Bőripari Munkás, 1927 (37. évfolyam, 1-23. szám)

1927-01-01 / 1. szám

* oldal i­ QrwtfAmstfllAs A J8aE«i­csnB« Iissariesfiilette fiöljelente«e a SzükcsBviunk­&sol«. SxakeswesfiSIcíel. Der grösste Sr-lmft ha ganzen Land ist ri un­d bleibt der Denunziant. A Budapesti Vegyes (Szűcs) Ipartestület föl­jelentésére, múlt év december hó 16-án, a­ szücs­­munkáso­k szervezetében megjelentek a ható­ság­ képviselői, hogy vizsgálatot indítsanak az egyesület ellen. A vizsgálatot megelőző és lapunk­ olvasói előtt ismeretes események az elmúlt év dere­kára, illetve a­ szücsmunkások kollektív szerző­désének megkötése idejére nyúlnak vissza. Az elmúlt esztendőben is, június hó elsején lejárt a szücsmunkások egy évre kötött munka­szabályszerződése. Az új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások még májusban megindul­tak és az érdekelt munkásokra nézve igen súlyosan ütöttek ki. A munkásoknak amúgy sem rózsás munkabéréből 15—25%-ot hasítottak le a munkáltatók, elvették a túlórapótlékok 50%-át és a nyári szabadságidőnek felét. A munkáltatóknak azonban mindez nem volt elég. Ki akarták venni a munkások kezéből a munkaközvetítést is. A kísérletet azonban eré­­­­lyesen visszautasították a munkások, ami ugyan eredménnyel járt, de amint látni fog­juk, határtalan bosszút ébresztett a munkál­tatókban. Tudott dolog, hogy az elmúlt év januárjától szeptemberig közel 300 szücsmunkás volt munka, nélkül a fővárosban. A néhány , talán 150­0 dolgozó munkás pedig a szerződés egyik komisz és erőszakolt rendelkezése értelmében­­januártól május végéig heti négynapos munka­idő mellett volt foglalkoztatva. Főként ennek a körülménynek tudható be, hogy jobb meg­győződésük ellenére, a munkások vezetői a fenti súlyos szerződési feltételeket elfogadásra ajánlották a munkásoknak. A munkások régi vívmányai ellen intézett vakmerő és terv­szerűen­­ előkészített támadás, mondanunk sem kell, egyet jelentett a munkások életszínvonalá­­nak újabb megrontásával. De a munkásság vezetői, a diktált föltételeket elfogadásra aján­lották a munkásoknak azért is, mert a tárgya­lások menetéből arra a meggyőződésre jutottak, hogy ha a feltételeket szépszerével el nem fo­gadják, a munkáltatók azok elfogadására kény­szerítik majd a munkásokat. Tudni kell ugyanis, hogy a rövid szezon úgyszólván létérdekévé teszi a munkáltatóknak a szerződéskötést. A munkások tehát nem ültek föl a csapdának és elfogadták az elfogadhatni kint. A munkáltatóknak ezúttal azonban minden kevés volt. És mint említettük, a közvetítést is ki szerették volna venni a munkások kezéből. Ez ugyan nem sikerült az uraknak, de sikerült később belekötni a létrejött szerződés rendel­kezéseibe és ezúton kikezdeni a közvetítést. Már most tudni kell,, hogy a szerződés 11. és 18. §-ai a következőket mondják: „Az üzemek­ben csak olyan munkások és munkásnők alkal­mazhatók, akik a­ Szűcs- és Sapkásmunkások Szakosztályának tagjai“. „A munka,közvetítést kizárólag a Szűcs- és Sapkásmunkások Szak­osztálya végzi.“ „E rendelkezésekből folyik, hogy a közvetítőszerv a jelentkezés sorrendjé­ben csak tagokat közvetít. De ha ezt nem is mondaná ki a szerződés, alap,szabályszerű és f emberi kötelesség tette parancsoló szükséggé a munkások számára, hogy eszerint cselekedje­nek. Az alapszabályok ugyanis csak tagok munkába közvetítését teszik lehetővé. A jelent­kezés sorrendjének betartását pedig a józan ész és az emberies érzés írja­ elő. A munkáltatók tehát mindennek az ellenkezőjét követelték. A szeptember havában megindult közvetíté­sek során súlyt helyeztek a munkások arra, hogy a szabályoknak megfelelően és igazsá­gosan