Az Épitési Ipar, 1880 (4. évfolyam, 1/157-52/208. szám)
1880-10-10 / 41. (197.) szám
41—197. szám Előfizetési ár: Egész évre . . 8 frt. A m. mém. és ép. egyl. tagjainak Félévre . ... 4 frt. ( Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. I T . . . . A Negyedévre. . 2 frt. I Egyes szám ára 25 kr VaSariMp, OKtóber 10. Szerkesztő- és kiadó-iroda: IV. ker. Muzeum-körút 29. sz. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Tartalom. Meghívó. — Előfizetési fölhívás. — Az iparkérdés hazánkban. — A kir. József-míregyetem az 187£.su. tanévben. (Vége.) — Vegyesek. — M. Mérnök- és Építész-Egylet. — Fővárosi ügyek. — Ajánlati árlejtések. — Hirdetések. Meghívó. A Magy. Mérnök- és Építész-Egylet mű- és középítészeti szakosztályai jövő hétfőn — folyó évi okt. hó 11-én — esti 6/a órakor, az egyesület helyiségében (régi Lloyd-épület II. emelet) szakülést tartanak, melynek tárgyai: 1) A földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. minisztérium átirata folytán, tervbírálat végett kiküldendő bizottság megválasztása. 2) A földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. miniszternek az ipartörvény módosítása tárgyában az egyesülethez intézett átirata. 3) Folyó ügyek. 4) Indítványok: Czigler Győző s. k., Ybl Miklós s. k., szakoszt. jegyző, szakoszt. elnök. Előfizetési fölhívás. Tisztelettel felhívjuk lapunk évnegyedes előfizetőit, hogy ez évfolyam utolsó évnegyedére (okt.—dec.) előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Új előfizetéseket ez évnegyedre szintén elfogadunk, egyleti tagoktól 1 frt 50 kr., nem egyleti tagoktól 2 írtjával. Az előfizetési pénzek a lap szerkesztő-kiadó-hivatalához (Múzeum-körút 29. sz. I. em.) küldendők. Pártos Gyula s. k., Ney Béla s. k., a kiadótulajdonosok képviselője, szerkesztő. Az iparkérdés hazánkban. A hazai ipar fejlesztése napjainknak egyik első rangú kérdését képezi. Az iparos körök hosszabb idő óta megmegújuló mozgalmai teljes bizonyítékot szolgáltatnak afelől, hogy az iparűzésnek nálunk akadályokkal kell küzködnie, s a közgazdaságunk bajai felett itt-ott folyt tanácskozások kimutatták, hogy az ipar fejletlensége a legnagyobb gát az ország anyagi állapotának megjavulásánál. »Teremtsünk ipart,« ez most a jelszó, s nem lehet panasz arra, hogy nem hangoztatják elegen. Az e téren tapasztalható lelkes érdeklődés mindenesetre meg fogja hozni a maga gyümölcseit, de vérmes reményeket iparunk gyors felvirágozása iránt nem lesz jó táplálnunk, mert ha az a baj — amint az is, hogy iparunk a külfölditől el van maradva, ezen a bajon minden jóakarat mellett sem lehet könnyen segíteni, mert a külföld óriási mértékben haladó ipara tovább fejlődni senki kedvéért meg nem szűnik. Ezt az általánosan ismert jelenséget sokan nem veszik figyelembe, midőn a hazai ipar fejlődésének módozatairól van a szó. Nem egyszer hallani, hogy az iparnak nálunk is keresztül kell esni a fokozatos fejlődésnek azon változatain, amelyeken az a műveltebb államokban áthaladt, másként az iparnak felvirágozni nem is lehetséges. Amilyen téves ez a felfogás, épen olyan tarthatatlanok aztán azok a következtetések, amelyeket ebből folyólag levezetnek. Általában véve az iparkérdés megvitatásánál eddigelé felmerült hírlapi fejtegetéseken, és egyesületi vagy enquetei tanácskozásokon véres fonálként húzódik keresztül az a jelenség, hogy mellékes fontosságú kérdések elintézésétől, általában véve kicsiny dolgoktól várnak nagy eredményt, s azokat egyszersmind sine qua nonnak tüntetik fel. Figyelembe kell venni ezen a helyen azt a körülményt is, hogy mindaddig, míg a földművelés hazánkban olyan jövedelmező keresetág volt, hogy iparosainknak is majdnem mindenütt mellékfoglalkozását képezte, mindaddig nem volt országos iparkérdés. Ha hazánk a külföldről elszigetelten megmaradhatott volna olyan állapotban — amit nem kívánat, hanem pusztán feltevés gyanánt említünk, — hogy a régi egyszerű szükségleteket és igényeket kielégíthette volna továbbra is a hazai kézműipar, akkor boldognak érezné magát az ország most is, a maga földművelésével és iparával. A mai kor és a félszázaddal ezelőtt lefolyt idők közt azonban óriási a különbség, és úgy hiszszük nem csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy hazánk az átalakulásnak mostanában van a kellő közepében. Az átmeneti korszak nehézségei és bajai érezhetők ugyanazért a gazdasági élet minden ágában egyaránt, s azért is hallható az az általános panasz. De kérdés az, hogy lehet-e itt a társadalom egyik vagy másik osztályán külön segíteni, vagy meg kell tartani vezérelv gyanánt, az általános haladásra való törekvést. Annál a szoros összefüggésnél fogva, amelyben egymással a társadalom egyes osztályai vannak, nem is lehet másként a közgazdaság javulását remélnünk, mint hogy ha hazánk minden tekintetben tovább halad, az előttünk álló külállamok műveltsége után. S ha különösen az iparűzés állapotát vesszük e helyen figyelembe, be kell valla-