Bőripari Munkás, 1928 (38. évfolyam, 1-21. szám)

1928-01-01 / 1. szám

a. oldal Bőripari Munkászenekar is működött szervezetünkön belül. A viszonyok azonban nem kedveztek ennek a kulturális in­tézményünknek. Széthúzás és összeférhetetlen­ség­ megbontotta soraikat. A szakmai belső har­cok átcsaptak erre a területre is és teljesen megbénították a működést. Most, sok hónap hallgatása után, mozgalom indult meg a zene­kar újjászervezésére. A legnagyobb akadály még nincs elhárítva. Megfelelő helyiségre van szükség, ahol a zenekar próbáit tarthatnál, ze­­neszerszám­ait megóvhatná. A szakoktatás serényen folyik. A szaktanár, Kiss Mátyás, alapos szaktudásával, készségével és jó mód­szerrel tanítja a modern mintavágás és minta­szerkesztés módszereit. A szaktanulók érdeklő­dése fokozottan emelkedik mindkét tanfolya­mon, az első- és a másodéveseknél. A szakegye­sületi szakoktatás ezévi tanfolyama új lendü­letet jelent ezen a téren. A boripari munkások iskolája a múlt évben nyílt meg. Az iskolának célja az alapvető számtan, írás, fogalmazás ismeretein kívül retorikát, szociálpolitikát, szakszerve­zeti taktikát és a munkásmozgalom fontosabb kérdéseit ismertetni és tanítani. Az iskolának több mint 40 tanulója­­ van, szeminárium­­jel­legű­. Előadók: Bató Géza, Bánóczi László, Hubai János, Mónus Illés. A mű­ a Sokezeréves folyamaton ment át az ember érzeté­nek kifejezési módja. Amikor még az ösztön na­gyobb arányban vett részt a cselekedetek irányítá­sában, mint az értelem, az ember érzetét kevés­számú külső jellel nyilvánította. Az ősember vigyorától — amely bizonyos fizikai jóléttől eredt — fölmérhetetlen a változás napjain­kig­, amidőn az öröm, a tűnődés, kétség, gyász, gyű­lölet, szerelem és elégedetlenség stb. érzetét mélyen döbbenetes drámákkal és fenséges operákkal fejezik ki művészek és ezt mint élvezetet a közönség meg­fizeti. Akár fejlődés-, akár relatív­ változásnak definiál­ják az örökös átalakulást, megállapítható, hogy mentől nagyobb teret hódított az értelem az irányí­tás szerepében az ösztön fölött, annál többszámú lá­tott, hallott (érzékelt) dolgokról alkotott fogalmat az ember és igyekezett fix meghatározással nevet adni nekik. A természet a maga képére kinevelte éghajlatainak különbözősége szerint az egymástól eltérő vérmér­sékletű, életmódú, színt, alakú és értelmű emberi­séget. Az örökös folyamat szükségszerűsége a föld terének minden pólusán élő csoportjaiban létre­hozta az érintkezés eszközét, a beszédet. A szavak sokasága rendszeresítést követelt és a rendszeresítés megszülte a gramatikát. De a fejlődés folyamatában nincs megállás. Az ember szükségét érezte, hogy érzetének kifejezésére maradandóbb eszközt találjon a beszédnél. A gondolatok kifejezésének­ megrögzítő eszköze­ként, legelőször a képírás teremtődött meg, amely később szobrászat és festészet formájában óriásivá nőtte ki magát. Bár az eszmék kifejezésére e két nagymúltú eszköz hosszú időkön keresztül vezér­­szerepet játszott, mégis lassan kint átadva az elsőbb­séget egy látszólag nagyon jelentéktelen újszülött­nek: a betűnek. Ezeknek a viszontagságos históriájú görbe vona­tocskáknak hihetetlen jelentőségük van az ember életében. Amikor az emberi fogyatékosság már szolgát és parancsolót különböztetett meg, gondja volt rá, hogy minden oly lehetőséget, amely a különbséget kiegyenlíthetné, hozzáférhetetlenné tegyen az esz­közembereknek, így a betű hosszú ideig csak töre­dékeknek teljesített szolgálatot, örökre azonban nem maradhatott így. A betű mágneses varázsa egyre nagyobb számban vonta