Bőripari Munkás, 1935 (4/45. évfolyam, 1-6. szám)

1935. január / 1. szám

2. oldal­ ­ talán esetben ennek éppen az ellenkezője történt : önmarcangolás, a széthúzás csak gyengítette a küzdelmünket és hátráltatta az előhaladásunkat. Ha nem akarjuk, hogy az új esztendő eredményei az elmúlt esztendőéhez hason­lóak legyenek, akkor ezt az állapotot meg­kell változtatni. Ez tisztán rajtunk, a mi belátásunkon, az osztályhelyzetünk tiszta felismerésén múlik. Igyekezzünk ezeket a hibákat kiküszöbölni, a­ mulasztásokat pó­tolni, hogy az új esztendő végén más ered­ményt állapíthassunk meg. m—iiiuii ■ mmw wm —nui Legenda és valóság A munkásmozgalom ellenségei minde­nütt legendákat szoktak mesélni a vezetők­nek, a munkásfillérekkel való sáfárkodásai­ról, a szervezeti pénzeknek elszivarozásá­­ról, a busás fizetésekről, stb. így volt ez Németországban is. Különösen akkor volt tele a levegő ilyen hazug mesékkel, amikor a munkásszervezeteket egységesre kapcsol­ták, amikor a régi vezetőket elűzték, lecsuk­ták vagy internálták és a szervezetek va­gyonát kezükbe kerítették a nácik. Az új érának igen nagy szüksége volt ilyen me­sék hangoztatására, hogy a régi vezetők népszerűségét leronthassák és ezzel a ma­guk aljas eljárását népszerűbb színben tün­tethessék föl. Azóta alig múlt el másfél év és már mindenki, aki nyitott szemmel nézi az ese­ményeket, megállapíthatja, mi a legenda és mi­­a valóság. A svájci Ruházati és Fel­­szerelőipari Munkások Szövetségének hi­vatalos lapja, egy ottani natalán, az „Ost­­schweizer Tagblatt“-nak egy közleménye nyomán a következőket írja: „Dr Robert Ley, a német munkafront vezetője, Nürnbergben a náci­ pártgyűlésen beszédet mondott arról, mit hozott a nem­zeti szocializmus a német munkásoknak. Átvették a szakszervezeteket, hogy az ellenféltől ezeket a politikai dögvészes tudá- f kát elvonják anélkül, hogy a munkások­,’* val.naig káruk, származott­­volna, , A r­égi rend­szerben úgy volt, hogy a vezetőknek főleg arra volt gondjuk,, hogy saját maguknak hatalomteljes állásokat és magas fizetése­ket biztosítsanak. Vázolta a munkafront fejlődését a német birodalomban, így 1934. március 1-én 13 millió munkás, alkalmazott és vállalkozó, és 4 millió kereskedelmi, kézműipari és szabadfoglalkozásúakból tehát 17 millió tagja van a munkafrontnak. De Robert Ley elődje, Selzner úr viszont azt közölte, hogy az összes szakszervezeti alkalmazottak (értsd a mai náci­ szerveze­tek alkalmazottai) összfizetése havi 400 millió márkára rúgnak, ami évi 54 milliót tesz ki. Ezzel szemben tény az, hogy a régi szak­­szervezetek által nyilvánosságra hozott hi­teles kimutatásokból megállapítható, hogy azoknak a­ régi mohó szakszervezeti veze­tőknek évi összfizetése 3 milliót tett ki. A régi­ szakszervezetek taglétszáma lényege­sen alacsonyabb volt,­­ hiszen vállalkozók, munkáltatók nem tartoztak bele. De ha fel­tételezzük, hogy a régi szervezetek tag­létszáma és az alkalmazottak száma dup­lája lett­ volna, a fizetések akkor is a maiak­nak mélyen alatta, legfeljebb 5 millió lett volna,, aminek a náci­ szervezetek éppen a tízszeresét költik el fizetésekre. Ezek a tények azt mutatják, hogy a régi szocialista szakszervezeti alkalmazottak túlzott fizetéséről szóló mesék csak hazug legendák voltak, de éppen a náci­ szerveze­tekben lett azokból tényleges valóság. Bér­harcokat vívni nem szabad, ilyenekre nem kell pénz, mert az a tízszeres alkalmazotti fizetésekre kel­l. Eddig szól a svájci lap közleménye. A magunk részéről csak annyit fűzünk hozzá, hogy most már mi is tudjuk, mit ho­zott a nemzeti szocializmus a német mun­kásoknak. Hozott nekik