Búvár, 1939 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1939-05-01 / 5. szám
TECHNIKA A MINDENNAPI ÉLETBEN A HANGLEMEZ A hangversenyévad és farsang idején talán gyakrabban szólaltatunk meg hanglemezt, mint máskor. Amikor a hangdobozt, vagy az elektromos hangszedőt (pick-up) óvatos mozdulattal rátesszük a lemez bekezdésére, bizonyára szemünkbe ötlik, hogy a tű ferde szögben áll a lemezen, a forgásirányhoz képest hátradől. Ennek oka nyilván az, hogy a tűsurlódás okozta fékezés csökkenjen. De akkor miért áll a tű ilyen meglehetősen meredeken a lemezen és miért nem fekszik rá laposabban? A tű a hegyénél meglehetősen hirtelen vastagodik, ha tehát laposabbra fektetnék, már nem férne bele abba a keskeny árokba, amely a hanglemez felületén egyre szűkülő csigavonal mentén fut végig. Ez az árok hű mása annak az ároknak, melyet a vágóberendezés kése a fölvétel alkalmával kihasított a viaszlemezből. Talán érdekes megjegyezni, hogy ez a vágóókés éppen ellenkező irányú hajtásban áll a lemezhez, mint a lejátszó tű, vagyis nekiszegeződik a viaszlemez húsának. Erre azért van szükség, mert a vágókés tulajdonképpen kiesztergálja a viaszlemezből az ároknak megfelelő forgácsot. Nagyon fontos, hogy ez a viaszforgács összefüggő darabban váljék le a lemezről. Ha a forgács leszakad, akkor a törési felület apró, hepehupás egyenlőtlenségekből áll és ezek, akárcsak a feljegyzett hang, meg-megmozgatják a tűt, ezáltal viszont hang keletkezik. A keletkező hang mennydörgésszerű mély dübörgés. Az ilyen módon meghibásodott felvételű lemezt a gyár rendszerint eldobja és csak ritkán hozza forgalomba, akkor is csak mint silány minőségűt. E selejtes felvételek elkerülése végett a vágókést megfelelő alakúra készítik és a leváló forgácsot légszívóberendezéssel állandóan elszívják a vágás helyéről. A gramofont felülről szemlélve észrevehetjük, hogy a hangdoboz áttetsző membránja körülbelül érintő irányában áll az árok alkotta körívhez képest (azt az árkot kell néznünk, amelyben a tű éppen benne van). A jó gramofonon mindig ilyen a hangdoboz állása, akár a lemez külső, akár legbelső árkainál nézzük. E különleges elrendezés oka a lemezvágás technikájában van. A hanglemez-vágót (lényegében ugyanolyan kis elektromágneses berendezés, mint a hangszedő) csavarorsó mozgatja egyenletes lassúsággal az alatta levő viaszlemez peremétől a középpontja felé, úgyhogy a vágókés egyenesben, pontosan sugár mentén halad. A ma használatos gramofonlemezek valamennyien oldalt (laterálisan) vágottak, azaz a parányi vágókés a feljegyzendő hangot úgy vési bele a lemezbe, hogy lemezsugár irányában mozog ide-oda. Az Edison-féle fonográf mélybe (vertikálisan) vágó elrendezésű volt : a vágók és a lemez húsába vágott bele többé-kevésbbé mélyen, a forgács vastagsága változó volt (az oldalt vágott lemezé végig egyforma vastag). Ennek megfelelően , az oldalt vágott lemezen az árok két széle párhuzamosan ide-oda mozgó vonal. Az árok mélysége végig ugyanakkora, a mélybe vágott lemez árokszéle végig egyenletes, nem mozog ide-oda, feneke pedig hepe-hupás. Innen ered ennek az újabban különleges célokra felújított eljárásnak az angol neve : kill and dale recording, azaz hegy-völgyes feljegyzés. De térjünk vissza a hangdoboz állásához. Minthogy az oldalt vágott árok modulálása az előbb elmondottak értelmében mindig lemezsugár-irányú, a lejátszó-tűnek is mindig ilyen irányban kellene mozognia, hogy híven szedje le a feljegyzett hangot. Figyeljük meg a hangdoboz szerkezetét — a tű kis tengely körül billeg ide-oda, ezt a mozgást karáttétellel a membrán közepére visszük. A hangdoboz elhelyezése tehát akkor tökéletes, ha a membrán mindig érintőlegesen áll ahhoz az árokhoz, amelyben a tű éppen benne van. A hangdoboz azonban köríven mozog, — ezt a kar hossza szabja meg — ezért az előbb megkívánt tökéletes helyzet csak egyetlen egy helyen állhat elő. (A kar, hangkar az a cső, amely a membrántól a gramofon belsejében elrejtett tölcsérbe vezeti a hangot. Egyben tartja a membránt.) A végig tökéletes megoldás természetesen az egyenesben vezetés (végtelen sugarú körív) volna, hiszen ezt alkalmazzuk a felvételkor, de ez nagyon drága szerkezetet igényelne. Ha a kar hosszát, forgáspontjának a lemezközépponttól mért távolságát és a membrán síkjának a karral bezárt szögét helyesen választjuk meg, olyan elrendezés is megvalósítható, amely szerint a tökéletes helyzet két ponton áll elő. E két pontnak természetesen az átlagos nagyságú hanglemez bekezdését és végét választjuk. Az erre vonatkozó szerkesztés érdek