magához, különböző mély akadályokon keresztül is a nyugtalan erőt, a tudni­­vágyást és így minden évszázad közelebb hozta a betű áldásos hatását. Egyszer aztán megjelent a horizonton Gutenberg és a betű életének uj korszakát nyitotta meg. A betű új korszaka az emberiségnek is uj korszakot jelentett. A gépbetű már nem tűrte a láncot, sza­badságot követelt magának. Ereje hatalmassá, föl­­mérhetetlenné nőtt. Amíg a képírás (szobrászat, fes­tészet) és a kézibetűk segítségével csak felszínesen őrizhették meg az idők emlékét, addig a gépbetű születése óta abszolút világossággal rögzíthették meg a sorozatos letűnéseket. A betűk birodalma a múlt panteonja, a jelen mes­tere és a jövő prófétája. Birodalmak keletkezése, népek élete, életmódja, bűne, erénye, hitek születése, kimúlása, egyének kimagaslása, a földteke arcula­tának változásai, jólét, nyomor, beteges akaratok, istenek, a jövő képének sejtései, mind a betűk biro­dalmában őriztetnek. Az emberi kutatás csodás vív­mányai, a repülő, rádió és még ezernyi más tiszte­letet érdemlő alkotás, mind-mind eltörpülnek a betű értéke mellett, amely rombol, épít, szül, kivégez és mint egy gigantikus erő formálja, mélyíti az em­beri értelmet, kiválassza a természettel össze nem férő jelenségeket és végül eggyé kovácsolja a lét­alappal biró erőket. A betű­: az evolúció szent eszköze minden nagy miértre választ ad nektek, — kutassatok birodalmá­­bani Gergely Lajos: BŐRIPARI MUNKÁS A mi ifjúmunkásainknak A mi ifj­umunkásaink tagjai Ifjúmunkásaink életében látjuk a mi életünk továbbfolytatását. Ifjúmunkásaink azok, akik a szakmában is fel fognak váltani bennünket, öregeket, amikor mi már munkaképtelenekké válunk. A jövő generáció érdekében sem mel­lékes tehát, hogy ezek az ifjúmunkások, akiket mi vagyunk hivatva nevelni, milyen nevelés­ben és támogatásban részesülnek. Ahhoz, hogy az ifjúmunkások a társadalmi és gazdasági élettel szemben teljesítsék kötelességüket, nekünk­, idősebbbeknek fontos feladataink van­nak. Bár nem könnyű a nevelési munkánk, mert­ az ipar foglalkoztatásához szegődött ifjú­munkások nevelését, és oktatását az erre hiva­tottak az iskolákban könnyelműen veszik. Az ifjak nevelését és oktatását osztályérdekek szerint intézik. A legtöbb esetben még a leg­szükségesebb tudnivalóra sem készítik elő az ifjakat, úgy hogy a mi ifjúmunkásaink amikor a műhelyben közénk kerülnek, teljesen elő­készítetlenek arra a nagy feladatra, amely az életben rájuk vár. Mint nem kellően nevelt fiatalok, a­kik egyébként hajlamosak bizonyos könnyelműségekre, olyan szokásoknak válhat­nak rabjává, amelyek az ifjúság lelkében és életében nagy pusztítást vihetnek véghez. A mi feladatunk, felnőtt munkásoké az, hogy az ifjúmunkásokat úgy neveljük, hogy azok hasz­nos tagjaivá váljanak a társadalomnak. Ebben a munkában elsőrendű kötelességünk, hogy útjainkat óvjuk a könnyelmű szórakozástól, óvjuk az utca romlásától és komoly köteles­ségtudó munkásokká neveljük. Azok a gyer­mekek, akik kikerülnek a szülői gondozás ha­tásköre alól, kisebb és nagyobb üzemekben velünk együtt dolgoznak, nagyon rá vannak utalva a mi jó tanácsunkra és egyéb útmuta­tásainkra. Ezer és ezer módunk és alkalmunk van arra, hogy ifjúmunkás társainknak jó tanácsokkal szolgáljunk, felvilágosítsuk őket arról, milyen szerepet töltenek be a termelésben, mi a sze­repük a társadalom fentartásában és hogy keressék kutassák azokat a helyeket, melyeken az ő és hozzájuk hasonló dolgozók védelmet találhatnak. Szoktassuk rá ifjainkat, hogy léha szórakozás helyett komoly tanulásban vegyenek inkább