rémuralmat, el­nyomatást, kínt, szenvedést, no meg a vál­lalkozókkal, munkáltatókkal közös szerve­zeteket és azokban a nácialkalmazottaknak busás fizetéseket. BŐRIPARI MUNKÁS 1935 A cipészszakosztály szak­­szervezeti BiBubikája 1934-ben A cipészszakosztályban az elmúlt évvel ismét egy mozgalmas év zárult le. A szak­osztály elmúlt évi tevékenységét a tűrhe­tetlen kizsákmányolásból való kiszabadu­lás erős akarata jellemzi. A szakosztály tagjai minden alkalmat megragadtak, hogy a gazdasági helyzeten javítsanak. Az év minden­­ szakában szembeállottak a mun­káltatók erős támadásával. Ebben a táma­dásban részt vett a gyáripar, kézmű- és tömegtermelőipar. A szakosztály tagjainak legnagyobb része állandóan készenlétben állott. A mozgalmak legnagyobb része a ta­vaszi munkamenet idejére esik. Mozgal­munk kimagasló része majdnem az egész fővárosi cipőipari üzemekre kiterjedő nagy tavaszi harcunk volt. Az értekezletek százain készítettük elő a munkaviszonyok rendezését, amelyen többezer szaktárs vett részt. Mozgalmunk számszerű eredménye a következő: Az egész évben 232 üzemben 6066 szaktárs vett részt. Támadóharcunk 186 üzemben 5351 résztvevővel volt. Ebből ISO üzemből 5164 résztvevő részére eredménnyel feje­ződött be. Eredménytelenül végződött 6 műhely mozgalma 187 résztvevővel. Vé­delmi harcunk 22 üzemből 364 résztvevővel volt. Ebből eredménnyel fejeződött be 12 üzem mozgalma 203 szaktárs részére. Ered­ménytelenül végződött 10 üzemből 161 résztvevő részére. Békés megegyezésünk 24 üzemből 351 szaktárs részére volt. A mozgalomban elért eredmények 15— 30% között oszlanak meg. Fenti mozgal­maink a legnagyobb erőkifejtésről tanús­kodnak, amelyek megfelelő munkamenet mellett voltak elérhetők. A mozgalmaink­kal kapcsolatos munkaszünetelések nem je­lenek nagy­obb­ bérveszteséget, mivel fiaink legnagyobb része a tavaszi idején­ esnek. Egyedül Munaszent­cipőgyár mozgalma tartott hét hétig és itt érte a szaktársakat nagyobb munk­ab­érveszte­ség. Történelmi hűség kedvéért mozgalmaink­­kal kapcsolatosan megállapítjuk, hogy az elért munkabéremelések legnagyobb része csak a szezon idején érvényesültek, amely körülbelül június végéig tartott. Az elkö­vetkezett rosszabb konjunktúra és a vele kapcsolatos munkanélküliség sok alkalmat nyújtott a lelkiismeretlenebb munkálta­tóknak a nehéz harcok árán kiverekedett munkabérek lerontására. Az elért eredmé­nyeink megtartásához egyrészről hiányzik a magyar dolgozó társadalmi rétegek meg­felelő fogyasztóképessége, amely a munka­­alkalmakat biztosítaná. Mivel ez nincs meg, harcainkból csak a nagy erőfeszíté­sek emlékei maradnak meg. Mindezek da­cára mozgalmainkat le kell bonyolítani, mert ezen mozgalmak vállalása nélkül a budapesti cipészmunkásság kizsákmányo­lása, eltiprása még tűrhetetlenebb és ke­gyetlenebb volna. Az eredmények megtartásánál a mozgal­makra minden irányban való felkészültség hiánya is nagy befolyással van. Amint a mozgalmainkról szóló jelentéseink mutat­ják, a munkaviszonyok rendezésében a szakosztály taglétszámának több mint a tízszerese vesz részt. A szakosztálynak a mozgalmakban résztvetteknek csak egy­­tizedrésze válik tagjává és igyekszik anya­gilag a harcok vezetésére és a munka­bérek megtartásának gazdasági alapjait is megteremten­i. A gazdasági mozgalmakban az elért eredmények megtartására való anyagi fel­­készültség elengedhetetlenül szükséges. Ha ennek is fontos feltételnek az év minden szakában nem teszünk eleget, a szervezet­nek­­állandóan nem vagyunk; tagjai, har­caink csak féleredményeket jelentenek. Ez szolgáljon okulásul, jövő mozgalmaink előkészítésénél. A szakosztály egyesületi tevékenységén is megállapítható a szakmozgalmi élet élénksége. Az utóbbi évek járulékforgal­mának az összeállításából kitűnik, hogy az elmúlt évben befizetett heti járulékok száma lényegesen felülmúlja az előző évek járulékainak számát. 