Bőripari Munkás, 1929 (39. évfolyam, 1-19. szám)

1929-01-16 / 1. szám

A ROVARORSZÁGI BŐRIPARBAN FOG­LALHOZTM­aunhAsok és piunhAsnOm ÉRDEMEIT VÉDŐ LAT ------------------------------------ .........———MC Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIL kerület, Dob­ utca 90. szám. Telefon: József 326-52 szám A Szövetség tagját a lapot tag illet­ményként kapják. Előfizetési ára egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Magyarország bőripari munkásaihoz! Szaktársak! Szaktársnők! A dolgozó társadalmi rétegek fölé már évek óta a legsötétebb nyomorúság felhői borulnak. A gazdasági viharban végső veszélyben lévők t­iált­ása, segélykérése hangzik felénk az ország minden részéből. Mérhetetlen a veszély. A dol­gozó társadalmi rétegeket pusztulással fenye­geti. Az állandó és hangos segély kiáltás ,eddig nem vezetett eredményre! Ezt a segély­kiáltást ■nem veszik komolyan az ország intézői és nem sietnek a veszélyben lévők segítségére! Pusz­tulni, veszni hagyják a dolgozó embereket. Csak ígéretekben merül ki minden ténykedésük. Az ellenforradalom győzelme óta síppal, dobbal hirdetik a kisemberek megvédését­­és a mun­kásosztály boldogí­tását, ünnepi alkalmakkor lendületes szónoklatokban ismerik el a dolgozók kibírhatatlan nyomorúságát, a társadalmi és gazdasági igazságtalanságot­, amely főképen a munkásosztályt sújtja. Hét­köznapokon azonban elfelejtik a dolgozók szen­vedéseit.­­Noha minden hatalomnak birtokában vannak, a segítés gazdasági és politikai eszkö­zeivel rendelkeznek, határozott ígéreteik dacára nem segítenek a munkanélkülieken.­­ A­em emelik a dolgozó­ társadalmi rétegek­ nívóját és fogyasztó­képességét, hogy ezáltal több munkaalkalmat és kereseti lehetősége­­ket teremtsenek. Ellenkezően, a közterhek állandó növelésével munkásság nyomorának a folytonos mélyíté­sével a munkál­tatóknak való kiszolgáltatott­ságot erősítik. A tőkét a munkásosztály rová­sára különleges kedvezményekben részesítik kartelek támogatásával és nagyhatalommá teszik a dolgozó munkássággal szemben. Ha a­ munkás a kizsákmányolással szemben véde­kezni próbál, ha súlyos helyzetén könnyíteni akar, vagy ha sztrájkba lép, szembe találja magát a tőkés érdekeket védő, egyoldalú, hiva­talos intézkedésekkel. A munkásság részére még a szervezkedés legelemibb jogainak gyakorlása is erő­s ható­sági korlátozásokba ütközik. Még az egyesülés révén a szolidaritásból folyó önsegélyezés lehe­tőségétől is elütik a munkásság nagy részét, hogy ezzel is előmozdítsák az alacsony bérek, a hosszú munkaidő gyalázatos rendszerét! Amit a hivatalos apparátus a munkásság szervezkedése ellen alkalmazott kényszereszkö­zeivel nem­ tud elérni, azt a munkásmozgalom­­megrágalmazásával és belső gyengítésével pró­bálja a hatalom megsemm­isíteni. A munkás­ság gúzsbakötöttségét, üldözését és a munka­nélküliséggel kapcsolatos nyomorúságot meg­fizetett bérencei útján a mozgalomtól és annak vezetőitől kéreti számon, hogy félrevezesse azo­kat, akik a hazugságnak és rágalmaknak köny­­nyen fölülnek. Ennek az a világos célja, hogy­­a munkásság­ előtt a tömörülés és a szervezke­dés célszerűségét és szükség­szerűségét kompro­mittálják, a munkásságot a hathatós segítés módjától, a nyomortól való menekülés egyedül sikeres eszközétől, a szervezkedéstől is elriasszák. Ez az eljárás is az alacsony bér, a hosszú munkaidő