Bőripari Munkás, 1938 (7/48. évfolyam, 1-10. szám)
1938. január / 1. szám
Úl év, és küzdelmek Sorsforduló évnek tartottuk az elmúlt évet. Több évtizedes küzdelmünk a napi 3 órás munkaidőért és a legkisebb bérek megállapításáért ez évben eredményre vezetett. Erőnk legnagyobb részét ezen intézkedések végrehajtására, életrehívására fordítottuk. Tartalmat akartunk adni a kor-mány hiányos rendelkezéseinek, hogy ezzel elviselhetőbbé tegyük a szakma munkásainak helyzetét és a további küzdelmeinknek biztosabb alapot teremthessünk. Szervezeti erőnkkel próbáltuk pótolni a szociális intézkedéseikkel szemben megnyilvánuló hatósági közömbösséget, a magunk erejéből igyekeztünk szembeszállni mindazzal a munkáltató részről jövő terrorral, amellyel azok a cipőipari munkásság jobb sorsának a kialakulását munkáltatói önzésből megakadályozni igyekeztek. Nem kis feladatok megoldása várt reánk, mert a munkáltatók nagy többsége boldogulását és gazdagodását már annyira megszokta a munkabérek rovására, hogy még nagy kockázatok árán is ragaszkodtak a kizsákmányolás további változatlan fenntartásához. A bőripari munkásság ezrei a legnagyobb elszántsággal szállottak szembe a munkáltatók terrorjával. Igyekeztek a maguk és családjaikszámára jobb munkaviszonyokat elérni és emberségesebb munkaidőt kiharcolni.A munkáltatói kapzsiság és alattomosság ezer módjával kellett azonban szembeszállni és védekezni, hogy jobb sorsra való törekvésünk valamelyes eredményt mutathasson fel. A megrendszabályozás, a kizeccelés, az eltanácsolás még nem a legveszélyesebb akadályaink voltak. Szakszervezeti mozgalmunk megrágalmazása, a törvényes jogaikat és emberi lehetőségeiket védő munkások denunciálása szintén nagy szerepet játszottak az ellenünk való küzdelmükben. Mennyi izgalom, fáradság és éjszakázás volt osztályrésze a komoly mozgalmunkban résztvevő bőripari munkásoknak, hogy osztályuk gazdasági érdekeit előbbre vigyék és elviselhetőbbé tegyék a munkáltatói kizsákmányolást. Méltó kiegészítője volt a munkáltatók ellenünk folytatott eltiprási szándékának az ország számtalan helyén az a hatósági üldözés, amely a cipőipari munkásokat a törvényes jogaik védelmében szervezkedési szabadságukban akadályozták. Furcsa helyzet, amikor a minisztérium szociálpolitikai rendelkezéseit a végrehajtó hatóság azon eljárásával akadályozza, hogy nem tűri a munkások szervezkedését, amely lehetővé tenné, hogy a rendeletek végrehajtása érdekében kollektív erővel léphessenek fel. A munkáltatók és a hatóságok az osztálytudatos munkásság szervezkedésével szemben kontraszervezeteket támogatnak, amelyekre nagy összegeket áldoznak. Azok a munkáltatók, akik munkásaik részére tisztességes bért fizetni nem akarnak, a profit érdekében tiltják a munkásaik szervezkedését. Nagy összegeket áldoznak az öntudatos munkásokkal szemben életrehívott szervezkedésre. Világos, hogy az említett munkáltatói és hatósági támogatással létesített szervezetekkel nem a dolgozó munkásság jobb sorsát, hanem a tőke további profitját akarják védelmezni és biztosítani. Mióta a munkásság osztály tudatasala-Ipon szervezkedik, sokszor kellett megküzdeni hasonló akadályokkal. A tőke és a hátságok, valamint a megvásárolt munkások közös együttműködése sem tudta soha megakadályozni és törkre tenni az osztálytudatos munkások szervezkedését