutásával. Amit kivá­ ,­nunk érte, annyi, hogy a, szegény emberek har-­­­cos egyesülése, tömörülése, segítése siettesse ezt a­ diadalt. Harcos uj esztendőt tehát, hogy a boldog uj­­ esztendő elkövetkezh­essék. ima Ilin........I"­w"imani i Pa­rtgyű­lés utáni. A karácsonyi ünnepek alatt tartotta meg a­­ szoci­ál­demokrata párt háromnapos pártgy­űlé­sét. .A pártgyűlés jelentőségével m­­últ é­vi előző­­ szám­unk vezető cikkében foglalkoztunk. Ez al-­­­kolóimnál a pártgyűlés tanácskozásairól és le-­­­folyásairól akarunk megemlékezni. Ez a párt-­­ gyűlés, noha nyugodtabb és rendesebb képet­­ mutatott az előző pár,így üléseknél, még mindig­­ nem sorolható a békebeli pártgyűlések közé. Az ellenforradalom és a reakció nyoma még meg-­­ látszik rajta. Szelleme még nem nyilatkozik­­ meg olyan tisztán, világosan, mint normális idő­­i­ben megnyilatkozna. Ezek olyan dolgok, ame­lyeken mi nem változtathatunk és amelyeken­­ csak a viszonyok változása segít. A közállapo­­í­tok megváltozásával meg fog változni a párt­­gyűlés szelleme is és bizonyára nyugodtabb és d­urvósabb képet fog mutatni a pártgyűlés is.­­ Másik észrevételünk olyan természetű, amelyen i in'ir o/n­ y­í rroi/nJr­­íc on M / / // ní // -VI 7c ‘A. I­tani, hogy a h­áromnapi tanácskozás ideje ke­vésnek bizonyuljon. Vagy a tanácskozás három­napos idejét­­kell néhány nappal meghosszabbí­tani. Ez bizonyára lehetetlen, az ebből szár­mazó nagy anyagi terhek miatt. Ebben az eset­ben viszont a tanácskozásra kitűzött napirendi pontokat kell csökkenteni és bő lehetőséget kell­­biztosítani, arra, hogy a kongresszus tagjai ki­beszélhessék magukat. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy egy közel négyszáztagú­­ testület igen jó lehet népgyű­lésnek, de sem­miképen, sem felel meg tancskozó testületisek. A párt­gyűlés küldötteinek a számát tehát lényegesen csök­kenteni kell. Az új szervezeti szabályzat már ilyen értelemben változtatta, meg a pártgyű­lés összetételét. A párt­gyűlések egyik legfontosabb­­napi­rendje a várt jelentése fölött való bírálat. A legtöbb szónok rendszerint ehhez a ponthoz iratkozik föl, s rendszerint egy ügyrendi indít­ványnak a nyaktilója vágja el a szóhoz j­elent­­kezettek legnagyobb részét attól, hogy ehhez a kérdéshez fölszólalhasson. A nagyszámú kon­gresszus rendszerint szeszélyes és ideges és már a tanácskozás második napjának délelőttjén unja a vitát és akaratának szeszélyes megnyi­latkozásával ennek véget is vet. Noha a­zt tart­juk, hogy országos tanácskozáson, pártgyű­lé­­se­n nem okvetlenül kell fölszólalni és nem ok­vetlenül muszáj beszélni, mégis úgy gondoljuk, hogy akinek mondanivalója van, annak lehető­séget kell nyújtani arra, hogy azt el is mond­hassa. A jövőben tehát a jelentés fölött való vitára legalább egy k­i­m font tanácskozási időt kell szakítani, viszont meg i­­kell kívánni, annyi önkritikát a küd­öttésről is hogy job­­ban csak azok jelentkezzenek szóhoz, akiknek a mondanivalója nem szállítja le a kongresszus színvonalát üres fecsegéssé és unalmas szó- fecsérléssé. A nívós kongresszust­­ egy lépés választja el a nívótlantól, ez a lépés az, ami­kor a küldöttek csak azért jelentkeznek szóhoz, hogy küldőik előtt megmutassák, hogy ők föl­szólaltak. Végül is tisztában kell lenni azzal, hogy a pártgyűlés minden tagja nem szólalhat föl. De erre nincs is szükség. Nem okvetlenül szükséges annak