Bőripari Munkás, 1936 (5/46. évfolyam, 1-10. szám)

1936. január-február / 1. szám

1936 követelése elől a kormány semmi körülmé­nyek között nem térhet ki. A Magyarországi Lábbelikészítő Iparo­sok november 24-én tartott kongresszusa ismételten foglalkozott a 8 órai munkaidő és a minimális munkabér kérdésével és­­Hubai szaktárs referátuma után a kon­gresszus egyhangúan kimondotta, hogy a szennykon­currencia és a­ koldusbérek­­meg­szüntetése érdekében a két rendeletnek az egész szakmára való sürgős kiterjesztését szükségesnek tartja. Az egész cipőipar, munkások és munkál­tatóik, a néhány cipőgyárostól eltekintve, egyöntetűen követelik a két rendeletnek a cipőiparra való kiterjesztését, a kormányon a sor, hogy ezen követeléseket teljesítse. Élőre a megkezded úton A szervezett munkásság konok ellensé­gei, akik nem tudják, de nem is akarják értékelni azt a hatalmas gazdasági és kul­turális tevékenységet, amelyet a szakmai szervezetek évtizedek óta eredményesen folytatnak a kizsákmányolt munkásság ér­dekében. Hónapok óta húzzák, húzogatják és kissé már halkabban ugyan, de húzzák most is a munkásság szervezete fölött a vészharangot. Történtek nagyhangú kije­lentések, amelyek talán a kish­itűeknél célt is értek, de komoly, szervezett munkást és szocialistát semmiféle nagyképű kijelenté­sekkel megtéveszteni és megfélemlíteni nem tudnak. Lankadatlanul folytatjuk azt a komoly küzdelmet, mely nélkül még borzal­masabb volna a magyar dolgozók helyzete, mint amilyen. Ez a küzdelem van hivatva arra, hogy hazug frázisok helyett jobb sorsot biztosítson a munkásságnak. Csak vak politikai gyűlöletnek és nagyon is ért­hető kapitalista profitérdekeknek szolgálna minden olyan törekvés, amely a munkássá­got bármely formában gátolná jogos küz­delmében.­­Azoknak viszont, akik­ a magyar­­ népért hasznos gazdaságpolitikát akarnak folytatni, nemhogy működésükben veszé­lyeztetni, hanem inkább azok tevékenysé­gét elő kellene mozdítani. Az a­ munkás, aki szakmai szervezetének tagjává válik, olyan kultúremberré formá­lódik, amit a mai viszonyok mellett más közületben el nem érhet: képzett, intelli­gens, igényes és jó szakmunkássá válik. • Vagy talán éppen ez a baj? Szervezetünk tagjai meg vannak győződve, hogy ré­szükre csak az az egyedüli eredményesen járható út, amelyet folytatnak. De az egész cipőipari munkásságnak is tisztában kell lenni azzal, ellenségeink és kizsákmá­­­­nyelőink minden szebb életlehetőségtől minden időben igyekeznek megfosztani őket A cipőipari munkásságnak rövidesen ismét tanújelét kell hogy adja élniakará­­sának. Szaktársainknak saját szenvedésü­kön át meg kellett tanulniok, hogy helyze­tükön csak önmaguk segíthetnek, azzal, ha szervezkednek és szervezetükhöz áldozat­­készséggel ragaszkodnak és így közös erőre támaszkodva, vívhatják jogos küzdelmü­ket. De ez nem is lehet másként. A kapita­­liszmus nem ismer izgalmat. Életeleme a munkaerő kizsákmányolása és ezt cselekszi minden esetben. A már régebben beharangozott 48 órás munkaidővel és a minimális munkabérek megállapításával a kormányzat részéről semmi komoly lépés szakmánkra vonatko­zólag mind a mai napig nem történt. Ma­gunk erejére vagyunk tehát utalva minden életérdekeinket érintő kérdésben. A munka­bérek állandóan morzsolódnak. A munka­idő határtalan, ennek következtében állan­dósult és nagyfokú a munkanélküliség. Durva és nemtelen a bánásmód. Ezen a minden emberiességet megalázó helyzeten minél előbb változtatni kell. Emberhez méltó életet kell a­ cipőipari munkásságnak a maga részére kiverekedni és megtartani. Ezt pedig másképpen, mint szervezett erő­ivel biztosítani nem tudja. Fél tehát az BŐRIPARI MUNKÁS egyedül eredményesen járható útra, be a szervezetbe, készülni a harcra, hogy min­den percben készen legyünk érdekeink megvédésére! A szakszervezeti mozgalom és a m­ankásifjúság .