és szervezetét. Vagyunk, élünk és tántoríthatatlanul folytatjuk a felszabadulásért vívott küzdelmeinket. Az elmúlt évben sem ért el ez aszervezkedésünk elé gördülő hármas akadály figyelemre méltó eredményt. Az odaadással és lelkiismerettel végzett szervezési munkának és agitációnak nagyon szép eredményei vannak. A sok ezer műhelyt, szakmai és kerületi értekezlet eredménye, hogy Szövetségünk fölényes eredménnyel került ki ebből a küzdelemből. Az elmúlt év folyamán 140.000 járulék befizetését biztosíthattuk, ami az előző évi eredményeinknél közel 40.000 heti járulékkal több. Nem volt tehát munkánk , hiábavaló. Országos viszonylatban is olyan erőtényező vagyunk, amellyel a munkáltatóknak számolniuk kell és ha eddigi harcainkat és küzdelmeinket tovább folytatjuk, a további eredmények sem maradnak el. Ebbe a küzdelembe most a bőrgyári szaktársaink szintén az első sorokba kerültek , és a cipőipari munkásokhoz hasonlóan folytatják küzdelmeiket, reméljük, hogy ők is tiszteletre méltó eredményekhez fognak jutni. A mi küzdelmünknek a közömbös, a saját magával és osztálytársainak helyzetével nem törődő munkás a legnagyobb ellensége. Ez évben is az legyen tehát a legfontosabb feladatunk, hogy munkástársaink közömbösségét, nemtörődömségét igyekezzünk megtörni, hogy velünk együtt harcoljon egész Magyarország bőripari munkássága. A NACYARORSZÁfil BŐRIPARÉBAN FOffiLALHOZTATOTT MUNKÁSOM ÉS MUNKÁSNOM ÉRDEKELT VÉDŐ LAP ÉRDEKELT VÉDŐ LAS» MUNKÁSTÁRSADALrai ÉS GAZDASÁGI FOLYÓIRAT —....... 1 ■' ■—a——mmm * ir~<»n»wi —< . — ... Megjelenik évenként tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII. kerület, Bob ucca 90. szám. Telefonszám: 131-630. A Szövetség tagjai a lapot tagilletményként kapják. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza „S,*gsf«'*rM!s®f*sás®l* sut A legutóbbi lapszámunkban a fenti címmel írtunk arról, hogy a cipőgyárak nagy előszeretettel alkalmazzák a segédmunkásokat, de különösen a segédmunkásnőket és a fiatalkorúakat. így, dacára a nyolcórás munkaidő bevezetésének, a tanult szakmunkások százai és százai vannak ma is munka nélkül a legnagyobb nyomorúságban. Miután a szakmunkásoka termelésből mindinkább kiszorulnak, szakmán kívül igyekeznek elhelyezkedni, ami,amint tudjuk, ugyancsak a legnagyobb nehézségekbe ütközik. A vidéki szaktársak például mezőgazdasági munkát kénytelenek vállalni — ha ilyen is akad —, hogy családjukat, habár szűkösen is, eltarthassák. Mindez azért történik, hogy a gyárakban lényegesen kevesebbet fizetnek, ha mindjárt a minőség rovására is megy ez, a segédmunkásoknak, mint a tanult munkásoknak kellene fizetni. Arra is rámutatunk, hogy nemcsak szakmai, hanem nemzetgazdasági érdek is szükségessé teszi, hogy ez az állapot megszűnjön. A cipőgyárosok lapja, a „Magyar Cipőipar“ ezen rendkívül sérelmet csak új jelszónak minősíti és cáfolni próbálja az elvábként jogos és igazságos megállapításainkat. Ez a probléma azonban sokkal súlyosabb, ezt nem lehet ilyen egyszerűen elintézni. Először is nem igaz a cikknek az az állí,tása, hogy a közölt mozgalom mögött a Cipész Ipartestület állana. Az ipartestületnek minden oka és joga meg van arra, hogy Bizonyos szakmai kérdésekben mindenkitől, függetlenül , véleményt mondjon. Másrészt, mi sem megyünk tanácsot kérni senkitől, ha a cipőipari, munkásság jogos