Búvár, 1935 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1935-10-01 / 10. szám

AZ EGÉSZSÉGVÉDELEM HALADÁSA MAGYARORSZÁGON írta ALFÖLDI BÉLA Az ország közállapotának minden isme­rője megegyezik abban, hogy talán a leg­gyökeresebb változást a háború előtti béke­időkhöz képest a közegészségügy terén lát­juk. A változás időpontja összeesik a világ­háborúval, oka pedig... de ez hosszabb história. Az a falu, amely azelőtt semmiféle lelki kapcsolatban nem volt orvosával, minden egészségügyi intézkedést pedig nyílt ellen­szenvvel fogadott, mert munkát, kiadást jelentett, ma anyagi terheket vállal, hogy egészségházhoz jusson. Szívesen oltatja gyer­mekét himlő és torokgyík ellen, lezárja a rosszvizű kutat és az anya órákat jár gyalog vagy kocsin, hogy a csecsemőt elvigye, be­mutassa a védőnek, orvosnak. A háborúban ismerte meg a falu népe az orvost és a kórházat. Abban a pillanatban, amint a sebesült a harctér és lövészárok piszkából és nélkülözéseiből az orvos kezébe került, megtisztult, ápolták és gyógyították rangra, emberre való tekintet nélkül, nemcsak sérü­lését, hanem végigvizsgálták és ha egyéb baja volt, lehetőleg attól is megszabadították. A gyógyult katona pedig nehéz szívvel távo­zott arról a helyről, ahol csak szeretettel vették körül. De megváltozott az ország közhangulata is. A «boldog béke» idején csak kevés nagyvárosban fordítottak gondot az egészségügyre, vízvezeték és csatornázással még gazdag, nagy községek és városok sem voltak ellátva, annál kevésbbé az egészséget védő egyéb intézményekkel. A faluval pedig senki sem törődött, amit a falu népe avval viszonzott, hogy ridegen elzárkózott minden eszmével, javaslattal szemben, amelyet ka­bátos ember hozott, a rendeletet, parancsot pedig valósággal szabotálta ; ha kényszerí­tették, úgy hajtotta végre, hogy abban nem volt köszönet. Beszolgáltatta az adót és az újoncot, mert azt nem tudta elkerülni. A kistarcsai egészségház rendelője

Next