közvetítsenek. És a szerződés 13. §-ának rendelkezése szerint minden indokolt esetben elközvetítette a szervezet a soron kívül név szerint kért munkásokat is. Így történt ez né­hány száz esetben, amikor önigazolást nyert, hogy a név szerint kért munkást vagy munkás­­nőt legutóbbi munkahelyére kérik vissza. De szemet hunytak és a békesség kedvéért elhall­gattak olyan eseteket is a­ munkások, amikor 1ó közvetítő szerv megkerülésével alkalmaztak munkásokat, akik nem voltak a szervezet tag­jai, következésképen munkábalépésük szabály­­ellenes volt. Minden szabállyal, szociális ér­zéssel ellenkezett az, amikor a munkáltatók hat-nyolchónapos munkanélküliek háttérbe­­szor­ítás­ával nem tagok közvetí­tését, követel­ték. Úgy­hogy néhány kirívó esetben a köz­vetítést meg kellett tagadni, illetve csak meg­felelő rendezés után történt meg a közvetítés. A munkáltatók azonban, ezt látva­ láttuk, ki voltak oktatva arra nézve, hogy ne engedjék magukat a munkások szervezetétől „terrori­zálni“. A munkáltatók szemében terror volt, hogy a munkások szervezete csak tagokat, régebbi munkanélkülieket és lehetőleg a sor­rend betartásával akart elsősorban közvetíteni. A­ továbbiak könnyebb megértése végett szükség volt mindezeknek röviden összefoglalt elmondására. Augusztus hó első napjaiban azután a­ következő levelet kapta a szervezet a Budapesti Vegyes Ipartestülettől: A Magyarországi Bérmunkások Szűcs- és Sapkásszakosztályának Budapest. Az Önök szakszervezetének tagjaitól na­ponta érkeznek hozzánk olyértelmű pana­szok, hogy a tagsági díjjal hátralékos szücs­­munkások elhelyezkedését Önök megnehezí­tik, sőt sok esetben lehetetlenné teszik az­által, hogy a hátralékos tagdíjak egy ösz­­szegben való lefizetéséhez kötik a munkaköz­vetítést (sőt munkanélküli idejükre is kö­vetelik a szakegyesületi díjakat), illetve szervezettségének igazolását, mely esetekből kifolyólag jegyzőkönyvileg panaszokat is fölvettünk. Tekintve, hogy az Ipartestület hivatott arra, hogy­­ a munka folytonosság fölött őr­ködjön és jogosított bármely oldalról jövő túlkapások ellen a rendelkezésére álló esz­közökkel föllépni, a folyton ismétlődő és in­dokolt panaszok nyomása alatt közbelépésre határoztuk el magunkat. Tudomásunk van arról, hogy a szű­csmes­­terek országos szövetsége kollektív szerző­dést kötött Önökkel, mely szerint Önök a legnagyobb engedékenységgel tartoznak e kérdéseket megoldani, fölkérjük tehát t. Címet, hogy 3 napon belül, nyilatkozzék az­­irányban, várjon hajlandó-e ezen szerződés lojális betartására. Amennyiben megnyugtató választ Önöktől kapni nem tudnánk és a panaszok megis­métlődnének, úgy sajnálatra, kénytelenek leszünk a­ felsőbb iparhatóságnál ezen ano­máliákat bejelenteni s azok sürgős orvoslá­sát kérni. Budapesten, 1926 augusztus hó 3-án. Gulyás, jegyző: Filszeker, elnök. Erre a levélkére­t annak idején már megfelel­tünk lapunk hasábjain. A Magyar Szücsmeste­­rek Országos Egyesülete hóna alá nyúló és a kollektív szerződés betartására figyelmeztető ipartestület túllépte hatáskörét, ezért a fönti remekművet ad acta tettük. Minthogy azonban továbbra is csak tagokat és lehetőleg csak­­ a jelentkezés sorrendjében voltunk hajlandók közvetíteni, a magas ipartestület beváltotta ígéretét és a szakegyesületet a hatóságnál föl­jelentette. A vizsgálatot megejtő hatóság kép­viselői előtt plauzibilissé tettük, hogy alapsza­bály szerint és szerződés szerint csak tagjaink közvetítésére vagyunk kötelezve. Nem tekint­hetők tagoknak azok, akik ezheti járulékkal tartoznak és ezért a tagok sorából törölve let­tek. Alapszabályszerűen hajtjuk be a hátralé­kokat