fölszólalni, akinek a mondani­valóját valaki már elmondta. Teljes objektivi­tással állapítjuk meg azt is, hogy az előadók beszédének időtartama elé is korlátot kell állí­tani. Bizonyára senki sem kifogásolja egy refe­rátumnak a kétórás időtartamát, ha tudja, hogy legalább négyszer annyi idő áll rendelke­zésre a felszólalásokra és vitatkozásokra. De nem lehet­ helyeselni a­ hosszú előadói beszéde­ket akkor, ha a tanácskozásra, annyi idő sem jut, mint amennyit az előadói beszédek vettek igénybe. Persze, még rosszabb a helyzet, hogyha a napirend pontjait a pártgyűlés úgy egyesíti, hogy egymásután három­­előadói beszédet hall­gat meg és tanácskozásának idejéből erre for­dít három és fél, négy órát! Ez a kongresszus tagjainak a türelmét a végsőkig kimeríti és érdeklődésüket a minimumra csökkenti. Ez az­után súlyosan megbosszulja magát. A kon­gresszus, amely az imént négy órán át hallga­tott, három előadót, egyszerre türelmetlenné válik és a három előadó napirendi, pontja fölött való tanácskozást egy szeszélyes határozattal elvágja s a tanácskozásra még annyi időt sem fordít, mint amennyit az előadók beszéltek. De türelmetlenségét még jobban jellemzi az a szeszélyes elhatározás, hogy a tanácskozások rendjén elüti a budapesti küldötteket attól, hogy fölszólalhassanak, mert a­ felszólalási pri­vilégiumát ez esetben — a­ vidéki küldötteknek juttatta. A mi véleményünk szerint minden küldöttnek, akár vidéki,­­akár budapesti, egy­formán joga nem­ a tanácskozáson résztvenni és egyformán kötelessége fölszólalni — ha van mondanivalója, s ha ezt már előtte mások el nem mondták. A kongresszusnak pedig biztosítani kell an­nak a lehetőségét, hogy tagjai a tanácskozás jogával élhessenek is. Azt hisszük­, hogy ezeken a hibákon lehet javítani. Reméljük, hogy a kö­vetkező pártgyűlés e tanulságok alap­ján már nem fogja ugyanezeket a hibákat elkövetni. Mindezeket a párt­gyűlést előkészítő párt­vezető­ségnek kell figyelembe venni és neki kell­ gon­doskodni arról, hogy egy szeszélyekre hajla­mos tanácskozótestület ne lépjen túl­a, korláto­kon, mert nem mindig­ lehet­­biztosítva arról, hogy az a túllépés és szeszélyesség — éppen neki lesz kedvező. A pártgyűlés munkásságának méltatásában el­­kell ismernünk, hogy több szempontból hasz­nos volt. Először véget vetett a paktummal ha­dakozó hadjáratnak. A pártgyűlés most már végérvényesen tudomásul vette, hogy a párt 1921-ben politikai paktumot kötött a munkás­­mozgalom legelemibb szabad­ságjogainak egy töredékéért és a bebörtönzöttek egy részének az amnesztiájáért. Sen­ki sem érezheti ma h­ivatott­nak magát arra, hogy bírálatot mondjon egy 1921-ben tett politikai lépés fölött, mert nem is­­ lehet birtokában azoknak a tényeknek és nem­­ mérlegelheti azokat a viszonyokat, amelyek ak­­­kor döntően befolyásolták a párt elhatározását­­ egy vagy más irányban. A paktum fölött való vitának tehát végérvényesen vége. Ezt igen sokra becsüljük, mert lelkiismeretlen egyének ennek a kérdésnek a rosszindulatú kezelésével rendkívül sokat ártottak a pártnak. Másik jelentős lépése volt a kongresszusnak, hogy megalkotta a­z új pártszer­vezeti szabály­zatot. Az a­ demokratikus szellem, amely ebben az új szabályzatban megnyilatkozik, azonban csak akkor lehet egészséges és hasznos, ha a párt tagjai működésükben megbecsülik és meg­felelően élnek vele. Minél nagyobb lesz azon párttagoknak a