részt. Az utcai csavargás helyett keressék komoly társaikkal az érint­kezést és járjanak fel a szakegyesü­letbe, ahol jól felszerelt könyvtár áll rendelkezésükre. A könyvtár segítségével pótolhatják azokat a hiányokat, amelyeket a hivatalos oktatás el­vont tőlük. A szakegyesületben megfelelő, na­gyon kedves helység áll rendelkezésükre, melyben a könyvtár használatán kívül komoly és nevelő szórakozást találhatnak. Hogy szaktársaink a bőripari ifjúmunkások nevelését minden tekintetben megfelelően szolgálhassák, az egyesület vezetősége is min­dent megtesz, hogy az egyesületbe feljáró bőr­ipari ifjúmunkások minden kul­túr igényét ki­elégítsék. A jól felszerelt és állandóan fel­frissített ifjúmunkás könytáron kívül sakk, malom, dominó áll az ifjúmunkások rendelkezé­sére. A fentieken kívül egy ifjúmunkás sportklub is működik az egyesület keretén belül, amely­ben mindazok a bőripari munkás ifjak, akik a sportban óhajtanak működni és ebben élveze­tet találnak, ezen igényüket is kielégíthessék. A vezetőség a bőripari ifjúmunkások részére olyan oktató és szórakoztató előadások rende­zését is tervbe vette, amelyekben minden bőr­ipari ifjúmunkás örömét fogja lelni. A vezetőség bőripari ifjúmunkásainkat arra is elő akarja készíteni, hogy fölszabadulásuk után ne maradjanak gondozás nélkül és mint fölszabadult fiatal munkások, ne legyenek a munkáltatók kizsákmányolásának szabad pré­dái. Lehetőséget nyújt a vezetőség arra is, hogy mint ifjúmunkások a „Bőrivári Munkás"-ra kedvezményes áron előfizethessenek. A vezető­ség ezen előfizetést úgy állapítja meg, hogy az előfizető ifjúmunkás-szaktársaink részére két­évi előfizetés ellenében a felszabadulás után az egyesületbe való belépés alkalmával félévi tag­ságot befizetettnek tekint. Ezen félévi egyesü­leti tagság elismerése lehetővé teszi az ifjú­munkások részére, hogy az esetleges gazdasági mozgalmakban már mint igény jogos tagok ve­gyenek részt és míg más új tagoknak 52 heti járulékot kell befizetniük, hogy segélyre jogo­sultak legyenek, a Bőripari Munkásra előfizető ifjúmunkások ehelyett már 26 heti járulék be­fizetése után igényjogos tagjai az egyesületnek. Mindezen kedvezmények azt a célt szolgálják, hogy ifjúmunkástársaink minél előbb kerülje­nek be a szakmozgalomba. Mint öntudatos munkások vegyenek részt a munkaviszonyok megjavításában. . '­­ # A bőripari ifjúmunkások minden csütörtök este 7—9 óra között tartják meg összejövetelei­ket a Bőripari Munkásotthon helyiségében. fkX e®IÄ®SIS8iSÜ!il€» elleni Müzedelem Az otthonmunka (zicc) egyes iparosnak leg­súlyosabb betegsége és társadalmi szempontból is igen kétes értékű. Nincs semmi komoly tár­sadalmi értéke az otthonmunka föntartásának és tenyésztésének és mégsem sikerült még e kér­dést komolyan megfogva oly irányban ren­dezni, hogy ebből egy egészségesebb munka­­termelési folyamat alakulna ki. Kedvező ez a rendszer egyes iparágak munkáltatóinak, mert a magárahagyott munkással kényre-kedvre bánhatnak. A munkáltató az ilyen munkást úgy fizeti, ahogy éppen az esetleges szezon­­kihasználás diktálja. Más ellenfél nincs. A min­denkori­ rendszerek közös nevezője pedig az volt, hogy a gyöngébbet minél erősebben el­nyomni. Az otthonmunka sem más. Az otthon­munka nem más, mint a munkások legbizto­sabb elnyomási és kizsákmányolási lehetősége. És ez magyarázza azt, hogy miért nincs e téren semmi, ami a jobbra fordulást jelentené. Az otthonmunka züllesztő hatását egy ipar sem érzi annyira, mint a mienk, a cipőipar. Erről nem kell bővebben mondani e helyen semmit, mert a­ benne való munkát