Búvár, 1936 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1936-05-01 / 5. szám
vidékén még most is sokfajta madár él. ■^Tavasszal csak úgy zeng a levegőég a mezei pacsirták trillázásától. Bizalmasan futkároz úton-útfélen a takaros, hegyes búbos pacsirta. A mező szélén fogoly fészkel, kissé beljebb, a nedves rét magasabb kórain a csaláncsúcs, odébb a hantmadár próbálgatja friss dalát. Az ugarföldre gerlék járnak, szorgalmasan szedegetik a gyommagvakat; a nemrégen megforgatott vagy csupaszabb területek felett füsti és parti fecskék vadásznak naphosszat s le-le is ülnek a rögökre. A fészekrakáshoz szükséges agyagot, sarat is innen szerzik be a füsti fecskék. Egy-egy babavagy vándorsólyom is megjelenik a rétek felett, nagy ribilliót okozva az apró madárság között. Sikongva nyilalnak ide-oda a fecskék, míg többségük a rabló után nem veti magát és addig zaklatja, amíg az bosszúsan tovább áll. Alig pár pillanat az egész s ismét a pacsirták békét hirdető, ujjongó dala uralkodik a tavaszi felhők alatt. Megjelenik a Rákos nedves rérségén az alföldi mocsarak soha nem hiányzó vendége, a méltóságos röptű, hatalmas szárnyú, lassújárású gólya is. Észre sem vettük, mikor, merről jött s egyszerre csak ott sétál előttünk a rétfenéken a hatalmas madár. Keresgél, békát-gyíkot hajszol a sásos, szittyós réten, félórákig is elvan egy darabon. Akkor szárnyra kap s néhány hatalmas csapással pár száz méterrel odébb lódul. Kaszáló, sétáló embertől nem tart, odaszáll egész közel hozzá , de ha úgy veszi észre, hogy figyelik, egy-kettőre tovább áll és vissza sem jön egyhamar. A Rákosra Cinkotáról, Kerepesről járnak vadászni a gólyák, gólyafészek a Rákoson nincsen, ha csak nem számítjuk ide azt a fészket, amely Rákosfalva határában a helyiérdekű vasút mellett áll egy akácfán. A múlt év tavaszán azután a Rákoson is , majdnem hogy tanyát ütöttek a gólyák. Volt a Paskál-malomnál egy hatalmas platánfa, amely már meglehetősen megrokkant, úgyhogy ágait a télen levágták s csak az ágcsonkok koszorúzta törzs maradt meg. Ezt szemelte ki fészkelőhelyül egy gólyapár, amely április végén már meg is rakta annak rendje és módja szerint fészkét a platántörzs tetejére. Mikor e sorok írója először járt arra, három-négy gólya is tartózkodott a fészek környékén. Elrepültek, visszajöttek, letelepedtek a szomszédos hagymaföldön, majd ismét a fészekre ültek. Csak akkor repültek el, amikor fényképezőgépemmel tíz-tizenöt méterre közelítettem meg a fészket. Következő látogatásomkor már csak két gólyát láttam, ezeket is csak egész messziről. Mire a fészek közelébe értem, már nem voltak ott. Ugyanígy jártam néhány órával később, visszafelé menet, amikor a gólyát még vagy fél kilométerről láttam a fészken, de azután továbbállt. Az ottani gyerekek bemondása szerint a gólyák éjjel még visszatértek a fészekbe. Később már ezt is elhagyták, idén meg sem jelentek, úgyhogy a sikeresnek induló megtelepülésből semmi sem lett. Igaz, hogy a platánfa alig néhány méterre állott az igen forgalmas, még autók által is járt kocsiúttól s külvárosi gyerekek éppen eleget bámultak, sőt kővel is dobálták a gólyákat, így nem nagy csoda, ha óvatos és körültekintő madarunk lemondott az ily exponált helyen való költésről. Fészkét átengedte a mezei verebek hangos csapatának, amely — régi szokás szerint — már a tulajdonos jelenlétében tanyát ütött a gólyafészek oldalában. Rákos, Rákos, hová lettél? Egy-két év még s talán már e szerény beszámoló adatai is olyanoknak fognak tűnni, mint amelyek a mesék birodalmába tartoznak . . . Sokan vannak még napjainkban is, akik egész életüket eltöltik a nélkül, hogy kérdeznék, hogy min nyugszik a lábuk, mi tartja fenn a földet, milyen a világegyetem szerkezete? Az ilyen emberek csak a növényekhez hasonlíthatók, melyek a napfényt felfogják, növekednek, szaporodnak, de nem ismerik helyzetüket. ( Flammarion.) Gólyafészek a Paskál-malomnál