az olyan munnka­nélküli­ektől is, akik a munkanélküliek nyilvántartásában nem szere­pelnek, illetve a kötelező jelentkezést elmulasz­tották. A járulékfizetés alóli fölmentést egyéb­ként a munkanélküliek,­csak néhány esztendeje, közgyűlési határozat alapján élvezik. Annak­ét­őtre hátralékos járulékaikat a munkanélkü­liek utólag megfizetni tartoztak. Legrosszabb esetben tehát a hátralékos, illetve kimaradt ta­gok és főként olyanok közvetítését tagadtuk meg, akik a munkanélkü­liek nyilvántartásába nem voltak fölvéve és egynéhány száz munka­­nélküli mellőzésével — munkáltatói ajánlattal — akartak munkába, jutni. A legtöbb esetben azonban — az ipartestületnél panaszt tevők ese­tében is — a békesség kedvéért, tényleg elte­kintettünk alapszabálytól, szerződéstől és az akadályok elhárítása után az érdekelteket el­­közvetítettük. A szak­egyesület intern ügye, hogy a hátralékokat hogyan hajtja be. A mun­káltatók jól tudják — hiszen velük több ilyen ügyben tárgyaltunk —, hogy a hátralékokat részletekben hajtottuk be mindig. Józan ésszel föl sem tehető, hogy a fizetni akaró tagok be­lépése elé akadályokat gördítsen a szervezet. Az ellenfél táborában védelmet kereső, hit­vány testvérárulók is olyanokból rekrutálód­­tak, akik a szervezettől távolmaradtak, já­rulékot nem fizettek, vagy soron kívül követelték munkábahelyezésü­ket. Újból és is­mételten hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a nóta vége minden esetben az engedékenység volt. Emellett bizonyít ama körülmény is, hogy valamennyi panaszt tevő jómadár a szervezet által végül is munkába helyeztetett. A panaszt­ , tevők nagy része ma már újból nem tagunk, lehet, hogy legközelebb ismét panasszal élnek majd. Ha a magukról megfeledkezett, minden jel szerint beugrasztott emberek eljárására tudunk is mentséget fölhozni — a kenyér utáni hajsza sokszor elhomályosítja a tisztán látást —, nem­ tudunk semmiféle mentséget találni az ipartestület eljárására. És látván most már az összefüggést, sok minden között, itt az ideje annak, hogy nyíltan, világosan beszéljünk. Meg kell természetesen mondanunk azt is, hogy a hatósági vizsgálatnak és döntésnek nyugodtan­­ nézünk elébe, hiszen minden érzésünk szerint szabó­lvszer­űen, igazságosan, becsületesen jár­tunk el és semmiféle szabálytalanságot el nem­ követtünk. Ezzel szemben a Vegyes Ipartestület a szabálytalanságok egész sorát követte el, és igen gyanús hátterű akcióhoz adta oda magát. Eltökélt szándékunk tehát most már minden­képen a dolog végére járni és mindenre való tekintet nélkül a napfényre hozni mindazt, amit az üggyel kapcsolatban megállapítani módunkban van. Mert a sötét odújukban most lapuló és meghúzódzkod­ó „értelmi szerzőket“, a nagy mozgatókat, a bajkeverőket, a munká­sok szervezetét tönkretenni és azután a ..mun­kások beleibe hágni“ akarókat keressük! Mert: vannak és lenni kell ilyeneknek. Az Ipartestület — egyéb elfoglaltság hij­­ján — tehát fölveszi tagjaink panaszait­. E ta­gokról már megmondottuk véleményünket. De ki hiszi el, hogy e tagok és a bölcs Ipartestület ne tudná, hogy a vélt vagy valódi sérelmek és panaszok orvoslása elsősorban hol kere­sendő? Kerdjük és kezdjük tehát azzal, miért nem utasította a Vegyes Ipartestület ezeket a tagokat arra, hogy keressék meg a szakegyesü­letben a kellő fórumokat panaszaik fölvételére és megvizsgálására? Vagy a Vegyes Ipartes­tületnél nem így van szokásban? De itt van­nak előttünk belü­gyminiszterileg jóváhagyott alapszabályaink, azokból valók a következő passzusok: 8. 6. Azon tag, aki a munkaközvetítésre vo­natkozó határozatokat megkerüli, jelen alap­szabályok értelmében bizonyos időre, avagy teljesen elveszti már szerzett jogait. 