egy egész életen keresztül semmi sem tudja helyettesí­teni. Mi élve érezzük a hatását. Tönkreteszi egy komoly ipar munkásainak emberséges életét, jobb sorsra való törekvését. Sőt az ipar szük­ségszerű fejlődésének egyik legfontosabb aka­dálya is. Az utóbbi idők mind sűrűbben vetik föl az otthonmunka kérdése,­ megoldásának keresését. A Munkaügyi Hivatal az a szerv, amely állan­dóan dolgozik azon, hogy ajánlásokat és egyez­ményeket alkosson, azt a tagállamokkal elfo­gadtatva, a való életbe átvigye. Ébren tart sé­relmeket és készteti a hatalmon lévőket arra, hogy törődjenek vele és kíséreljék meg a meg­oldást. A II. konferencia egyik tárgya volt az ott­honmunka védelem. Amíg ide került, nagy utat tett meg e kérdés és nagy út van még hátra a megoldásig. Nem csupán a Hivatalon, annak határozatain múlik az, hogy hogyan és egyálta­lán megoldódik-e a kérdés. Minden ország mun­kásainak, de különösen azon ipar munkásai­nak kell kivenni e munkából a részüket, ahol dívik a­ rendszer. Az otthonmunka védelmét törvényhozási úton a minimális munkabérek rendezésével, meghatározásával és a bérfizetés ellenőrzésére hivatott szervek létesítésével, a munkahelyek ,, egészségügyi felügyeletével segítik elő. Első ilyen törvényt az ausztráliai Újzéland hozott 1894-ben. Ezt követte az Egye­sült­ Államok, majd Anglia 1909-ben. Több más állam követte ezek példáját, azonban oly csekély számmal, hogy 13 évvel az első ily törvény létrejötte óta még mindig nem számottevőek oly értelemben, hogy ennek hatása a különböző államokban érezhetővé válnék. Az otthonmunka elleni küz­delem a szociálpolitikai küzdelemnek úgyszól­ván mellékága és ezen fölfogásnak megfelelő az ellene folytatott küzdelem is. Most a Munkaügyi Hivatal vitt frissebb, lük­tetőbb erőt e harcba s adott neki oly fórumot, amelyet nem lehet úgy semmibe véve, agyon nem törődni, mintha valamely ország munkás­sága­ kérné a saját országának törvényhozásá­tól. Mi azonban itthon vagyunk. Tudjuk jól, mit terveznek és sejtjük, mit akarnak tenni ér­tünk azok, akik hivatva­ érzik magukat arra, hogy minden feltörő és élő társadalmi problé­mát pénz nélkül, nagy szónoklatokkal és mit sem érő ígéretekkel akarnak megoldani. A kér­dés súlyossága és állandósága és az, hogy csak a magunk erejére számíthatunk, kényszerít bennünket arra, hogy teljes komolysággal fog­lalkozzunk az otthonmunka kérdésével.­ Nem remélhetünk magunkra hagyottan gyors és dús eredményt. Ámde volt-e még oly kérdés, ame­lyet ha komolyan akarunk megoldani, ne sike­rült volna? Nem! Napirenden kell tartani, tár­gyalni kell róla magunk között, mérlegre kell venni azt a züllést, amelyet eredményezett a mi sorainkban a gonoszul szab­adj­ára­­ eresztett pestises rész: az otthonmunka. Keresni, kutatni kell a módot minden egyes esetnek a megszün­tetésére. Annál inkább napirendre kell tűznünk az otthonmunka kérdését, mert az utóbbi évek­ben nincs hőbb vágya a bőripari munkáltatók nagy részének, mint a ziccen való dolgoztatás. Ebben a törekvésben egyek a cipész-, bőröndös- és szücsmunkáltatók, akik a jövedelmeiket az otthonmunkások legnagyobb fokú kizsákmányo­lása árán is fokozni akarják. Mivel a Munkaügyi Hivatal az otthonmunka veszélyei ellen új küzdelmet indított­, legyünk segítségére szakmánk területén található bajok föltárásában és kiküszöbölésében. Szabó Mátyás: MMMWVWV^AMATVVvVWVIAAAfVVVVVWWVVWVVVVVVVVWVVWI 1928 Felelős szerkesztő és kiadó: Farkas István. ___________Szerkeszti: Mónus Illés. „Világosság“ könyvnyomda rá Budapest, VIII. Conti­u. J. Műszaki igazgató, Deutsch ID

Next