sérelmeit bár-hol és bárkikkel szemben szóvá kell tenni. Végigjárták a gyárakat — írja a cikk — és egyetlen fiatal munkással vagy gyerekkel sem találkoztak. Mi inkább azt , hisszük,hogy nemigen erőltethették meg magukat a gyárak végigjárásával, mert akkor nagyon is sok fiatal munkással találkozhattak volna.. Vagy esetleg optikai tévedésnek estek áldozatul és így úgy jártak, mint az egyszeri ember és nem látták a fától az erdőt. Azt viszont elhisszük, hogy a gyárakban gépek mellett csecsemőket még nem alkalmaznak. A cikk szerint ezen a felderítő útjukon láttak azonban cipészműhelyekben, tanoncok, hár nem szakmunkát is végeztetni, amiben, szerintünk is igaza van a cikknek, de az említettek ellen mi küzdünk a legerősebben. A cipőgyárak eljárását ez semmiben sem mentesíti. A vidéki nyomorgó és mezei munkára kényszerülő cipőipari munkásokat pedig a cikkíró egyenesen ház- és földbirtokosoknak teszi meg. Nagy tájékozatlanságra vallana, ha a cikkíró nem.-tudná, Img,y.-cip.ászfaltűBírüni a legszegényebb szülők gyermekei mennek és nemhogy nekik volna házuk és földjük, hanem, a legtöbb esetben az egész rokonságnak, sincs több ingatlana egy sárból vert viskónál. Ezért kénytelenek a szakmunkán kívül másnak dolgozni, ha az iparban az említett okoknál fogva nem bírnak elhelyez- kedni. A cikknek az az állítása sem felel meg a valóságnak, hogy a nagyobb cipőgyárakban, dolgozó munkások zöme tanult cipészek vagy felsőrészkészítők volnának. A cipőgyárak belső viszonyait és összetételét mi is a leg-alább olyan jól ismerjük, mint a cikkíró úr. A továbbiakban nagyszerűen betölti a cikk a sanda mészáros szerepét, amikor azt mondja, hogy a tanulatlan napszámosoknak is joguk van a megélhetéshez. Bizony, ezt mi is állítjuk és ennek az ellenkezőjét sohasem mondottuk. Csakhogy a cipőgyárak nem a napszámosok iránti szeretesből alkalmazzák őket, hanem azért, hogy kevesebb bért fizessenek. Az sem áll, hogy az volna az akadálya a tanult cipészek gyárakban való alkalmazásának, mintha a tanult cipészek túl beképzeltek volnának a szakmai tudományukra. Mert ha elvétve volna is ilyen, egyes esetekkel nem lehet és nem szabad általánosítani. Azzal ugyanis minden cipőipari munkás vagy iparos tisztában van, hogy amíg meg nem tanulta egy munkanem szakszerű elkészítését, nem igényelheti a legmagasabb munkabért. Az viszont a mesék birodalmába tartozik, hogy egy munkás, ha egy munkanemhez be van állítva, akkor hat hónapig több kárt okoz, mint hasznot a gyár részére. Az első két hét különösen szakmunkás részére elég ahhoz, hogy a továbbiakban fokozottan, hasznot hozó munkát végezzen a gyáros részére. Aki a szakmát csak a legkevésbé is szakértelemmel kezeli, az tisztában van azzal, hogy egy tanult cipésznek sokkal több érzéke és ízlése van, még a gyárban készült cipők elkészítéséhez is, mint a tanulatlan munkásnak. Azt nem kívánjuk mi sem, de ilyet nem is mondottunk, hogy a cipőgyárakkal szemben jogosulatlan igényt támaszszon bárki, azt viszont joggal elvárjuk a szakma egyetemes érdekében, úgy szociális, mint egyéb szakmai szempontokból, hogyha még áldozatok árán is, de elsősorban tanult szakmunkásokat alkalmazzanak a cipőgyárakban. A Törekvés Takarékpénztár Rt. által kibocsátott KARÁCSONY! TAKARÉKBÉLYEG A CSALÁD ÖRÖMEI Kapható az Általános Fogyasztási Szövetkezet fiókjaiban