Czipész Szaklap, 1926 (29. évfolyam, 1-12. évfolyam)
1926-01-01 / 1. szám
4 CZIPÉSZ-SZAKLAP xxnC. is!? Az ember, amíg gyermek, csak vágyakozik, a férfiú már akar és cselekszik. Mit kell akarnunk? Nem tudja-e ezt minki, aki iparunk göröncsös, elhanyagolt, elromlott utain kénytelen járni? De a cipésziparosok akaratának céljait a jelesebbek, a gondolkozni jobban tudók, különösen pedig a fáklyavivő Cipész Szaklap cikkei nap-nap után megvilágítják s úgy a szivek mélyén szunnyadó vágyakat felköltve, és a lelkek rejtekében megvonult akaraterőt megacélozva, a nagy célokhoz vezérlik a tábort, amely az időknek megelégedést hozó megújulása után ered. A csodaerő, amellyel az idők ily megújulását mi magunk kikényszeríthetjük, egyetlen egy szóban rejlik és ez a szó: az egyetértés. Higyyétek el cipésziparostársaim, hogy az egyetértés csodaerejével legtöbb eredményt tudtok és fogtok elérni. Az egyetértés szüli meg a társulást, az erők következését, a vezérek keletkezését, a tábor engedelmeskedni tudását a vezéreknek és az egyetértés szüli meg a győzelmet mindama téren, hol boldogulásunk gyümölcsei érnek, ahol érvényesülésünk babérai virulnak, az egyetértés szüli meg a cipészi per újjászületését, felvirágzását, ázó-fázó, éhező, küzdő hadseregünknek és most még csak torongásban levő eszméinek legteljesebb diadalát. Az évnek első napján nagyon is időszerű erről a diadalról elmélkedni ezt a diadalt akarni. Akarjuk hát, erősen akarjuk ezt a mi diadalunkat, kényszerítsük ki az idő méhéből ezt a diadalt hozó jövőt! Jövel, jövel idők megújulása, megjobbulása! Évvégi megállapítások. Eltekintve az általános kereskedelmi és ipari válságtól, meg kell állapítanunk, hogy a folyó 1925 évben a cipészipar helyzete, — különösen a cipészkisipar helyzete, kiáltóan nyomorúságos. Vagyon nélkül, kereset nélkül milyen sors vár még reá? De még a cipészközépipar is állandóan válságba van. Megrendelések nélkül, folytonosan — ugrásszerűen emelkedő adóterhekkel küzdve, mintegy harmada máris elpusztult vagy pusztulóban van. Egyesek úgy igyekeztek menekülni a végpusztulás elől, hogy leszállították munkásaik számát felére, mások pedig megszüntették üzemeiket mielőtt még minden elveszett volna. A pusztulás különösen a kézi erőre berendezkedett tömegtermelő üzemekre volt megrendítő, ahol 40—50 munkás dolgozott. Mihez fogjanak ezek a munkájukat, exisztenciájukat vesztett, a munkát nem találó szaktársak. Csupán a váltómunkát készítő cipészmesterek lják meg üzemeiket, annyira mennyire tartani, mivel ezek a vagyonos osztály rendelésére, ezek egyéni szükségleteinek a kielégítésére dolgoznak. De mi ez a nagy tömeg pusztulásával szemben? Csepp víz a tengerben. A cipészmunkások országos szövetsége évkönyvének kimutatása szerint elég gyakori eset, hogy a tagok 4-6 hónapig is munka nélkül vannak és a szakegylet segélyére vannak utalva. Különösen a felsőrészkészítésnél, és a mechanikai cipőgyárakban gyakori az eset, ahol a munkások nagyobb fele nem is cipész, hanem betanult segédmunkás. De ezek csak a szakszervezeti tagok akikről nyilvántartás vezettetik. A nem szervezettekről nem tudja senki, hogy miből élnek hogy élnek? Pedig ezek között már sok a volt kisiparos mester. Az idézett évkönyv szerint a szakegylet az utolsó évben, munkanélküli segélyre, 221 millió 696 ezer 730 koronát fizetett tagjai részére. " Ebből látható mekkora a munkanélküliség a cipészszakmában , hogy menyire hanyatlott, mennyire pusztu s lóban van. Mint már százszor és százszor megállapítást nyert, hogy mivel az általánosan szükséges építkezési munka a kormányzat magatartása miatt nem bír megindulni, emiatt a többi összes iparágak is veszteglésre, megálllást vannak kárhoztatva. Ennek következtében nincsvásárló, fogyasztó tömeg, miáltal egyre több és több munkanélküli kerül a munkát keresők piacára. Ebbe a lehetetlen gazdasági helyzetbe az ipar és kereskedelem nagy részének bele kell pusztulni. Ebből a puszta jajgatás ki nem ment bennünket. — A kapitalista árutermelés túlélte önmagát, mert azzal hogy az összes árutermelést, valamint az életjavak elosztását saját kezébe kaparintotta, az árakat diktálja, de a tömegfogyasztást ellátni nem bírja, ezzel aláírta a saját halálos ítéletét. Kár hogy az érdekeltek ezt még nem ismerik fel . . . Ebben a kétségbeejtő helyzetben és kapitalista alapon volna ugyan még egy áthidaló kivezető, a szövetkezeti eszme, a komoly és általános megvalósítása. Csakhogy itt meg az az akadály áll fenn, hogy ezt a kisiparossággal nem lehet megértetni Mint mondják féltik: független, önállóságukat. A képzelt, nem is létező — önállóságukat. A kisiparosok nagy átlagos tömege már régen a vagyonosok, a gazdagok igavonó eszközei... Ezt az állapotot kár siratni. Ugye bizony fel kell tenni, hogy a kisiparosok nagy tömege, — habár megélhetése lehetetlenné vált is, — még munkásképpen is, azért csak nem lehet tán öngyilkos, mikor milliomszor annyi ember számára is megvannak a jólét feltételei. Tehát miért ez az oktalan, baromi megnyugvás a soha véget nem érő nyomorúságban? Melyet egy maroknyi csoport okoz a sokaságnak ! ? Tehát mivel a kapitalista gazdasági rendszer mármár lehetetlenné vált nem marad más hátra, mint az életjavak termelésének, fogyasztásának szocializálása: minden ember javára, akár tetszik, akár nem. A szabászati tanfolyamra minden nap lehet jelentkezni.