Búvár, 1940 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
13z ráskor nem is kellett más, mint a sűrűn egymást követő lövedékek zsinórszerűvé vált füstcsíkjait — rávezetni a célra, hogy egyúttal lángba is borítsa az ellenfél gépét. Amíg csak egyetlen puska a vadászgép fegyverzete, nehezebb feladat volt az ellenfél leküzdése is, így csak kiváltságos és átlagon felül álló pilóták tudtak sorozatos sikereket felmutatni. Az első híressé vált vadászrepülő Immelmann volt, kinek 15 gépet sikerült az általa első ízben alkalmazott csel, az úgynevezett Immelmannforduló segítségével lelőnie, míg Guynemer francia pilótával szemben el nem esett. Vele egyidőben lett ismertté Oswald Böhcke kapitány, aki már 40 légigyőzelemmel dicsekedhetett , majd Richthoffen Manfred báró került az élre, ki a világháború utolsó évében nyolcvanra emelte légigyőzelmeinek számát, s így ennek a legendás időszaknak legeredményesebb vadászrepülője lett. Mellette Udet tábornok ért el legtöbb sikert, aki 62 gépet lőtt le, míg Löwenhardt főhadnagynak 53, Lothar Richthoffen, a nagy «vörös vadászrepülő» öccsének 40, Göhring, jelenlegi marsallnak pedig 21 gépet sikerült leszednie. De a németeknek 10 olyan pilótája volt, akinek negyvennél és 30 olyan, akinek húsznál több légigyőzelme volt. A monarchia a maga szerényebb eszközeivel és kisebb arányszámával is jelentős részt vett ki a sikerből, mert Brumovszky százados 34, Fiala lovag és Lincke Crawford főhadnagy 25—25 légigyőzelmet arattak, míg a magyarok közül ittebei Kiss József, a szabadságharc mártír tábornokának unokája 24, Fejes István tiszthelyettes 17, Gräser Ferenc hadnagy 16, Udvardy Nándor 9, Kasza Sándor őrmester 10, oszlányi Kaszala Károly 9 és Risztics János, a későbbi Junkers-főpilóta és világrekorder 9 légigyőzelemmel tette nevét ismertté. A nagy háború utolsó időszakának gépe már jelentős fejlődést mutatott. Kialakulásának, illetve a sebessége fokozásának azonban gátat szabott a motorok teljesítőképessége, mely együléses vadászgépeknél nem haladta túl a 260 lóerőt. Ennek megfelelően a sebesség sem emelkedett a lóerőszám fölé. A franciák Spadja és az angol Sopwith, mint az entente-hatalmak két legeredményesebb vadászgéptípusa vízszintes repülésben nem ért el 220 kilométernél nagyobb sebességet. Csaknem ilyen gyorsasággal repült az osztrák és magyar hadseregben használatos Berg, az Albatros D. III., a K. D. és a Phönix együléses. Ezek jobbára 200— 230 lóerős Daimler- és Mercedes-motorokkal voltak felszerelve, 2—2, légcsavarkörön át tüzelő géppuskával rendelkeztek, — 3—5 perc alatt emelkedtek ezer méterre és 15 perc alatt négyezerre. A francia és angol gépek emelkedőképessége ennél valamivel jobb volt, de erősebb motorral is rendelkeztek. Jóformán a végszóra született meg Fokker D. VII. vadászbiplánja, mely jelentős javulást eredményezett a vadászrepülés terén. Nekünk azonban már csak az összeomlás után jutott belőlük. De a kisebb teljesítményű gépekkel is dicsőséges harcot folytatott az akkori pilótagárda. A vadászrepülők munkája többnyire egyéni elgondolásból született önálló vállalkozás volt. A rajok harca és tömegtámadás csak napjainkban vált ismeretessé. De megváltozott a harcmodor és a légiharc taktikája is, mely nem annyira a szemtől-szemben támadással, meglepetéssel és lerohanással éri el sikereit. A lovagi tornák szépségeit már csak a múlt emlékei örökítik meg. Francia Spad és német Albatros D. II. légiharca vitéz HEFTY FRIGYES REPÜLŐK ELŐRE! A magyar repülés hőskora. Magyar repülők a világháborúban. Egy hős magyar repülő emlékiratai. F R A N K L I N -TÁ RS U LAT KIADÁSA