Búvár, 1940 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1940-10-01 / 10. szám
lottak s mindegyik törzsnek solymászmadár volt a címere vagy hadijelvénye, a fejedelmi, tehát a legelőkelőbb jelvény azonban a turul volt. A turul szót első ízben Taymür Mirza perzsa solymászkönyve említi Bahram Gur perzsa uralkodó korából, aki 420-tól 438-ig uralkodott, tehát Attila kortársa volt. Mielőtt tovább kísérnők a turulkérdést ezen a nyomon, állapodjunk meg néhány szóra a Gur szónál, mert ezzel még jobban megvilágíthatjuk a keleti népeknél dívó névadást. Ez a Gur, Bahramnak önmaga adományozta díszítő mellékneve, az indiai vadszamárnak népies perzsa neve. Mai fölfogás szerint ez a jelző egyáltalában nem díszítő, azonban abban az időben ennek a szónak egészen más jelentősége volt. Az indiai vadszamár vadászata lóhátról, ha nem is veszélyes, de a vadszamár sebes vágtatása és óvatossága miatt egészen különleges lovaglási és vadászati tehetséget, hihetetlen kitartást, elsőrendű paripát igényelt a vadásztól, s így talán most már kevésbbé mosolyra késztető a «vadszamár» díszítő jelző. A lényeges ebben a névadásban az, hogy ez a kiváló s messze földön híres vadász az általa legnehezebben elejthetőnek minősített vadnak a nevét vette föl, hogy ezzel jelezze a maga kiválóságát a vadászatban. A magyar hagyományban is van erre példa s ez a Thonizóba szó. Nyelvészeink szerint ez a szó disznóatya vagy legjobb esetben kandisznó jelentésű. Ez a név a ma emberének nézete szerint éppen olyan kevéssé díszítő jellegű és kívánatos, mint a vadszamár. Ha azonban ezt a nevet a vadászat nyelvére fordítjuk és vadkannak minősítjük, akkor azonnal más színben látjuk Thorizóbát. Visszatérve a turulkérdésre, a perzsa solymászati könyv szerint Bahramnak mint különlegességet hoztak egy tughral nevű solymászmadarat Chin tartományból, amelyen a Perzsiától északra eső országokat kell érteni. Ebben az adatban nagyon fontos a hely és idő. A hely megfelel az oguzok földjének, az idő pedig Attila korának. Igaz, hogy Attila ebben az időben már a Duna—Tisza közén alapított világbirodalmat, azonban a nyugat felé való előretörés ideje előtt is már módjában volt a hún népnek megismerkednie a turul szóval és magáévá tenni azokat a szokásokat, amelyek ehhez fűződtek, mert akkoriban a turul már nemcsak házi használatra szolgáló solymászmadár volt, hanem kiviteli cikk is. Ebből arra kell következettni, hogy a solymászat, a solymászó madarak osztályozása jelentőségük szerint s a hozzájuk fűződő névadás szokása már sokkal régebbi keletű volt s így a hunoknak bőséges alkalmuk volt mindezekkel megismerkedni és hagyományukba fölvenni. A keleti források tehát fényesen igazolták Kézai minden följegyzését a turulról s csak áhítatos hálaérzettel gondolhatunk rá, hogy megőrizte ezeket a magyar őstörténeti kutatás számára. A következő lépés most a turulmadár faji azonosságának megállapítása. Mint említettem, a turult a keleti népek a legkiválóbb solymászmadárként ünnepelték s erre valóban rá is szolgált, mert a források szerint hattyúvágó sólyom, tehát a legnagyobb solymászati teljesítményre volt képes. Ha azt keressük, hogy melyek azok a solymászmadarak, amelyek le tudják vágni a hatalmas termetű hattyút, akkor a közismert solymászmadarak közül csak a sarki sólyom jöhetne tekintetbe, azonban ezt nem azonosíthatjuk a turulmadárral, mert a sarki sólyom neve a keleti népeknél mindenütt következetesen zongor. Az ismert solymászmadarak közül egyetlen egy se akadt, amelyet a turulmadárral azonosítani lehetett volna, s azért arra kellett gondolni, hogy a szó származása helyén — Turkesztánban — kell olyan madárfajnak lenni, amelyet majd azonosítani lehet a turulmadárral. A föltevés helyesnek bizonyult, mert az oguzok hajdani földjén jelenleg is ott él a havasi sólyom, tudományos nevén Falco rusticolus altaicus, amely teljes hasonmása a sarki sólyomnak s az oguz nép helyére telepedett tatárok manapság is éppen úgy a legkiválóbb solymászmadárnak tartják, mint hajdanában az oguzok és nagy madarak, túzok és vadludak vadászatára használják. A magyar kutatás eredménye alapján most már ezt a sólyomfajt turulsólyomnak kell nevezni s a faji azonosság fölismerése után megállapíthatjuk azt, hogy a korábbi megfejtési kísérletek nem jártak helyes nyomon. Különösen áll ez a Szabó Károly-féle megfejtési kísérletre, amely szerint a turul írás- vagy másolási hiba s az eredeti szó emui volt, amelyet aztán karul, illetőleg karvaly szóval kellett volna helyettesíteni. Ugyanúgy elhibázott volt az a megfejtési kísérlet is, amely a turulmadárban keselyűt sejtetett azon az alapon, hogy a hadak útján haladó ragadozó madarak csak keselyűk lehetnek. Ez a téves elgondolás eredményezte aztán, hogy a turulmadarat ábrázoló képzőművészeti alkotások java részükben elhibázottak, mert a harcok után a holttesteken lakmározó jámbor dögevők személyesítik a harci erények, a győzhetetlen bátorság legmagasabb fokát jelképező turulmadarat. Most már rátérhetek fejtegetéseim utolsó fejezetére, a turul szó magyar őstörténeti jelentőségének a méltatására. Az első tanulság, amelyet a Turulhagyományból levonhatunk, a hún-magyar azonosság gondolatának igazolása. Ezt az azonosságot, hogy tudniillik a hún és