s a magas osztalék érdeké­ben történik. Ezt a ravasz tervezést minden dolgozó bőripari munkásnak látnia kell. Látnia kell, hogy milyen eszközökkel próbálják félrevezetni a munkásmozgalomtól , az igaz­ság megismerésétől távoltartani, közte és a munkástestvérei között veszekedést szítani, hogy ezzel még erőtlenebbé tegyék és végső fokon annál könnyebben kizsákmányolhassák. A még mindig tartó gazdasági válságban munkahelyeink tovább pusztulnak. A fogyasztó­­képesség állandóan, csökken­. Ez a hosszú munkanélküliség a nélkülözést és a szenvedést rendszeresíti. A bőripari munkások már több irányban próbáltak a munkanélküliség elől menekülni. A cipészek,­ felsőrészkészítők, börön­­dösülő közül ezért­ sokan kismesterekké lettek.­­De ez sem hozott részükre javulást, amit a köz­ben tönkrement kisiparosok százai bizonyíta­nak. Többen a munkaidő meghosszabbításával, a­ sittrendszer meghonosítá­sá­val, a termelés fokozásával gondoltak sorsukon javítani. A­­ csökkent fogyasztás mellett ez még kevésbé­­ vezetett eredményre. A több termeléssel az üz­­­­letek, raktárak még előbb megteltek, a munka­­­nélküliség nagyobb lett és hosszabb ideig tartó. A növekvő külföldi behozatal betetőzte a szakma siralmas helyzetét, a­ munkaviszonyok romlását. Ezt­ a romlást az öntudatos bőripari munkásság minden erejével megállítani pró­bálta. A züllésnek indult szakmai viszonyok, a­ nyomorban sínylődő ezrek szervezetlensége azonban ezt a törekvést megfosztották a siker­től. Az öntudatos bőripari munkásság megelégelte a tűrhetetlen viszonyokat, a szenvedést­ és a nélk­ülözést, erővel fogott a szervezés munkájához, hogy a további romlást megakadályozza és a bőripari munkásságot talpraállítsa, részére tűrhető mű­hely- és bérviszonyokat teremtsen. Megelégelte a bőripari munkásság azt a bánásmódot is, amely a rossz munkaviszonyok következtében a gyárakban és műhelyekben osztályrészévé vált. A munkáltatók a bőripari munkásság nyo­­­­morúságát és kenyér­tel­enségét kihasználva, a. . bánásmódot is megrontották, számtalan munka­­­ helyen munkástársainka­t alig veszik ember­­i számba. Nem tekintik emberi mivoltát és ön­­i érzetét, hanem mint el­ii portákkal és a társa­­­­dalomban fölöslegessé vált emberekkel bánnak­­ velük.­­ A szervezett bőripari munkásság úgy látja,­­ hogy a szakmai­­ viszonyok romlása eljutott a mélypontjára! Bármi következzen, a jelenlegi­­ helyzetnél már rosszabb nem lehet! A bőripari­­ munkásság csak nyerhet azzal, ha, kitartó, bátor, kemény harccal­ ­ a munkaviszonyok megjavítását próbálja el­­­­érni. Ez a tudat érlelte szándékká a bőripari munkásság Julius havi erős elhatározását, hogy véget vetve a jelenlegi, emberhez nem méltó állapotnak, minden erejét megfeszíti, hogy eb­ből a munkáshoz nem méltó sorsból kijusson! Az­ osztálytudatos bőripari munkásság nem hajlandó továbbra is 10—20 pengős heti bé­rek mellett látástól vakulásig dolgozni, jobbágyok és rabszolgák sorsára jutni. Amikor a heti létminimum összege 74 pengő Magyarországon, 1ő—20 pengős heti keresetből képtelenség önmagunkat ,fen­tartani és csalá­dunkat tisztességesen ellátni! Heti keresetünk­ből még a legeldugottabb vidéki városokban és falvakban sem lehet a legszükségesebb élelmi­szereket megszerezni! A legkisebb faluban is 35—40 pengő­s minimális heti keresetre volna szüksége a bőripari munkásságnak, hogy