száma, akik a párt ügyeivel foglalkoznak és a párt munkájában részt vesz­­nek, annál nagyobb lesz az a kör, amely a szer­vezeti szabályzat demokratikus szellemét élő valósággá változtatja. Politikailag jelentős a pártgyűlés állásfoglalása a gazdasági és poli­tikai kérdésekben. E téren hit tükörképét mu­tatta a gazdasági elnyomatásnak és politikai rabságnak és köve­teléseinek fölsorolásával egy­­ség^a harci tremtot tud­ott^ alkotni az^ el­yre ciasságnak ez a szelleme biztosíték arra, hogy a reakció ellen folyó harcunk az ellenforrada­lom teljes elpusztításával fog végződni. Nagyon jelentős végül a pártgyűlésnek a jövő szempontjából az az elhatározása is, hogy a pártprogram módosítására és az agrárprogram elkészítésére külön bizottságokat küldött ki. Remélhető tehát, hogy a magyar párt a közeli jövőben új programban fogja megszólaltatni politikai és gazdasági törekvéseit, új program­ban fogja kifejezésre juttatni a szocializmus célját és új, modernebb szellemben fogja meg­­kovácsolni azokat a fegyvereket, amelyekkel jövendő harcait győzelemről-győzelemre viszi. A pártgyűlés tiszteletet és megbecsülést vívott ki a külföldön, itthon új, friss szellemet vitt a pártéletbe és új, nagy feladatokat szabott elénk és mindenképen betöltötte hivatását. Rajtunk a sor, hogy fokozottabb munkával, nagyobb odaadással, a pártszervezetek kiépítésével, a pártsajtó eiterjesztésével és minden pártmunka elvégzésével, a sok üldözésen keresztülment pártunkat nagyobbá és erősebbé tegyük. A ma­gyar munkásosztálynak tartozunk azzal, hogy a küzdelmet lankadatlan erővel folytassuk és évről-évre növeljük a szocializmus harcosainak táborát. __________________ Budapest, 1926. évi Január n­ó 1-én A magyarországi blörtpartban­ foglalkoztatott munkások és iimntkásn­ők érdekelt védd lap ..... ■■ "'«"«»au ........ ............................. Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII. kerület, Alsó erdősor 32. szám. Telefon:­­József 16—30. szám Tagok a lapot tagilletményként kapják. Nem tagoknak az előfizetési ár egy évre 100.000­­, félévre 00.000 K. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Felhívás a cipőfelsőrész­­készítő munkásokhoz! A mostani gazdasági válság már több mint másfél évvel ezelőtt, a szanálással kezdődött meg, azóta csak fokozódott és ma már tető­pontjára ért. A nyomor és szenvedés,­­ amelyet az utóbbi időben át kellett és át kell szenvedni ■a cipőfelsőrészkészí­tőmunkás­okna­k, kell hogy e szakma munkásait gondolkodásra késztessék! Gondolkodjunk és tekintsünk vissza a múltra. Vizsgáljuk meg a jelent, hasonlítsuk­ össze a múlttal és állapítsuk meg, megtettünk e min­dent a magunk anyagi és erkölcsi érdekében? Nem terhel-e bennünket kötelességmulasztás saját magunk és családunk iránt? Ha vissza­tekintünk az elmúlt másfél évre, meg kell ál­lapí­tanunk, hogy nem teljesítettük mindenben kötelességünket. Nem vérteztük föl szerveze­tünket a veszedelmekkel szemben, nem bástyáz­ok körül lelkes harcosokkal sem, ennek követ­keztében a cipőfelsőrészkészítő munkások szik­laszilárdnak hitt szervezete nem bizonyult tel­jesen ellent­ő­l­le képesnek. Az ellentábor,­ a mun­káltatók, támogatva a nyomorban és a kishitű­ségben szenvedő gyönge gerincű szaktársaink­­tól, rést ütöttek szervezetünkön. Munkarendünk megingott. A heti béres munkarendszert, a ki­­zeccelést, az ünnepnapok megfizetését, a

Next