•A gazdasági válság állandósulása és az ebből származó tömegnyomorúság és a Bedeaux-rends­zer egyre fokozódó vesze­delme nagy mértékben megnehezítette az osztály tudatos munkásság jobb életért folyó küzdelmeit. A megoldásra váró problémák felszaporodtak. Ezekkel a problémákkal csak úgy tudunk megbirkózni, harcainkat csak úgy tudjuk ered­mén­yt h­­oz­ó­bban foly­tatni, hia jobban, körültekintőbben alapoz­zuk meg mozgalmunkat. Napjainkban na­gyobb felelősség hárul vezetőre és közkato­nára egyaránt. Ilyen felelősségteljes fel­adat a szakmai ifjú munkásság megszerve­zése. Az ifjúmunkások ügyének a felkaro­lása elsőrendű érdeke a felnőtt munkás­­mozgalomnak is. Az uralkodó osztály ide­jében felismerte az ifjúság nevelésének a fontosságát. Ezért különböző kereteket kreált: levente-, cserkész-, sport- stb. egyle­teket, ahol leköti az ifjak szabadidejét és igyekszik a gondolkozásukat a hivatalos felfogásnak megfelelően befolyásolni. A szakszervezetek sok körülménynél fogva csak kis területen foglalkozhatnak a munkásság problémájával. Mindezek da­cára mégis többet kell tennünk a szakmai ifjúmunkásság felvilágosítása és megszer­vezése érdekében. Nagyon sok költséget és fáradságot eredményesebben használha­tunk fel a felnőtt munkások szervezése és nevelése terén, ha lelkiismeretes, hozzáértő ifjúsági nevelőm­unkát folytatunk a szak­mai ifjúmunkáss­ág felvilágosítására. A működési terület adva van a gyárakban, üzemekben,­­műhelyeikben és­ a családi kör­­­­nyezetben, •a­mi - számtalanszor találkozunk• ifjúproletárokkal. Ezeket a lehetőségeket kell nekünk tervszerűen kihasználni. Ne legyünk tétlen szemlélői az ifjúmunkásság tévelygéseinek. Ragadjuk ki őket a polgári egyesületekből, neveljünk belőlük szo­cialistát Ültessük el bennük az osztályön­­tudat csíráját a szervezkedésnek a gondo­latát. Gondoskodjunk arról, hogy szabad­idejüket a mozgalommal kapcsolatos lég­körben töltsék el. Ha ebben az irányban tervszerű­­ tevékenységet fejtünk ki mind­annyian, akkor erős szövetségest nyerünk az ifjúmunkásságban és a felnőttmozgal­mat is a természetes fejlődés helyes vágá­nyára helyezzük. A szíjgyártó munkások és kisiparosok panaszai Az utóbbi években a szíjgyártó kisiparosok minden reménysége egyes állami munkák kiadása volt. Az érdekeltek számtalan be­adván­yt és kérvényt küldtek a kormány­­hatóságokhoz, hogy munkák kiadásánál a nagy­üzemek helyett a szíjgyártó kisiparoso­kat részesítsék előnyben. A kormány az utóbbi időben valóban nagyobb mértékben vette figyelembe a kisiparosok kívánságait, mint az előző években. Hogy a munkákat könnyebben juttathas­sák a kisiparosokhoz, az illetékes hatóságok helyeselték, hogy a kisiparosok a munkák elkészítésére szövetkezeteket alakítsanak. Az idők folyamán valóban négy-öt szövetkezet alakult erre a célra. Utóbb azonban kiderült, hogy a munkák vállalására alakult szövetke­zetek csak névleges szövetkezetek, amelyekben a kisiparosok csupán a munka elnyerésére szolgáló csalétek szerepét töltik be. Igaz, hogyha munkát akar a kisiparos, akkor kénytelen a szövetkezetbe belépni, de ott azonnal szerződést kell aláírnia, amely­nek értelmében minden szövetkezeti jogáról lemond. Ezzel az intézkedéssel a kisiparosokat még a nagyüzemek bérmunkásainál is hátrányo­sabb helyzetbe­ juttatják. Az utóbbi években a nagyobb bőrgyárak, 3. oldal mint a budapesti Vigodin, az Első Pécsi Bőr­gyár és a­ szegedi Orion Bőrgyár, szintén vál­laltak állami munkákat. Ezeknek