1932-ben 18.326, 1933-ban 19.386, míg ebben az évben 29.574 a befizetett hetek szá­ma. Az 1933. évben történt járulékrendezés után ez az első teljes év, amely a több irányban tör­tént járulékrendezés folytán nem alkalmas az előző években befizetett járulékokkal való összehasonlításra. Annyi azonban megállapítható, hogy a magasabb járulék­­osztályokból nagy az eltolódás az alacso­nyabb járulékosztályokba. Az előző évek­ben évenként, a leszállított járulékok mel­lett, az I. osztályban több mint 5000 járulék folyt be, míg ez évben már csak 4526, a II. osztályban 1932-ben még majdnem 2000, 1930-ban 1147, 1934-ben pedig 1468 heti­­járulékot fizettek be. A jelenlegi III. osz­tályú járulék, amely megfelel az előző IV. osztályú járuléknak, amelyben az előző évi III. osztályú járulékok ez évben benfog­­laltatnak, több mint 100%-kal emelkedett. Csökkent az 1932—1933. évekkel szemben a munkanélküli járulék. Az újonnan beve­zetett kisegítő járulék 5330-ra növekedett. Ezen számok azt igazolják, hogy az elmúlt évi 10.188 tagj­árulék emelkedést a legala­csonyabb III. osztály és a kisegítő járulé­kok száma teszi ki, úgyhogy a több mint 33%-os hetek számának az emelkedése a szakosztály pénzügyi helyzetében figye­lemreméltóbb változást nem is jelent. Lényegesen emelkedett az újonnan be­lépett tagok száma, amely az 1932. évi 202-ről, 1933. évi 431-ről 1204-re növekedett. Ha a heti járulék­ok és a beiratkozások emel­kedését és a csoport pénzügyi helyzetét az előző évekkel összehasonlítjuk, az tűnik ki, hogy a lényegesen magasabb taglétszám­mal a csoport pénzügyi helyzete alig vál­tozott. Senki előtt nem lehet kétséges, hogy a több tag nagyobb helyiséget, több helyi­ségfenntartási, adminisztratív kiadást és több személyes szolgálatot jelent, amelyet — amint az ez év tanúságai is mutatják — a régi munkaerővel elintézni nem lehetett. A járulék- és beiratási illeték leszállítással remélt „nagyarányú tagbeözönlés“ a szak­osztály pénzügyi helyzetét nem javította meg. Nem is történhet ez másképpen, ami­kor a Szövetség és a szakosztály a tagnak juttatott szolgáltatásoknak a maximumát adja az ellenértékként fizetett tagjárulékok minimumával szemben. Ez is szolgáljon okulásul a szakszervezetelv ellen hangoz­tató­ demagógiával szemben. A szakosztály pénzügyi helyzete az utóbbi három évben alig mutat eltérést. A szakosztály bevétele 1932-ben 9943.72 P, 1933-ban 9838.28 P az elmúlt évi 10.995.76 P-vel szemben. A szakosztály kiadásaiban évről évre a megszokott tételek szerepel­nek. Nagyobb eltérés egyik kiadási tételnél sem mutatkozik. A munkanélkülisegély összege mutat az 1932. évben kifizetett se­gély összegével szemben csökkenést, míg az előző 1933. évi segéllyel szemben alig van eltérés. A­­szakosztály tagjai között a munkanél­küliség az elmúlt évben is változatlan volt. A tavaszi szezon elmúltával, július elején megkezdődik a munkanélküliség, hat-nyolc hónapon keresztül állandóan tart. A mun­kanélküliállományból maradt 1933. évről 102, ez évben jelentkezett 893, összesen 995. A munkaközvetítést ez évben is a legna­gyobb figyelemmel kezelte a szakosztály. Beérkezett 425 munkáltatótól 623 munkás­­kereslet. A 623 keresletből 532 helyre volt közvetítés, állandó munkára 383, kisegí­tőre 149, betöltetlen maradt 91 munkahely. 316 munkanélküli közvetítés nélkül helye­ződött el vagy került vissza régi munká­ra A sorrendből 136 szaktárs törés-

Next