19. §: A vezetőség elleni netáni panaszok tudomásulvétele és azok megszüntetése vé­gett érintkezik a vezetőséggel (a felügyelő választmány), ha a kiegyezés nem sikerülne, a panaszt a választottbíróság vagy közgyűlés elé viszik. Alapszabályaink e két rendelkezése, minden­nél szebben beszél. A 8. § alapján jogunk és természetesen okunk is lett volna arra, hogy e renitenskedő tagokkal szigorúbban járjunk el. Sőt az alapszabályok 6. §-a értelmében „a vezetőség kizárhatja a tagot, ha bebizonyí­tást nyert, hogy a Szövetség vagy annak tag­jait munkaviszonyaikban megkárosítottak. És mi sem szerzett jogaikat nem vettük el, még kevésbé zártuk le a panaszttevőket. És ők a 19. § megkerülésével mégis panaszt tesznek saját vezetőségük ellen egy arra- egyáltalában nem illetékes helyen. A nem illetékes hely pe­­­dig fölveszi a panaszokat s azokból tőkét ko­vácsolva. A leír a szervezetihez és a következ­mények terhe mellett a „szerződés betartását követeli“. Fölötte nem gyanús-e mindez? De van tovább is! Az Ipartestületen, csodák­ cso­­dája,­ tudomással bírnak arról, hogy kollektív szerződés van a szakmáiban, arról is tudnak, hogy a­ „­kérdéseket (értsd: a közvetítést) a leg­nagyobb előzékenységgel (?) tartozunk meg­oldani“; minderről, ismételjük, tudnak, de arról, hogy az Ipartestület elnöke, úgyis mint a Szücsmesterek Országos Egyesületének igaz­gatósági tagja, immár hosszú esztendők óta nem tartja be ezt a szerződést, vagy ha úgy jobban tetszik, fölrúgja, azt, erről nem tudnak semmit. Sőt — és ez a bölcs Ipartestület ki­tűnő judiciumára vall — ezzel az úrral íratják ale, a szakegyesületnek küldött levelet is. És még egy kis összeférhetetlenségi esetet sem látnak fönforogni. De, ugyebár, a cél szente­síti az eszközt?! És nem-e csodálatos véletlen az is, hogy a kollektív szerződésből csak a munkásokat érintő rendelkezéseket képes ki­olvasni az Ipartestület! A munkáltatókat még arra is­ elfelejti figyelmeztetni, hogy éljen szerződésadta, jogával, hivassa, össze a munka­rendvédő bizottságot, vagy tekintsen be a­ köz­vetítés rendjébe, hiszen ezt a szerződés bizto­sítja­ számára. De minek is­­firtatni, kutatni tovább, hogy mit kellett és mit­ illett volna cselekednie az ipartestületnek? A munkások szervezete ellen kellett eljárni, tehát eljártak úgy, ahogy lehetett. A mindenképen Vegyes Ipar­testület, akár­hogy is boncolgassuk az ügyet, szabálytalanul, helytelenül, igazságtalanul járt el. Nem­ rejt­jük véka alá­ ama véleményünket, amely sze­rint nyilvánvalónak látszik, hogy a Magyar Szűcsmesterek Országos Egyesületének akart szolgálatot tenni. És nem a szegény panaszos munkásokon segíteni, akiknek sohasem sietett a védelmére, amikor azoknak a munkabérét és munka feltételeit rontották meg a munkálta­tók, vagy amikor azok a fölmondás nélküli el­bocsátások ügyében emeltek panaszt. Az Ipar­testülettel végeztünk, lesz gondunk rá nekünk is, hogy az illetékes hely szétnézzen ebben a dzsungelben, ahol az elmondottak tanúsága szerint a legtörvénytelenebb formákban segítik elő­ a munkások elleni akciókat, ves­zede­lmez­­tetve ezáltal a termelés rendjét és békéjét. Végére hagytuk azonban a legfontosabbat, a­ legtisztázni valóbbat. A följelentést a­ munká­sok szervezete ellen, közvetlen az Ipartestület követte el. Minden okunk megvan azonban arra, hogy a munkáltatók egyesületét se lás­suk ártatlannak ebben a csúnya játékban. Emlékeztetünk, hogy a szerződési tárgyalások során az elnöki székből megfenyegettek ben­nünket és hatósági beavatkozást helyeztek ki­

Next