a gyárak­nak a berendezése nem alkalmas szíjgyártó munkák elkészítésére és épúgy, mint az alszö­vetkezetek, a munkákat alvállalkozókkal készítte­tik el. Az alvállalkozók bekapcsolása azt eredmé­nyezi, hogy amire a­ munka a­ kisiparosokhoz és a munkásokhoz kerül, alig kapnak az el­végzett munkáért valamelyes munkabért. Na­gyon sűrűn előfordul az az eset, hogy az egy­­­séges áron kiadott munkáért a közbeékelt al­vállalkozók miatt 75—80 %-kal alacsonyabb munkabért fizet­nek, mint amilyent az alvállalkozók nél­kül dolgoztató gyárak adnak. A munkakiadásnak az állami munkáknál bevezetett újabb rendszere határozottan hát­rányos a szíjgyártó munkásokra, és kisiparo­sokra egyaránt, akiket, mint házon kívül dol­gozókat, nem jelentenek be a Társadalom­­biztosító Intézetbe , akik ilyenformán nem részesülnek orvosi kezelésben és kiesnek az öregségi biztosításból is. Ezekkel a­ munká­sokkal és kisiparosokkal még a kellékeket is megfizettetik silány béreikből és műhelyt is tartatnak föl velük. A munkakiadásnak ez a rendszere nem szolgálja az állam érdekeit sem, mert az alvállalkozókkal dolgoztató szö­vetkezetek kivonják magukat egyéb köztar­tozások megfizetése alól is. A vázolt állapotok rendkívül sérelmesek a szíjgyártó kisiparosokra és munkásokra. Az érdekeltek, hogy a munkaviszonyok további romlását megakadályozzák, a Bőripari Mun­kások Szövetségének vezetősége útján több mint száz aláírással ellátott kérvényt intéz­tek az illetékes kormány­hatóságokhoz, ame­lyet arra kértek, hogy az állami szíjgyártó­munkák kiadásánál csak­ ama cégek ajánlatait vegyék figye­lembe, amelyek biztosítják munkásaik­nak a 80—90 filléres minimális munka­béreket, továbbá a 8 órai munkaidőt és a kiadott munkákat saját üzemeikben — alvállalkozók bekapcsolása nélkül — ké­szíttetik el. Agitáljunk a Népszaváért! A szervezett bőripari munkásságnak nél­külözhetetlen a „Népszava“ napilap olva­sása. A „Népszava“ az egyedüli napilap, amely minden sorával és minden betűjével a munkások érdekeit, gazdasági, politikai védelmét, valamint szocialista nevelését szolgálja. Nem lehet jó szervezett munkás, aki a „Népszaváét nem olvassa, aki nem a „Népszaváéból meríti gazdasági, politi­kai, nemzetközi értesülését, aki nem a „Népszava“ felvilágosításai nyomán figyeli, értékeli és ítéli meg a körülötte történő sorsdöntő eseményeket. Ma­­különösen fontos a „Népszava“ olva­sása. A magyar munkásmozgalomban nap­nap után előforduló események, bel- és külpolitikáiban feltorlódó történések szük­ségessé teszik, hogy ezeket szocialista ön­tudattal mérlegeljük. E nélkül az útmuta­tás nélkül könnyen eltévedhetünk és ellen­ségeink véleménye és irányítása szerint a­­ saját érdekeink ellen cselekszünk. A szervezett bőripari munkásság a jobb munkaviszonyok elérése, a napi 8 órai munkaidő bevezetése, a legkisebb bér meg­valósítása érdekében folyamatban lévő nagy harcai különösen szükségessé teszik, hogy a mozgalmaink eseményeiről a „Nép­szava“ hasábjain részletesen, pontosan és az igazságnak megfelelően értesüljünk. A „Népszava“ az eddigi harcainkban is a legnagyobb odaadással állott mellénk. Küzdött az érdekeinkért, a kizsákmányolá­sunk és elnyomatásunk ellen, így fog ez a jövőben is történni, s ezért minden szerve­zett bőripari munkás­ legyen előfizetője és olvasója a „Népszaváénak. A „Népszava“ kiadóhivatala az előfize­tők 20 filléres havi biztosítás bevezetésével nagyban megkönnyíti és gazdaságossá teszi az előfizetéseket. A munkásság szolidaritá­sával a halálesetet szenvedő családokat az új biztosítás révén támogatja. Szocialista kötelességünk a „Népszava“ előfizetéséve­l ebben az akcióban résztvenni.

Next