önma­gával és családjával szemben minimális köte­lességének megfelelhessen! A bőripari munkás­ság­ már évek óta tengődik a Ib­—20' pengős heti* keresetekből s nem hajlandó tovább a saját pusztulását tétlenül nézni. Fontos m­nnkájának megfelelő részt követel­­ azokból a javakból, amelyeknek a, termelésében, teljes erejével, egészségével és tudásával részt vesz. Nem haj­landó tovább tűrni, hogy kiforgassák emberi jogaiból és megfosszák azoktól a javaktól, ame­lyek őt jogosan megilletik. A mindennapi száraz kenyerét, a meleg hajlékot biztosítani akarja a maga­ és­­ családja részére. Nem tűri, hogy továbbra is most­oha gyermek­ként­ kezeljék és az emberi jo­gokból és a gazdasági javakból kisemmizzék. A­­bőripari­­munkásság nem­ akar a céhkorszak szégyen oszlopára, kerülni és utolsó foglalkozási ággá­ minősülni! Ezek ellen az állapotok ellen akar a bőripari munkásság teljes erejével küzdeni. Ezt a­ harcot nem ötletszerűen akarja folytatni, hanem a modern szakszervezeti mozgalom esz­­közeivel óhajtja meg vívni. Osztályharcos szakszervezetben kivan tö­mörülni a bőripari munkásság, hogy a szakmai, szolida­ritás legyőzhetetlen erejével az ellenfelek által beve­hetelen bástyákat építsen a boldogulásának védelmére. ........... Az osztálytudatos bőripari munkásság nem hajlandó tovább tűrni, hogy a létminimumnak­ csak­­egy kis bányáérá* szóért, :10—30%-áért dolgoztassák. Nem hajlandó életét és egészségét a mások jgyéért föláldozni, magának és családjának pedig­ a „ugoásorusá­­gos száraz kenyeret sem tud­ia megvásárolni tu h e­csü­let­es m­unka. ~e Heh eb c n' kapott munkabér* ből! Az osztály tudatos bőripari munkássággal együtt az egész bőripari munkásság beláthatja, hogy amióta megadta magát sorsának , le­mondott a szervezkedésről, kiszolgáltatta magát a munkáltatóknak, azóta helyzete folyton rosszabbodik. A szervezetlenség következménye, hogy vidéken már 10—15 pengős, Budapesten 15—20 pengős hetibérek, és 10—16 órás munka­idő mellett kénytelenek dolgozni! Ennek a kö­zépkori állapotnak a­ megváltoztatására az egész bőripari munkásság összefogá­­sára, szervezett erejére és harci készségére van szükség. Mindannyiunknak látnunk kell, hogy csak együttes erővel, minden szaktárs legszorosabb összeműködésével tudunk a mai elviselhetetlen helyzetünkön változtatni és a mindnyájunk által hőn óhajtott javulást elérni! A szakmai szolidaritás­ telj­ességének megva­lósítására van szükségünk, hogy az egész bőr­ipari munkásságra borult sötét n­yomorúságot eloszlathassuk, a sorainkat rémesen pusztító gazdasági válságot enyhíthessük! Be kell látnunk, hogy az évek óta tartó gazdasági válságon csak a magunk erejével, kiadós bérrendezéssel, a­ munkaidő megrövidítésével segíthetünk! Végső szükségünkből, pusztító nyomorúsá­gunkból csak a magunk acélos akaratával kerülhetünk ki. Helyzetünk annyira siralmas, hogy az már szinte elviselhetetlen! Gyors segítségre van szükség, mert ellekező esetben menthetetlenül elmerü­lünk a gazdasági válság mocsarában! A gyors segítség csak a­ magunk erejéből, önbizalmából és áldozatkészségéből fakadhat. Ne­­higgyétek, hogy a magunk ereje nem elég ahhoz, hogy a mai tűrhetetlen helyzetü­n­­kön változtassunk! Óriási erő szunnyad a munkásság összetar­tásában, csak ki kell használnunk ezt az erőt és egy cél szolgálatába kell állítann­nk, hogy tartós ered-

Next